A szoba közepén futkározok, szól a tévé. Vagyok vagy három éves. Dédanyám a kanapén ül. Megy a tévétorna. Tévétorna! Dédanyám köröz a fejével. Neki ez a napi rendszeres testedzés, meg persze a veteményeskert gyomlálása.
Harminc évvel később ezeket a sorokat önálló, külföldi karriert építő (feminista, milleniál stb.) nőként írom elegáns stúdiólakásom szép kilátásos teraszán. De a szoba közepén futkározó szőkehajú kislány még nem tudta, hogy dédanyám élete volt a tipikus női sors.
Az utolsó pár hónapban már bottal járt, erre is tisztán emlékszem. De a betegség térnyerése előtt rám, első dédunokájára sokat vigyázott.
Családi elbeszélésekből tudom, mi történt vele, mielőtt én az életébe léptem.
Hajtás a nyugdíjért
Erőteljes nyugdíjasként, vagyis hatvanöt és hetvenhat éves kora között még simán dolgozott. A helyi téesz portáján ült részmunkaidőben minden egyes délután.
Innen végül is azért tették ki egy évtized után, mert kellett a „zsíros” állás egy fiatalabb kollégának.
Na de, hogy egyáltalán hogyan jutott nyugdíjhoz? Ó! Hát az külön sztori.
Ehhez
ugyanis megfelelő mennyiségű munkaviszony kellett egy – úgymond – „igazi” munkahelyen. A parasztgazdaság vezetése és három
gyerek felnevelése ugyanis természetesen nem számított annak.
Ötvenkilenc
éves korában
tehát, amikor a férje
már
meghalt és nem szólhatott bele, mit csinál,
felszolgálóként kezdett dolgozni. Egy ivóban. Mondom ötvenkilenc évesen. Kávéfőzés,
sörcsapolás, hogy legyen legalább egy kevéske nyugdíja.
A csaposság különben már az ivóbeli karrierje csúcsa volt, mivel eredetileg mosogatónak vették föl.Az ellenőrök hirtelen toppantak be, bejelentés nélkül. Senki nem számított rájuk. Zaccal higítják a kávét? Büntetés. Dédanyám tehetetlen. Csak nem mondhatja a kedves ellenőr uraknak, hogy a főnöknő utasítása volt... Ki kell fizetni a büntetést.
Románc hatvannégy évesen
Hatvannégy éves, amikor udvarlója akad. A dinnyés.
Na de, hogy az hogy is történt?
Özvegyember volt a dinnyés is. Így hát – hogy, hogy nem – egy nap megkérdezte, ugyan nem kötné-e mán hozzá az életét a Juliska, mert ő, hát, hogy is mondja... olyan egyedül van!
Na, nem a kezét kérte, nem esküvőt akart, csak, hogy költözzön oda hozzá.
Dédanyám meg? Ő bizony nem költözik. Elég volt neki az életből egy férfi mellett. Dédapám ugyanis részeges volt, és gyakran verte. Őt is, a gyerekeket is. Kell a szerelem a nyavalyának, ha verés a vége. Meg szolgálat.
A
dinnyés nem jött többet látogatóba.
Szerelemházasság
Házasságuk dédapámmal egyébként, bármilyen hihetetlenül is hangzik: szerelemházasság volt. Nem is akármilyen!
Dédanyám tizenkilenc évesen, református leány létére hozzá merészelt menni egy katolikus fiúhoz... A családja évekig nem állt szóba vele. Aztán persze idővel rendeződött a viszony. Az azért mégsem járta, hogy a fiatalok ne dolgozzanak be a kiterjedt családi gazdaságba... fontos a vallás, persze, hogy fontos, de hát a földeket valakinek azért csak meg kell művelni!
Így éltek aztán boldog fiatal házasként, a parasztgazdaságban dolgozva – egészen a kommunizmus beköszöntéig.
Háború, szerelem és kolbász
De ne szaladjunk előre. Amikor dédanyám az ikrekkel volt terhes, ’44-et írtak épp. A terhes asszony meg, nos... kolbászt kívánt.
