A közbeszédben manapság rendszeresek a „gender”-t ellenző vélemények. De vajon kik azok az emberek, akikkel ezt a szót (egyébként hibásan) azonosítják? Hogyan élnek és hogyan gondolkodnak transznemű honfitársaink? Riportunkban négy transznemű nő nyilatkozik*. Mind a négyen különböző életutat jártak be, és különböző személyiségek lettek. Van köztük baloldali aktivista, de jobboldali konzervatív nő is, aki távol tartja magát a politikától. Van hívő és ateista. Van, aki követi a hagyományos női szerepeket, és van, aki elhatárolódik tőlük. Van, aki hivatalosan és orvosilag is helyreállíttatta a nemét, és van, aki szerint nem a papírok vagy a testi jellemzők tesznek valakit nővé. Van, aki nyíltan vállalja a nevét és kilétét, van, aki inkább álnéven szerepel. Ahányan vannak, annyifélék. Akárcsak bármelyik nő.
Sokféleségük azonban nem jelenti azt, hogy ne látnának bizonyos dolgokat nagyon hasonlóan. Különleges helyzetük okán – mivel megtapasztaltak női és férfi létélményeket is – tűpontosan fogalmaznak. Következzen tehát Vay Blanka, Erdei Tünde, Gergely Dóra Viktória és Szabó A. Zsófia véleménye az emberek sokszínűségéről és a társadalmi rendszerünk problémáiról.
*Bár ez a riport transznemű nőkről szól, a transznemű férfiak ugyanúgy érdemesek a figyelmünkre. Egy következő írásban be fogjuk mutatni az ő élettapasztalataikat is.
Gyerekként is világos lehet
„Ötéves koromból van az első emlékem, hogy magamat nőként látom, és hogy ez nagyon jó. Tízévesen próbálgattam titokban anyám ruháit, amíg rá nem jöttem, hogy ez »nem normális«” – meséli Blanka, aki a nemi helyreállítás folyamatának kezdete óta magánéleti és egzisztenciális válságban él, mégsem kérdőjeleződött meg benne, hogy ez az ő útja. „Sok transznemű már óvodás korában tudta, hogy neki nem az a neme, amit a környezete gondol. Ez a tudás olyan biztos és erős, hogy végtelen számú konfliktust is vállalnak a szülőkkel és mindenki mással.”
Tünde is érezte már ötévesként is, hogy ő lány. „Nem a szüleim beszélték be, nem is tudtak róla. Mindenféle fiúnak nevelés és szerepelvárás ellenére belülről jött, alapszemélyiségem és lelkem része.” Ő nem használja magára a transznemű jelzőt, mert számára ez egy sokadlagos jelentőségű fizikai mellékkörülmény. „Hétköznapi nő vagyok, különböző nehézségekkel küzdő, de ezeket nem hozom állandóan szóba egy beszélgetés, kirándulás vagy mozi alkalmával.”
A transznemű nem egyenlő a homoszexuálissal
„A nemi identitás független a szexuális irányultságtól – jelenti ki Tünde. – Egy transznemű személy ugyanúgy lehet hetero-, homo-, biszexuális stb., mint egy cisznemű. Ráadásul sokan keverik a transzvesztitákkal/crossdresserekkel is. Ők izgalmat találhatnak az »átöltözésben«, a transznemű ember viszont öltözéktől és külsőtől függetlenül az, életének minden pillanatában. Ha a valódi nemét külsőleg is megjeleníti, akkor csupán közelebb hozza a külsejét önazonos bensőjéhez.”
A cisz latin eredetű előtag, azt jelenti, „azonos irányban lévő”. A transz előtag latin jelentése pedig „ellentétes irányban lévő”. Tehát mindenki, aki testileg és lelkileg is nő, cisznemű nő; illetve mindenki, aki testileg és lelkileg is férfi, cisznemű férfi. Ez a szóhasználat persze akkor fontos, amikor olyan emberektől beszélünk, akiknek a testi neme eltér a lelki, pszichológiai nemi tulajdonságaiktól. Ők a transznemű férfiak (akik legalábbis lélekben férfiak); illetve a transznemű nők (akik legalábbis lélekben nők).
