Európában, Latin-Amerikában és a világ más tájain is láthattunk több olyan tüntetést, amelyeket a „genderideológia” ellen szerveztek. Franciaországban, Kolumbiában, Costa Ricában, Brazíliában és másutt is múltak már választások azon, hogy az egyik vagy a másik jelölt hogyan viszonyult a nemi szerepekhez. Az Egyesült Államokban a katolikusok és az evangelikálok (nem összetévesztendők az evangélikusokkal – a ford.) is elleneztek egy sor olyan politikai állásfoglalást, amelyek így vagy úgy, de a „genderelmélethez” vagy a „genderideológiához” köthetőek: transzneműek jogai a hadseregben, abortuszhoz való jog, leszbikusok, melegek és transzneműek jogai, azonos neműek házassága, feminizmus és más, a nemek egyenlőségéért és a szexuális szabadságért küzdő mozgalmak.
Ezt a háborút 2004-ben indították el a „genderideológia” ellen, amikor is a Család Pápai Tanácsa levelet írt a katolikus egyház püspökeinek arról a fenyegetésről, amit a „gender” jelent az egyház által fontosnak tartott női értékekre, a nemek közti harmóniára, ill. a férfi és nő közti természetes, hierarchikus különbözőségre nézve, amelyre a családi értékek és a társadalmi élet is épül.
2016-ban aztán Ferenc pápa eszkalálta tovább a retorikát: „Elérkeztünk az ember, mint Isten képmása, megsemmisülésének pillanatához.” Ebbe a torzításba helyezte bele „a ˋgender’[ideológiát]” is: „Eljutottunk oda, hogy már a gyermekeknek – gyermekeknek! – is azt tanítják az iskolában, hogy mindenki megválaszthatja a saját nemét!” Végül azt is világossá tette, hogy teológiailag mi forog kockán: „Isten az embert férfinak és nőnek teremtette; egy bizonyos módon teremtette meg a világot… mi pedig ennek az abszolút ellenkezőjét tesszük.”
A pápa lényegi mondandója itt az, hogy a nemek felszabadítása – szabadon élni egy adott nem tagjaként, vagy épp adott esetben azzá válni; az a felfogás, amely szerint a nem a személyes vagy társadalmi szabadság egy kifejezése is lehet – meghamisítja a valóságot, mivel az ő nézete szerint valójában sem a velünk született nemünk megválasztásához, sem pedig az isteni elrendeléstől eltérő szexuális orientációk megerősítéséhez való szabadságunk nincs meg. Sőt, mi több, az ember nemének vagy szexuális orientációjának megállapításához való joga a genderellenes, vallásos kritikusok szemében nem más, mint egy kísérlet Isten teremtő hatalmának megdöntésére, ill. az ember cselekvőképességének Isten által meghatározott korlátainak ledöntésére. A pápa számára a nemek egyenlősége és a szexuális szabadság nem csak hogy túlzás, de kifejezetten romboló hatású – egyenesen „ördögi”.
Ezek a kritikusok épp azért tartják „ördögi ideológiának” a nemek egyenlőségét, mert a nemek változatosságát egy történelmileg esetleges „társadalmi konstrukciónak” tekintik, amelyet úgy erőltettek rá a nemek természetes, Isten általi elkülönítésére. És míg az valóban igaz, hogy a genderteoretikusok általában elutasítják azt az elképzelést, mely szerint a társadalmi nemet is a születéskor kijelölt nem határozza meg, az isteni valóság szándékos lerombolására irányuló társadalmi konstrukciós narratíva már kifejezetten bántóan, nagyon durván torzít és hamis képet fest a társadalmi nemek tudományterületéről (gender studies) és a társadalmi konstrukció fogalmáról.
Miközben, ha az ember alaposan megvizsgálja a genderelméletet, könnyen megállapíthatja, hogy se nem rombol, se agyat nem mos: egyszerűen csak egyfajta politikai szabadságot igyekszik kivívni – élhetőbb és igazságosabb hellyé tenni a világot.
A második nem (1949) c. művében írja Simone de Beauvoir egzisztencialista filozófus: „Nőnek nem születik az ember, hanem azzá válik.” Ez az állítás nyitotta meg az ajtót ama elképzelés előtt, hogy a biológiai nem nem azonos a társadalmival. E gondolatkör legegyszerűbb megfogalmazásában pedig a biológiai nem adottság, a társadalmi nem pedig annak a kulturális értelmezése. Születhet az ember biológiai értelemben nőnek, de aztán el kell lavíroznia egy sor különböző társadalmi norma között, és felfedeznie magának, hogy hogyan is élhet nőként – vagy egy másik társadalmi nem tagjaként – a saját kulturális helyzetében.
Kiemelt fontossággal bírt Beauvoir számára az, hogy a „nem” az ember történelmi helyzetének elválaszthatatlan része az élete első pillanatától fogva.
Beauvoir nem megtagadja a „nemet”, hanem a jelentését vitatja: annak, hogy születésekor nőként állapítják meg az ember nemét, önmagában egyáltalán semmiféle kihatása nincs sem arra, hogy milyen életet fog élni az a nő, sem pedig arra, hogy az ő számára mit jelent majd nőnek lenni.
Számos transz embernek jelölnek ki egy nemet a születésekor, akik aztán később az életük során egy másikkal azonosulnak. És ha Beauvoirnak a társadalmi konstrukcióról adott leírásának „egzisztencialista” logikájára építünk, úgy végül eljutunk oda, hogy születhet az ember nőnek – és válhat férfivá.
Az 1990-es években bukkant fel a társadalmi konstrukció értelmezésének egy erősebb, „intézményi” változata, amely pedig a nem kijelölésének tényére összpontosított. Ez annyit tesz, hogy az orvosi, családi és jogi hatóságok kulcsszerepet játszanak annak eldöntésében, hogy milyen nemű lesz egy újszülött. A „nem” itt már nem egy biológiai adottság, bár részben a biológia keretein belül kerül megállapításra. De mely keretek relevánsak valóban ehhez a megállapításhoz?
Vegyük például az „interszexuális”, vagyis a kevert nemi jellegzetességekkel rendelkező újszülöttek esetét. Egyes szakorvosok a hormonok alapján próbálják megállapítani az ilyen gyermekek nemét, míg mások a kromoszómákat tekintik mérvadónak. Bármire is alapoznak, a döntésük az érintett emberek egész életére kihat – és egyre több interszexuális teszi szóvá egyre hangosabban, hogy az ügyükben érintett orvosok tévesen kategorizálták be és kegyetlen „korrekciós eljárásoknak” vetették alá őket.
A „társadalmi konstrukció” egzisztencialista és intézményi értelmezése együttesen megmutatja, hogy a biológiai és a társadalmi nemet komplex, összefüggő rendszerként működő történelmi, társadalmi és biológiai folyamatok sorozata határozza meg. A saját nézetem szerint pedig bármilyen egzisztenciális döntéseket is hozunk mi magunk, azt már nem is tehetjük másként, mint ama intézményi hatalmi és információs keretek között, amelybe születtünk, és amelyek már érkezésünk előtt előkészítették nekünk a terepet, és életünk során is formálták és befolyásolták a nézeteinket, felfogásunkat és döntéseinket.
Kijelölnek számunkra egy nemet, egy bizonyos módon kezelnek minket, kommunikálva ezzel az elvárásokat arra vonatkozóan, hogy miként kellene élnünk az egyik vagy a másik nem tagjaként, és olyan intézményi keretek között nevelkedünk, amelyek nemi normákon keresztül reprodukálják az életünket. Folyamatosan „alakítanak” tehát minket – és nem mi választjuk meg, hogy milyen módokon. És mégis mindannyian igyekszünk felépíteni az életünket egy olyan társadalmi környezetben, ahol folyamatosan változnak a konvenciók, és ahol nehezünkre esik magunkra találni a fennálló és az alakuló konvenciók keretei között. Ez is azt sugallja, hogy
a biológiai és a társadalmi nem egy olyan „konstrukció”, amely nem teljesen determinált, és nem is teljesen választott, hanem sokkal inkább fennakadt egy sziklán valahol a determinizmus és a szabadság közti hullámverésben.
