Szeretnénk azt gondolni, hogy velünk semmi rettenetes nem történhet. Hogyan lehetünk biztosak ebben? Hogy szúrhatjuk ki a bűnelkövetőket, hogy tarthatjuk tisztes távolságban magunkat tőlük? Ted Bundy, az Egyesült Államok hírhedt, kegyetlen sorozatgyilkosának szavai jutnak eszembe: “Mi sorozatgyilkosok a fiaitok, a férjeitek vagyunk és bárhol feltűnhetünk”. Honnan tudhatjuk tehát, hogy a köztünk járó erőszak elkövetők hol fognak feltűnni? A kérdésre nehéz megadni a választ, azonban a történelem legkérlelhetetlenebb gyilkosainak van egy közös vonása: állatkínzókként kezdték.
De vajon törvényszerű-e a kapcsolat az állatkínzás és más bűncselekmények között? A tudomány erre ma még csak keresi a választ, ám az látszik, hogy van kapcsolat, és a következő néhány cikkem egyik célja megmutatni ezt a kapcsolatot. Megdöbbentő esetekkel találkoztam a kutatásaim során: egyik interjúalanyom pl. egy olyan bántalmazóról mesélt, aki - amellett, hogy szexuálisan kihasználta és fizikailag bántalmazta őt és a testvérét - arra kényszerítette őket, hogy kismacskákat fejezzenek le. Amiről beszélni szeretnék, az azonban nem csak az állatkínzás társadalmi veszélyességéről szól, hanem egy annál szélesebb összefüggésről: az állatvédelem társadalmi hasznosságáról.
Az ember és az emberiség élete minden szempontból az állatokkal való szoros összefonódásban, és a tőlük való függésben létezik. Ha pusztán a biológia szemszögéből nézzük, felismerhetjük, hogy az állatok közeli rokonaink, az élet földi útját leíró evolúció közös őseinkhez vezet vissza minket, testünket pedig ugyanaz a 20 aminosav építi fel, sőt, egy macska agya igen hasonlatosan épül fel és működik, mint a miénk. Közelítsük meg a kérdést a kultúra talaján állva, és megtaláljuk a Biblia, a Korán vagy a Bhagavad-gita állatvédelmi rendelkezéseit. Gondolkodjunk az agronómus vagy az antropológus fejével, és eszünkbe juthatnak háziállataink. Végül az etika szempontjából felismerhetjük, hogy az állatok élőlénytársak, érző lények, akik az ember érdekérvényesítő képességével nem bírván a védelmünkre és támogatásunkra szorulnak.
De hogyan védjük meg őket, mit tegyünk értük és miért? Erre a kérdésre is több válasz létezik. Az állatok védelmére vonatkozó társadalmi igényt nyilvánvalóan a jog fordítja le a mindennapokban alkalmazandó szabályokra. A jog meghatározása is világlátásunktól függ: bár a legtöbb jogász szerint sui generis jogtudomány létezik, e sorok írója aktivistaként a jogtudományt társadalomtudománynak tartja, amely nem létezhet kontextusából kiragadva, ezért is gondolja, hogy a társadalom szemléletformálása mellett a jogfejlesztő tevékenység elengedhetetlen, ha társadalmi előrehaladást akarunk látni. Ha pedig a jogrendszert és annak filozófiáját nézzük, országonként, kultúránként más és más megközelítéssel találkozhatunk az állatokat érintő kérdések tekintetében. Vannak-e az állatoknak jogai, vagy velük szemben az embereknek kötelességei? Hogyan különböztetjük meg őket a tárgyaktól? Hol állnak az emberhez viszonyítva, és mi a helyzet az állati méltósággal? Csupa olyan kérdés, amelynek több megközelítése létezhet a jogban.Az angolszász kultúrában szokás az állatok 5 szabadságjogáról beszélni. Ezek: mentesség a szomjúságtól és az éhségtől, a kényelmetlenségtől, a fájdalomtól, sérüléstől és betegségtől, szabadság a normál viselkedés kifejlődéséhez, mentesség a félelemtől és a stressztől. A kontinentális jogban arra vagyunk tekintettel, hogy az állat nem lehet jogalany. Mit jelent a jogalanyiság? Azt, hogy valakinek jogai és kötelezettségei lehetnek, jogi norma (tehát pl. törvény) címzettje lehet. Ennek feltétele, hogy potenciálisan rendelkezzen egy bizonyos belátással, s mondhatjuk, hogy állat erre nem képes, azonban látnunk kell, hogy ugyanez nem akadálya a kisgyermekek vagy a fogyatékkal élők jogalanyiságának. Az is megfigyelhető, hogy az emberiség történetében folyamatosan bővült és fejlődött, hogy ki tekinthető jogalanynak: míg régen csak a szabad ember lehetett jogalany, ma már az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata tiltja, hogy embert szolgaságban tartsunk, és az emberek jogalanyisága általános lett.
