Kedves férfiak!
Mindannyian megvívjuk a saját harcainkat. Mindenkinek lehet nehéz az élete.
Sajnálatos módon a nőknek valamiért még azzal is meg kell küzdeniük, hogy elhárítsák a feléjük irányuló kéretlen figyelmet. Gyakran kapunk ítélkezést és piszkálódó megjegyzéseket. Sok férfi van, aki szinte már elvárja tőlünk, hogy meghajoljunk az ő „szerény” véleménye előtt.
De még mielőtt a fejemhez vágnátok, hogy #notallmen ( #nemmindenférfi ), igen, tudom. Tényleg tudom, hogy nem minden férfi viselkedik így! Sőt.
Samantha Blake vendégposztja.
Szóval, vetessék jegyzőkönyvbe, hogy természetesen teljes mértékben tudatában vagyok annak, hogy vannak köztetek olyanok, akik valóban megtesznek minden tőlük telhetőt annak érdekében, hogy ne legyenek szexisták és atyáskodóak.
Ha azonban magadra ismersz az itt következő kategóriák valamelyikében, úgy lépj hátra egyet és vizsgáld meg a viselkedésedet külső szemlélőként. Az itt leírtak mindenféleképpen olyasmik, amikkel a nők rendszeresen szembesülnek. Ezek a megjegyzések nem szórakoztatóak és nem is segítenek. Sőt, a legtöbbször minimum bántóak vagy akár konkrétan fenyegetőek is.
Fogalmad sincs róla, hányszor kell a nőknek – nap mint nap – megvédeniük magukat olyanokkal szemben, akik azt hiszik, hogy tartozunk nekik valamivel.Pedig – bármily hihetetlen – nem tartozunk senkinek semmivel. Pusztán azért, mert létezünk és történetesen nők vagyunk, még nem tartozunk egy férfinak sem semmivel. Mi is csak emberek vagyunk, akik éppúgy szeretnék zavartalanul, külső beleszólás nélkül élni az életüket, mint bárki más.
Ezért tehát kérlek, akár valóban sértegetni akarsz, akár egyszerűen csak nem vagy tudatában, hogy ezt teszed – hagyd abba.
Ha pedig rád nem jellemző, hogy így beszélsz vagy ilyeneket gondolsz, akkor... akkor ez a cikk nem neked szól. Kommentben írd meg nekünk, ha szerinted rád nem igazak a lentiek!
1. Aki prűdnek vagy szűzkurvának nevez azért, mert nem akarok lefeküdni vele:
Azzal, hogy kifizeted az ebédemet, nem a bugyimba váltasz jegyet. Nem egyeztem bele semmibe és mindig, minden helyzetben jogom van meggondolni magam.
Jogom van továbbá ahhoz is, hogy nemet mondjak anélkül, hogy magyarázkodnom kellene emiatt.
Nem tartozom neked magyarázattal. Mi több, ha mégis ezt követeled, azzal csak azt bizonyítod, hogy teljes mértékben helytállóak voltak a fenntartásaim veled szemben.
Az, hogy prűdnek nevezel, amiért nem voltam hajlandó felmenni veled a lakásodra, azt bizonyítja, hogy semmibe veszed a nőket és azt hiszed, hogy jár neked a szex.Az, hogy szűzkurvának nevezel, azt bizonyítja, hogy az egód nem képes feldolgozni a visszautasítást. Pedig a visszautasítás az élet része – férfiaknak és nőknek egyaránt meg kell küzdeniük vele. Ahogy egyre többet kapsz belőle, úgy idővel talán majd megérted, hogy közel sem jár neked annyi minden, mint hinnéd.
Amikor pedig konkrétan nőkről és az ő testükről van szó, akkor baromira semmi nem jár neked. Máshogy megfogalmazva: Ha egy nő úgy dönt, hogy lefekszik veled, szuper, érezzétek jól magatokat. De a szex nem jár neked.
A szex soha senkinek nem jár.
2. Aki arra szólít fel, hogy mosolyogjak:
Ezzel azt üzened, hogy szerinted én kizárólag azért létezem, hogy megnyerő látványt kínáljak neked.
