Sokat lehet olvasni manapság a poliamoriáról, vagyis az etikus többszerelműségről. Az ilyen életformát választó emberekben az a különleges, hogy ők egyszerre több partnerhez is kapcsolódnak romantikusan – miközben „mindenki tud mindenről”, tehát az egész teljesen etikus és átlátható. De vajon ez is csak egy újabb posztmodern lépés a szexuális forradalom farvizén evezve, vagy valami többről van itt szó? Vendégszerzőnk, DB Andrea cikkéből kiderül, miért és hogyan érez egy valódi poliamor ember!

Én poliamor vagyok, ezt előre bocsájtom. Ez nem egy „igény”. Nem is „kikényszerített divat”. Csak ilyen vagyok.

Ha nem lennék senkivel, akkor is ilyen lennék – mint ahogy vannak poliamor emberek, akik egyedülállók vagy monogám kapcsolatban élnek.

A többszerelműség (ebben az értelemben) egy identitás, amely nem a partnerek nemére, hanem a számára vonatkozik.

Az emberek sokfélék: van, aki kapcsolatai során csak egy személyre figyel, van, aki többre. Van, aki egyet szeret meg egyszerre, van, aki többet.

Ha ezt etikusan menedzseli (ami kizárja a kényszerítést), akkor poliamor jellegű kapcsolatrendszere lesz. Ez mellesleg sokféle gyakorlati struktúrában testesülhet meg. Lehetséges, hogy egy embernek van két vagy három partnere, akiknek szintén lehet több partnerük… szóval ez egészen el tud bonyolodni. Akárcsak egy nagy család.

A monogámia nincs minden emberbe kötelezően beleépítve. Pontosan úgy nincs, ahogy a heteroszexualitás sincs.

Az emberek szerelmi-szexuális mintázatai gyakran eltérnek ettől, és a történelem folyamán is mindig voltak eltérések. Minden földrészen, minden kultúrában. Ami persze nem vonja le a monogámia értékeit, csak rámutat, hogy van, aki nem-monogám.

És azt, hogy nem-monogám, más emberekkel etikus, közösen megegyezett formában is gyakorolhatja. Az etikus többszerelműségben pont az a jó, hogy ez nem egyenlő a megcsalással. Mivel itt mindenki tud mindenről, és mindenben előre megállapodnak egymással, ezért ez teljesen más, mint egy sima félrelépés, ahol a partner tudta nélkül (etikátlanul) létesül párhuzamos kapcsolat. A megcsalás attól etikátlan, hogy hazugsággal jár, aláássa a bizalmat. De ha már eleve mindenkivel meg volt beszélve minden, akkor az – definíció szerint – nem megcsalás.

A poliamoria éppen ezért sok kapcsolati munkába kerül. Garantálhatom, hogy annyival több kapcsolati munkát kell végezni, ahánnyal több partner van – a könnyítés csak az, hogy többen is végzik egyszerre… Bár ismerjük a mondást, hogy a teve egy olyan ló, amit egy bizottság tervezett. Szóval a csoportmunkának is megvannak a maga hátrányai. Igaz, előnyei is.

De a fő kérdés számomra, mint többszerelmű (poliamor) ember számára nem az, hogy milyen előnyök vannak, vagy mitől működik ez jól, hanem egyszerűen csak az, hogy… abba tudnám-e hagyni?

Mennyivel egyszerűbb lenne az életem például, ha nem szeretnék bele nőkbe ezentúl. Abba tudnám hagyni? A csudát tudnám. Akartam én már abbahagyni, akartam heteroszexuális lenni, akartam monogám lenni, kényszerítettem magam, deviánsnak, selejtesnek tartottam magam, gyűlöltem magam, meg akartam magam ölni vagy tagadni.

De aztán rájöttem, hogy nem selejtes vagyok, csak egy ilyen szerelmi-szexuális identitással bíró ember.

Nem vagyok hetero, nem vagyok monogám, de nem is vagyok aljas és nem bántok mást.

Nem is ítélkezem mások felett. Valahányszor megszólalok a nyilvánosság előtt vagy magánkörben ez ügyben, azt mondom: a monogámia nagyszerű dolog. Pont olyan nagyszerű, mint az etikus nem-monogámia.

Aki monogám, és jól érzi magát benne, az istenért, meg ne változtassa ezt. Örüljön, hogy önazonos és boldog!

És csak annyit kérek, minket, akik nem vagyunk monogámok, ne ítéljen el.

Csak hagyjon élni, hagyjon szeretni.

Én biztos nem fogom őt nem-monogámiára kényszeríteni, mert még az elképzelés is bizarr és értelmetlen.

Ő se akarjon engem monogámiára kényszeríteni. Ilyen egyszerű ez.

De ne higgyetek semmilyen boldogság-árusnak, bármilyen címkét árul. Senki nem lesz attól boldog, hogy poliamor, vagy nem-monogám. De attól se, ha monogám. Ezek csak formák, amikben létezik az ember élete, tudata, érzelmi világa. A boldogság az élet egyéni élménye, amit ki-ki a maga módján él meg – bármilyen formán belül.

Nincs módszer, ami garantálná a boldogságot. Nincs recept.

Az viszont elég biztos, hogy az elnyomás boldogtalansághoz vezet.

Szóval csak hagyjuk egymást élni és boldognak lenni.

DB Andrea