esszencializmus

A nők tiszteletéről - avagy nemcsak az egyeseké a világ

Heti Gender 2019. július 22.-28.

Ne mé(h)meket csinálj, hanem forradalmat!

Január 1. óta nem követem a magyar híreket, s csak rövid címsorokban, többnyire külföldi oldalakon találok utalásokat az országra, no és az ismerőseim megosztásaiból következtethetek dolgokra, annak ellenére, hogy az ismert magyar híroldalak mind le vannak tiltva a falamról. Akad bőven látnivaló, mert egy dolgot nehéz letiltani: a mémeket. Ezek a humorba csomagolt grafikus tartalmak dömpingszerűen jelennek meg, ha valami megrázó történik.A napokban úgy láttam, megint a nőkkel kapcsolatban történhetett valami Magyarországon. Nem kellett sokat gondolkodnom: pár görgetés az idővonalon és e sejtésemet egy másik mém már igazolta is. Valaki ismét a nők méhe fölé emelte a mancsát, hogy lecsapja a Baby-Turn-On gombot. Mire észbe kapok, egy újabb rajzból láttam, hogy ház, kocsi, tévé és még ki tudja mi jár a jól üzemelő méhért cserébe.Sokan mondják, hogy a nők a társadalom alapjai, különösen azon politikusok szavajárása ez, akik feltűnő kedveskedésükkel valószínűleg épp a lényeget próbálják eltakarni előlük. A valóság ugyanis az, hogy a nő nem alapja a társadalomnak, ellentétben a méhével, ami gazdasági attribútummal bír, s csak ennél fogva van társadalmi jelentősége is. Ez a nyers igazság különösen erős vonalakban rajzolódik ki, ha e mancsok gazdáinak gondolatmenetét tüzetesen végigkövetjük. 

Áltudomány vagy genetika? Kamu, hogy a majomfiúk szeretik a vonatokat

A majomfiúk a vonatokat szeretik, a majomlányok pedig a lábasokat – akárcsak az embergyerekek, terjedt el a közelmúltban világszerte a hír. Ma reggel maga az index.hu írt erről egy nagy port kavaró cikket. De vajon igaz-e a hír? Vajon tényleg van tudományos alapja ennek a (gyanúsan szexistának tűnő) kijelentésnek? Cikkünkből kiderül.

A férfikielégülés női ára

A közgondolkodás számára gyakran magától értetődő, hogy a nők sírva fejeznek be szexuális együttléteket. Vélemény. Nagyon sok nő nem érzi jól magát szex közben, mégis elviseli. Miért nem hagyja ott a partnerét, ha kellemetlenné válik a helyzet? – teszik fel a kérdést sokan. A kérdés összetett, számos válaszlehetőséggel. Azonban most legyünk tényleg jóhiszeműek. Próbáljuk valóban megérteni, miért viselkedik valaki így.

„A szélsőséges külföldi esetekért ne én legyek a felelős” – workshop a transzneműek és az LMBTQ közösség viszonyáról

Eredetileg ezzel a mondattal terveztem kezdeni ezt a beszámolót: „Noha nem zökkenőmentesen, de a vártnál gördülékenyebben és, mondhatni, eredményesebben zajlott le vasárnap délután a Budapest Pride keretében megrendezett „LMBTQIA a T-vel” c. workshop, amely a transzinkluzivitás illetve a „terf”-vita kérdéseit járta körül.” Csakhogy már néhány további vélemény megismerése is (és még csak a transzinkluzív oldalról beszélek!) az értelmezések drasztikus sokféleségét igazolta. Látok mindent az épülő hidakat vizionáló kirobbanó lelkesedéstől a „nem jutottunk sehova” elkeseredett pesszimizmusáig, így kiderült, hogy viszonylagos – és, mivel én sem katasztrófára, sem egymás nyakába borulós csodára nem számítottam, szenvtelen – elégedettségem meglehetősen szubjektív.Az biztos, hogy a közel másfél éve húzódó vita offline térbe való áthozatalára nagy igény volt, így a terem zsúfolásig megtelt. Nem képviselte magát azonban sajnos a Transvanilla egyesület, és nem jött el a transzkritikus oldal több online hangadója. Különösen feltűnő volt a „transzzsidó” koncepcióhoz illetve "A világ legelnyomottabb embere" c. videóhoz köthető művész, valamint a tavaly álnéven megjelent, transzkritikus gúnyiratoknak (pl. a Transzzsidó kiáltványnak) felületet adó Reflektor.hu szerkesztőjének távol maradása. A radikális transzkritikus oldal egyetlen megjelent képviselője így végül annyira kisebbségbe szorult a közegben népszerűtlen véleményével (a hallgatólagos egyetértés lehetősége persze fennáll, de a támogatás jelzésével nem sokan fáradoztak nyíltan, a csoport előtt), hogy az a rendezvény végére a vele ellentétes állásponton levők egy részéből is empátiát váltott ki – és annak értékelését, hogy ő legalább eljött és vállalta a személyes vitát. A részvétel valószínűleg mindenkitől jelentős lelki felkészülést kívánt, hiszen a témát tekintve bőven lehetett a workshopon ellentétes, illetve akár traumatizáló véleményekre számítani.A szervezők négy témacsoport mentén vezették, korrekt moderációval, a közel négy órán át húzódó beszélgetést: 1. identitás, 2. közös térhasználat, 3. az események története, helyzet a vita előtt/után, 4. közös pontok, kommunikáció módja a továbbiakban. Az alábbiakban inkább ragaszkodom a tematikus csoportosításhoz, mint az elhangzottak időrendjéhez (főleg mivel a témák végül gyakran összefolytak). Mivel nem tudtam erről egyeztetni, a felszólalók neveit nem írom ki. Azokat a részeket, amelyek nem hangzottak el a workshopon, csak a saját kommentárjaim, dőlt betűvel szedem.Jelen beszámoló részrehajlástól mentesnek, objektívnek tekintésére, valamint kizárólagosságára nem tartok igényt. A helyszínen is egyértelműen vállaltam a transzinkluzív, metszetszemléletű (interszekcionális) feminista álláspontomat, és e szöveg megírásakor sem igyekeztem úgy feltüntetni magam, mintha a vitának független szemlélője lennék. 

