Miért spórolják ki a fantasy regényekből a fantáziát?

Az LMBTQ-szereplők helyzete az irodalomban mellékes kérdésnek tűnhet azok számára, akiknek nincs hiányérzetük. De azoknak a fiataloknak, akik rejtőzködni kényszerülnek a környezetük előtt, mentőövnek számíthat egy-egy ilyen irodalmi mű.

Amikor először kinyitottam Terry Goodkind Az igazság kardja című könyvét, azonnal tudtam, hogy én is fantasyt akarok írni. Az első oldalaktól kezdve tudtam, hogy a fantasy valami különlegeset kínál számomra: az új világok és identitások elképzelésének és megvalósításának képességét. 

Számomra a fantasy több, mint műfaj. Igazi utópiákat alkot. Egész fiatalkoromban, mikor nem fantasyt olvastam, a barátaimmal szerepjátékoztam. 

Fotó: WARNER BROS. / HEYDAY FILM/Collection ChristopheL via AFP

De ha őszinte akarok lenni, valami mindig zavart. 

Szerepjátékos karakterem neve Armand volt – mert szerettem a vámpírregényeket –, aki heteró. Egy aranyos barátnője is volt, meg minden. 

De én nem voltam igazán Armand. Nem így képzeltem el őt. 

Akkoriban még titkoltam a saját meleg identitásomat, így a karakterem révén sem volt lehetőségem a barátaim tudtára adni, hogy mit élek át: a titokban meleg kamasz létének dühét. 

Sok tizenéveshez hasonlóan én is megszállottan kerestem a saját tapasztalataimat mindenben: könyvekben, tévéműsorokban, filmekben. Kerestem a kapcsolódási pontokak, amik megerősítenék, hogy nem vagyok egyedül. 

Az akkoriban fősodorbelinek számító irodalom nagy része azt sugallta nekem, hogy a hozzám hasonló emberek nem léteznek. Vagy, ha létezünk is, egy vonatsín mellett lehet minket megtalálni, ahol sátáni kacajjal várjuk, hogy a vonat keresztülrobogjon a heteroszexuális szereplő felett, akit a sínhez kötöztünk (A tehetséges Mr. Ripley, Amerikai Szépség, Bárányok hallgatnak, és gyakorlatilag az összes Disney főgonosz). 

Illetve, ha létezünk is, és gonoszok sem vagyunk, biztosan hamar meghalunk (Trónok harca, Buffy, a vámpírok réme; Torchwood; A varázslók stb.). 

Esetleg szexmentes legjobb barátok vagyunk (Spinédzserek, Bajos csajok, A pletykafészek stb.). 

Néha pedig az is megtörténik, hogy a készítők szándékosan olyan utalásokat tesznek, amiből arra következtethetünk, hogy a karakter meleg, azonban a valóságban ezt a tényt sosem ismerik el nyíltan (például: Odaát, Merlin, Sherlock stb., a linkek alatt angol nyelvű videók arról, miért gyanúsak ezek az ábrázolások). Ezt queerbaiting-nek hívják angolul, ami valami olyasmi jelent, hogy „a nézők becsábítása azzal, hogy egy karakter talán meleg”. (Queer=meleg, baiting=csalétek.) A Harry Potterrel kapcsolatban írt már a queerbaiting-ről a Humenonline.hu magyarul is.

Oké, elismerem, nem mindig ilyen rossz a helyzet. Időnként tisztességes, még csak nem is unalmas bánásmódot kapunk – ezt legtöbbször kortárs realista történetek formájában

Ami szuper, csakhogy... ez nem nekem szólt. 

Én az olyan embereket, mint én, látni akartam trollokkal küzdeni, varázsolni és megmenteni a királyságokat.

Azt akartam, hogy a ragyogó páncélzatú lovag a folyosón sétálva azt mondja, hogy „én tetszem a szőke hercegnek”. Évek teltek el, és a harc az LMBTQ+-jogokért fokozódott. A melegházasság érvei középpontba kerültek az Egyesült Államokban, és egyre több kreatív alkotó kezdte az LMBTQ+-reprezentáció mézesmadzagját húzogani az orrunk előtt.

Számomra ez J.K. Rowlinggal tetőzött, aki utólag melegnek nyilvánította Albus Dumbledore-t. De valami hiányzott ebből a nagy leleplezésből. Ha Dumbledore mindig meleg volt, miért kellett több mint egy évtizedig várni ennek a ténynek a felfedésével? 

Ekkoriban én magam is heteró történeteket írtam csak. Évekig azt hittem, hogy soha nem fognak megjelenni az írásaim, ha meleg történeteket írok, ezért heterókat írtam. Rowling akaratlanul is azt bizonyította nekem, hogy bár egy karakter lehet meleg, melegségének megmutatása még mindig túl nagy tabu a széles közönség számára. 

És ez fájt. Az életem 18+-os besorolású volt, csak azért, mert meleg voltam. 

