Megjelent Interszekcionális feminizmus: baloldali és antikapitalista identitáspolitika című cikkünk a Fent és Lent blogon. Ebben összefoglaljuk, miért tartjuk az interszekcionalitást egy alapvetően baloldali, rendszerszemléletű elméletnek. A cikk válaszként született az ún. „identitáspolitikát” mostanában baloldalról érő támadások ellen. Nem titkolt célunk volt vele, hogy a balos érzelmű emberek felé nyissunk párbeszédet, mivel a politikai ideológiák közül ez az az oldal, ahonnan könnyen (könnyebben) el tudjuk képzelni az együttműködést.
Ettől függetlenül fontos azt is leszögezni, hogy nem minden szerzőnk ért egyet a cikk antikapitalista kicsengésével. Való igaz, hogy nem kell interszekcionalistának és/vagy baloldalinak lenni ahhoz, hogy valaki a transzneműek érdekvédelmét képviselje. Az ő hangjuk és álláspontjuk is fontos számunkra, ezért a jövőben is felületet fogunk biztosítani nekik a véleményük kifejezésére.
Továbbá nyitottak vagyunk a nyilvános vitára bárkivel, aki nem ért egyet a mondanivalónkkal – természetesen azzal a feltétellel, hogy a vita során egymás személyét és lelkiismereti szabadságát minden körülmények között tiszteletben tartja az összes fél.
Lejjebb következik egy kis ízelítő a cikkből. A teljes szöveg itt érhető el.
***
A feminizmus mint politikai irányzat ugyanúgy sokszínű (és nem ritkán ellentmondásokkal teli), mint bármely más ideológia. Ahogy a vallásokban vagy politikai mozgalmakban törésvonalak keletkeznek bizonyos feloldhatatlan ellentmondások mentén (katolikus–protestáns, LMP–PM stb.), így van ez a feminizmussal is. A jelenlegi vita kontextusa nem más, mint a mai magyarországi feminizmuson belül keletkezett törésvonal a transzellenes feministák és az interszekcionális feministák között.
A transzellenes feministák szerint az, aki biológiailag fiúnak született, nem válhat soha igazán nővé társadalmi értelemben, mivel gyerekkorától kezdve fiúként/férfiként szocializálódott. Ebből pedig (szerintük) az is következik, hogy a transznemű nők valójában feltűnési viszketegségben szenvedő férfiak, akik nőnek öltöznek (sőt, nővé operáltatják magukat!) csak azért, hogy a „normális” nők jogérvényesítésének ügyét aláássák. Az így gondolkozó feministákat időnként úgy is hívják, transzexklúzív radikális feministák, röviden TERF-ek, de ennek a szónak a használatával nem mindenki ért egyet, így a továbbiakban én is kerülni fogom. [...]
Hogy miért látjuk mi, interszekcionális feministák alapvetően hibásnak a transzneműségről való effajta gondolkodást, azt könnyű megérteni. Szerintünk a fennálló nemi rendet (ami szerint csak két, biológiailag adott nem van, férfiak és nők, ráadásul a nők alá vannak rendelve a férfiaknak) két ponton is lehet kritizálni. Az egyik nyilvánvalóan a nők alárendelése (ebben a transzellenes feministák is egyetértenek), a másik viszont az az elvárás, hogy mindenkinek lelkileg is ahhoz a nemhez kellene tartoznia, amibe a biológiai jellemzői alapján besorolták.
Tehát mi nem vitatjuk azt, hogy a nők számára hátrányos a fennálló rendszer, mivel ők a férfiak alá kerülnek benne. Viszont azt is gondoljuk, hogy a rendszer azok számára az emberek számára is hátrányos, akik nem olyan lelki tulajdonságokkal rendelkeznek, mint amit a biológiai nemük alapján tőlük a társadalom elvár. Őket hívjuk transzneműeknek (ha a biológiájukkal ellentétesek a lelki tulajdonságaik) vagy nembinárisnak (ha lelkileg sem a nőiséggel, sem a férfiassággal nem tudnak azonosulni).
Az interszekcionális feminizmus azonban ennél még többet is mond. Azt állítja ugyanis, hogy a társadalmi berendezkedés (a rendszer) elnyom bizonyos csoportokat. Ilyen elnyomott csoportok például a nők, a romák, a zsidók, a transzneműek, a homoszexuálisok, a hajléktalanok, a fogyatékossággal élők stb. Nyilvánvalóan ezen elnyomásoknak más-más a konkrét oka és eszköze: tehát másként éli meg az elnyomást egy roma, egy nő, egy transznemű. Ráadásul ha valaki két (vagy több) elnyomott csoport metszetében van, azt súlyosabb elnyomás éri: a roma nők helyzete nyilvánvalóan különbözik mind a roma férfiak, mind a fehér nők helyzetétől. Ez a társadalomfilozófiai irányzat az interszekcionalitás, mely rámutat arra, hogy az elnyomott csoportok metszetében (latin eredetű szóval interszekciójában) lévő emberek helyezete különlegesen hátrányos.
Interszekcionális feministaként tehát úgy gondolkozunk, hogy a nők elnyomása csak egyike a sok-sok létező elnyomásfajtának. Az interszekcionális gondolkozásból pedig az is következik, hogy a transznemű nők helyzete súlyosabb, mint a cisznemű nőké vagy a transznemű férfiaké (analóg módon azzal, ahogy a roma nők helyzete súlyosabb, mint a fehér nőké vagy a roma férfiaké, a fogyatékossággal élő nőké, mint az ép nőké stb.). A súlyosabb helyzet oka, hogy a transznemű nőket két irányból is éri elnyomás: egyrészt mivel transzneműek, másrészt mivel nők. [...]
Azt gondoljuk [...], hogy a női mint minőség önmagában is el van nyomva a társadalmunkban, és nemcsak azáltal, hogy a kapitalizmus ingyenmunkára kényszeríti a női testet. Ami nőies, általában alacsonyabb rendű, mint ami férfias. Nemcsak a test; a lélek, az érzelmek, a gondolkodási sémák, a beszédmód és stílus, a jellemző tevékenységek, viselkedés, öltözködés, a női létezés maga, egyszóval: a társadalmi nem összes aspektusa. A női gendert is érinti a nőgyűlölet, nemcsak a női szexust.
Az angolban kétféle szó is létezik a nemre: az egyik a sex (amit magyarul „biológiai nem”-nek vagy szexusnak fordítunk), a másik a gender (amit magyarul „társadalmi nem”-nek fordítunk). A szexus és a gender között az a különbség, hogy míg a szexus az ember biológiailag adott nemi tulajdonságai alapján jelent férfit vagy nőt, a gender a lelki tulajdonságok és társadalmi szerepek alapján jelent férfit vagy nőt. A legtöbb embernek természetesen ugyanaz a szexusa és a genderje (ők a ciszneműek), azonban létezik egy kisebbség, akiknek a lelki tulajdonságai nem egyeznek meg a testileg hozzájuk társított nemmel (ők a transzneműek).
Mindezt összevetve az interszekcionalitással következik, hogy nem érdemes különválasztani a csak a biológiai nemet érő és a csak a társadalmi nemet érő elnyomásokat. Másként megfogalmazva: nem az a lényegi kérdés, hogy a nőiség most akkor testileg vagy lelkileg meghatározott minőség-e. A lényegi kérdés, amire mi helyezzük a hangsúlyt, az hogy miért nyomja el a társadalom a nőket, és hogy hogyan tudnánk ezt az elnyomást megszüntetni. Ez pedig összekovácsolja azokat a nőket, akik testileg és lelkileg is nők (őket nevezzük ugyebár cisznemű nőknek), és akik testileg nem feltétlenül, hanem csak lelkileg nők (ők pedig ugye a transznemű nők).
De ez még nem minden, mert mint mondtuk, az interszekcionális gondolkodás összekovácsolhatja azoknak a csoportoknak a tagjait is, akiket a rendszer, bár más-más okból, szintén elnyom. Ezért tartjuk fontosnak támogatni a nemi kisebbségek mellett a nemzeti/etnikai kisebbségek tagjait, a kiszolgáltatott gazdasági/szociális osztályok tagjait, a fogyatékossággal élőket vagy éppen a háború elől menekülő embereket. Nem elnyomásolimpiát rendezünk, nem versenyeztetjük a különböző elnyomott csoportokhoz tartozók nehéz helyzetét, hanem igyekszünk közös pontokat találni és együtt fellépni a rendszerbe kódolt igazságtalanságokkal szemben.
[...]
A transzaktivizmus – tehát a transznemű emberek által végzett, saját személyes érdekükben fellépő aktivizmus – ma Magyarországon gyakorlatilag nemlétező dolog. Nincsenek önálló megmozdulások, kiállások, felvonulások vagy performanszok, melyek a transzneműeket mint közösséget képviselnék. Minden, ami ezt a témát érinti, vagy az általános LMBTQIA* mozgalom keretein belül (pl. Pride), vagy pedig az (általunk is képviselt) inklúzív feminizmus keretein belül történik. A magyar transznemű emberek helyzete olyannyira nehéz, életük során annyi hátrány éri őket (ezt személyes tapasztalatok, beszámolók alapján állítjuk), hogy sem idejük, sem energiájuk nincs semmiféle nagyszabású, önállóan szervezett politikai cselekvésre vagy fellépésre. Feltűnik persze időnként egy-egy bátor magyar ember, aki kiáll a nyilvánosság elé, fölvállalva transzneműségét (és kapva érte hideget-meleget); azonban a témában a közvéleményhez eljutó legtöbb adalék mind külföldről származik.
Ebből kifolyólag azt állítjuk, hogy nemcsak a transzellenes feministák, de a konzervatív közvélemény genderdiktatúrát emlegető rémképzetei is elsősorban a külföldről hozzánk egy-egy szűk csatornán beszűrődő transzaktivizmus túlkapásaira, illetve kizárólag nyugatos kontextusban értelmezendő követeléseire (pl. nemsemleges névmás) adott reakciók.
Mindeközben pedig a magyar transznemű emberek továbbra sem tervezik mozgalom alakítását. Ők csak csendben léteznek. Nem kérik, hogy a kórházakban kismamaszoba helyett kisszemélyszobát (ennek a szónak magyarul nincs is értelme!) mondjanak az emberek, nem akarnak talkshow-kban szerepelni, sem pedig gyerekeket átnevelni. Leginkább annyit szeretnének, hogy békében élhessék az életüket – lehetőleg anélkül, hogy megvernék, kiközösítenék, kirúgnák őket. Alapvető emberi méltóságuk tiszteletben tartását kérik, miközben ők is tiszteletben tartják másokét. Jelentős részük nem is ért egyet a külföldi transzaktivizmus törekvéseivel; továbbá tisztában vannak vele, hogy nem lehet és nem is kell minden nyugati irányzatot importálni, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy ezek a mai magyar viszonyokra jól alkalmazhatók!
Nem tudjuk persze megjósolni, kialakul-e valaha széleskörű transzaktivizmus Magyarországon: talán igen, talán nem, mindazonáltal jelenleg nem létezik ilyesmi, ez tény. A transzellenes feministák pont úgy, ahogy a konzervatív „genderellenes” felszólalók logikai hibát vétenek, amikor a külföldi transzaktivizmus túlkapásai miatt a magyar transznemű emberek ellen hangolják a közvéleményt.
Ez nem más, mint bűnbakképzés. [...]
A teljes szöveg itt érhető el.