A gendersemlegesen nevelt gyermekek – 2. rész

 Cikkünk második részében folytatjuk Cordelia Fine A nemek hazugsága (Die Geschlechterlüge) című könyvének ismertetését. Az első részhez kattints ide! Amikor viszont a nemi sztereotípiák szerinti nevelés teljes csődöt mond:A Szobafestőnők nevű kisvállalkozás 

A gendersemlegesen nevelt gyermekek

Sok szülő igyekszik elkerülni, hogy gyermekébe belenevelje a nemi sztereotípiákat. A lány jó eséllyel mégis ott köt ki, hogy babázik, a fiú meg ott, hogy kisautózik. A szülők többsége itt egyértelműen a géneket, gyermekének „esszenciális” női vagy férfi személyiségét véli felismerni. Azonban lehet, hogy tévednek. Miért is? Vay Blanka írása. Amikor viszont a nemi sztereotípiákra való nevelés teljes csődöt vall: nő és kutyája munka közben. Nem a legmagabiztosabb érzésekkel vágtam bele Cordelia Fine A nemek hazugsága (Die Geschlechterlüge, Klett-Cotta Verlag, Stuttgart 2012) című könyvébe. A férfias és nőies tulajdonságok eredete volt a téma. Én korábban 60-70 százalékra tettem a szocializáció hatását, a szerző szerint ez nagyjából 100 százalék. A szerző agykutató, neurológus és pszichológus képzettsége meggyőzőbb alapnak tűnt az én olvasottságomnál. Mindegy, gondoltam, okos embereket kell olvasni, nem olyanokat, akik ugyanazt gondolják, amit én. 

Hogyan ne legyünk esszencialisták?

Az előző részekben a biológiai esszencializmus kérdését vizsgáltuk meg, és bemutattuk, milyen kézzelfogható következményei (pl. törvényhozás, nemi alapú diszkrimináció stb.) lehetnek annak, ha a korszellem esszencialista. Ebben a részben azzal foglalkozunk, milyen alternatívái vannak az esszencialista gondolkodásnak, és példákat hozunk arra, hogy hogyan lehet megmagyarázni bizonyos társadalmi jelenségeket anélkül, hogy a biológiai meghatározottsághoz foggal-körömmel ragaszkodnánk.A lenti gondolatmenetben senki nem tagad biológiai tényeket: meg fogjuk látni, hogy a biológiai tények + a történelmi-kulturális környezet együttes figyelembevételével is le lehet írni a női-férfi nemi szerepek kialakulását és fönnmaradását.

Nő vagy férfi? A nőiesség és férfiasság felmérése a pszichológia hajnalán

Ebben a részben azt vizsgáljuk meg, hogy miután a biológiával végül is nem tudták alátámasztani a férfi-nő megkülönböztetést a 20. század első felében, miként próbálták meg ezt a pszichológia éppen kialakulóban lévő, új módszereivel alátámasztani.

Szexizmus a 19. században

A bejegyzés első részében az osztályi és nemzeti hovatartozásra alapuló biológiai esszencializmus túlkapásait vizsáltuk meg. Ebben a részben arról lesz szó, miképpen befolyásolta az esszencialista gondolkodás a nők jogait és a társadalmi nemek (gender) kérdéskörét a 19. század és kora 20. század során.

Nem Trump az első, aki származás alapján tilt ki embereket az USA-ból

Számtalan szégyenletes korszak volt a tudomány története során, amikor biológián alapuló elméleteket használtak arra, hogy természetesként fogadtassanak el valamiféle társadalmi egyenlőtlenséget vagy megkülönböztetést. Ennek eredményeként pedig érvényben is lehetett ezeket tartani, hiszen ha valami természetes, nincs okunk megpróbálni megváltoztatni.