Egyes felfogások szerint nem lehet jogalany az, akinek nincsen állampolgársága, mert nem tudja igazolni, hogy ki ő, azonban emberi jogaink közé tartozik az is, hogy valamely ország állampolgárai lehessünk. Ezzel szemben az ember, mint jogalany kötelezettsége az állatokkal való viselkedésével kapcsolatban jogszabályba önthető, számon kérhető és szankcionálható. Ezt teszi Magyarországon az Állatvédelmi törvény és a Büntető törvénykönyv.
Az Állatvédelmi törvény az állatokhoz való viszonyunkat szabályozza részletesen, és a Büntető törvénykönyvvel együtt tilalmazza az állatkínzást. De mit is jelent az állatkínzás? Vonatkoztassunk el egy pillanatra a jogtól, és gondoljunk arra, hogy a bulvársajtó beszámol egy állatkínzásos esetről, és mi éppen ezt olvassuk. Valószínű, hogy egy ilyen cikkben hiába is keresnénk jogi meghatározásokat vagy érvelést. Hatni próbál viszont az érzelmeinkre, és ez általában sikerül is: mindenekelőtt felháborodást vált ki egy ilyen cikk olvasása, és a címadás, megfogalmazás tovább növelheti dühünket: „ezek az emberek nem érdemlik meg az életet sem” – olvashatjuk például a bulvárlap hasábjain.
Ezzel kapcsolatban érdekes lehet tudnunk, hogy az állatkínzás nem is olyan régen még a köznyugalom és közrend elleni bűncselekmények csoportjába tartozott, vagyis az állatkínzás tilalmazásával a jogalkotó ezt védte: az állatkínzáson felháborodó ember nyugalmát. Az állatkínzásokról beszámoló bulvárcikkek pedig éppen ezeket az érzelmeket igyekeznek felkorbácsolni az olvasóban. De térjünk vissza az állatkínzás fogalmára! Autó után kötött kutya, élve elásott kismacska, gyerek által az állatkertben földhöz csapott szurikáta. Mi a közös ezekben a felháborodáson kívül? Az, hogy szubjektív érzéseink és megítélésünk szerint az állatkínzás kategóriájába tartoznak. Köznapi értelemben véve tehát az az állatkínzás, amit annak tartunk, és ez szoros kapcsolatban áll erkölcsi érzékünkkel és felháborodásunkkal. Általában tehát azt tartjuk állatkínzásnak, ami kulturális alapállásunk szerint nem fér bele az ember állatokkal szemben tanúsított magatartásába. Kultúránkban a legtöbb ember pl. nem tartja állatkínzásnak a marha levágását a vágóhídon, különösen, ha az bizonyos állatjólléti szabályok betartása mellett történik, a húsevést tilalmazó, ráadásul a tehenet szent állatként tisztelő hindu kultúrában viszont ugyanerről nagyon más lenne a vélemény.Lépjünk tovább, és fordítsuk a figyelmünket arra, hogy mi lehet állatkínzás az állat szerint. Mit mondana ő erről, ha beszélni tudna? A valóság egyrészt az, hogy fogalmunk sincs. Nem tudjuk magunkat teljes mértékben beleélni az állat-létbe, mert a saját létünk és az állat léte közti átfedés az absztrakciók szféráját általában nem tartalmazza. A legtöbb állat nem alkot absztrakt fogalmakat, az állatkínzás pedig absztrakt fogalom még akkor is, ha nem tudjuk pontosan meghatározni, hogy mit értünk alatta. A helyzet hasonló ahhoz, mintha beszélni tudó kisgyermekeket kérdeznénk arról, hogy szerintük mi a gyerekbántalmazás. Bár képesek tanújelét adni a szenvedésüknek, és vitathatatlan, hogy elszenvedhetik a bántalmazást, valószínűleg nem is értenék a kérdésünket, és ez gyerek-létük természetes, sőt meghatározó eleme.
Térjünk vissza most a joghoz! Milyen fogalmakkal írja le a jog az állatkínzást? A válasz országonként más és más, különbözik ugyanis az állatvédelem szabályozottsága az egyes nemzeti joganyagokban. A magyar jogban az állatkínzásnak két fogalma létezik, az Állatvédelmi törvény szerinti és a Büntető törvénykönyv által leírt állatkínzás fogalom. Nézzük ezeket részletesebben!
Az állatvédelmi törvény szerint állatkínzás „az állat szükségtelen, fájdalmat okozó bántalmazása, vagy olyan hatást eredményező beavatkozás, bánásmód, valamint szükségleteinek olyan mértékű korlátozása, amely tartós félelmet vagy egészségkárosodást okozhat, továbbá az öröklődő betegségben szenvedő - nem kísérleti célra szánt - állategyed tenyésztése, szaporítása”. Ezzel szemben a Büntető törvénykönyv a következőképpen határozza meg az állatkínzást:
„244. § (1) Aki
a) gerinces állatot indokolatlanul oly módon bántalmaz, vagy gerinces állattal szemben indokolatlanul olyan bánásmódot alkalmaz, amely alkalmas arra, hogy annak maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza,
b) gerinces állatát vagy veszélyes állatát elűzi, elhagyja vagy kiteszi,
vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha az állatkínzás
a) az állatnak különös szenvedést okoz, vagy
b) több állat maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza.”
