Az alábbi írás egy véleménycikk. A blogunkon megjelenő véleménycikkek a szerző nézeteit tükrözik, azok tartalma nem feltétlenül egyezik a szerkesztőség álláspontjával - a szerk.
A hazai nyomtatott és elektronikus feminista, nőjogi, emberi jogi térben nemrég megjelent külföldi eredetű, ott TERF-ként ismert gyűlöletirányzatról osztom meg hangsúlyozottan személyes véleményemet transznemű magyar nőként. Egy ideje már több cisz nő ismerősöm ismételten kért rá, hogy tegyem ezt meg. Nem vagyok aktivista vagy emberi jogi harcos, egyszerűen megdöbbentett és nagyon fájt, hogy váratlan irányból, elméletileg jogegyenlőségért harcoló feministáktól tör rám ilyen hazugságsorozatba oltott izzó gyűlölet.
A TERF betűszó amerikai eredetű, a transznemű nőket kirekesztő radikális feministák gyűjtőneve. Megjegyzem, érdekes feminista, aki az itt uralkodó, szélsőségesen patriarchális rendszer kívánalmainak megfelelően a biológiai reprodukció műhelyeként határozza meg – saját bevallása szerint – a nőt. Holott a nő sokkal több mint két lábon járó inkubátor.
Az írott és elektronikus médiában, Facebook-csoportokban, rádióban lényegében mindössze kettő igen aktív cisz nő terjeszti nézeteit részben saját nevén, részben különböző írói álnevek alatt. Többen ismerik őket, de a lényeg az általuk terjesztett, ám a valóságtól távol álló ideológia. A nők nevében beszélnek, holott csak ketten vannak, szűk holdudvarukkal talán picivel többen. Tőlük eltérően – noha őket sem választotta meg senki – én nem érzem hivatottnak magamat bármilyen csoport képviseletére, csak a magam nevében tudok szólni, mások tetteiért sem vagyok felelős. Ahogy ők nem ismernek engem, úgy én sem őket, csak konkrét publikus megnyilatkozásaikhoz kapcsolódva mutatok rá a TERF aktivisták általános tévedéseire.
Az agresszív, elnyomó ideológia egyik szülőanyja Sheila Jeffreys, az Egyesült Államokban ismert, erősen megosztó személyiség, ám megállapításai nem érvényesek a magyar valóságra, köszönő viszonyban sincsenek vele. Hiába fordítják írásait szakmányban, hiába terjesztik tanait, ugyanúgy nem lehet irányadó itt és most mint ahogyan Mao sem volt az a maga idejében. Ez nagyon eltérő társadalom, nagyon eltérő körülményekkel, problémákkal, törvényekkel, szabályokkal, szokásokkal, mentalitással, kedéllyel, nem utolsósorban egészen más szabadságfokkal. Magyarországon ez a külföldi ideológia irreleváns, mert mi még e téren más évszázadban élünk, mint az angolszász világ. Ott valóban vannak olyan tendenciák, amelyek egy részén én is elcsodálkozom, de azok itt vagy soha nem valósulnak majd meg, vagy talán 30-40 év múlva. Össze sem hasonlítható a helyzet. A TERF ideológia magyar importja értelmetlen, hiszen itt a transzneműek abszolút és többszörös elnyomás alatt élnek.
A „Genderőrület és feminizmus – egylényegűek, barátok vagy ellenségek?” című cikk a feminizmussal szembeni kritikák vitorlájából a transzneműek kitaszításával fogná ki a szelet, "individualista" felfogásnak bélyegezve az egyéni önazonosságot. Mintha nem szükségképpen és elsődlegesen individualista lenne minden ember...hiszen ő egyén, nem pedig egy feminista párttagkönyv tulajdonosa, semlegesebben fogalmazva nem egy politikai/társadalmi mozgalom tagja. Esetleg megvonná bizonyos emberek jogait…?