Aztán egy barátom megmutatta Mercedes Lackey Magic's Pawn című művét. Ez a könyv számomra olyan volt, mint a levegő a fuldokló ember számára. Rájöttem, hogy az emberek évek óta mesélnek melegszereplős fantasy történeteket. Semmi csalétek vagy hamis ígéret. Lackey könyvei melegek voltak. Szuper melegek! Aztán találtam más hasonló könyveket, igaz, jórészt angolul. Magyarul a kínálat egyáltalán nem széles.

De néhány nagyszerű, angol nyelvű példától eltekintve az az általános tapasztalat, hogy ezeket a történeteket gyakran mellékesként kezelik és lesöprik az asztalról. Ráadásul ezeket a könyveket ritkán írják tizenévesek számára (vagyis az olyanok számára, mint én voltam kamaszként). 

Sajnos a legtöbb fantasyból hiányzik a... fantázia. A könyvesboltok polcait kitöltő világokból az emberiség teljes csoportjai maradnak ki. 

Különböző típusú emberek, különböző típusú szeretetek és kapcsolódási módok vannak kitörölve ezekből a világokból.

Kíváncsi vagyok: vajon én íróként, emberként másként fejlődtem volna, ha fiatalon könnyebben hozzáférhetők lettek volna számomra az olyan művek, melyekben hiteles LMBTQ-karakterek vannak? Mennyi dühöt és gyötrődést kerülhettem volna el, ha olyan fantasyt olvashattam/nézhettem volna, ahol a meleg emberek nemcsak gazemberek lehetnek?

Mi lett volna, ha valaki azt mondta volna nekem, hogy én – egy meleg, színesbőrű gyerek – hős lehetek? 

A kérdés természetesen költői.

Mint említettük, magyarul a kínálat melegszereplős fantasy történetekből eléggé szűkös. Neil Gaiman Coraline-jában van egy leszbikus pár, illetve ha a fantasyt lazábban értelmezzük, akkor Iain M. Banks Játékmester című sci-fijét is említhetjük, ahol megjelenik ilyen jellegű utalás. Visszatérve a szűken értelmezett fantasykre, üdítő példa egy kifejezetten nyílt felfogású, leszbikus párkapcsolatra a Gonya című novella A. P. Dale-től, melyet erre a linkre kattintva a 266. szám alatt lehet elérni. Ha elolvastad és tetszett, mindenképp lájkold be (bejelentkezés után tudod megtenni), hogy esélyt kapjon nyomtatásban is megjelenni! 

Azoknak, akik nem szűkítenék le a merítést fantasyre, a Könyvmolyképző kiadónál érdemes körülnézni, a Szivárvány kör sorozatban megjelentek LMBTQ-témájú regények. Továbbá itt egy jó kis gyűjtés a Sorok között blogról. (Aki pedig angolul is szívesen olvas, a szerző saját, melegszereplős fantasy regényét itt érheti el.)

A mai napig rengeteg meleg tizenéves küzd azzal, hogy hozzám hasonlóan nem ismer önmagára az irodalomban. A probléma persze sajnos még ennél is tágabb, lásd a nemrégiben fellángolt vitát a nők és a női írók hiányáról a kötelező olvasmányokban... 

A melegeken és a nőkön kívül természetesen sok más, hátrányos helyzetű csoport számára is fontos kérdés az irodalmi reprezentáció. Ilyenek például a transzneműek, akikről még a melegeknél is ritkábban írnak akár fantasyben, akár más műfajban (egy ilyen témát is érintő, realista novellát, a Francba franciá!-t ezen a linken a 8. szám alatt olvashatod és lájkolhatod). Arról, miért fontos, hogy megjelenjenek az irodalomban a kisebbségi csoportokhoz tartozó karakterek is, ezt a cikket érdemes elolvasni az Így neveld a regényedet blogról. 

A meleg tizenéveseknek különösen nagy szükségük lenne rá, hogy egy fantáziavilágban otthon érezhessék magukat, hiszen a valódi világban gyakran nem lehetnek azok, akik. Rejtőzködniük kell, mert nem fogadják el őket a környezetükben, családjukban. Ebben a helyzetben kifejezetten nagy segítség lehet számunkra, ha legalább a kedvenc fantasy történetünk világában önmagunk lehetünk!

Ti tudtok olyan, magyarul megjelent fantasy regényt, amiben melegek (vagy esetleg, ami még ritkább, transzneműek) a szereplők? Osszátok meg velünk kommentben!

UPDATE: Olvassátok a Facebook posztunk kommentjeit itt, jöttek nagyon jó javaslatok!

A SzabadNem Magazin fiatal írók mentorálásával is foglalkozik. Ha kezdő író vagy, aki szeretne LMBTQ-témájú írásokat megjelentetni, lépj velünk kapcsolatba a Facebook-oldalunkon keresztül! 

Írta: VS Santoni & Pataki Lilla

Kommenteléshez kattints ide!