„Orlando nő lett – ez tagadhatatlan. Egyébként minden tekintetben ugyanaz az Orlando maradt. Azzal, hogy nemet változtatott, jövőjét is megváltoztatta, de nem az egyéniségét. Mint az arcképek bizonyítják, Orlando két arca azonos maradt. Őlordsága – bár ezentúl úgy illik, hogy Őladységét mondjunk – akadály nélkül emlékezett egész elmúlt életére. E múlt körvonalait némi kis köd árnyékolta, mintha az emlékezet tiszta tavát pár sötét csepp tette volna zavarossá; egy-két jelenség homályosabb lett; de ez volt minden. Úgy látszik, hogy a változás fájdalmatlan volt, tökéletes és annyira sikerült, hogy magát Orlandót se lepte meg. E változásból kiindulva, nem egy tudós, abban a hitben, hogy a nemi változás természetellenes tünemény, mindenáron iparkodott bebizonyítani a következőket: primo, hogy Orlando mindig nő volt, secundo, hogy Orlando sose szűnt meg férfi lenni. Bízzuk a biológusokra és a lélekbúvárokra a döntést. Ami bennünket illet, beérjük a tényekkel: harmincéves koráig Orlando mindig férfi volt; de akkor nő lett s azóta az is maradt.
Hadd kutassák és feszegessék mások a nem és a nemiség kérdéseit; mi a magunk részéről egykettőre otthagyjuk az ily gyűlöletes témákat.”
A fenti sorok Virginia Woolf kultikus regényében, feminista alapművében, az 1928-as Orlandóban szerepelnek. Az író főhőse a négy évszázadot átívelő költemény felénél ugyanis a legnagyobb egyszerűséggel nemet vált. Majd száz évvel a könyv megjelenése után Paul B. Preciado, spanyol származású, transznemű filozófus és aktivista, levelet intéz Woolf felé az Orlando, my political biography című filmjének formájában. Feldolgozásával pedig el is nyerte az idei Berlinale Encounters zsűridíját, és június 2-án a Trafó Galéria is levetíti Kék órák. Három est a fluiditásról programsorozatában, megelőzve ezzel a film mozikban történő nemzetközi forgalmazását is.
„Kik a ma Orlandói?” – tette fel a kérdést Preciado, majd 25 különböző embernek osztotta ki a szerepet, mind transznemű, vagy nem bináris. Woolf kötetével még a 80-as évek Spanyolországában találkozott először, de ekkor még teljesen ismeretlen volt számára a transzneműség koncepciója. A Franco-rezsimben született Preciado nagyon nyilvános módon esett át a tranzíción, első köteteit még Beatrizként jegyezte, de már akkor radikális módon kérdőjelezte meg mindazt, amit a normatív, patriarchális és kolonialista társadalmi rendszereink a nemiségről és szexualitásról állítanak. A filozófus – akinek nem elhanyagolható módón Derrida mellett Heller Ágnes is meghatározó mentora volt – provokatív elméleteit több mint két évtizede osztja meg közönségével. Filozófusi és aktivista pályája mellett kurátorként is dolgozik. A documenta 14, a párizsi Palais de Tokyo és a 2019-es velencei tajvani pavilon kurátora, illetve a Barcelonai Kortárs Művészeti Múzeum (MACBA) kutatási vezetője volt. Főbb kötetei a Counter-Sexual Manifesto (Columbia University Press, 2000), a Testo Junkie: Sex, Drugs and Biopolitics (The Feminist Press, 2008), az An Apartment on Uranus. Chronicles of the Crossing (Semiotext, 2019) és a tavalyi Dysphoria Mundi (Grasset, 2022). Erősen utopisztikus írásai alapos, mélyreható kutatásokra épülnek és átszövik őket jelenkorunk legkardinálisabb társadalmi és politikai kérdései.
