Cikkünk második részében folytatjuk Cordelia Fine A nemek hazugsága (Die Geschlechterlüge) című könyvének ismertetését. Az első részhez kattints ide!
Amikor viszont a nemi sztereotípiák szerinti nevelés teljes csődöt mond:
A Szobafestőnők nevű kisvállalkozás
A gyerekek abban nem különböznek a felnőttektől, hogy számukra is fontos a csoporthoz való tartozás – abban a helyzetük viszont más, hogy számukra sokkal kevesebb csoportidentitás áll rendelkezésre. Egy kisgyerek nem lesz old school metálos, nemzeti radikális vagy vegán. Neki a családja és a nemi identitása nagyjából a két elérhető, értelmezhető csoport. Nyilvánvaló, hogy ezekbe igyekezni fog a lehető legjobban beilleszkedni.
Cordelia Fine szerint így történik, hogy ha a kislánynak nincs babája, egy botmixert hív kisbabának, takar be törülközővel és altat el. „Ez csak hormonális lehet” – mondja az anyuka, holott a kislány nyilvánvalóan tisztában van azzal, hogy ő lány, az anyukája is lány, és minden este az anyja az, aki betakarja és elaltatja, és a számára elérhető eszközökkel akart megfelelni az anyjával közös csoport mintáinak.
A „helyes” nemi szerepek mibenlétéről és fontosságáról a gyerek akkor is megkapja a szilárd iránymutatást, ha a szülők úgy gondolják, hogy üdvözlik gyermekük nem gendersztereotipikus viselkedését is. A legtöbb nyitott, szabadelvű szülő messze nem megy olyan messzire gyermeke sémáktól és elvárásoktól mentes nevelésében, mint a Bem szülők (lásd cikkünk előző részét), de azt határozottan gondolja és vallja, hogy semmi baja nem lenne azzal, ha a fia Barbie babát akarna vagy ha a lánya focizni szeretne.
A könyv azonban leír egy kísérletet, ami utánajárt ennek: megkérdeztek gyerekeket, hogy „szerinted örülne anyukád, ha Barbi babát szeretnél / focizni szeretnél”, és a nagy többségük azt mondja, hogy „nem örülne neki”. A fiúk hatoda gondolta úgy, hogy az anyukájuk örülne, ha babával játszana és a lányok negyede, ha baseball-ozni akarna.
A magyarázat a kutatók szerint a tudatalattinak a testbeszéden, hangsúlyokon átszűrődő hatásában van. A gyermekek erre sokkal érzékenyebbek, és hiába gondolja azt a szülő, hogy ő támogatja a gyermek nemi szerepektől eltérő érdeklődését, sajnos a belső berögzültségek átszűrődnek kommunikációján. Ezt ideális esetben tudja valamennyire kontrollálni, fáradtan, stresszhelyzetben azonban nem. Ami a gyermeknevelés során elég gyakori.
Cordelia Fine egy elég mellbevágó példát hoz arra, hogy milyen erősen hatnak a gyerekekre a nonverbális jelzések. Óvodás korú gyerekeknek két filmet vetítettek le: az egyikben egy fehér férfi egy Ahmed nevű fekete férfi mellett ülve arról beszélt, hogy szerinte jó dolog, hogy távoli országokból, más kultúrájú emberek is élnek köztünk, és hogy érdemes velük barátkozni. A másik filmen ugyanaz a fehér férfi a munkájáról és a hobbijáról beszélt Ahmednek. Ez után megkérdezték a gyerekeket, hogy ki és mennyire játszana Ahmeddel, és láss csodát, azok akartak vele játszani, akik a második videót nézték meg. A magyarázat: abban a fehér férfi testbeszéde pozitív volt, míg az elsőben csak a szavai voltak barátságosak, de lassan, habozva beszélt, nem fordult a másik felé, túlságosan távol ült tőle.
A legtöbb „liberális” szülő bár azt gondolja, és akár mondja is, hogy nincs azzal baja, ha a gyermek a másik nem jellemző játékaihoz vonzódik, azt azonban igenis gondolja, hogy „mégiscsak jobb, ha egy fiú fiús dolgokat szeret és egy lány lányos dolgokat”. (És még csak játékokról beszéltünk, öltözködésről és egyebekről nem is!). Azt is határozottan gondolja a többségük, hogy a fiúk és a lányok különböző dolgokban jók.