Blanka felhívja a figyelmet a pszichiátria történelmének fekete foltjaira is, és rámutat, hogy transzneműség mindig is létezett. „Elég sokan és elég sokáig, elég erőszakosan próbálták a transzneműeket a másik irányba »gyógyítani«, megpróbálták őket elektrosokkal, terápiával, vegyszerekkel, imádkozással belenevelni a születéskor megállapított nemükbe. Nem ment.”
Tünde is egyetért azzal, hogy hiába félnek egyesek annyira a transzneműségtől (vö.: a gender az új mumus), hogy emiatt még a létezéshez való jogukat is elvitatják, transznemű emberek ettől még igenis léteznek: „Rossz hírem van: újak fognak születni, ahogyan mindig is.”
A pubertáskori hormonblokkolók kérdését ettől függetlenül igen árnyaltan látják mindketten. „Én sem tartom normálisnak, ha bármilyen brossúra a szülőket arra hívja fel, hogy a transzneműek miatt ne hívják a fiukat fiúnak és a lányukat lánynak – mondja Blanka. – Vigyázni kell, hogy nehogy a simán lányos fiúkat vagy a fiús lányokat transzként félrediagnosztizálják, és hormonkezelésnek vessék alá.” Ezek azonban a nyugati transzaktivizmus túlkapásai, állítja Tünde. „Magyarországon e téren még más évszázadban élünk. Nyugaton valóban vannak olyan tendenciák, amelyek egy részén én is elcsodálkozom, de azok itt vagy soha nem valósulnak meg, vagy talán 40 év múlva. Itt például nincs lehetőség a transznemű gyerekek önazonos kezelésére, de még a felnőttkori közelítést is csak 10%-ig támogatja a társadalombiztosítás, sok megkötéssel.” Holott ez olyan születési jellegzetesség, mint például az autizmus, amelyről szintén nem tehet senki. „Az állami segítség tehát itt is indokolt” – teszi hozzá Tünde.
A transznemű nők elleni erőszak
Zsófia, aki szakmájára nézve a molekuláris biológia doktora, blogján megemlékezik a transzgyűlölet halálos áldozatairól. „Minden évben számba vesszük, hogy az előző november 20-a óta hány ember halt meg erőszakos cselekményben, melynek kiváltó oka pusztán a vélt vagy valós transzneműség volt.” A transznemű emlékezés napján világszerte azokra az áldozatokra emlékezik az LMBTQIA* közösség, akik csak amiatt váltak áldozattá, mert valamelyest kilógnak a nemi sztereotípiák keretei közül.
A jogvédők felmérései és az érintettek személyes tapasztalatai is azt mutatják, hogy transznemű nőtársaink nagyobb arányban szenvednek el erőszakot, mint a ciszneműek. A Háttér Társaság 2016-ban megjelent magyarországi felmérése szerint: „Fizikai erőszakot (ütés, rúgás, illetve valamit a másikhoz vágni) sokkal gyakrabban követtek el transznemű nők ellen [az LMBTQIA* gyűjtőfogalomba tartozó többi csoporthoz képest]. Ez igaz a gazdasági erőszakra is: a válaszadók 42%-ának korlátozta vagy akadályozta a partnere a közös számlájukhoz való hozzáférést. Ami a bántalmazás transzspecifikus formáit illeti, a válaszadók több mint harmada számolt be róla, hogy férfiként hivatkozott rá a partnere, és gúnyolódott a testén – hasonló arányról számolt be egy néhány évvel ezelőtti skót kutatási jelentés is. A szexuális erőszak előfordulása is gyakoribb volt a transznemű nők esetében, mint az azonos nemű párkapcsolatoknál.” A bántalmazott transznemű nők félnek, hogy ha felhívnak egy segélyvonalat, de a hangjuk nem elég nőies, nem kapnak segítséget.