„Nem vagyok férfi. Nem vagyok nő. Nem vagyok heteroszexuális. Nem vagyok homoszexuális. Nem vagyok biszexuális. A gender és a biológiai nemek bináris rendszerének disszidense vagyok. Én vagyok a kozmosz sokfélesége, amely egy bináris politikai és ismeretelméleti rendszerben rekedt, és itt kiabál előttetek.” – írja az An Apartment on Uranus. Chronicles of the Crossing című kötetében, amely a Libération folyóiratnak 2013 és 2018 között írt esszéi gyűjteménye. Preciado olyan radikális módon utasít el számos normatív rendszert, hogy sokszor még az LMBTQ+-aktivista közeg tagjai is erősen kritikusak irányába. Pedig a radikális nézőpontok elengedhetetlenek az általa meghirdetett forradalmi paradigmaváltás elérésnek céljából. Ráadásul Preciado szövegei, ellentétben számos angolszász teoretikussal, a „transznézőpontot” interszekcionális módon alkalmazzák. Elméleteiben és fogalmi rendszereiben a patriarchális, kolonialista rendszereket úgy kritizálja, hogy közben mélységében foglalkozik többek között a rasszizmus, az osztályharc, a marxizmus, a biopolitika és a testpolitika kérdésköreivel is. A konformista hangvételt messziről elkerülő, sokszor nehezen értelmezhető, de erősen performatív szövegeit a gender és queerelméletek olyan meghatározó alakjai, mint Judith Butler vagy Jack Halberstam is méltatják.
2019-ben a „punk” filozófus egy meghívásnak eleget téve 3500 pszichoanalitikus előtt lépett fel Párizsban egy konferencián, ahol provokatív hangvételű beszédében felelősségre vonta a szakma szereplőit, amiért őt, mint transzneműt „nemi diszfóriában” szenvedő „mentális betegként” címkézik fel. Felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy csupán pár évtizeddel ezelőtt a homoszexualitás is hasonló módon patologizálták. Azt tematizálta, hogy a pszichoanalízis tudománya erősen bináris gondolkodása a nemek, a gender és a szexuális különbség ideológiájával kapcsolatban a gyarmatosítás koráig eredeztethető vissza. Beszédét nem tudta befejezni, a közönség kifütyülte. A szöveg másfél évvel később jelent meg Can the monster speak? címmel, amely Gayatri Chakarovty Spivak 2010-ben megjelent Can the Subaltern Speak? című meghatározó könyvére utal. Spivak esszéje alapvetően változtatta meg a gyarmatosítás vizsgálatát egy olyan érvelés mentén, amely a marxizmus kortárs relevanciáját erősíti meg. Preciado ezen szövegével a Trafó Galéria Kék órák sorozatának harmadik napján egy olvasókör keretében lehet foglalkozni.
Az Orlando transznézőpontú feldolgozásának lehetősége természetesen nem Preciadonak jutott először eszébe. A filozófus megközelítése abban újító, hogy egyrészt erősen politikus hangvételt üt meg, másrészt az individualista megközelítés helyett kollektív cselekvésre szólít fel. Az „Orlandóságot” pluralista megközelítésben, több tucat különböző korú szereplő hangja, története és arca által mutatja be. Ilyen módon ábrázolja a radikális változáson áteső világunkat és a most zajló gender és nem bináris forradalmat.
A Trafó Galéria június 1. és 3. között zajló Kék órák. Három este a fluiditásról című eseménysorozatának fókuszában azok a szüntelen átalakulásban lévő, egymásba folyó, fluid megközelítések állnak, melyek teret engednek a társadalmi normák és bináris fogalmak mentén meghatározott rendszereken kívül elhelyezkedő köztes pozícióknak. A háromnapos eseménysorozat alatt a műfajok és szerepek határai feloldódnak; az installációk, performanszok, filmvetítések, beszélgetések, zenék és elméleti szövegek pedig fluid estékké és cseppfolyós éjszakákká rendeződnek.
Paul B. Preciado Orlando, my political biography című filmje (98 perc) június másodikán, pénteken, Horváth Gideon performansz-előadása után, nyolc órakor kezdődik a Trafó Klubban, francia nyelven, angol felirattal. A belépés ingyenes.
A Can the monster speak? esszé köré épülő olvasókör Kiss Kata és Horváth Gideon vezetésével június harmadikán, szombaton, délután kettőkor kezdődik a galériatérben. A részvétel regisztrációhoz kötött, amit a gallery@trafo.hu címen lehet megtenni.
A programsorozatban résztvevő művészek: Pauline Boudry - Renate Lorenz, Sharon Hayes, Horváth Gideon, Muskovics Gyula - Molnár Csaba - Janky Máté, Paul B. Preciado, Lili Reynaud-Dewar
Kurátorok: Horváth Gideon, Muskovics Gyula, Szalai Borbála, Szalipszki Judit