Anyósa volt ekkor a gazdaság feje. Szigorú, spórolós asszony. Hús egy héten egyszer kerülhetett az asztalra. A sonkát, kolbászt, szalonnát a padláson tartották, egy deszkákkal leválasztott külön részen. Olyan nem volt, hogy valaki csak úgy kívánt valamit akkoriban! Ismétlem, '44-et írunk. Csoda, hogy maradt még egyáltalán bármi a padláson ekkorra.
Dédapám éjszaka kioson a lakásból. Létrát dönt a padlásfeljáróhoz. Csak meg ne hallja senki! Reccsen a létra a lépése alatt. A kutya felugat. Valaki kikiált a házból: kushadj, te dög! Aztán síri csönd újra. Vaksötét.
Dédapám lélegzetét
visszafojtva
mászik tovább. Fölér a padlásra. A hátső, deszkás részhez
settenkedik. Kifeszít egy
deszkalapot.
Benyúl,
és kivesz egy szál kolbászt dédanyámnak.
Mondom, hogy szerelemházasság volt. És nem is akármilyen.
Hogy
az ikrek hogyan fogantak?
Nos, annyi biztos, hogy négy fiatal házaspárt osztott a szigorú anyós ugyanazon hálószoba négy különböző sarkába. Spórolni kellett a tüzelővel... Nem tudom, szénakazal is biztos volt a világon, vagy valami.
Az a fránya kommunizmus
Dédanyámék házasságát állítólag a kommunizmus rontotta meg. Amikor a család vagyonát államosították, dédapám – hogy is szól a családi legenda? – fájdalmában odaszokott a kocsmába.
Részegen pedig, mit ad az Isten, erőszakossá vált.
Az egyik ikerlány egyszer azt merte mondani a beszállítónak, jöjjön vissza később, mikorra dédanyám hazaér, de az istenért, ott ne hagyja a pénzt az asztalon, mert dédapám elissza.
Eleredt az orra vére, törülközővel kellett felitatni.Dédanyám az államosítás után gyakorlatilag egyedül intézte a háztartást, az állatokat és a beszolgáltatást, gondoskodott egy részeges férjről és három gyerekről, valamint a család eltartása érdekében egy időben eljárt a dohánygyárba is dolgozni.
Tulajdonképpen szerencsés sorsú nőnek mondható, főleg ahhoz képest, amit az ő felmenőjéről, az én ükanyámról tart a családi história. Tényleg hallani akarjátok?
Ükanyám és az éjjeli tyúk
Ükapám egy éjjel a kocsmában mulatott. A komák az éjszaka folyamán, mit az isten, megéheztek. Gyertek, Bélám, otthon az Erzsi. Eszünk csirkét! Na, gyertek no.
Otthon ükapám felkelti ükanyámat. Éjjel két óra. Ükanyám szó nélkül felkel, kimegy a baromfiudvarba, levág és megkopaszt egy csirkét, és megfőzi az ura cimboráinak. Mondom éjjel kettőkor.
Ükapám olyan természetű volt, hogy ükanyám haptákba állt neki – magyarázza meg a sztorit a legendárium.
Ehhez képest dédanyámat, amikor a kőbányai dohánygyárban a spárgára akasztott, szárított dohányleveleket szortírozta a hatvanas években, és ezért saját fizetést kapott, kifejezetten emancipált nőnek lehet mondani, nem?
Az emancipáció vége
A hatvanas évekre a családi birtokok nagy részét már államosították, a megmaradt javakból pedig szigorúan be kellett szolgáltatni az előírt mennyiségű tojást, tyúkot, malacot. A beszolgáltatás után a családnak nem maradt elég pénze megélni.
Ezért szegődött el dédanyám... munkásnőnek. Micsoda emancipáció!Dédapám azonban nem bírta elviselni, hogy az ő családjában az asszonynak gyári munkát kell végeznie!Egy nap felkerekedett. Kocsira szállt. Felment Kőbányára.
Bekopogott a dohánygyár irodájába. Ő bizony a felesége munkakönyvét kikérni jött.