Márpedig ha így állunk, akkor fölösleges akár csak egy pillanatig is feltételezni, hogy ha a gyermeknek nemcsak az összes mese és az egész külvilág, de még a szülők testbeszéde, hangsúlyai is azt mondják, hogy neki mit kell választania, mit kell szeretnie, akkor a végül is nagy biztonsággal kialakult sztereotíp fiús vagy lányos preferenciák „belülről jönnek”.
A falfestőnők.
A gender tanítása
Érdemes ezen elidőzni. Amit sokan a születésünknél belénk kódolt esszenciális különbségnek, vagy istentől eleve kapott, „természetes” különbségnek tekintenek, azt szülők, nagyszülők, pizsama- és tolltartógyártók milyen döbbenetes kizárólagossággal sulykolják a gyermekbe. Nagy néha hangosan ki is mondva: meg kell tanulnia, milyen az igazi férfi, igazi nő.
Nehéz nem arra gondolni, hogy ha így verik belénk, talán akkor annyira mégsem belülről jövőek, természetesek a férfiak és a nők közötti sztereotíp társadalmi különbségek.
Cordelia Fine engem annyiban meggyőzött, hogy (az esetek nagy többségében) a nemi szerepekkel kapcsolatos képet tényleg betonbiztosan beállítja a tudatos és öntudatlan szocializációnk egész kisgyermekkorban. Van azonban pár pont, amire nem ad választ, vagy amire nem vonatkoztak fejtegetései.
A könyv végig két dolog gyerekekbe való veréséről beszél: az egyik az, hogy ki milyen nemhez tartozik, a másik az, hogy az adott csoportnak milyennek kell lennie. Márpedig elég transznemű gyerek történetét ismerjük ahhoz, hogy tudjuk: nem olyan egyediek azok az esetek, amikor egész kisgyerekek, a nemiség tudatosodásának akár a kezdetétől (kétéves kortól) teljes és elpusztíthatatlan magabiztossággal képviselik, hogy ők nem olyan neműek, mint ahogy azt beléjük akarják verni. A teljes külvilággal és életük összes meghatározó szereplőjének kétségbeesett és eszközökben nem válogató akaratával szemben is. Például Kimberly, érdemes elolvasni az ő és az anyukája történetét. De hasonló esetről magyarul is jelent már meg riport: Livvy hosszú, szőke hajú, csacsogó kislány, aki imádja a rózsaszín ruhákat, a pónikat, és csak barátnői vannak. Samuel néven született, de soha nem érezte magát fiúnak, és most boldog, hogy végre úgy öltözhet és viselkedhet, mint egy lány.
Ezek a gyerekek minden tudatos és tudatalatti, erőszakmentes és erőszakos szocializációval szemben is képviselik az igazukat. Akár már három-négy éves kortól, addig, amíg nem győznek. Itt mi van?
Na és mi a helyzet a hormonokkal?
A másik a nemi hormonok kérdése. Bár azzal kapcsolatban Cordelia Fine a bizonyítékok meggyőző csomagját rakta össze, hogy nincs férfi és női agy, hogy a két nem eltérő tulajdonságai kisgyerekkorban teljesen szocializációs alapon rögzültek, azt a továbbra is szilárdnak tűnő tudományos konszenzust egyáltalán nem érintette, hogy a nemi hormonok egy részének vannak személyiségbefolyásoló hatásaik. Leginkább az androgén, vagyis férfi nemi hormonoknál (ezek egyike a tesztoszteron) behatárolható, hogy jelenlétük, hiányuk vagy más hormonokkal való kölcsönhatásuk igenis hat a férfiak és a nők személyiségre. Könyvében alapvetően a kisgyerekkorról ír, a nemi hormonok pedig csak később kapnak nagy szerepet, így ezt koherensen megtehette. Nekünk, gondolkodó olvasóinak azonban érdemes figyelembe venni ezt is.
Az ismert és kijelenthető hormonális hatásokról az angol, magyar és német Wikipédia a következőket írja: az androgén hormonok felelősek a libidó szintjéért, van összefüggés a bűnözésre való hajlandósággal, az alkoholizmussal és az antiszociális viselkedéssel, a versengésre való hajlandósággal és a kockázatkereséssel (nem csak az autópályán, pénzügyekben is). Magasabb tesztoszteronszint alacsonyabb szociális érzékenységet és empátiát valószínűsít. Az agresszió szintjére két dolog jelenthető ki nagy biztonsággal: hogy hat, de enyhén. Bónusz: a magasabb tesztoszteronszint a csípős ízek kedvelését is valószínűsíti.
A hormonok személyiségre való hatása azért kényes téma, mert sokan felmentésként értelmezik az önkorrekció és normális viselkedés felelőssége alól. Pró és kontra egyaránt: a feministák egy része szerint ha a hormonok hatásait elismernénk (és ezt esszencializmus néven üldözik), azzal felmentést adunk például a bántalmazóknak. Gondolják mindezt nem egészen alaptalanul, hiszen a macsó seggfejek közül sokan valóban azt gondolják, hogy „férfi vagyok, ilyen vagyok, megtehetem”.
Csakhogy mindez egy tudományos tény helyes és nehéz interpretációjának a problémája, amelyet gordiuszi csomóként annak tagadásával átvágni nem vezet színvonalas és megalapozott világképhez.
Miért fontos a sztereotípiák továbbadása?
És hogy miért fontos annyira a sztereotíp nemi szerepek továbbélése? A genderszerepekkel kapcsolatos tudás a gyerekekben öt- és hétéves kor között rögzül a legerősebben. Később az emberek többnyire megértik, hogy nem csak a fiúk lehetnek aktívak és hogy nem csak a lányok sírhatnak és végezhetik a házimunkát, és kognitív alapon sokat puhíthatnak vagy akár fel is számolhatják a sztereotípiákat, de ettől még a nemi szerepekkel kapcsolatos sztereotip asszociációk alul ott maradnak és hatnak. Bármikor aktivizálódhatnak, amikor kérdéses helyzetbe kerül az énképünk, amikor a munkatársainkat „kell” megítélni, amikor a párkapcsolatunkban mérlegeljük, hogy kinek milyen téren mennyi energiát, figyelmet kell betennie a közösbe, kinek mihez van magától érthetődően joga, amikor a gyerekünknek a nemi szerepek közötti különbségeket mutatjuk, képviseljük, értelmezzük.
Márpedig a tudatos, kimondott meggyőződéseket könnyebb megváltoztatni, mint a tudat alatt élő, bevésődött, észrevétlen és természetesnek tekintett, automatikusan dolgozó meggyőződéseket.
A jelenlegi nemi szerepek pedig jól őrzött barakkokhoz hasonlítanak, ahol a „Férfiak” feliratú barakkban férfiasan kell viselkedni, nőket kell akarni, a „Nők” feliratúban pedig nagyon nőiesnek kell lenni, és arra kell várni, hogy egy férfi boldoggá tegyen. Aki a két, szögesdróttal elválasztott barakkon kívül keresi a boldogságát és szabadságát, arra felszólítás nélkül tüzelünk.
A férfiak persze szenvednek ettől, mert az érzéseik nagy része tabusítva van, mert a múlt századi elvárásoknak mai viszonyok között lehetetlen megfelelni.
A nők pedig azért szenvednek ettől, mert nem akarnak másodrendű emberek lenni, és mert rohadt idegesek, hogy már így is nekik kell minden „kisegítő”, ingyenes munkát a főállás mellett elvégezni, de még jó tanácsként azt is megkapják, hogy kelljenek fel egy órával korábban jógázni, és minden rendben lesz.
De hogy a barakkokat hogyan és mikor bontjuk le, vagy lebontjuk-e egyáltalán valaha, az a jövő kérdése.
Vay Blanka írása.
Moderálási alapelvek: fenntartjuk a jogot, hogy a gyűlöletkeltő, rasszista, -fób, tutimegmondó/kioktató & a témába nem illő kommenteket kimoderáljuk.