Sokan ki nem állhatják a szerelmi háromszögről szóló történeteket, mások viszont nem tudnak betelni velük. De vajon mitől működik az egyik sztori, és mitől érződik elcsépeltnek és gázosnak a másik? És meg lehet-e haladni a hagyományos megoldásokat arra a problémára, hogy „jaj, melyiket válasszam?” Cikkünkből kiderül!
A szerelmi háromszöget tartalmazó filmeket két kategóriába lehet sorolni. Az elsőben „monoamoriáról” van szó, vagyis egyszerre mindenki csak egy embert szeret, míg a másodikban valamifajta „poliamoria” is megjelenik (vagyis előfordul az a helyzet, hogy valaki egyszerre több emberbe is szerelmes).
Szerelmi háromszög „monoamorikus” történettel
Ide tartoznak az olyan filmek (pl. Titanic, Bridget Jones naplója), melyekben időben egyszerre valaki csak egy ember szeret. De azért itt is vannak árnyalatok.
Például a Titanicban a konflikust abból adódik, hogy a nő nem azt szereti, akit szeretnie „kéne”.Ugyanerre a kaptafára biztosan ti is sok más filmet tudnátok mondani. Kommentben jöhetnek a példák! Milyen filmet tudtok, amiben mást „kéne” szeretnie a főszereplőnek, mert például máshoz akarják hozzáadni?
Ezzel szemben a Bridget Jones-ban az történik, hogy a főszereplő a film elején szeret valakit, de a film során „átszeret” valaki másba. Ugyanilyen még az Elfújta a szél, a Mi van, doki, vagy éppen az Értelem és érzelem. Tehát itt is igaz az, hogy egyszerre csak egy embert szeret mindenki, de valami okból kifolyólag (ez általában a karakter önmegismerési útján egy sorsdöntő állomás) rájön, hogy mégis inkább valaki más lesz számára „az igazi”.
Szerelmi háromszög „poliamorikus” történettel
Vannak aztán azok a filmek, ahol a szerelmi háromszög a fentinél bonyolultabb módon alakul (pl. Casablanca, Szomorú vasárnap, Banditák). Ugyanis ezekben a filmekben a főszereplő egyszerre több ember iránt is vonzalmat érez egyazon időben, és ezért nem tud dönteni. Persze az ördög itt is a részletekben rejlik.
A Casablancában például a nő egyszerre szereti mindkét férfit, és őszintén nem tud dönteni közöttük. A végkifejlet során pedig a hármas lényegében közös megegyezéssel állapodik meg róla, melyikkel maradjon együtt. Hasonló sztorija van ilyen szempontól még például a Hannover Street-nek és egy kicsit az Operaház fantomjának is. Figyeljük meg, mi történik ezekben: döntenek róla, melyikkel maradjon együtt.
Tehát bár a film során megjelenik az ötlet, hogy egyszerre kettőt is lehet szeretni, a végkifejlet mégis monogám.De legalább senki nem hal meg.
Halál mint megoldás
A nagyon gyakori fajtája a „poliamorikus” történetű filmeknek ugyanis az, amikor a szerelmi háromszög feloldása valamelyik szereplő halála. Persze ez néha a történet jellegéből következik, ahogy a Szomorú vasárnap című, gyönyörű magyar filmben.
De néha sajnos a (modern) ember nem egyszer érezheti (gyakran jogosan), a halál valamiféle „büntetés” volt, amit a társadalom a karakterre mért (Anna Karenina, Bováry-né).
Az is előfordul, hogy a forgatókönyvíró szándékosan akar tragédiát írni, ami megríkatja a nézőt (Pearl Harbor, Az első lovag). És bár ne értsetek félre, én annak rendje és módja szerint felzokogtam, mikor (kábé tizedszerre) újranéztem nemrég, ahogy a Sean Connery által játszott Artúr király a fiatal Guenevere királynő kezét szorongatva kilehelli a lelkét Az első lovag végén, a „halál a megoldás” jellegű történetlezárások gyakran rossz szájízt hagynak bennem.
Azt a mögöttes üzenetet hordozzák ugyanis (főleg, mivel nagyon, nagyon gyakran ez a szerelmi háromszög végkimenete), hogy az életben lehetetlen boldogan élni úgy, hogy az ember egyszerre többet is szeret. Hogy ennek csak tragédia lehet a vége.
Ami egy elég problematikus üzenet, valljuk be. No de, a végére hagytam a csemegét. A „poliamorikus” történetű szerelmi háromszög filmeknek ugyanis van egy különleges fajtája:
Az igazi, vérbeli poliamorikus filmek
Ez az, amikor sem választaniuk nem kell a szereplőknek, sem elfogadniuk a forgatókönyvíró isteni rendelését valamelyikük haláláról. Ugyanis összejöhetnek mind a hárman, és boldogan élhetnek így, édes-hármasban.Ilyen filmből lényegesen, lényegesen kevesebb van, mint olyanból, amikor a háromszög valamelyik tagja meghal a végén.