„A transznemű nők ki vannak téve minden olyan erőszaknak, mint bármelyik nő, ezen kívül az erőszak transzspecifikus formáitól is szenvednek” – áll a Háttér Társaság jelentésében.
Blanka megjegyzi, hogy az önerőszak is ide tartozik. Korábban ő is sokszor gondolt az öngyilkosságra. „A transzneműek körében az öngyilkossági arány tízszer magasabb, mint a teljes népesség körében” – teszi hozzá. Tünde ebben is közös pontot lát, „az öngyilkosság lehetősége végigkíséri az életemet”.
Zsófia az egymás iránti felelősségvállalásra is felhívja a figyelmet: „Jó lenne, ha mindenki, akiben egy kis jóérzés maradt még, odamenne közbeavatkozni, ha látja, hogy a környezetében zaklatnak valakit. Akár a transzneműségéért, akár bármi másért.”
Párkapcsolati nehézségek, ciszprivilégiumok
„Mindig is inkább passzív beállítottságú voltam – meséli Dóra. – A nemi szerephez rendelt kötelező kezdeményezés kényszerét nyűgnek éltem meg. A nőkben sorstárat, egyenrangú partnert láttam.” Dóra aktivista, tagja és támogatója több magyar LMBTQ* és feminista szervezetnek (Budapest Pride, Magyar LMBT Szövetség, Háttér Társaság, Labrisz) és alapítója a Transznemű Infopontnak. „Eleinte érdekes volt a férfiak bánásmódja. Picit örültem is, hogy nőként tekintenek rám, de ez az öröm nem tartott sokáig! Leszbikus irányultságomból fakadóan az átmenet elején kezdett hamar kínossá válni a szexizmus hétköznapi megnyilvánulásainak kényszerű elviselése, a férfiak beszólogatásai, megjegyzései, néha bugyuta nőalázó szövegei. Egészen más kívülről idealizálva látni a női létet, mint naponta benne élni, egy nőgyűlölő, macsó társadalom veszélyeinek állandóan kitéve. Ráadásul cisznemű és hetero kiváltságok nélkül.”
„A transznemű nők különösen kiszolgáltatottak az ismerkedés időszakában, amikor egy cisznemű férfi előtt felfedik transz státuszukat – áll a Háttér Társaság felmérésében. – Beszéltünk olyan transznőkkel is, akik nem éltek át bántalmazást ciszheteroszexuális férfiakkal való kapcsolataikban. Továbbá, a transznemű nők bántalmazói cisznemű nők és transznemű férfiak is lehetnek.”
A fentieket Zsófia saját tapasztalatai is alátámasztják: „Intim kapcsolati próbálkozásnál, amikor finoman próbálod a másik tudomására hozni a transz mivoltod, nehogy az a vád érjen később, hogy »becsaptad”, lefagy a delikvens, majd vagy megmondja, hogy ehhez neki nincs ingere, vagy hazudik valamit, hogy leléphessen. Ritka a maximális elfogadás, ha valaki azzal az emberrel, akinek érzed magad, akarja megosztani az életét. Társ, barát, szerető férj vagy feleség, másik szülő egy személyben. Ez csodálatos dolog, ha megadatik valakinek!”
Blanka a nehézségek ellenére is derűlátó, szavait korábban nála soha nem tapasztalt életöröm és harmónia hatja át. „Nem érdekel, hogy gyakran a saját mércém szerint is viccesen nézek ki, hogy mennyit romlottak az álláskeresési esélyeim, hogy az ország és a világ számos pontján egyedül már aligha leszek biztonságban, nem érdekel, hogy a párkeresési kilátásaim mennyire megnehezültek – mert ezt mind felülírja az az erő, hogy a helyemre kerültem. A mai napig nem tudtam megszokni, hogy élni jó.”