Láthatjuk, hogy ezek pontos, konkrét fogalmi meghatározások, amelyek között vannak hasonlóságok és különbözőségek. Mindkét meghatározás szerint kritérium, hogy a cselekedet szükségtelen (vagy indokolatlan) legyen, az Állatvédelmi törvény hosszasan sorolja is a félelmet vagy fájdalmat okozó beavatkozások elfogadható indokait. Mindkét törvény szerint elkövethető bántalmazással vagy bánásmóddal az állatkínzás. Az Állatvédelmi törvény meghatározása azonban tágabb: beletartozik minden tartós félelem, vagy egészségkárosodás okozására alkalmas cselekedet, míg a Büntető törvénykönyvben szereplő tényállásnak a félelem egyáltalán nem eleme, a potenciális egészségkárosodásnak pedig legalább maradandónak, vagy pusztulás okozására alkalmasnak kell lennie. Fontos különbség, hogy míg a Büntető törvénykönyv tényállása csak a gerinces állatokra vonatkozik, az Állatvédelmi törvényben nincs ilyen korlátozás.
Figyeljünk fel arra, hogy míg a Btk. vonatkozó paragrafusának 1. bekezdésében nem kell, hogy az egészségkárosodás vagy pusztulás megtörténjen, a minősített esetet leíró 2. bekezdés megvalósításának feltétele, hogy az egészségkárosodás, ill. pusztulás be is következzen (és több állatot érintsen)! Láthatjuk tehát, hogy a Büntető törvénykönyv definíciója szigorúbb, az állatkínzás bűncselekményt (amely lehet vétség vagy bűntett: mindkettő bűncselekmény, a bűntett 2 évnél hosszabb tartamú szabadságvesztéssel fenyegetett) a legsúlyosabb esetekre korlátozza. Ennek oka a büntetőjog ultima ratio szerepe: a büntetést végső eszközként alkalmazza a jog, a legsúlyosabb esetekben. Az Állatvédelmi törvényt megsértő, de a büntetőjogi tényállást ki nem merítő állatkínzás is szankcionálható azonban közigazgatási eszközökkel, például állatvédelmi bírsággal, illetve az azt megvalósító személy felszólítható arra, hogy a jogsértő magatartással hagyjon fel, illetve az ilyen állapotot szüntesse meg.
Áttekintettük tehát, mi az állatkínzás. Most keressünk indokokat arra, hogy beszéljünk róla!
Ilyen indokokat már eddig is gyűjtöttünk: az állatok élőlénytársak, az Állatvédelmi törvény bevezetője szerint „érezni, szenvedni és örülni képes élőlények”. További indokokat találhatunk, ha megvizsgáljuk, miért üldözték az állatok kínzását, bántalmazását a büntetőjog története során. A legkorábbi büntetőjogi törvénykönyvben, az ún. Csemegi-kódexben az állatkínzás a „közrend és közszemérem elleni kihágások” között szerepelt, míg mára a környezetre és a természetre veszélyes cselekmények között rendeli büntetni a Büntető törvénykönyv, ami ideológiai előrelépés. Indokul szolgálhatnak a bevezetőben említett kegyetlen bűnelkövetők, akik pályájukat állatkínzókként kezdték, rámutatva arra, hogy az állatkínzás és az emberek elleni erőszakos cselekmények elkövetése összefügg, éppen ezért segíthet az emberek elleni erőszak megelőzésében, ha figyelmet fordítunk az állatkínzásra (és más állatvédelemmel kapcsolatos cselekményekre, pl. tiltott állatviadal szervezésére).
E sorok írója az emberek elleni erőszak speciális eseteinek állatkínzással való kapcsolatából írta a szakdolgozatát, közelebbről a kapcsolati erőszak és a nők és gyermekek elleni erőszak állatkínzással való összefüggését vizsgálta. A vizsgálati eredmények visszaigazolták az állatkínzás emberek elleni erőszakkal való összefüggését ezekben az esetekben is, így a szerző hitét megerősítették abban, hogy a két jelenségcsoport egymáshoz hasonlóan és integráltan kezelhető a leghatékonyabban: nem két, hanem egy „ügyként”, megfelelő intézményrendszer felállításával, amely jogalkotói munka, és a jogalkalmazók képzésével. Azt is gondolja, hogy az állatvédelem magyarországi szabályozottsága, meglévő jogszabályaink nem rosszak, alkalmazásuk azonban lehetne hatékonyabb a jelenlegi magyar realitásnál. Annak érdekében, hogy ezeket a dolgokat megmutassam, a cikksorozat következő részeiben sorban megtárgyalok majd néhány fontos témát: az állatkínzó személyiségprofilját, az állatvédelem és a nők és gyermekek elleni erőszak összefüggéseit, a lehetséges megoldási metódusokat, ill. az állatvédelem jogi szabályozottságát a különböző országokban.
Tartsatok velem!
dr. Fellegi-Balta Flóris Roland
Update - A sorozat második részét itt találod: