Zavar, hogy a pártpropaganda a születési kisebbségek tagjait megpróbálja összemosni politikai szereplők törekvéseivel. Hogy a nemi azonosság vagy szexuális irányultság azonnal „libsibérencséget” is jelent. Jobboldali és konzervatív értékrendű transznemű leszbikus nőként kikérem magamnak azt a vélekedést, hogy nemzettársaink jogainak biztosítása árt az országnak. – Erdei Tünde vallomása.
„Dünnyögj egy új mesét, fasiszta kommunizmusét” – írta József Attila, aki ráérzett a totális rendszerek egylényegűségére. Az emberben hiszek, nem ideológiákban. Az emberi értékekben, minőségben, sokszínűségben. Egyéni tulajdonságaink összességében, melyek egyéni életre szánnak. Az ember egyedül jön e világra és egyedül távozik innen. Nem hoz és nem visz magával sem tőkét, sem ideológiát. Hiszek a lélekben. Nem hiszek a materializmusban, mely szükségképpen korlátolt és téves, hisz az ember létezésének csak egyetlen síkját fogja fel. Az ember nem csak test, de lélek is, szív is, psziché is. Utóbbiak pedig az ember magasabb, nemesebb, isteni jellegű összetevői, az isteni minőség cseppecskéi, magjai, lehetőségei. Minden élet egy lehetőség. Az embert ha valami meghatározza, akkor saját tulajdonságai. A körülményei nem határozzák meg, bár korlátozzák, befolyásolják, alakítják. Aktuális körülményei elemzése viszont sohasem fogja megmutatni őt magát.
Nem hiszek az önjelölt világboldogítókban, akik erőszakkal terjesztik mindent tökéletesen leírónak, magyarázónak és útmutatónak hitt fanatikus és korlátolt tanaikat. Akik íróasztalnál megálmodott dogmáik alapján elő merik írni, más emberek hogyan éljenek. Nem hiszek a totális rendszerben, legyen akár nemzeti szocialista, akár internacionalista szocialista. A fasizmus/nácizmus és a kommunizmus is baloldali gyökerű erőszakos forradalmi ideológia, mely az arctalan tömegben hisz és eltemeti az embert. Uralkodó pártokat teremt, akik felsőbbrendűségük tudatában elnyomják az embert. Uralkodó osztályként pedig bort isznak, a népnek vizet prédikálva. Egyéb elnyomó rendszereket sem tudok elfogadni.
Az embert nem csak a vérség és nem csak a pénz határozza meg. A genetika is, a magzatkori hormonális hatások is. Hat a család is, hat a kultúra is. A nemzeti és az emberi kultúra. A civilizáció kényelmesebbé teszi életünket, a kultúra gazdagabbá. A civilizáció anyagi és testi, a kultúra szellemi és lelki.
Nyelvében él a nemzet. Az anyanyelv gondolkodásmódot is magával hoz, logikát is, észjárást is. A nemzet persze nem csak nyelv, de sorsközösség is. Egy helyen, azonos időkben, hasonló eseményeken és eseménytelenebb korszakokban együtt megélt kollektív élettapasztalat, illetve családi tapasztalat. Hasonló élmények. Büszke magyar honleány vagyok, mélyen él bennem a magyar történelmi tudat, a sikerek és a tragédiák. A gyökerek. Sokat jelentenek nekem várromok, versek, dalok, hegyek, folyók, házak, iskolák, utcák és ösvények. Vagyis a szűkebb és tágabb haza.
Nem hiszek az emberi egyenlőségben, hiszen az emberek nem egyformák, hanem sokfélék. Soha nem lesznek ugyanolyanok, azt klónozásnak hívnák... Eltérő génkészlettel, tulajdonságokkal születnek. Az egyenlő jogokban hiszek. Az egyenlő esélyek, lehetőségek biztosításában hiszek, hogy mindenki kibontakoztathassa, ami benne van. Utána már rajta áll, mennyire él a kapott eséllyel. Az élet logikája így működik. A szerelmek is esélyek, a másik ember vonzalmából és bizalmából, melyeket eljátszhatunk, tönkretehetünk vagy kiteljesíthetjük a kapcsolatot. Egy munkahely is egy esély, ahol az ember lehet szorgalmas, törekvő és kreatív, de lehet lusta, buta és motiválatlan is. Szabad akaratunk kiváló lehetőségeket teremt a hibázásra, élünk is vele.
A pénzben sem hiszek, sokszor nem jár együtt a kultúrával, ízléssel, közösségi felelősséggel, emberséggel és jó modorral, főleg az újgazdagok esetén. A gazdag proletár ezeket nem veheti meg pénzen. A pénz hiányában sem hiszek, hogy azt megoldva bekövetkezne a lélek, szív és test totális boldogsága. Nem irigylem azt, akinek anyagiakból több jutott vagy többet szerzett magának. Nem akarnám elvenni tőle, hogy nekem több jusson. Az ember nem anyagi lény, az anyagiak sem tehetik és nem is teszik boldoggá. Boldog csak a lélek lehet, a szív és a szeretet ad igazi örömet. Lehet az életben sok mindent élvezni, kell is, de ezek múlékony dolgok. Igazi megelégedést az ad, ha az ember érzi helyét a világban, úgy érzi, életcélját teljesíti, kiadja és megvalósítja a benne rejlő lehetőségeket vagy legalább részben megteszi. Önmagához kell mérnie, nem másokhoz. Önnön tehetségéhez, nem másokéhoz. Örülök, ha az átlagnál tehetségesebb emberek jól élnek, mert adnak a közösségnek. Akár mint alkotó művész, tudós, akár mint munkát teremtő vállalkozó. A munkahelyeket a vállalkozói tehetség, ötlet és kockázatvállalás teremti, melynek jutalmát megérdemlik. Az innováció, újítás az egyéni ember terméke és az emberi önmegvalósítást támogató emberi szabadságé. A törvényeknek persze érvényt kellene szerezni, a tisztességtelen tetteket pedig a korrupciótól és politikai befolyástól mentes rendőrségnek és igazságszolgáltatásnak leleplezni, elítélni, a rablott javakat visszaszolgáltatni. Naivan hangzik, de szeretném, ha ebbe az irányba mozdulnánk el.
A fokozott állami anyagi újraelosztás elveszi a javakat attól, akinek valamivel több van és odaadja annak, akinek valamivel kevesebb (és érintetlenül hagyja a valóban gazdagokat). Mindegy, hogy az illető lusta és buta-e, hogy tett-e bármit is önmagáért. Mindegy, hogy a tulajdonos mit tett le az asztalra. Pedig igenis létezik egyéni felelősség. Az elosztási elv baloldali dominanciája létrehozza a maga túlterjeszkedő és egyre többe kerülő állami elosztási bürokráciáját, mely lerombolja a hatékonyságot, a kezdeményezést és idővel a leves már többe kerül, mint a hús. Nem a torta szeletelgetésében hiszek, hanem a növekvő tortában, melyből mindenkinek több jut. Nem egyenlő részben, hisz az érdemek sem egyenlőek. Az embert egyéni törekvései motiválják, az egyéni sikerek, ezáltal gazdagíthatja a közösséget is. Nem hiszek a mindenható államban, mely szükségképpen korlátolt, véges és tévedő. Bizonyos területeken, témákban szükség van szabályozó államra, sőt államilag ellátott funkciókra, sőt bizonyos mértékű újraelosztásra, de az állam sohasem válhat fontosabbá az embernél. Az állam eszköz, ne legyen cél! Hagyja élni az embereket, csak ott avatkozzon be, ahol szükséges, és főleg ezáltal a helyzet javuljon, ne romoljon! Nem hiszek az erőszakban semmilyen viszonylatban vagy értelemben, az együttműködésben hiszek.
Nem az egyetlen meghatározó közösségben hiszek (csak a nép/nemzet, avagy csak a proletariátus), hanem az emberi közösségekben. Elsősorban emberi lélek vagyok, nő vagyok, magyar vagyok, hívő vagyok (bár nem intézményesen vallásos), polgár vagyok, leszbikus vagyok, femme vagyok, értelmiségi vagyok, munkakereső vagyok, városi vagyok, (jelenleg) egyedülálló vagyok…Sajnos transzneműnek is születtem, mely nehéz kereszt, de szintén része annak a csomagnak, amellyel ebbe az életbe érkeztem. Ez is próbatétel, de megélése egyúttal lehetőség és felelősség is. A létezés minden különböző síkja, szelete fontos és egyik sem egyedül és önmagában meghatározó. Az életet a maga teljességében kell megélni, nem pedig szélsőségesen kiemelni egy síkját. A szélsőségesség egyébként is korlátoz, torzít, vakít és boldogtalanná tesz.
A közösség azt is jelenti számomra, hogy minden ember értékes. Akkor is, ha hibázott, ha lusta vagy buta, ha elszórakozta életesélyeit, ha önmagával szemben felelőtlenül élt. Akkor sem szabad hagyni, hogy éhen haljon vagy megfagyjon. Arról persze nem is beszélve, hogy nagyon sokan önhibájukon kívül vannak ilyen helyzetben. Az ember alapvetően társas lény is, nemcsak párkapcsolati, de közösségi értelmben is. A mély nyomor embertelen, emberhez méltatlan esemény és állapot. Tehát az egyéni felelősség nem jelent szociális érzéketlenséget, a nemzeti összetartozás is csak üres szólam szociális felelősség és szolidaritás nélkül. Az alapvető létfeltételek biztosítása szintjén, hiszen a törekvők, szorgalmasak és okosak lesüllyesztése önmagában nem emelne fel senkit, csak értelmetlenné tenné magát az emberi létet, a kíváncsiságot, törekvést, jobbítást, alkotást.
Konzervatív (conservare: megőrizni) vagyok, mert értékőrző vagyok. Hiszek az adott szó szentségében, a becsületben, tisztességben, hűségben. Hiszek a monogámiában, a párkapcsolatért vállalt közös felelősségben, jóban-rosszban. Hiszek a szeretetben, kedvességben, jóindulatban, szelídségben. Hiszek a nemes hagyományok ápolásában, melyek folytonosságot adnak őseinkkel és egyben részei a kultúránknak, melynek pedig mi vagyunk részesei. Persze rossz hagyományainkat – például asszonyverés, irigység, széthúzás vagy vak bezárkózás – nem kellene folytatni. Általában is hiszek a lélek nemességében, értékeiben, a jóságban.
Jobboldali vagyok, mert hiszek az emberi minőségben, az emberi életben és károsnak tartom az önmagukat istenné és uralkodóvá emelő hivatásos népboldogító, embertelen és képmutató pártideológusokat. Nem a néptömegben hiszek, hanem az emberben, aki alapvetően jó, bár esendő is. Ezen felül a rossz körülmények, a társadalom rossz működési elvei is rossz példát mutathatnak az embernek, például ahogy manapság hazánkban a teljesítmény és a tehetség, szorgalom (meritokrácia) helyett a szolgalelkűség, pártállami kapcsolatok, lelkiismeretlenség, erkölcstelenség és – a szólamokkal teljes ellentétben – a minden közösségi érzést nélkülöző durva önzés vezet sikerre és politikai alapon osztogatott vagyonhoz. Ez károsan hat az emberi viselkedésre, létstratégiákra.
Hiányzik a kulturális, történelmi és erkölcsi folytonosság, faragatlan és műveletlen rabló urainkból hiányzik a szolidaritás, a közszolgálat eszméje, a munka becsülete, a kultúrahordozó szerep, az ízlés, a mértékletesség, tisztesség és a közösségi felelősségérzet. Ezen elveket a nemességtől átvette és megtestesítette a polgárság, amit azonban sajnos a szocializmus szintén megsemmisített (részben fizikailag is), elüldözött vagy minden szempontból megnyomorított. A polgárság, a polgári létezés, felelős gondolkodás, mértéktartás, erkölcs és kultúrahordozás lehetne társadalmunk igazi alapja és gerince. Amint minden stabil társadalom alapja a széles és erős középosztály. Szemben a mostani kevés, államból politikai korrupcióval meggazdagodott (államkapitalista), a rengeteg szegény és a vegetálva vékonyodó középosztály modelljével.
Hiszek az erkölcsben, de a szabadságban is, így liberális is vagyok, hisz a szabadság latinul libertas. A szabadság hiánya pedig az elnyomás, az ember elnyomása pedig ellentétes az emberséggel, de az emberi lét értelmével is. Az erkölcsöt sem lehet rákényszeríteni senkire, legalábbis valódi sikerrel nem, mert a kényszer legfeljebb képmutatást szül. Az erkölcsöt nem pusztán önmagáért vagy társadalmi normaként tartom jónak, hanem azért is, mert jó érzés jónak lenni. Szeretném, ha az emberi szabadság egyenlő lenne, az esély a boldogságra egyenlő lenne. A szabadság azt is jelenti, hogy felelősségünk is van, felelősek vagyunk tetteink – vagy azok hiányának – következményeiért. Ezt senki válláról semmilyen mindenható állam le nem veheti, mert az ember elsősorban önmagának felelős, saját sorsáért felel, hogy kiteljesítette-e magát. A szerelem például mindenkinek elérhető. Állam vagy ideológia senkit sem tesz boldoggá, legfeljebb elkábít.
A világ legtermészetesebb dolga, hogy értékőrzőként (konzervatívként) és az egyéni emberséget – de nem az emberiséget – személyesen képviselni próbálóként (jobboldaliként) feminista vagyok, hiszen a nőiség öröktől fogva az egyik fő emberi minőség és érték. A nők elnyomása nem érték, a patriarchátus nem érték – amint a matriarchátus sem lenne az. Uralmi rendszerek nem értékfogalmak, önmagukban nem értékhordozók. Nőnek és férfinak azonos jogok és lehetőségek járnak. Nő és férfi természetesen nem egyforma, de egyikük sem felsőbbrendűbb, ahogy egy leszbikus butch sem felsőbbrendű egy leszbikus femme-nél. Ahogy a párkapcsolatban sem az egyformaságban, hanem az egymást sokszínűen kiegészítő személyiségekben, lelkekben hiszek, úgy az életben sem az uniformizált, arctalanul menetelő falanszteri tömegekben, hanem az emberi sokszínűség kibontakozásában. Ez nem jelenti a hagyományok sutba dobását, a gyökerek elfelejtését, melyek táptalajából a szabad egyéni élet sarjad.
Metszetszemléletű (interszekcionalista) is vagyok, hiszen az emberi létezés mindegyik síkja fontos, egyik sem határozza meg önmagában az emberi lényt. Mivel a szabadságban is hiszek, ezért az elnyomást – azaz a lehetőség hiányát, hogy az ember felelősséget vállalhasson önmagáért – minden síkon ellenzem, és így együtt vizsgálandó és feloldandó, ha egy ember több síkon is el van nyomva. Érje bár az elnyomás a nemi identitása, szexuális irányultsága, faja, nemzetisége, vallása, szociális helyzete, politikai nézetei vagy akármi más okán. Az interszekcionalitás persze visszafelé is érvényes: sem a leszbikusság, sem a transzneműség nem csökkenti a hazaszeretetem vagy a hagyománytiszteletem. Ezáltal is cáfolva a magát jobboldalinak és konzervatívnak tartó politikai kör korlátolt felfogását a nemzetromboló genderveszélyről. Továbbá igenis a leghűségesebb feleségként, konzervatív módon, házasságban és családban szeretnék élni önmagamként, ha az elnyomók hagynának élni és nem tiltanák meg.
A kisebbségek pedig nem divathóbortok. Most sincs több meleg vagy transznemű mint régebben, csak valamivel többen merik felvállalni, ám létezésük nem propaganda avagy elhallgatás/elnyomás kérdése. Nagyon bizonytalan lehet önmagában és saját – például cisznemű, heteroszexuális, de akár magyar vagy keresztény – identitásában az, aki mások uniformizálása vagy elnyomása árán vél értékeket vagy hagyományokat védeni. Egyúttal nem is bízik ezek erejében sem. Én sem leszek kevésbé magyar, ha egy kínai ül mellém a buszon, kevésbé transznemű, ha egy cisznemű a moziban avagy kevésbé leszbikus, ha egy férfi áll mögöttem a sorban a pénztárnál. Sőt, ezek a különbségek csak még jobban kiemelik a saját identitásomat…ha meg nem is erősítik, hiszen nem is szorul megerősítésre. Csak tiszteletben tartásra, hogy jogfosztott páriából a többi emberrel egyenlő szintre emelkedhessek.
Erdei Tünde