A jól sikerült transz előbújásokat bemutató sorozatunkban ezúttal a hódmezővásárhelyi Gémes Brúnóval beszélgetünk, aki most a Momentum aktivistájaként kampányol a falvakban.
VB: Beszélnél a családodról, milyen közegből jössz?
GB: Vidéki városból származom, Hódmezővásárhelyről. A családom főként dolgozó hétköznapi emberekből áll. A család nagy része vendéglátással foglalkozik, már generációk óta. Apa gyerekkoromban lerokkant egy súlyos balesetben, anya üzemeltetéssel foglalkozik a helyi laktanyában. A nagyszüleim mind elváltak és újraházasodtak, így elég népes lett a család. Általában mindenki korán vállalt gyermeket, így az átlaghoz képest fiatal szüleim és nagyszüleim vannak.
Nyitott gondolkodásúak, általában nem korlátoztak, amikor már kisgyerekként a születési nemem normáitól eltérően viselkedtem.
VB: Mikor, hogyan fogalmazódott meg benned, hogy transznemű vagy? Milyen kép élt rólad ekkor a transzneműségről?
GB: Annak ellenére, hogy kétéves koromtól fiúként azonosítottam magam, ez a felismerés jóval később történt. Meghatározó „élmény" volt, amikor tizenegy éves korom környékén az egyik ismeretterjesztő tv műsorban mutattak egy transz férfit, akinek senki nem akart hinni. Papírokat mutogatott, amiben elutasítják a nemének megváltoztatását. Ekkor azt éreztem, nem mondhatom ki hangosan, hogy én is ezt érzem. Később, tizenhat évesen realizáltam, hogy igenis férfi vagyok és nem tudok másként élni. Ekkor már sokkal elfogadottabbnak tűnt a transzneműség és én is érettebb voltam ahhoz, hogy saját véleményt alkossak.
VB: Mikor bújtál elő a szüleidnek? Mit tudtak ők ekkor a transzneműségről? Hogyan fogadták?
GB: Pár hét elteltével, tizenhat évesen mondtam el a szüleimnek, hogy „Emlékeztek, mikor három éves voltam, azt mondtátok, túl korai még azt mondani, hogy fiú szeretnék lenni? Hát most már higgyétek el, hogy eldőlt, mert tudom, hogy fiú vagyok."
A transzneműségről ekkoriban nem sokat tudtak, annyi volt bizonyos számukra, hogy létezik.
A bejelentéskor maximálisan támogatóak voltak. Hetek, hónapok teltek el, amikor kezdtek megijedni, majd az ijedtségből gyász lett és ez eltartott egy, másfél évig. Azután pedig ment minden a maga rendje szerint és ők is feldolgozták: először a név-, majd a fizikai változásokat.
VB: És a közeli barátaid? A tágabb környezeted? Iskolatársak, szomszédok?
GB: A közeli és távolabbi barátaim is nagyon lelkesek voltak és örömmel fogadták, hogy megtaláltam önmagam. A távolabbi rokonság kicsit diplomatikusabb volt, de negatív tapasztalatom nem volt. Az iskolában is főként támogatást kaptam, ott a tágabb környezet, akiket kevésbé ismertem, volt kritikusabb. Az összesúgáson túl nem ért nagyobb atrocitás. A szomszédok sokkal támogatóbbak voltak,
meglepetés volt számomra, hogy a kertvárosi kisnyugdíjasok sokkal könnyebben vették, mint a középiskolás tinédzserek.VB: Hogyan kezelték a szüleid az ügyet kifelé? Kellett-e konfliktusokat vállalniuk miattad? Ha nem, miért? Ha igen, akkor hogy oldották meg?
GB: Kifelé következetesen támogató a viselkedésük, nem hagyják magukat. Bár nem tudok arról, hogy vita alakult volna ki a témában. Anya az, aki rendszeresen érzékenyíti az embereket. Sok embernek meséli el a saját szemszögéből a történetem, és az a tapasztalat, hogy nagyon jól fogadják az emberek, ha egy anya adja át a gyermeke történét. Apa inkább a családban állt helyt, mert úgy érzem, tőlem kevésbé mernek kérdezni.
VB: Mi a helyzet a randizással?
GB: A tranzíció kezdetén még kapcsolatban voltam. Azóta már nem, viszont nem sok tapasztalatom van a randizásban transzként. Online nem ismerkedem, a környezetemben pedig out transzként élek, így ha bemutatnak új embereknek, általában a legelején szóba jön, hogy transznemű vagyok.
VB: Mit gondolsz a passingról / blendingről, mennyire fontos neked? (Passing: amikor egy transz emberen nem látszik transz volta; blending: amikor a transz volta nem titok, akár látszik is, és így vesz részt a társadalmi életben)
GB: Korábban amikor lépten-nyomon azt hallottam az utcán, hogy ő fiú vagy lány? - az eléggé megviselt és amikor eltűnt, óriási tehertől szabadultam meg. Ma már meglepődnek, ha coming outolok. Örülök, hogy nem kételkednek a férfiasságomban, ebből a szempontból fontos, hogy passing vagyok. De úgy nem tudnék létezni a környezetemben, hogy cisz férfinak tartsanak az emberek. A legelején volt olyan közeg, ahol már férfiként, Brúnóként jelentem meg, és jöttek a macsó férfiak a szokásos dumával, keménykedéssel „magunk között".
Szépen lassan elkezdtem megérteni, hogy ugyan férfi vagyok és ezt mások is így látják, de én egész más tapasztalatokkal rendelkezem, mint azok, akik születésüktől fogva férfiként élnek. Nem akarom rejtegetni ezt az oldalamat.
Szívesen beszélgetek arról nyíltan, hogy én is menstruáltam, nekem is megnőtt a mellem tiniként. Teljesen más tapasztalatokat szereztem, mint egy fiú. Ezt én büszkén vállalom, szerintem ettől vagyok az, aki - és itt tényleg csak magamról beszélek és nem a transzférfiakról, mert van, aki teljesen másként érez. Nekem viszont ez is az identitásom és a személyiségem része és ezt is szeretem magamban.
VB: Mi a legkedvesebb transzneműséghez kötődő élményed?
GB: Általában kedves élmény minden kis coming out, amikor a szemembe néznek és szeretően mosolyognak rám.
Egyik nagy élményem, az otthoni uszodában volt, ahol felnőttem több mint 10 éven át úsztam és vizilabdáztam. Mikor férfiként visszatértem, nagyon pozitív volt a fogadtatás. Egy szintén vásárhelyi transz barátomat is elhívtam úszni, aki nem szívesen strandolt mások előtt, annak ellenére, hogy már több mint 10 éve férfiként él és minden szempontból passing. Nagyon jól esett, hogy azt mondta, rajtam keresztül látta meg, hogy a szorongása az ő fejéből indult, mert másokat cseppet sem érdekelt a testünk vagy az identitásunk és én olyan büszkén és természetesen mozgok ebben a közegben, hogy teljesen elmúltak a félelmei.
VB: Mi az, ami ez ügyben nehezen ment, amit megszenvedtél?
GB: A kezdeti nehézségeket szenvedtem meg. Amikor tranzíció előtt már férfiként éltem és az alakom, hangom többnyire elárult. Ekkoriban az emberek megbámultak és ez nyomasztó volt. Zavart, hogy minden második járókelő hangot adott annak, hogy azzal foglalatoskodik, hogy nekem mi van a lábam között.
VB: Mit gondolsz, min múlik a környezed jó fogadtatása?
GB: Az a tapasztalatom, hogy a hozzáállásom befolyásolja ezt leginkább. Nem szoktam félni és természetesnek érzem a létezésem.
Ezáltal másoknak is természetessé válik.
VB: Jönnek a választások, és te történetesen aktív vagy a Momentumnál. Hogy néz ez ki?
GB: 2017 óta foglalkozom politikai aktivizmusal. A Momentumhoz csatlakoztam, ahol számos akcióban vettem részt köztük LMBTQ-témában is. Voltam tüntetéseken, felszólaltam a rabszolgatörvény ellen. 17' óta minden kampányban és választáson aktívan résztveszek. Vidéken kezdtem ezzel foglkozni, azóta Budapesten élek. Jelenleg az országggyűlési választáson dolgozunk, tavaly nyáron már az előválasztás óta folyamatosan (illetve 2017 óta egymást értek a kampányok, választások és népszavazási kezdeményezések), szóval a munka folyamatos, csak a közeli célkitűzések változnak. A hétvégéket főként vidéki körzetekben töltöm. Door to door kampányt folytatunk, azaz egyesével becsengetünk mindenkihez. Sok emberrel találkozom, sok emberrel beszélgetni is sikerül, ezek a beszélgetések nagyon tanulságosak tudnak lenni. Pár éve nem gondoltam, hogy idegen emberek ajtóján fogok kopogni és a véleményüket hallgatni.
Sokszor elhangzik, hogy velünk nem foglalkoznak, meg jó pár általános negatív megítélés létezik Magyarországon ezzel kapcsolatban, de én azt vallom, hogy tenni kell azért, hogy bármi változzon!
Ez motivál engem, úgy gondolom, sokkal élhetőbb és toleránsabb hely lenne Magyarország, ha esélyt adnánk az embereknek. Nyilván nem kevés idő és munka kell hozzá, mert gyökeres változásra van szükség, ezért fontosabb minél hamarabb hozzálátni.
VB: Mit üzensz a többi LMBTQ-embernek, aki most a választások előtt azon töri a fejét, hogy ő is tesz valamit a változásért?
GB:
Ha felmerül bárkiben a tenni akarás, akkor az a legjobb, ha valamelyik szervezetnél jelentkezik aktivistának, mert mindig az elindulás a legnehezebb. Pl. kiemelten fontos a szavazatszámlálás, amit bárki végezhet, semmilyen tagság nem kell hozzá és idén egy egyszerű formon lehet jelentkezni a 20k oldalán.
Viszont, ha ennél többre vágytok, akkor az érdeklődési körnek megfelelően induljatok el. De hozzám is fordulhat bárki, szívesen segítek!
VB: Tudjuk, hogy bőven, bőven vannak olyan transz tapasztalatok, amik sokkal rosszabbak a tiédnél. Nekem is többen mondták, hogy emiatt nem kéne beszélni a jó esetekről, meg te is pont ezért hezitáltál megszólalni.
GB: A rossz tapasztalatok is nagyon fontosak, de rájöttem, hogy a pozitívak is. Hiszen az én történetem is valós és nem hazudtol meg másokat.
Abban reménykedem, hogy épp ellenkezőleg hat majd másokra, korábban attól féltem, hogy aki nehéz helyzetben van, annak nem jó érzés, ha ilyet olvas.
Most abban reménykedem, hogy segít nekik, hogy elfogadják magukat és belássák, ha ártó is a közeg amiben vannak, az nem az ő hibájuk.
A további beszélgetéseket a transz és jó címke alatt találod.
Kommentelni a Facebook posztunk alatt tudsz. Csak kedvesen és okosan!