Fenntartás nélkül adták oda neki, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
Így ért véget dédanyám emancipált gyári karrierje. Vele pedig ugrott a rendes nyugdíj is, és megmaradt a házkörüli munka, a beszolgáltatás és a nélkülözés.
Hobbija nem volt, szabadságra soha nem ment, utazni Kőbányánál messzebbre soha nem utazott. Apósa idős korában az ő háztartásába kívánkozott, nem a saját lányaihoz. De saját apját is dédanyám gondozta, és bár jó lenne azt írni, hogy az éjjel kettőkor a cimborákat csirkével traktáló ükapám valamiféleképpen elnyeri méltó jutalmát ebben a történetben, az igazság az, hogy 94 éves korában halt meg, két évvel azután, hogy heresipoly miatt egy orvosi konzorcium három napnyi életet jósolt neki. A harmadik nap reggelén ugyanis így szólt a lányához: „Julis, hol van a früstökk?” Dédanyám kolbászos tojásának hála a sipoly ekkor magától begyógyult, és két további évig ki se újult.
Dédanyám egyik fivére a Don-kanyarban tűnt el. Az ikreket még látta, hat hónaposak voltak, a térdén lovagoltatta őket. Akkor találkozott vele a család utoljára.
„Ne azt kérdezd, mi van, azt kérdezd, hány van!”
Az ikrek otthon születnek, ’45-ben, télen. Rettenetesen havazik odakint ekkor, január végén.
A korabeli terhesgondozás magas fokáról tanúskodik, ahogy a Molnár doktor, ez az istenadta jó ember, így szól, miután a baba hosszú vajúdás után végre megszületik: „Julis néni, magát nagyon szereti a Jóisten, ad még egy gyereket.”Dédanyám ekkor tudja meg, hogy ikrekkel volt terhes.
A második leány, nagyanyám, farral születik, néhány újabb óra vajúdás után. Dédanyám össze-vissza repedezik ott alul, mert a Molnár doktornak olyasmi nem jut eszébe, hogy gátmetszés is létezik a világon.
Mivel ikrekre nem számítottak, csak egy pólya van otthon. Február első napjának hajnalán, négy óra felé dédapám hasig érő hóban caplat a húgához. Pólyát kér. A húga izgatottan fogadja: „Na, mondd már, mi van?”
„Ne azt kérdezd, mi van, azt kérdezd, hány van!”
Az ikrek anyakönyvébe azonban rossz születési dátum kerül.
A családi história szerint ez azért történt, mert dédapám örömében öt napig ivott, és amikor a hatodik napon végre elment a tanácsházba, rosszul emlékezett a dátumra – vagy talán még akkor is részeg volt. Ez azonban legenda lehet, nem más, mivel jól tudjuk, hogy dédapám csakis az államosítás után, a földek elvesztése miatti bánatában kezdett inni.
Csakis a földek miatt ivott. A kommunizmus volt az oka mindennek. Természetesen, a kommunizmus, mi más. #irónia #bántalmazómentegetés #patriarchátus #egyasszonyszoknyájamindenteltakar
Változnak az idők
Dédanyám engem nagyon pici lánykaként ismert csupán. Amikor a tévétorna közben az ölébe ültet, nem sejti, milyen emberré válok harminc év múlva, mivel foglalkozom majd, milyen életem lesz. Hogy hány országot fogok felfedezni, hány nyelven tanulok meg beszélni, és milyen szakmában válok profivá.
Fogalma sincs arról, hogy olyan nővé cseperedek majd, aki az erőszakosság első jelére faképnél hagyná bármelyik férfit az életében.
Nem tudom, el tudnám-e magyarázni neki egyáltalán, mi az a feminizmus.
Vajon megértené, hogy én feministaként azért harcolok, hogy soha többé egyetlen nőnek se kelljen bántalmazó férfi mellett élnie? Nemhogy egy életen át! Egy héten át sem.
Talán ha leülnék mellé a tévé elé, megfognám a kezét és kedvesen, türelmesen elmagyaráznám neki... ő is megértené.
Meséld el a saját családi történetedet nekünk kommentben! Katt ide.