Nemi helyreállítás, szakma, üvegplafon
Dóra így mesél a nemi helyreállítás folyamatáról: „Az ösztrogén hatására nőtt a szociális igényem, csökkent a teljesítmény fókuszú viselkedésem. Empatikusabb, türelmesebb, jámborabb lettem. Legalábbis így éltem meg akkoriban. Feministaként visszatekintve nem tartok törvényszerűnek bizonyos viselkedés- és magatartásformákat automatikusan egy adott nemhez hozzárendelni. Az érzelmi intelligencia fejlődése mindazonáltal egyértelmű.”
Dóra informatikus, de szakmájában rengeteg hátrány kezdte érni, amikor nőként próbált érvényesülni: „Megtapasztaltam a környezetem hozzáállásának átalakulását, a megrendelések drasztikus visszaesését, az ügyfelek értetlenkedését, anyukámat kivéve a család teljes nemtörődömségét, és az ebből következő mindennapos nyomasztó nemtelenítést. A munkám során egyre nehezebben ment a fiúként szerepelés az ügyfelek előtt. Bizonygattam, de nőként nem hitte el senki az akkor már tízéves tudásomat. Az új életmódért a szakmai hitelességgel kellett fizetni. Az esetleges karrier elszalasztott lehetősége hatalmas ár. Fiúként, egy szinte teljesen privilégizált státuszban jóval könnyebben elérhettem volna a feljebbjutást. Az üvegplafon mint életpálya-akadály a hivatásomban nőként nagyon hamar érezhetővé vált.”
„A nemi helyreállítás lehetősége osztályalapú – folytatja a gondolatmenetet Dóra. – Mivel minden kezelés nagyon drága, és a társadalombiztosítás csupán egy kis részben támogatja, csak a tehetősebb transzneműek engedhetnek meg maguknak egy teljes »csomagot«. A transzférfiaknál ráadásul még drágábbak a dolgok...”
A transznemű nőkről általában az a sztereotípia él az emberek fejében, hogy túlkompenzálják a nőiességet. Valóban így volna? „A sztereotípiák általában is sokszor hamisak, és minél kevesebb személyes tapasztalata van valakinek, annál inkább félrevezetőek – válaszolja Tünde. – Minden nő kifejezi magát többek között a külsejével is. Ahogy a cisz-, úgy a transznők között is vannak különböző árnyalatok.” Dóra így mesél életmódbeli döntéseiről: „Nem rendelem alá magam a szépségkultusznak, a patriarchátus elvárásainak. Nem öltözöm kényelmetlen, csicsás ruhákba azért, hogy a férfiak figyelmét felkeltsem és kiszolgáltatottá tegyem magam. Nem festem magam és nem hordok magas sarkú cipőt sem. Hozzáteszem: amennyiben önálló döntéseként, saját elhatározásból egy nő feltűnően nőiesen öltözködik, engem természetesen ez nem zavar, hiszen ez egy személyes döntés.”
Blanka a nemi helyreállítás folyamatáról a saját szemszögéből így mesél. „A transz nők számára általában meghatározó élmény, amikor a hormonok hatására először sírnak rendesen. Az általam tapasztalt változások egybe vágnak a női hormonterápiát végző transzneműek általános tapasztalataival. Én, mint a legtöbb női hormonterápiát folytató társam azt éreztem, hogy sokkal nyugodtabb, békésebb vagyok.” Hogy ez a női hormonok hatása-e, vagy az önazonos létezés számlájára írható, azt nehéz eldönteni. Ami biztos, hogy Blanka immár békében van önmagával, és így mindenki mással is sokkal megértőbb, türelmesebb tud lenni. „Míg korábban úgy éreztem magam, mint egy sós vízbe dobott édesvízi hal, addig most harmóniát érzek magamban és magam körül.”
Tünde ugyanúgy átélte a fenti lelki és érzelmi változásokat, ám hormonok nélkül, egyszerűen azért, mert letette a társadalom által erőszakolt hamis attitűdöket. Elfogadta önmagát és ennek megfelelően próbál élni. Az önazonos létezés hozta el neki a nyugalmat, békét, az érzelmek mélyebb megélését, és növelte türelmét, empátiáját, szociális igényét.
Természetes állapot vagy neveltetés kérdése-e?
Megoszlanak a vélemények arról, hogy mi lehet a transznemű állapot eredete. „Nem hiszem, hogy létezik külön férfi és női agy – mondja Dóra. – A nemi hormonok persze sok mindent befolyásolhatnak pszichés és viselkedésbeli, neurológiai és biológiai szempontból is. De mindenkinek egyéni útjai vannak.” Ám Tünde személyes tapasztalatai alapján úgy érzi, az emberi agy néha igenis valamilyen neműre van bedrótozva, mint például az ő esetében.
Zsófia így nyilatkozik: „Mint biológiai tudományokban jártas természettudós, nem merek komolyan állást foglalni a kérdésben. Nincsenek megdönthetetlen bizonyítékok egyik változatra sem. Vannak eredmények, amik támogatják az egyik álláspontot, mások meg a másikat. Fontos viszont, hogy ezek a kutatások mind többtényezős fejlődési utak – genetikai, hormonális, nevelési, társadalmi, táplálkozási stb. – felmérései alapján készültek. Ráadásul a biológiai rendszerek igen adaptívak a környezeti hatásokra. Ez különösen igaz az idegrendszerre – főleg nagyon fiatal korban.”
Blanka kiemeli, hogy
az egyenjogúságért folytatott harc szempontjából mindegy, hogy a nemi hovatartozás biológiai vagy neveltetésbeli eredetű-e.
Az, hogy a rendszer a (cisznemű) férfiaknak kedvez, független a férfi-nő kettéosztás történelmi/evolúciós okától. „Miért lehetetlenítené el a nők egyenjogúsítását az, hogy a nemek közötti különbségek nemcsak az ostoba és káros társadalmi normákból jönnek, hanem a biológiánkból is?” A lényeg, hogy úgy változtassuk meg a rendszert, hogy abban – mindenféle testi-lelki különbségtől függetlenül – mindenkinek ugyanolyan esélyek jussanak.
Aktivizmus és politikai sokszínűség
„Feministaként alapvető a szolidaritás kifejezése a patriarchátus által ugyanúgy elnyomott cisznővéreim felé is – jelenti ki Dóra határozottan. – Támogatom cisznővéreimet abban, hogy a testük felett kizárólag ők rendelkezzenek.” Elmeséli azt is, hogy a nemi helyreállítás folyamatával sokat fejlődött az önismerete: „Emberi jogilag egyre tudatosabbá váltam. Rendszerkritikusabb lettem. Sok helytelenül berögzült, a kisebbségekre, elnyomott társadalmi csoportokra káros mintát fedeztem fel magamban.”
Blanka a nemi helyreállítás folyamata előtt is politikai aktivista volt, környezetvédő, baloldali. „Természetes módon feminista is voltam, nem azért, mert tudtam, hogy egyszer majd átkerülök a kerítés túloldalára, hanem azért, mert nehezen viselem, ha valakiket elnyomnak, megaláznak.”
Bár Zsófia is balra hajló nézetű, fontosnak tartja az egyént, az egyéni felelősségvállalást és kezdeményezőkészséget is. „Szociálisan érzékeny meritokrata (teljesítményelvű) vagyok. Sokszor radikális vagyok, és sokszor baloldali eszméket vallok. De nem kívánom az egyént, az egyéni tehetséget feláldozni a közösség oltárán. Egy társadalom akkor működhet jól, ha az egyének olyan pozíciókban vannak, ahol a legtöbbet tudják kihozni magukból.” Ezzel együtt szolidáris a cisznemű nőtársakkal:
„Mint transzfeminista, természetesen küzdök az általános feminista célokért.
Szembeszállok a patriarchátus minden megjelenési formájával, a lehetőségeim szerinti minden fórumon és minden szinten. Kiállok a nőtársaimért, az őket sújtó igazságtalanságokkal és nőgyűlölettel szemben, függetlenül attól, hogy cisz- vagy transzneműek-e.”
Tünde csak hálás az aktivistáknak: „Nem vagyok emberi jogi harcos. Nem vagyok hivatott bárki képviseletére, csak a magam nevében tudok szólni. Félek is, de a lelki alkatom is visszahúzódó. Politikailag pedig a konzervatív jobboldalon helyezkedem el. Persze szolidaritásra szerintem is szükség van. Ám minden lélek egyedül születik, egyedül megy el… és egyéni sorsa van közben. Engem is elnyom a társadalom, de az életem során elkövetett komoly hibákért nem hárítom másra a felelősséget.”
Dóra felhívja a figyelmet a feminizmus és a transzfeminizmus követeléseinek hasonlóságára is: „Ugyanazt a támogatást és szolidaritást várom el a cisznemű emberek részéről a transznemű emberek felé, amit a férfiaktól a nők felé! Egyetlen ciszférfinak vagy cisznőnek sincs joga hatalmi pozícióból meghatároznia vagy akár elvitatnia a transznemű emberek önazonosságát, személyes tapasztalatait!”
Blanka azoknak a cisznemű feminista nőknek üzen, akik a transznemű nőket kizárnák a feminizmusból: „A mindkettőnknél nagyobb közös ellenség röhög a mi cicaharcunkon, és közben tovább szorít a présen, hogy szülőgépeket csináljon belőletek és bűnbakot belőlünk.”
Transzfeminizmus és metszetszemlélet
Abban mind a négy nő egyetért, hogy ma Magyarországon nincs transzaktivizmus. „Tendenciózus szóhasználat a »transzmozgalom« elnevezés, mintha politikai csoportról lenne szó” – mondja Tünde. Pedig Magyarországon a transznemű embereknek nincs látható, erős és közösséggé formáló, főleg nem politikai képviseletük. „Érzésem szerint még visszalépések is vannak, nemhogy a transz jogok kiteljesednének. A közlekedésben, közbeszédben, médiában, törvénykezésben, munkahelyi viszonylatban, orvosnál, családban stb. nem javul a helyzet. A legtöbben nem is értik a lényegét! Nyugaton a kormányok apró pozitív lépéseket tesznek, itt viszont lejárató és ellenséges propaganda folyik. Arról nem beszélve, mekkora különbség van a törvényekben, de a jogalkalmazásban is. Buta vagy rosszindulatú emberek mindenhol vannak, de óriási különbség, hogy a közvélemény formálói (kormány, média, értelmiségiek) javítják vagy rontják a helyzetet.”
Dóra szerint szükség van olyan feminista nézőpontra, amely radikális, progresszív, nyitott és befogadó, de nem kirekesztő vagy elnyomó. Zsófia szerint ezt a metszetszemléletű feminizmus képviseli: „A diszkrimináció-kutatásban igen hasznos kifejezés az interszekcionalitás, vagyis metszetszemlélet. Ez arra fókuszál, ha valakit több forrásból származó hátrányos megkülönböztetés érint.”
Zsófia ötletes példát használ: „A patriarchátus megjelenési formáit különálló jelenségeknek szokás tekinteni. Nem azok. Ezek ugyanannak a krákennek a csápjai.”
És hogy ebből hogyan következik a szolidaritás? „A szörny nem úgy győzhető le, ha a csápjaival külön küzdünk. Külön a nőgyűlölet, a rasszizmus, a vallási intolerancia, a szegényellenesség, a homo- és transzfóbia és az ableizmus ellen. Nem. A különböző csápokkal küzdők összekavarodnak és egymást is eltapossák. A szörny csak úgy győzhető le, ha valamelyik központi részét célozzuk meg: a szívét, az agyát vagy a szemét. Egyetlen akaratként, összefogva.”
„De legalábbis tudva egymásról, hogy akik egy másik aspektussal küzdenek, azok is a mi munkánk egy másik szegletét végzik” – teszi hozzá.
Mit lehet tehát tenni? Zsófia szerint ami a legfontosabb: „A nőknek fel kell fogni a saját erejüket és jelentőségüket, hiszen ők a legnagyobb diszkriminált csoport. Ennek tudatában a többi elnyomott csoporttal, illetve a diszkriminációs metszetekbe esőkkel elfogadóan és BEFOGADÓAN kell bánniuk. Velük egyeztetve, az ő sérelmeiket és igényeiket is figyelembe véve kell küzdeniük az egyenjogúságért. Mert mellettük ugyan létszám szerint kisebb, de sok esetben hasonlóan hatékonyan küzdő csoportok vannak, akik sokat tudják segíteni a feminizmus ügyét. Igazi megoldást csak egymást támogatva lehet találni. Fel kell lépni minden jogi egyenlőtlenség ellen, mindig ott, ahol a legnagyobb a szükség. Így közösen, egyenletesen emelkedve felfelé.”
A metszetszemélet nagy hangsúlyt helyez az ökofeminizmusra és a környezetvédelemre is. Blanka egyetért Zsófiával abban, hogy „a természet kifosztása és az állatkínzás is a patriarchátus számlájára írható. Mert ez az erőszakra és halálig tartó versenyre alapuló társadalom minden erőforrásra igényt tart, és minden élet felett uralkodni akar.”
Emberi életek és társadalmi folyamatok
A transznemű nők a társadalmi igazságosság kérdéseit a saját, különleges nézőpontjukból árnyaltabban látják. „Megjártam mindkét oldalt – mondja Dóra. – Az alsóközéposztályhoz tartozva, a saját bőrömön és nyomoromban szereztem mindkét társadalmi nemben bőséges tapasztalatot.”
Bár a metszetszemléletű feminizmus társadalmi rendszerekben, csoportokban gondolkozik, ezt tökéletesen össze lehet egyeztetni a személyes jogvédelemmel. (A metszetszeméletű aktivizmust egyébként sokan félremagyarázzák: egy ilyen félreértés alapján használják rá egyesek az „identitáspolitika” kifejezést.)
Éppen ezért Zsófia, Blanka és Dóra esetében a metszetszemlélet és a saját identitás kialakítása motivációként szolgál a rendszerkritikus aktivizmushoz. Tünde – bár a rendszert szintén kritikusan szemléli – inkább az egyén jogaira helyezi a hangsúlyt: „Sok transznemű nem akar műtéteket vagy hormonterápiát, csak a valódi nemének megfelelően élni és viselkedni. Nem a fizikai nemi jellegek határoznak meg egy embert, személyiséget, lelket. Transznemű nők között ugyanúgy vannak személyiségbeli különbségek, mint cisznemű nők között. Az életnek és a személyiségnek pedig a nemi identitáson kívül sok egyéb vetülete is van (például munka, család, szabadidő, sport stb). Hétköznapi emberek vagyunk, mint bárki más.”
A nemsemleges WC-k (manapság a médiában túlhangsúlyozott) kérdésénél is hús-vér emberekről beszélünk, akik valódi erőszaknak vannak kitéve – vélekednek mind a négyen, teljes egyetértésben. „Nem mindenki tud beleilleszkedni a patriarchális cisznormativitás két, rögzült bináris kategóriájába. Nem mindenki ciszférfi vagy cisznő. Viszont nem ciszemberként is rád jön a szükség... És ilyenkor, transznemű (vagy épp nembináris) emberként az egyik WC-be félsz bemenni, a másikban pedig tőled félnek...”
„Azt lenne a legfontosabb megérteni – mutat rá Tünde végül –, hogy a transzneműség nem különböző szándékú és színezetű politikai mozgalmakat jelent. Nem is árnyékos egyetemi szobákban megszülető, forradalmi elméleteket. Hanem magyar emberek egy speciális csoportját, akik mindig voltak és lesznek. Egyszerűen csak szeretnének ugyanúgy bántatlanul és szabadon élni, mint a többiek.”
Blanka bólogat, és hozzáteszi: „Igen, ez nagyon fontos: valódi emberek valódi szenvedéséről és megaláztatásáról van szó!”
A riport a Szabadnem blog szerzőinek közreműködésével készült.