A tudományosság látszatát kölcsönzőnek tarthatja Foucault említését és ezáltal hivatottnak érzi magát annak diktatórikus és normatív megállapítására hogy ki kicsoda és mit is érez belül...és ha netán nem azt érzi, amit a szerző ideológiája előír, akkor rosszul érzi. A Foucault-idézet pedig nem a nemi identitásról, hanem a szexuális szokásokról szól, a kettőnek pedig az égvilágon semmi köze egymáshoz. Ez is jól mutatja, mennyire tudományos, őszinte avagy inkább mennyire ideologikus és elnyomó indíttatású e cikk. "Az individualista szemlélettel szembeni kritikák jogosak" - a szerző ebben summázza transzfób és anti-transznemű kirekesztő hozzáállását. Egyúttal e témában saját bevallása szerint baloldaliként egy oldalra áll a hazánkban hivatalos ultrakonzervatív dogmával. A "mi is utáljuk a transzokat, ezért ne minket, bio-fundamentalista nőket támadjatok" címkét ragasztja homlokára, hogy a kisebbségi csoportok kitaszításával és létének megtagadásával könnyebben elérhesse mozgalmi céljait? A transznemű egyének pedig legyenek lehetőleg szépen csendben öngyilkosok (sajnos így is épp elegen teszik), akkor nem zavarják majd a szép ciszhomogén tájképet? Rossz hírem van: újabb és újabb transzneműek fognak születni, ahogyan mindig is.
A következőkben leírom a július 27-i Tilos Rádió adással kapcsolatos gondolataimat, az elhangzás időrendjében. A szemellenzős, fundamentalista ideológia szerint nem létezik transzneműség, aki ezt mondja, hazudik, aki pedig így érzi, rosszul érzi. Ehhez nemcsak egyoldalúan hoztak fel (látszólagos) érveket, a cáfoló tényeket elhallgatva, hanem már a szóhasználat is manipulatív volt. Álláspontjukat "kutatások", "tanulmányok" támogatják, a támadott dolgok viszont csak „tévképzetek”, „gazdasági érdekek”, „ideológiák”. Sokszor egymás szavába vágva soroltak fel vádakat, azokat ki sem fejtve, meg sem magyarázva, egyszerűen - a tekintélyelvet követve - a megfelelő hangsúlyozással legitimálva őket. A lényeg minél több átvitt vagy közvetlen negatív jelentésű szó összedobálása, mint gyógyszeripar, pornóipar, szexuális abúzus, stb, melyek előhívják a kívánt negatív érzelmi reakciót a hallgatókban, holott a lényeghez (más testbe születés) semmi közük. Beszélgetésnek álcázott egyoldalú, manipulatív térítés zajlott. Érzelmi alapon elleneznek, sőt létében tagadnak egy ténylegesen létező embertípust és a legváltozatosabb technikákat – például alákérdezés, hangos helyeslés, erőltetett jópofáskodás – bevetve próbálták álláspontjukat igazolni hazugságok és csúsztatások csoportosításával. Az "aláfestő zenék" angol szövege is tendenciózus volt. Az egyik – persze szintén angol nyelvű – szám arról szólt, hogy "genderqueer vagyok, csak azért mert megtehetem", vagyis csak szórakozásból (persze a genderqueerségnek nincs köze a transzneműséghez). Egy másik szám szerint „193 centi vagyok és nőnek mondom magam, mert jólesik”.
Reflektálok néhány kulcsállításra. "A transzneműség csak a média hatása" – éppen ugyanezt szokták mondani a homoszexualitásra is másféle fundamentalisták. Vagyis azért lesz valaki transznemű, mert ezt látja az interneten, stb. Ez óriási hazugság. Többek között már a neurológia is bizonyította a "másképp bedrótozott agyat", de említhetném a genetikát, pszichológiát, stb is....de ezek nyilván nem olyan "kutatások", amelyek a műsor szintjéhez felérhetnének.
A transzneműséget felismerő szülőket is pellengérre állítják, a tényt eleve zárójelbe téve mint valami axióma szintjén nem létezőt, többek között azzal támadva őket, hogy csak bebeszélik az egészet. Hozzáteszik, hogy sokan csak felnőttkorban ismerik fel transzneműségüket, előtte egyéb magyarázatokat próbálnak keresni. Utóbbinak viszont épp a társadalmi nyomás az oka. A kozmetikai ipar, szépségipar, gyógyszeripar is bűnbakként szerepel, nem pedig egy meglévő és elementáris erejű igény kiszolgálójaként. Hozzáteszem, sok transznemű nem akar műtéteket vagy hormonterápiát, csak a valódi nemének megfelelően élni és viselkedni a társadalomban. Nem a fizikai nemi jellegek határoznak meg egy embert, egy személyiséget, egy lelket.
A transzneműek apró részét érintő pornóipar említése a hiteltelenítést szolgálja, mint a politikai karaktergyilkosságoknál...csak itt egy összességében a legszerényebb becslések szerint is több tízmilliós embercsoport megalázása és létének megkérdőjelezése a cél. Mintha például egy óvodás gyerek nemi identitásának, önazonosság tudatának bármilyen köze lenne a pornóiparhoz. Érdekes, ötéves koromban ennél még sokkal ártalmatlanabb kifejezéseket sem ismertem, nem is szólva a látványukról, mégis éreztem, hogy lány vagyok...és nem a szüleim beszélték be, nem is tudtak róla. A környezet pedig már akkor tesz arról, hogy tudatosuljon egy gyerekben, mi elfogadott és mi tiltott.
Jellemző momentumként a transznemű fiút kislánynak nevezték. Magukat feministának nevező emberek a reprodukciós szervek alapján sorolják be az embereket, előíró jelleggel. Biológiai tény, hogy a pubertás előtti hormonkezelés által sokszorosan közelebb kerülhet valaki teste a valódi neméhez és így a boldog, teljes élethez, míg a felnőttkori beavatkozások ehhez képest töredék eredményt tudnak csak hozni (komoly egészségügyi kockázatokkal), tehát lényegi közelítés nem érhető el, így jelentősen nem csökkentve az igen magas öngyilkosság arányt. Elkerülték annak említését, hogy Magyarországon 18 éves kor előtt nincs is erre lehetőség, utána is csak szó szerint "betegségként diagnosztizálva", többéves megalázó procedúra után, nem pedig egy születési jellegzetességet felismerve.
Tendenciózus szóhasználat a "transzmozgalom" elnevezés, mintha politikai csoportról lenne szó. Egyszerűen csak szeretnén(e)k élni, mint bárki más. Nekünk is lehetnek emberi jogaink? Ilyen erővel beszélhetnénk "balkezes mozgalomról" vagy "kékszemű mozgalomról" is. Az más kérdés, hogy a transzneműek elhanyagolhatóan apró része vagy velük szimpatizáló cisz személyek – Nyugaton – próbálnak tenni emberhez méltó életünkért.
Szintén nem igaz, hogy a "transzmozgalom" homofób lenne, hiszen a nemi identitásnak semmi köze a szexuális irányultsághoz. Egy transznemű személy ugyanúgy lehet hetero-, homo-, biszexuális, stb mint egy cisznemű. Ők ki sem mondják, annyira természetesnek nevezik, hogy a transzneműek kizárólag csak a másik nemhez vonzódnak (transznemű nők a cisz férfiakhoz, transznemű férfiak a cisz nőkhöz). Én például - számukra nyilván szokatlan módon - transznemű, egyúttal leszbikus nő vagyok, furcsa is lenne, ha homofóbnak neveznének. Mellesleg a leszbikus irányultságon belül "femme" is vagyok, továbbá királylány és született feleség, de ez sem - ahogyan ők állítják - bármilyen nevelés, gyerekkori diagnózis vagy éppen a játékboltok kínálata rózsaszín oldalának eredménye. Ellenkezőleg, mindenféle fiúnak nevelés és szerepelvárás ellenére abszolúte belülről jött mindig is, alapszemélyiségem és lelkem része.
Pontosan megfordítanak egy másik dolgot: szerintük (persze az Egyesült Államokban, de ez csak ritkán hangzik el, mintha szinkronizált adást hallgatnánk) a transzneműeknek kötelező a másik biológiai nemhez besorolódniuk. Mintha nem éppen fordítva lenne, hogy a testi nemi jellegei alapján sorolják be őt kötelezően, lelkét és érzéseit megtagadva és eltiporva. A crossdressereket szintén keverik - tudatosan és szándékosan - a transzneműekkel. A kettőnek nincs köze egymáshoz. A crossdresser szexuális izgalmat talál az "átöltözésben", a transznemű pedig öltözéktől és külsőtől függetlenül az, életének minden pillanatában. Ha a valódi nemét külsőleg is megjeleníti, akkor csupán közelebb hozzá a külsejét önazonos bensőjéhez. Vállalva ezzel rengeteg atrocitás kockázatát, esetemben még leszbikusok részéről is. Ez nemcsak az interneten, de kulturált társaságban is megtörténik A cisz nő ismerősök közönyösen hagyják, legfeljebb egyesek utólag sajnálkoznak, de közben nem állnak ki. Lehet, hogy a bántalmazók örülnek, hogy ők is le tudnak nézni valakit, végre ők is viselkedhetnek privilegizált többség tagjaként (hiszen valóban egy apró kisebbséghez tartozom)? De nem találgatok, nem vagyok pszichológus. Bántalmazott már agresszív cisznemű nő szóban, de voltak, akik tettleg is. Elég sok agresszív cisz nőtől féltem már, tartósan is.
Állítom, hogy még a homoszexualitás (elsősorban a női, de még a férfi is) is sokkal elfogadottabb ma hazánkban, mint a transzneműség, főleg ha ehhez esetleg a valódi nemnek megfelelő külsővel való nyilvános megjelenés is társul. A tájékozatlanságról nem beszélve, mely ilyen esetekben egy transznemű nőt homoszexuális férfinak lát és fordítva.
A műsornak nem volt transznemű nő résztvevője, akiket viszont általánosítva gyaláztak, egyöntetű verbális bólogatás kíséretében. A velük való párbeszéd lehetetlenségét emlegették, noha ők mindent megpróbáltak, mintha a műsorban lett volna bárki, akivel párbeszédet lehetett volna folytatni. Zárt, homogén ideológia mentén zajló, belterjes, egymás vállát veregető, egyetlen álláspontot tartalmazó társalgást folytattak. A transzfóbia létét, fogalmát is tagadták. Hogyan is lehetne párbeszédet folytatni azzal, aki eleve becsukja a fülét, eleve elutasít és a "védekezés" lehetősége nélkül elítél? Szörnyű, hogy valakinek a létezése érdekében kellene érvelnie…de nyilvánvalóan a létezésem zavarja őket valamiért, ami szomorú, de rendkívül ijesztő is.
A transznemű nőket azzal támadták, hogy férfiként szocializáltak, erőszakosak és hangosak, megint csak hazug általánosítással élve (bár ez szerintem még általában sem igaz), hiszen szelídebb és kevésbé domináns vagyok a cisznemű nők többségénél, akikkel találkoztam. Nem értek egyet a hamis sztereotípiákkal (férfi hormonok, agresszivitás, önérvényesítés), nálam a cisznemű nők többsége agresszívabb, én pedig nagyon gyenge vagyok önérvényesítésben. A sztereotípiák általában is sokszor hamisak, és minél kevesebb személyes tapasztalata van valakinek, annál inkább félrevezetőek. A női identitás sem sztereotípiák kérdése, hanem a létező valóságé.
Ismét csak magamból indulok ki, mert nem vagyok semmilyen csoport avatott képviselője, kézenfekvően is adódik és nemigen ismerek más transzneműeket, mert mindig cisznemű közegben mozogtam. Transznemű nők között pedig ugyanúgy vannak személyiségbeli különbségek mint cisznemű nők között. Ugyanis ők szintén emberek (!), s így különbözőek. Az életnek és a személyiségnek pedig a nemi identitáson kívül sok egyéb vetülete is van.
Érdekes, hogy amikor szó szerint a biológiai reprodukcióval határozták meg a nőiséget, akkor a leszbikusok biológiai reprodukciójának kérdésével már nem volt problémájuk. Vagyis a biológiai reprodukció csak addig érdekes, amíg a transznemű nőket kell kirekeszteni, elnyomni és megsemmisíteni. Ezen túl, egy szerencsésen női testbe született nőnél már nem gond, ha nem szül, vagy ha a nemzéshez férfiak segítségét veszi igénybe. Definíciójuk alapján egy meddő vagy idősebb nő sem számít nőnek.
Újabb gyalázatos ferdítés volt a prostitúció felhozatala. A leghatározottabban tiltakozom ellene, mélyen sértő és hazug, aljas uszítás, melyet személyes becsületsértésként éltem meg. Igazán mélységesen szégyellhetnék magukat! A gonoszságot sohasem tudtam megérteni…és azt sem, hogy mi vihet rá embereket arra, hogy szándékosan bántsanak másokat. Még a BDSM-et is képesek voltak ideráncigálni, hihetetlen módon. Ilyen erővel azt is mondhatták volna, hogy a transzneműek nácik vagy kommunisták, annak ugyanúgy semmi köze a témához. Hazug beállítás volt a "shemale pornó" behozatala, mintha a transzneműségnek bármi köze lenne egyrészt a pornófilmekhez, másrészt pedig egyáltalán bármilyen műtéthez, és nem lelkialkat kérdése lenne, teljesen függetlenül a szilikonmellektől és egyebektől. Állították, hogy sok emberből a pornó hozta elő a transzneműséget. Ez újabb hazugság, hiszen valaki vagy úgy születik vagy nem. Az a külsőség, ha egyesek a szexuális izgalmat szilikonmellben is megélik, nem változtat a lényegen. Egy transznemű nőt nem a szilikonmell tesz nővé, hanem a valódi belső nőiesség és kisugárzás....amint persze a transznemű férfit sem a pénisz teszi férfivé. Érdekes, hogy több volt párom nőiesebb nőnek tartott engem önmagánál, holott nincs szilikonmellem vagy pláne petefészkem.
Sokkolt, ahogyan a magát transzszexuálisnak nevező szereplő megdöbbentőnek nevezte a lehetőséget, hogy a jövőben esetleg már nem betegségként kezelnék a transzneműséget. Továbbá, hogy mennyire riasztóan terjed itt is az amerikai szemlélet. Ezzel szemben érzésem szerint még visszalépések is vannak, nemhogy a transz jogok reneszánszának kezdetét élnénk, melyet ő természetesen szörnyű és apokaliptikus képként festett le. A közlekedésben, közbeszédben, médiában, törvénykezésben, munkahelyi viszonylatban, orvosnál, családban, stb nem érzékelem, hogy javulna a helyzet. A például afganisztáni rosszabb helyzet pedig nem vigasztal. Magyarországon javulna a transzneműség társadalmi elfogadottsága? Úgy látom, a legtöbben nem is értik a lényegét. Nyugaton a kormányok apró pozitív lépéseket tesznek, itt viszont aktív lejárató és ellenséges propaganda folyik. Arról nem beszélve, milyen óriási különbség van a törvényekben, de a jogalkalmazásban is. Buta vagy rosszindulatú emberek mindenhol vannak, de óriási különbség, hogy a közvélemény formálói (kormány, média, értelmiségiek) javítják vagy rontják a helyzetet.
Asszociáltam valamire, ami nem tudományos és egyben „alantasan popkulturális”, talán mégis érthető. A TERF-totalitarizmusról (szüntessük meg, neveljük át a transzokat, veszélyt jelentenek, stb) az X-Men 3. című film jutott eszembe, ahol a mutánsokat génátalakító gyógyszerrel akarja a többségi társadalom erőszakosan kikúrálni. Ott a mutáns jogokért tüntettek, itt a transz jogokért lehetne...csak persze egy kislétszámú, ráadásul rejtőzni kénytelen csoportot könnyebb háttérbe szorítani.
A „Csak a szabad piac tudja elhozni az identitásszabadságot és a történelem végét” című írás két óriási tévedését javítanám ki. A transzneműség nem választott identitás, hanem születési (immár bizonyítottan többek között genetikai, neurológiai) tény. Én sem jókedvemben választottam, így születtem. A másik: az égvilágon semmi köze ruhákhoz vagy egyéb külsőségekhez. Teljesen független tőlük, lelkialkat, érzelmi beállítottság, gondolkodásmód.
A mostanában negatív keretbe állított szabad piacról illetve a történelem végéről szóló, Fukuyama negyedszázaddal ezelőtti tévedésére való gúnyos utalás kedveskedésnek tűnik a miniszterelnöknek, aki mostanában többször viccelődött a filozófuson. Közép-Európában a mindenkori regnáló hatalomnak kedveskedni gusztus és ízlés dolga, nem vagyunk egyformák. Anyagilag persze kifizetődő tud lenni és a hátszél is erőt adhat.
Túllépve cikkem keretein röviden jelzem, hogy engem zavar és bánt a transz, transznemű jelző állandó ismételgetése. Tudom, hogy bizonyos diskurzusokban jelölő fogalom, ott elkerülhetetlen használni, de általánosságban értem. A magam részéről "jelző nélküli" nő vagyok. Miért kell ezt a sokadlagos jelentőségű fizikai mellékkörülményt állandóan így hangsúlyozni? Sánta nőkről, balkezes nőkről vagy meddő nőkről sem ilyen jelzős szerkezeteket használva szólunk, fizikai jellemzőjük állandó emlegetésével súlyosan megalázva őket.
Egészen egyszerűen csak nőnek érzem és vallom magam...nő vagyok, pont. A transzneműség nem identitásképző tényező számomra, csak egy fizikai születési rendellenesség. Semmivel sem vagyok kevésbé nő – sőt, az engem ismerők azt szokták nekem mondani, még nőbb vagyok – mint a többiek. Ez lélek, szellem, érzésvilág, gondolkodásmód és kisugárzás kérdése, nem testi jellemzőké. A női identitásom persze leszbikus női, de az már csak a szexuális orientációm, a nemhez képest másodlagos jelentőségű, még ha fontos is. Nem hagyom, hogy a külvilág határozzon meg engem, a saját érzéseimet, önazonosságomat! Az elnyomás és a hatalmi erőszak miatt persze millió gyakorlati, technikai engedményt kell tennem, de ez a belső lényegen mit sem változtat. Hétköznapi nő vagyok, különböző nehézségekkel küzdő, de ezeket nem hozom állandóan szóba egy beszélgetés, kirándulás vagy mozi alkalmával, ahogyan a többiek sem teszik.
Erdei Tünde (2016. okt. 30.)