Az arcom az enyém. Én döntöm el, hogy milyen érzéseket fejezek ki vele. Abból, hogy nem találsz kellően vonzónak, ha nem mosolygok, egyáltalán semmi nem következik a számomra.
Ilyenkor elenyészően csekély az esélye annak, hogy érdekeljen az, hogy szerinted „szebb lennék, ha mosolyognék.”
Talán szomorú vagyok, talán dühös, aggódó vagy ideges – vagy egyszerűen csak frusztrált amiatt, hogy már megint itt van egy férfi, aki meg akarja mondani nekem, hogy mit csináljak a saját arcommal. Akárhogy is, semmi közöd hozzá.
3. Aki szerint „túl sok” vagyok:
Túl sok mi? Túlságosan is vagyok valaki?
Azt várod el, hogy a nők csendesek, kedvesek, simulékonyak és illedelmesek legyenek? Emiatt nem feltétlenül hibáztatlak – gyakorlatilag születésünktől fogva erre nevelnek minket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ennek ellenére ne nőttünk volna fel és ne találtuk volna meg önmagunkat.Ha ez jön a nyelvedre, nézz a tükörbe és ismerd fel, hogy nagy valószínűséggel azért mondod, hogy „túl sok” vagyok, mert hozzászoktál ahhoz, hogy te töltesz be minden rendelkezésre álló teret.
Sokkol téged, hogy én merészelek szenvedélyes és szókimondó lenni, miközben te ahhoz szoktál hozzá, hogy neked több beleszólásod van a dolgokba, mint másoknak.
Igenis van hangunk. Gondolkodunk, gyarapodunk, tanulunk és érzünk.
Épp annyi jogom van felemelni a hangomat és határozott véleményeket megfogalmazni, mint neked. Ha nem értek egyet veled vagy szenvedéllyel viszonyulok valamihez, igenis ki fogom nyitni a számat.
Nem dühös nő vagyok, hanem olyan, aki nem fog hallgatni csupán azért, hogy megfeleljen neked.
Ezért tehát kérlek, mindaddig ne mondd nekem, hogy „túl sok” vagyok.
4. Aki megjegyzéseket tesz a ruhámra:
„Hűha, ez a póló rengeteget hagy szabadon!”
„Hmm, úgy tűnik, manapság a szoknyák egyre rövidebbek lesznek.”
„Soha, de soha nem engedném meg a lányomnak, hogy így öltözzön.”
„Tetszel ebben a pólóban. Gyakrabban kellene hordanod, jól kihangsúlyozza a domborulataidat.”
„Hát, gondolom, manapság már nincs dress code a boltba járáshoz.”
„Talán öltözködhetnél egy kicsit nőiesebben. Úgy nézel ki, mint egy leszbikus.”
A fenti idézetek mind férfiaktól származnak – egy részüket ismertem, mások ténylegesen idegenek voltak. Ez mind sértő, többszörösen is.
És még mielőtt panaszkodni kezdenél, hogy szereted „dicsérni” a nőket – hadd mutassak rá, hogy ezek bizony nagyon nem dicséretek.
„Hű, nagyon jól nézel ki ma!” – ez egy dicséret. „Talán öltözködhetnél egy kicsit nőisebben” – ez határozottan nem az.Nem tetszik a haspólója, túl rövidnek találod a szoknyáját vagy feltűnt, hogy talán nem visel melltartót? Nem tartozik rád. Felnőtt nő, meg tudja hozni a saját döntéseit és határozottan nincs sem szüksége, sem pedig igénye arra, hogy beleszólj a dolgaiba.
Én sem mondom férfiaknak, hogy hogyan kellene öltözniük. Nem teszek piszkálódó megjegyzéseket arra, aki esetleg nem öltözik elég férfiasan vagy épp arra, aki olyan testhezálló ruhát visel, ami jól kihangsúlyozza a domborulatait.
És nem is azzal a céllal válogatom össze a ruháimat, hogy lenyűgözzelek. Nem is tartozom neked azzal, hogy a te személyes preferenciáidra szabjam a megjelenésemet, hogy a lehető legvonzóbbnak láss – különösen akkor nem, ha még csak nem is ismerlek (eléggé).
