Az előző részekben a biológiai esszencializmus kérdését vizsgáltuk meg, és bemutattuk, milyen kézzelfogható következményei (pl. törvényhozás, nemi alapú diszkrimináció stb.) lehetnek annak, ha a korszellem esszencialista. Ebben a részben azzal foglalkozunk, milyen alternatívái vannak az esszencialista gondolkodásnak, és példákat hozunk arra, hogy hogyan lehet megmagyarázni bizonyos társadalmi jelenségeket anélkül, hogy a biológiai meghatározottsághoz foggal-körömmel ragaszkodnánk.
A lenti gondolatmenetben senki nem tagad biológiai tényeket: meg fogjuk látni, hogy a biológiai tények + a történelmi-kulturális környezet együttes figyelembevételével is le lehet írni a női-férfi nemi szerepek kialakulását és fönnmaradását.
Esszencializmus 1. rész: Nem Trump az első, aki...
Esszencializmus 2. rész: Nemi alapú megkülönböztetés
Esszencializmus 3. rész: A nőiesség és férfiasság felmérése a pszichológia hajnalán
(A poszt Sandra Bem: Lenses of Gender című könyvének Biological Essencialism című fejezete alapján íródott.)
A két fő kérdés
Itt most két kérdésre keresünk választ a nemi különbözőségek és nemi egyenlőtlenségekkel kapcsolatban.
(1) Miért játszottak a nők és a férfiak (mint csoport) annyira különböző és egyenlőtlen szerepeket gyakorlatilag minden társadalomban a földön? Másként megfogalmazva: miért volt a nemi alapokon szervezett munkamegosztás és a férfiak kezében összpontosuló politikai hatalom oly sokáig alapvetően elfogadott dolog a történelem során?
(2) A második kérdés az egyének viselkedésével és lelki világával kapcsolatos: Miért rendelkeznek a nők és a férfiak (mint egyének) annyira különböző viselkedési hajlamokkal? Avagy, csak egy példát említve, miért agresszívabbak a férfiak és miért gondoskodóbbak a nők?
A következőkben bemutatom az ezekre a kérdésekre adott legjobb biológiai+történelmi magyarázatot, mellyel jelenleg szolgálni tudok. E leírást nem kell végső válaszként elfogadni; arra szolgál, hogy bemutassa, hogyan nézhet ki egy olyan elmélet, mely nemcsak a biológiát, hanem a környezetet is számításba veszi.
Testi adottságok egy technológia előtti korszakban
Amint említettem, az időtől és tértől független, egyetemes emberi jellemzők megmagyarázására tett bármilyen komoly próbálkozásnak figyelembe kell vennie a kölcsönhatásokat a biológia és a történelem, valamint a biológia és a kultúra között. Éppen ezért, amint látni fogjuk, az én biológiai-történelmi leírásom úgy próbálja magyarázni az emberi szerveződések egyetemes jellemzőinek nemi vonatkozásait, hogy a férfi és a női testeket belehelyezi abba a környezetbe, mely az emberi történelem során majdnem mindig egyetemes volt.
A leírás a következőképpen szól. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy emberi közösség, ahol kétféle embertípus élt együtt, akik között bizonyos megkérdőjelezhetetlen testi különbségek voltak: csak az egyik típus volt képes gyermeket kihordani és szoptatni, míg a másikhoz tartozó egyedek általánosságban nagyobb és erősebb testfelépítéssel rendelkeztek. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy bizonyos környezet is, melyben a fent említett közösség létezni kényszerült. Ebben a környezetben nem volt semmilyen módszer a fogamzásgátlásra; nem volt semmilyen élelmiszer, mely az anyatejet helyettesíthette; csupán kevés technológiai eszköz állt rendelkezésre, mely az emberi test erejét megnövelhette; és nagyon kevés olyan munka, melynek végzéséhez nem volt kifejezetten előnyös a fizikai erő.
Ebben a történelmi közösségben elég valószínű, hogy a legtöbb nő folyamatosan terhes volt vagy kisgyermeket szoptatott az első menstruáció és a menopauza közötti években. Az is valószínű, hogy egy ilyen társadalomban kialakul egy nemi alapú munkamegosztás. A nők elsődlegesen felelősekké válnak a csecsemőkért és a gyerekekért, mivel egy-egy mindig ott lesz bennük vagy rajtuk, és ezzel együtt minden más olyan munkáért, melyet ezzel egyidőben képesek elvégezni. A férfiak pedig elsődlegesen felelősek lesznek a csoport védelméért és, ha lehetséges, a vadászatért, mivel egyrészt nagyobbak és erősebbek, másrészt nem szab határt a mozgékonyságuknak a gyerekek folyamatos jelenléte.
Ám minden jel arra utal, hogy ezen emberi társadalmak nagy részében nemcsak a munkavégzés oszlott meg nemi alapon, hanem ezzel együtt kialakult az egyik nem (a férfiak) politikai hatalmának intézményes rendszere is.
Ennek okára többféle magyarázat adható.
Egyik lehetőség az, hogy a harcosok úgy tekintenek magukra – és mások is úgy tekintenek rájuk –, mint a legfontosabb és legtöbb hatalommal rendelkező tagjai a csoportnak. Ezzel együtt járhat az is, hogy átveszik az irányítást a csoport egészére vonatkozó döntések meghozásában, kezdve olyan alapvető fizikai biztonságot érintő kérdésekkel, mint hogy hol éljen és mikor vándoroljon a csoport.
– Hé! Abban állapodtunk meg,
hogy én vagyok a vadász, te meg a gyűjtögető!
– Sajnálom, de rajta állt azon, amit be akartam gyűjteni!
Egy másik lehetőség az lehet, hogy mivel a nők folyamatosan el vannak foglalva a csecsemőkkel és a gyerekekkel, a férfiaknak egyszerűen több lehetőségük és idejük nyílik arra, hogy intézményesítsék a hatalmat vagy a befolyást, amivel rendelkeznek, legyen az bármilyen féle. Ide tartozik a nyers erő is, mely közvetlenül a testfelépítésükből következik.
Ha pedig már egyszer fennáll az adott társadalmi-politikai berendeződés a nemi alapú munkamegosztással és a férfi dominanciával, ez a nők és a férfiak számára annyira különböző élethelyzeteket és élettapasztalatokat fog teremteni, hogy a férfiak és a nők előbb-utóbb „férfiassá” és „nőiessé” válnak, ami a viselkedésüket és a pszichéjüket illeti. Az alábbiakban röviden bemutatom, hogyan alakulhat ki az agresszió (mint tipikus férfi viselkedésforma, melyet gyakran a biológiával magyaráznak) és a gyereknevelésre való hajlam (mint tipikus női viselkedésforma, melyet szintén gyakran a biológiával magyaráznak) csupán abból kifolyólag, hogy a munkamegosztás nemi alapokon szerveződik.
Férfias és nőies viselkedésformák
Ha a harcos szerepét az adott emberi csoportban csak a férfiak láthatják el, és nők nem, akkor nyilvánvalóan csak a férfiak töltik az idejüket – nemcsak egész felnőtt korukban, hanem már gyermek és kamaszkorukban is – olyan aggressziót növelő tevékenységekkel, melyek közvetlenül kapcsolódnak a harchoz és az öléshez, mint például a fizikai erejük tesztelése vagy bátorságuk bizonyítása.
Hasonlóképpen, ha a gyermekeknevelő szerepét csak a nők láthatják el, férfiak nem, akkor csak a nők töltik az idejüket olyan, az agressziót bizonyítottan csökkentő tevékenységekkel, mint a csecsemőkre vigyázás és a gyermekekkel való foglalkozás.
Ennélfogva azt mondom, hogy az, ha a nők mindenhol pszichésen alkalmasabbak a gyermekgondozásra, mint a férfiak, nem elsősorban azért van, mert gyermeknevelő gének vagy hormonok vannak bennük, és még csak nem is azért, mert egy gyermek növekszik a testükben, hanem mert a szerepek, melyeket csoportszinten az ő felelősségük ellátni, csak a nőknek és a lányoknak biztosítanak csecsemőkkel és gyermekekkel kapcsolatos tapasztalatokat már egészen fiatal kortól kezdve: ezek a tapasztalatok aztán tápot adnak az „anyai ösztönök” kifejlődésének, melyet én inkább „szülői ösztönnek” szeretek hívni.
Tehát a férfiak és nők között általában megfigyelt viselkedés és jellembeli különbözőségek megmagyarázásához nincs szükségünk semmilyen közvetlen kapcsolat jelenlétéről elmélkedni, ami összekötné a biológiát az aggyal és az agyat a viselkedéssel. Egyszerűen elég azt végiggondolni, hogy hogyan alakulhat ki a nemi alapon szerveződő munkamegosztás miatt ez az egyetemes agresszióbeli különbség a nemek között azáltal, hogy a hímekhez a harcos szerepét, a nőstényekhez pedig az utódról való gondoskodás szerepét társítjuk. A nők és a lányok mindenhol motiváltabbak a gyermekgondozásra, mint a férfiak és a fiúk, de nem valamilyen „anyai ösztön” miatt, hanem mert a nemi alapokon történő munkamegosztás mindig a nőket és a lányokat helyezi a gyermekekkel érintkező viszonyba, a férfiakat és a fiúkat pedig nem érintkező, távoli viszonyba.
A kulturális hiedelmek és társadalmi gyakorlatok szerepe
Láthatjuk, hogy nincs szükség arra, hogy bárki a génekben vagy az agyszerkezetben keressen különbözőségeket a férfiak és a nők között, ha a nemi alapon történő munkamegosztást és a férfiak intézményes politikai hatalmát akarjuk megmagyarázni. Elegendő azt alapul venni, hogy a vitathatalan és általános különbözőségek a két nem testi felépítésében kölcsönhatottak a vitathatalanul általános környezeti jellemzőivel egy technológia előtti korszaknak, mely majdnem az egész emberi történelem során jellemző volt.
Ezzel azonban fölmerül az a kérdés, mely magának a modern feminizmusnak is a legnagyobb kihívást jelenti. Ha a technológiai fejlődés mostanra annyira megváltoztatta az ember környezetét, hogy mára a testfelépítés különbségei nem jelentősek a gyakorlatban, miért játszanak a férfiak és a nők annyira különböző – és egyenlőtlen – szerepeket még a modern technológiai társadalomban is, melynek már nemcsak hatékony születésszabályozási eszközök és emészthető anyatejpótló szerek állnak rendelkezésére, hanem amelyben szinte már semmilyen olyan fizikai munka nincs, melyhez a közvetlen emberi erő elengedhetetlen lenne?
A válasz az, hogy ha egyszer intézményesedett a munkamegosztási gyakorlat és a politikai hatalom, ezekből kifolyólag a kulturális hiedelmek és a társadalmi gyakorlatok egész hálózata alakul ki, mely azután saját jogán létezik tovább.
A modern technológia talán változtathat annyit, hogy újabb ilyesféle hiedelmek és gyakorlatok már nem alakulnak ki abból kifolyólag, hogy a természeti környezet közvetlenül kölcsönhat a biológiai adottságokkal, de arra nem képes, hogy azonnali jelleggel kiirtsa a tehetetlenségében tömegénél fogva még mindig tovább robogó társadalmi hagyományokat.
Vegyünk csak egy példát erre a modern ellentmondásra. Jóllehet a modern technológia annyira lecsökkentette a férfi és a női test különbözőségének gyakorlati jelentőségét, hogy most az emberi történelem során először nagyon kevés olyan munka van, melyet ne láthatnának ugyanolyan hatékonyan el mind férfiak, mind nők, az Egyesült Államokban még mindig sok olyan intézmény áll fenn, mely rendkívül megnehezíti az egyén számára, hogy egyidőben legyen gyermekgondozó és fizetett dolgozó. Ilyenek többek között a fizetett terhességi szabadság és a megfelelő gyermekgondozó intézmények hiánya, az iskolaidő és a munkaidő összeegyeztetetlensége, a részidőben való munkavégzés elérhetetlensége, továbbá a munkahely és az otthon közötti földrajzi távolság, melynek intézménye az ipari forradalom idején alakult ki, és mely az elővárosokba való kiköltözéssel drámaian megnőtt a második világháború után.
Bár ezen intézmények önmagukban nem köteleznek egy nőt sem arra, hogy ő legyen az a két szülő közül, aki lemond a teljes idejű, otthonon kívüli munkavállalásról azért, hogy a gyermekeket gondozza, de mivel adott a női terhesség biológiai ténye és a nők kultúrálisan betöltött gyermekgondozó történelmi szerepe, végeredményben szinte garantált, hogy ha egy kétszülős család megengedheti magának, hogy csak az egyik szülő keressen pénzt, akkor az a férfi lesz. A modern technológia az Egyesült Államokban tehát annyiban már megváltoztatta a környezet szerepét, hogy bármely nő könnyedén befolyásolhatja, hány gyermeke szülessen. Azonban amit az Egyesült Államok még nem teremtett meg, az egy olyan kulturális környezet, melyben bármely anya (az apákhoz hasonlóan) könnyedén megteheti, hogy kilép a (hagyományosan női) gyermekgondozási szerepből.
Az esszencializmuson túl: az intézményesült hatalom
Láttuk, hogy lehetséges a társadalmi jelenségeket oly módon megmagyarázni, hogy nem esünk az esszencializmus csapdájába, de nem is tagadunk nyilvánvaló biológiai tényeket. A történelmi környezet és az ember biológiájának kölcsönhatásából is el lehet oda jutni, hogy miért és hogyan alakulhatott ki a patriarchális társadalmi berendezkedés.
Ezen a ponton jogos föltenni számomra a kérdést, hogy én akkor tényleg azt gondolom-e, hogy nincs semmilyen más biológiai különbség a férfiak és a nők között, mint a nyilvánvaló különbség az anatómiai felépítésben. Agnosztikus választ adok: jelen tudásunk alapján ezt nem lehet biztosan kijelenteni. Egyes tanulmányok szerint különbség van az agy felépítésében, vagy épp az anyaméhben való fejlődés közbeni hormonok hatásában; más tanulmányok viszont cáfolják ezeket az eredményket.
De még ha ki is derül, hogy az emberi faj hímje és nősténye biológiailag bármilyen képességben vagy hajlamban különbözik egymástól, egy dologról szilárdan meg vagyok győződve.