De létezik ilyen film.
Példának okáért a Banditák (Bruce Willis-szel, #love) épp ilyen, vagy a Marston professzor és a két Wonder Woman. És mivel ilyen filmből nem sok van, mondok még két, nem túl ismert példát azon ínyencek számára, akik kifejezetten szeretnének még többet látni ebből a fajtából: a német Három, illetve a spanyol Mediterrán finomságok abszolút megnézendők ebben a műfajban.
A leggyakoribb felállás: egy nő + két férfi
Van itt még valami, ami azonnal feltűnik mint „hagyomány”, ha az ember, mint én, szakmányban néz szerelmi háromszög filmeket. A leggyakoribb felállás szerint ugyanis a háromszög egy nő, két férfi. Vannak kivélek, bár nem mindig épp üdítőek: a Vicky Cristina Barcelona juthat
eszünkbe, ami nekem személy szerint olyan hangulatú volt, mintha egy
ciszhet férfi nedvesálmát vitték volna filmre (és amúgy szinte biztos,
hogy ez is történt; a filmet Woody Allen írta és rendezte).
Tény, hogy a férfi forgatókönyvíróknak nincs könnyű dolguk, ha két nő szerelmét akarják megírni. Úgyhogy lehet, hogy az ilyen történeteket nem is nekik kéne írniuk, hanem mondjuk olyan nőknek, akiknek van a dologban személyes tapasztalatuk.
És akkor a még vadabb felállásokat még nem is említettük – szerelmi négyszög filmekről hallottatok? Esetleg nembináris, kvír karakterek szerelmi sokszög történeteiről? Kommentben jöhet, ha valaki ismer ilyet!
Mi fán terem a jó szerelmi háromszög sztori?
A fentiek alapján elmondhatjuk, a szerelmi háromszögeknek is sok típusa van, és az írón múlik, melyikhez nyúl épp. Én a magam részéről azokat a történeteket szeretem igazán, amikben valamiféle „poliamorikus” szál is megjelenik. Ezek közül is kifejezetten az tesz lelkessé, ha a végén a hagyományokat felrúgva nem-monogám befejezést kapunk. De ez nyilván egy szubjektív, személyes vélemény.
A Mediterrán finomságok című spanyol film eredeti módon oldotta fel a szerelmi háromszög problémáját.
Ami viszont nem szubjektív, hanem objektív jótanács minden feltörekvő írónak: az unásig ismételt toposzokat érdemes kerülni. Nemcsak szerelmi háromszögeknél, hanem úgy általában is.
Amit még ennél is inkább kerülni kell, mert ez a szerelmi háromszög történetek abszolút legalja: a nem-konszenzuális kapcsolatok idealizálása, illetve a bántalmazás és/vagy manipulálás „igaz szerelem”-ként való ábrázolása (az Alkonyat ilyen szempontból például problematikus, és az Igazából szerelemben is jelen van ilyesmi). Nem, a kórós féltékenykedés nem romantikus, hanem gáz. Valakit titokban figyelni, követni, lesni az életét: az pszichopata viselkedés, és nem okés. Ne is ábrázoljuk úgy, mintha okés lenne. Csak mondom. Mert még a mai napig is írnak emberek ilyen sztorikat.
Ezeken felül pedig minden írót bíztatok rá, hogy próbálja meghaladni a lerágott csontnak minősülő toposzokat. Mint például azt, hogy „halál a megoldás a szerelmi háromszögre”. Azonnal hozzáteszem: engem bármikor megríkat egy jól megírt tragédia, nem ez ellen emelek szót! De csak azért halált írni a történet végére, mert a forgatókönyvíró nem elég kreatív más megoldást kitalálni, az gáz. Nem minden történetnek kell tragédiává válnia. Csak azoknak, melyeknek a jellegéből ez feltétlen következik. De aminek nem, arra keressünk valami eredetibb megoldást.
Példa lehet erre szerintem a Small Circle of Friends című szerelmi háromszög film, amit egyébként nagyon szeretek, de kritikusan állok a végkifejletéhez. (SZPOILER ON) Szerintem ebben hiba volt megölni az egyik főszereplőt a végén. (SZPOILER OFF) Azt gondolom ezügyben, amit mindenki kedvenc Anitája szokott mondani: „Élvezzük nyugodtan az adott médiatartalmat, még úgy is, ha vannak benne problematikus vagy káros részletek: ezekkel szemben persze maradjunk mindig kritikusak.” („It's both possible, and even necessary, to simultaneously enjoy media while also being critical of its more problematic or pernicious aspects.” ― Anita Sarkeesian)