Szóval légy oly kedves és szállj ki a ruhásszekrényemből.
5. Aki azt gondolja, hogy hálátlan vagyok, mert nem köszönöm meg neki, hogy ilyen rendes srác:
Elnézést, uram, de kilátszik az egója. Egyetlen nő sem tartozik köszönettel azért, mert rendes vagy – ez kellene legyen az abszolút minimum.
Ha felhúzod magad azon, hogy nem simogatom az egódat, az csak azt mutatja, hogy jó eséllyel azt hiszed te is, amit a többiek, jelesül, hogy alanyi jogon járnak neked dolgok – csak épp egy kicsit „kedvesebben” várod el őket.
Ez pedig átkozottul nem ok arra, hogy meghajoljak előtted.
Ha kedves vagy velem, szívességet teszel nekem, vagy segítesz valamiben, annak örülök és megköszönöm.
Van azonban különbség eközött és aközött, ha elvárod, hogy megköszönjem neked önmagában azt, hogy nem vagy seggfej.Szóval azt várod el tőlem, hogy hálás legyek neked, mert sikerült belavíroznod „a rendes férfiak” közé?
Remélem, idővel magad is rájössz, hogy ez milyen nevetségesen hangzik.
6. Aki szerint ő nem lehet szexista, pusztán csak azért, mert van felesége, lánya:
Attól még, hogy van az életedben legalább egy olyan nő, aki fontos a számodra, nem leszel automatikusan jó fiú. Jó fiú attól leszel, ha ténylegesen jó fiú vagy. De attól még, hogy egyszerűen csak van családod, simán lehetsz szexista.
A cselekedeteid többet árulnak el, mint a szavaid. És azok a szavak is számítanak, amiket a feleséged, lánytestvéred vagy épp a lányaid háta mögött mondasz.
Ha tehát szexista vicceket mesélsz és azon puffogsz, hogy más nők milyen hangosak és merészelnek saját véleményeket megfogalmazni, akkor az égvilágon semmi jelentősége nincs annak, hogy hány lányod vagy lánytestvéred van. Saját magadról állítasz ki seggfejségi bizonyítványt és pusztán attól, hogy családod van, még nem kapsz automatikusan „jó fiú” igazolványt.
Ne próbáld tehát adu ászként használni ezt a kártyát – próbálj inkább ténylegesen tisztelettel viszonyulni másokhoz és felelősséget vállalni a tetteidért.
Akkor talán idővel tényleg „jó fiúvá” válhatsz.
7. Aki szerint „csak vicc volt”:
Általában nem csak vicc.
Általában arról van szó, hogy amit mondtál, azt pontosan úgy is értetted, ahogy mondtad, de már csak későn jöttél rá, hogy nem vagyok vevő a szexizmusodra, ezért próbáltad inkább nevetéssel elütni a dolgot.
Amikor pedig azt mondod, hogy túlreagálom a dolgot – nos, pont ez a baj: nem, nem reagálom túl. Egyszerűen csak nem foglak arra bátorítani, hogy ezután is nyugodtan puffogtass nőgyűlölő „vicceket” és megjegyzéseket.
Azt hiszed, te vagy az első férfi, aki azt mondja, hogy „csak vicc”? Nem, egyáltalán nem. A nők nap mint nap szembesülnek ezzel, és már rég nem számolom, hogy hányszor hagytam szó nélkül az ilyesmit.
De igazán, ami sok, az sok. Nem vicces vagy, hanem atyáskodó, tiszteletlen és azt hiszed, hogy alanyi jogon járnak neked dolgok. Felejtsd el tehát azt, hogy „egyszerűen csak nem kellene annyira mellre szívnom”, hanem
gondolj bele inkább abba, hogy mennyire frusztráló lenne ez neked is, ha te lennél a helyemben.
8. Aki más férfiak védelmére kel anélkül, hogy akár csak a probléma puszta létét is elismerné:
Ha azzal mentegetőzöl, hogy "nem minden férfi mond ilyeneket", akkor te magad is a probléma része vagy. Mi nők is tudjuk, hogy #notallmen. Ha ezt mondod, az csak azt teszi nyilvánvalóvá, hogy épp a lényeget nem érted.
Nagyon sok olyan férfi van az életemben, akit tisztelek és szeretek és mindegyikükért hálás vagyok.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne egy sor másik, olyan férfi is a világon, aki még mindig felsőbbrendűnek képzeli magát, aki még mindig elvitatja a nőktől az egyenlő jogokat és lehetőségeket, és aki azt hiszi, hogy „tudnunk kellene, hogy hol a helyünk.”
Még ha nem is mondják ki nyíltan, sok férfi úgy beszél és viselkedik a nőkről és a nőkkel, amiből nyomban egyértelművé válik, hogy kevesebbre tartják őket önmaguknál. Amikor megmondják nekem, hogy mosolyogjak, hogy mit vegyek föl és mit nem, hogy hogyan kellene beszélnem és hogy hogyan kellene éreznem valamivel kapcsolatban, nos… mindezzel azt üzenik nekem, hogy nem vagyok elég jó ahhoz, hogy saját döntéseket hozzak.
Neked mikor mondta utoljára bárki is, hogy ne reagáld túl a dolgokat? Hogy fogd vissza magad? Hogy legyél simulékonyabb? Hogy tedd magad vonzóbbá az ellenkező nem tagjai számára?
Ha azt próbálod elmagyarázni nekem, hogy #notallmen, akkor nem látod a fától az erdőt – vagy még inkább az egódtól a valóságot.
Szóval kérlek, hagyd abba.
* * *
Bármi is a szándékod az ilyesféle megjegyzésekkel, ezek csak megnehezítik a nők életét a mindennapokban. És csak fokozzák a frusztrációjukat.
Ha nem hiszel nekünk, amikor szóvá tesszük, hogy baj van, akkor csak egy újabb számként adódunk hozzá a statisztikákhoz, jó eséllyel a gyógyulás vagy az igazságszolgáltatás minden reménye nélkül.
Ha nem figyelsz oda, hanem csak a saját beszűkült nézeteidet vetíted ki a világra, akkor csak egy újabb téglaként adódsz hozzá a férfiuralom, a patriarchátus falához.
Ha azt mondod nekünk, hogy minden a legnagyobb rendben van, akkor elbagatellizálod azokat a harcokat, amiket nap mint nap meg kell vívnunk.
Amikor azt mondod, hogy vegyünk vissza, vegyük lazán, tegyük ezt, ne tegyük azt, érjük be azzal, amink van és inkább örüljünk annak, amit már elértünk – azzal csak nehezebbé teszed nekünk azt, hogy nyíltan beszéljünk mindarról, amin keresztülmegyünk. Csak egy újabb olyan emberré válsz, akiben nem bízhatunk meg, mivel újra és újra bebizonyítod, hogy egyszerűen nem érted a helyzetet. És talán soha nem is fogod megérteni.
Ezért tehát, amikor legközelebb úgy érzed, hogy rá kell kényszerítened a véleményedet vagy a kéretlen tanácsaidat a környezetedben lévő nőkre, mindannyiunk érdekében gondolkodj el ezen. Tedd fel magadnak a kérdést, hogy valóban ezt kellene-e mondanod.
És hogy mondaná-e valaki ugyanezt neked is – és hogy te hogy éreznéd magad, ha igen.
Nem kell megmondanod a nőknek, hogy mit tegyenek, hogyan öltözzenek, hogyan viselkedjenek és hogyan érezzenek. Nem tartozunk a férfiaknak semmivel. Felnőtt, emberi lények vagyunk és egyszerűen csak szeretnénk élni az életünket. Igazán fantasztikus lenne, ha egyszerűen csak hagynád, hogy valóban ezt is tehessük.
Tisztelettel,
Egy nő, aki egyszerűen csak szeretné, ha békén hagynák
© Samantha Blake, Medium
Fordította: Németh Gábriel, akinek nagyon köszönjük a munkáját.