Az alábbi vázlatot az idei Budapest Pride-hét keretein belül megrendezett, „LMBTQIA a T-vel” c. workshop egyik szervezőjének a kérésére állítottam össze. Mivel csak egy nappal a rendezvény előtt tudtam rá időt fordítani, és így nem biztos, hogy már be tudják illeszteni a programba, (vagy ha mégis, várhatóan nem lesz idő másfél órában minden pontot érinteni), közzé is teszem.
Előljáróban annyit mondanék, hogy 2013-ban is részt vettem egy „betűs” workshopon, ahol nem a betűk egymásnak ugrasztása volt a téma, hanem a megismerés, megértés. Itt olvasható erről a részletes beszámolóm. Szomorúnak tartom, hogy az elmúlt négy évben sikerült oda eljutni, hogy most már tűzoltó workshopot kell rendezni az időközben megjelent bomlasztás miatt. A Melegfront csoport is nagy utat tett meg a különböző nemi szervekkel rendelkező, különféle összetételű párokat ábrázoló 2013-as molinótól (lásd képünkön) addig, hogy diktatorikusan kizárja a radikális feminizmus transzkritikus ágával egyet nem értőket, az azt kritizálni merészelő LMBTQ személyeket. Szerintem többre mentünk volna, ha a 2013-as workshop szellemében megyünk tovább, így némileg szomorúan készülök a holnapi alkalomra. A „minél közelebb mégy hozzá, annál jobban megérted” szellemiséggel továbbra is jobban tudok azonosulni – ezért is javasoltam az alapításkor ezt az idézetet a Szabadnem blog mottójának. (Legalább mi vigyük tovább.)
De térjünk a tárgyra. Lehet, hogy az álláspontom egyeseknek túl kevés lesz, másoknak meg túl sok (megszoktam) – az viszont biztos, hogy az alábbiak kizárólag a saját személyes véleményemet tükrözik.
Amiben egyetértek a „transzpolitikát kritizálókkal” (mert hogy ilyen pontok is vannak):
– a transz aktivizmusnak külföldön vannak túlkapásai, amiket itthon érdemes lenne megakadályozni;
– ne legyen elég a puszta bemondás (férfinak kinéző és férfiként élő egyén azt mondja, hogy „én nőnek érzem magam”) a női terekbe (női wc, női öltöző, leszbikus buli stb.) való belépéshez, mert ez bántalmazó cisz férfiak részéről értelemszerűen visszaélésekre adhat lehetőséget;
– vannak olyan nőknek szóló rendezvények, ahonnan – érintettség hiányában – jogos a transz nők kizárása (pl. ahol kimondottan szülésről, menstruációról van szó, vagy gyermekkori szexuális abúzus női áldozatainak csoportja);
– a legutóbbi balhé kérdésében a women-only fürdő körül jogosnak tartom, hogy csak post-op transz nőket akarnak beengedni, mivel ebben a térben, ha jól értem, előfordul az egymás előtti meztelenség;
– senkinek sincs joga senkitől szexet követelni (entitlement): a nem, az minden körülmények között nemet jelet;
– fenti értelemben joga van bárkinek bárkit visszautasítani, és mindenkinek joga van meghatározni (nemi szervek mentén is), hogy kivel, kikkel akar szexelni, ez önmagában nem diszkriminatív (megj.: ha egy transz ismerősöm nekiállna cotton ceilingezni, én lennék az első, aki rászólna, hogy ez undorító, és az Everyday Feminism "Are genital preferences discriminatory" c. videóját én is túlzásnak tartom);
– a nők reprodukciós jogaiért való küzdelem a feminizmusnak az egyik legfontosabb célkitűzése;
– nem szabad hagyni, hogy női testről, menstruációról, szülésről stb. ne lehessen beszélni csak azért, mert léteznek olyan nők, akiknek nincsenek női reproduktív szerveik;
– a transz férfiként vagy nem binárisként való azonosulás automatikusan nem véd meg a nőellenes diszkrimináció és erőszak különböző formáitól;
– nem várható el a nyelv átírása azért, mert léteznek transz és nem bináris emberek, az inkluzivitásnak eddig nem kell terjednie – én sem akarom, hogy a szülő nők, anyák kifejezés diszkriminatívnak számítson (úgy gondolom, hogy ha egy transz férfi vagy nembináris ember szül, akkor a személyzetnek egyénileg kell a nemére tekintettel lenni), nem akarok „vérző emberekről”, „menstruátorokról” és „people with vaginas”-ról beszélni, nem vagyok hajlandó csillaggal jelölni a nő szót stb.;
– az „elnyomottsági olimpia” szerintem is hülyeség, az elnyomott csoportoknak nem kell versenyezni abban, hogy kinek rosszabb;
– ha már olimpia – abban az esetben, ha ezt még hormonszinthez sem kötik, én is aggályosnak tartom a sportban, ha transz nők a nők között versenyeznek. (Ugyanakkor azt sem tudom pontosan, hogy erre mi lenne a jó megoldás.)
– természetesen nem helyes, ha a puszta gender nonkonformitást a gyerekeknél transzneműségnek diagnosztizálják;
– a prostitúció és a pornó a nők (és LMBTQ emberek) elleni erőszak megnyilvánulási formái, a „szexmunkás” narratívát én sem vagyok hajlandó affirmálni.
Az okok, amiért nagyobb részt mégis problematikusnak tartom a „transzkritikus” nézeteket:
– én úgy gondolom, hogy a túlkapások ellen kell küzdeni, és nem a transzneműség ellen (pláne nem előre megbélyegezni külföldi szélsőségek alapján a teljes magyar transz közösséget);
– nem értek egyet a dominó-elvvel, miszerint a transz emberek nemének elismerése elkerülhetetlenül a külföldi szélsőségekhez fog vezetni, ez nekem konzi tempó;
– a transzneműség nem „politika” („identitáspolitika”, „transzpolitika”) és nem „elmélet”, hanem emberek valósága, így a „terf”-vitát elég problematikus „érdekes elméleti vitaként” kezelni – én azokat is megértem, akik ezt az egészet vitatni sem akarják, mert szimplán gyűlöletbeszédnek tartják (bocsi);
– szerintem a transzneműség és a transz emberek nemének elismerése önmagában egyáltalán nem nő- és feminizmusellenes;
– a transzkritikus feministák hajlamosak elfelejteni, hogy ők a feminizmus egyik irányzatának egyik ágát képviselik. Magukat „radfemnek” nevezik, de ezzel az a gond, hogy 1. nem minden radikális feminista „transzkritikus”, 2. a „radfem” elnevezéssel a feministákra erőltetik a „radfem vs. libfem” dichotómiát, és megpróbálják az utóbbi dobozba tuszkolni az összes nem transzkritikus feministát;
– nem vagyok hajlandó elfogadni azt, hogy ha elismerem a transz emberek jogait és nemét, akkor el „kellene” ismernem a sex work narratívát is. Én éppen, hogy problémának tartom, hogy a transznemű emberek jelentős része megtapasztalja élete során, hogy csak ez a „remek” lehetősége marad a bevételszerzésre – és az a sztereotípia sem állja meg a helyét, hogy a transznemű emberek a sex work narratívát preferálják a prostitúció magyarázatakor.
– a transzneműség ugyanúgy nem „gyógyítható”, mint a homoszexualitás. Előfordulhatnak elvétve olyan esetek, amikor valaki tévesen hiszi transzneműnek magát, de többségben egyáltalán nem erről van szó, és ami az öndefiníciót illeti, az utolsó szó az egyéné;
– a transznemű emberek nem kötelesek a nemüket „igazolni” a transzkritikus feministák mint „vizsgabizottság” előtt. Ha a transznemű emberek nemi identitásuk indoklásában nemi sztereotípiákra (vagy azokra is) hivatkoznak, az automatikusan nem hitelteleníti őket. A testi diszfóriát valahogy meg kell magyarázni, és sok transz ember tapasztalhatta, hogy a nemi sztereotípiák a többségi társadalomban jól működnek, ez késztetheti őket sztereotíp önleírásokra. Ugyanakkor távolról sem éli meg minden transz ember a nemét sztereotípiák mentén (ha így lenne, transzfeminizmus sem létezne). Azaz, nagyon leegyszerűsítő értelmezés, hogy a transznemű emberek biztosan csak beleszerettek az ellenkező nem nemi sztereotípiáiba;
– a transzneműségnek különböző fétisekkel vagy mentális betegségekkel való összemosása ugyanannyira kifogásolható, mint amikor a melegeket, leszbikusokat akarják átnevelni vagy kigyógyítani;
– sokszor látom úgy, hogy a transzkritikus feministák összemossák a transzvesztitizmust a transzneműséggel, ez is téves;
– azt még értem, hogy a „terf”-ezést az érintettek megbélyegzőnek érzik, de hogy a „cisz” szó használatával ugyan mi a baj, azt fel nem foghatom – nyilván alapból senkinek nem kell hangsúlyozni, hogy cisz, de ha a beszélgetésben transzneműekről is szó van, miért ne lehetne így utalni azokra, akik nem azok?;
– egy jelenség spekulatív túlhajtása (transzfajúság és digigender-féle hülyeségek) nem indokolja az adott jelenség, illetve érintett csoport teljes elhiteltelenítését. A feminizmusnak is vannak túlhajtásai, amivel a többség nem azonosul (pl. SCUM manifesto), mégsem dobjuk a kukába az egész feminizmust;
– az agressziót elítélem (pl. a twitterről előbányászott, no-name trollok által jegyzett „kill all terfs” jellegű posztokat), ugyanakkor azt nem gondolom, hogy a „transzpolitikát kritizálóknak” a nem agresszív, érvekre épülő kritikát ne kellene elviselniük a finoman szólva szokatlan nézeteikért. (Az elmúlt másfél év vitáiban többször támadt az a benyomásom, hogy az egyetlen helyes válasz az „igazad van, holnaptól én is így fogok gondolkodni” lenne);
– azt sem gondolom, hogy a „transzpolitikát kritizálóknak” nulla felelősségük lenne a transzfóbiában, és hogy ne lehetne velük kapcsolatban ezt a kifejezést említeni;
– a nemi sztereotípiák és szerepelvárások „eltörlése” („gender abolíció” mint „terf” célkitűzés) 1. nem biztos, hogy megvalósítható (szerintem a fellazításuk reálisabb célkitűzés), 2. ha meg is valósítható, nem biztos, hogy a mi életünkben az, ezért nem várható el a transz emberektől, hogy egy radikális feminista csoport utópiájához igazítsák az életüket, 3. több transz ember egybehangzó véleménye szerint a gender abolíció segítené a transz embereket (is), de NEM vezetne a transzneműség megszűnéséhez (és ez alátámasztja az elméletemet a gender identity és a gender role megkülönböztetéséről);
– amúgy nekem is van női identitásom (ami nem egyezik a princípiummal), és nagyon sértő volt számomra, amikor a „terf-ek” emiatt megpróbáltak kiröhögni. A női identitásom nagyon is létezik és fontos számomra, a magánéletben és az aktivista munkámban is;
– egyébként az sem rögtön „bűnös”, aki történetesen megfelel vagy meg akar felelni nőként egy vagy több női sztereotípiának – being feminine is not anti-feminist. A probléma az, ha valaki ezt mindenki másra nézve normalizálni akarja;
– ami a gyerekeket illeti, úgy gondolom, hogy a transzkritikus feministák démonizálják a genderklinikákat, ahol NEM az folyik, hogy ész nélkül hormonozzák a gyerekeket. Egy hozzáértő pszichológusnak el kell tudnia különíteni a gender nonkonformitást a transzneműségtől. Ha valóban transzneműségről van szó, meg kell keresni a gyerek számára legjobb megoldást – ami egyes esetekben igenis lehet a pubertásblokkoló. Visszafordíthatatlan beavatkozásokat 18 év alatt nem támogatok, de a blokkolónak pont az a lényege, hogy időt hagyjon a gyereknek. Árnyaltabban kellene nézni ezt a kérdést (is);
– valóban előfordulnak az elnyomott csoportok jogai közt ütközések, de azért vagyunk gondolkodó emberek, hogy ezekre közösen keressünk megoldást. Nem vagyok híve az olyan „megoldásoknak”, mint a kinyilatkoztatás, a fekete-fehér-kuki-punci végletekig lebutított keretben való gondolkodás (bár elhiszem, hogy az egyszerűsége megkapó), illetve a másik csoport kigúnyolása, kiröhögése, hiteltelennek, betegnek, perverznek bélyegzése (vö. Transzzsidó kiáltávány);
– nem értek egyet azzal, hogy a transz nőket férfiaknak kellene tekinteni (nagyon agresszívnek tartom a Feminist Current állandó male-ezését); akkor sem, ha nem ugyanolyan nők, mint a cisz nők;
– nemtől függetlenül bárki lehet feminista. A jogok ütközésének helyzeteire a megoldást a feminizmus terjesztésében látom, ez növelni fogja a különböző női csoportok, illetve a speciális helyzetű nők egymással való szolidaritását is. Ha a szolidaritás létrejön, ez többek közt abban is megnyilvánul, hogy a transz nők is támogatják a nők reprodukciós jogait, vagy a leszbikus nők is tiltakoznak a hetero nőket érő párkapcsolati erőszak ellen stb. – erre minden széthúzó törekvés dacára itthon is sok példát lehet látni;
– helytelennek tartom a párkapcsolati erőszak terminológiát reflektálatlanul átvenni a transz-vitában. Egy hormonkezelt, így csökkent fizikai erejű, nulla társadalmi státusszal rendelkező, potenciálisan munkanélküli, esetenként mentális problémákkal is küszködő stb. transz nő nem képvisel egy társadalmilag elismert és bevédett cisz bántalmazó férfiéval egyenértékű fenyegető erőt, és az egész (hatalmi viszonyokra épülő) csbe-dinamikát nem érti, aki csak úgy simán párhuzamot von;
– kevés az olyan környezet (nagyon remélem, hogy nem is létezik, még egy swingerklub sem ilyen!), ahol mindenkinek kötelező szexelni mindenkivel. Valaki puszta jelenléte egy térben vagy rendezvényen önmagában nem szexre kényszerítés, ez abszurdum. Két cisz nő között is előfordulhat egy leszbikus buliban, hogy az egyik szeretne valamit, a másik meg nem – „a nem az nem” elv alapján kell minden hasonló helyzetet kezelni;
– egy women-only nudista strandon vagy fürdőben jogos lehet a non-op transz nők kizárása, de pl. a nyilvános wc-kben nem szokott foglalkoztatni az a kérdés, hogy a szomszédos fülkében levő ember mivel pisil. A női terekbe való belépésnek szerintem alapvetően a passinghoz és a jogi elismeréshez kell igazodnia. Ha egy transz nő már nőnek néz ki, nőként él, és főleg ha jogilag is el van ismertetve a neme, akkor nincs helye a vitának arról, hogy a női wc-t használhatja-e.
Összességében az a véleményem, hogy ez a vita nagyon rosszul és agresszíven lett itthon bevezetve (gúnyolódó, álnéven publikált írásokkal), aránytalanul sok energiát vitt el az elmúlt másfél évben, és inkább látom bomlasztási kísérletnek, mint bárki számára hasznosnak. A transzpolitika külföldi túlkapásait véleményem szerint nem egymás kigúnyolásával, hanem szolidáris feminista és LMBTQ közösségek kiépítésével lehet megelőzni. Mi erre teszünk kísérletet a közel egy éve minden támadás ellenére sikeresen és nagyon aktívan működő Genderfészekben is.
Antoni Rita
Moderálási alapelvek: fenntartjuk a jogot, hogy a gyűlöletkeltő, rasszista, -fób, tutimegmondó/kioktató & a témába nem illő kommenteket kimoderáljuk.