Akkor tehát romboló, ördögi vagy agymosó-e a gender, mint tudományterület? A nemek közti egyenlőséget és szexuális szabadságot sürgető gender-teoretikusok nem kötelezték el magukat az isteni hatalom mintájára felépített „társadalmi konstrukció” abszolút önkéntes nézete mellett. Nem is akarják másokra ráerőltetni a nézeteiket a társadalmi nemek oktatása útján. Az egyetlen dolog, amit a gender eszméje valóban képvisel, a nyitás egy olyan politikai szabadság felé, amely lehetőséget ad az embereknek arra, hogy diszkrimináció és félelem nélkül élhessenek az „adott” vagy épp a „választott” nemüknek megfelelően.
E politikai szabadság megtagadása – amit a pápa és sok evangelikál is sürget – súlyos következményekkel jár: az abortuszhoz való jog megvonásával; a házasélet iránti vágy valóra váltásának lehetőségének melegektől és leszbikusoktól való megtagadásával; és mindazoknak a születésükkor kijelölt nemük keretei közé zárásával, akik épphogy ki szeretnének lépni azok közül.
Korlátok közé kerülnének ez esetben azok az iskolák is, amelyek szeretnék tanítani diákjaiknak a nemek változatosságát, széles palettáját, és így a fiataloktól is megtagadtatna ez a tudás. Kritikusai szerint a genderdiverzitás pedagógiája nem más, mint dogmatikus gyakorlat, amely megmondja a diákoknak, hogy miként kell élniük és gondolkodniuk. Mi több, ezek a kritikusok szándékosan festenek hamis képet: egy nemi felvilágosító órát például, amely szót ejt, mondjuk, a maszturbációról vagy épp a homoszexualitásról mint a szexuális élet dimenzióiról, úgy mutatnak be a közönségüknek, mintha az említett órán ténylegesen maszturbálni tanítanák a diákokat, vagy épp homoszexuálisokká nevelnék őket. Ennek azonban éppen az ellenkezője igaz. A nemek egyenlőségének és a szexualitás változatosságának oktatása éppen azt az elnyomó dogmát kérdőjelezi meg, amely oly sok embert száműzött az árnyékok közé a nemük vagy a szexualitásuk miatt, megtagadva tőlük az elismerést és bármiféle érdemi jövő perspektíváját.
A nemek egyenlőségéért és a szexuális szabadságért vívott küzdelem végső célja a szenvedés enyhítése, valamint a kulturális életünk változatos megtestesülési formáinak elismerése.
A társadalmi nemek oktatása nem agymosás: senkinek nem mondja meg, hogy ő személy szerint hogyan éljen.
Egyszerűen lehetőséget ad a fiataloknak arra, hogy megleljék a saját útjukat egy olyan világban, amely rendszeresen szembesíti őket merev és kegyetlen társadalmi normákkal. A genderdiverzitás elfogadása tehát nem rombol, hanem elismeri az emberi lét összetettségét, lehetőséget biztosítva az embereknek arra, hogy meglelhessék a saját útjukat ebben az összetettségben.
A genderdiverzitás és a szexuális komplexitás nem egy múló hóbort. Az idő előrehaladtával csak egyre jobban fogja követelni az elismerést mindazok számára, akik stigmatizáltság vagy fenyegetettségérzet nélkül szeretnék élni az életüket, a nemüknek vagy a szexualitásuknak megfelelően. Azok is, akik kívül esnek a normákon, megérdemlik, hogy félelem nélkül élhessenek, szerethessenek és létezhessenek egy békésebb és igazságosabb világban.
Judith Butler az összehasonlító irodalom Maxine Elliot professzora a berkeley-i Kaliforniai Egyetemen. A Gender Trouble (Problémás nem) és az Undoing Gender (Felszámolni a nemet) szerzője.
Ez a cikk az Agora sorozat – a New Statesman és Aaron James Wendland közti együttműködés – része. Aaron a Higher School of Economics (Felsőbb Gazdasági Iskola) filozófia professzor-asszisztense, a Wittgenstein and Heidegger ill. a Heidegger on Technology társszerkesztője. Twitteren itt követhető: @ajwendland.
Forrás: New Statesman
Fordította: Németh Gábriel
Lásd még Judith Butler Sabine Harkkal közösen írt korábbi, a Zeitban publikált szövegét is. Magyarul elérhető a Társadalmi Nemek Tudománya Interdiszciplináris E-Folyóirat (TNTeF) 2017. decemberi számában: