A százszor ismételt hazugságok országa lettünk. A hatalom bemantráztatta az emberekkel a plakátokon és egyéb médiumokban szereplő propagandaszövegeket, melyekben démonizált személyeket (Soros, menekültek, LMBTQ-emberek), fogalmakat (gender), egy várost (Brüsszel), és nemcsak elülteti a félelem magját, hanem elhiteti, hogy amit mond és megmutat, a létező legnagyobb fenyegetés. Tudom, hogy nettó hazugság, amiket látok, de ha minden nap szembesülni kell vele, az is nem kívánt nyomot hagy az elmében és lekúszik a szívhez is. Ez a technika a legsötétebb emberi elmékből és időkből származik. Szisztematikusan tesznek azért, hogy kiöljék az emberekből a gondolkodást, az együttérzést, az emberséget, a szolidaritást, miközben a propaganda a képünkbe vigyorog. Ez egy olyan vigyor, ami el akarja elhitetni velünk: tehetetlenek vagyunk.
A jól bevett kommunikációs formula:
1. Kerüld az elvont gondolatokat, és az érzelmeket vedd célba!
2. Kevés üzenetet küldj, de azokat folyamatosan sulykold!
3. Használj felszínes, általánosító véleményeket, sztereotípiákat!
4. Az érvelés legyen egyoldalú – soha ne árnyalj!
5. Folyamatosan kritizáld az ellenfeledet!
6. Keress egy ellenségképet, és folyamatosan rágalmazd!
Stimmel. Ez a goebbelsi propaganda is egyben. Ez vesz minket körül, meg egy kerítés. A vizuális szőnyegbombázás pedig azóta is tart. Hiszen: „Ha egy hazugságot elég sokáig, elég hangosan és elég gyakran ismételsz, az emberek el fogják hinni." (Joseph Goebbels)
(Amikor hazánkat elérte a menekültválság ,a kormánymédia hangoztatta, hogy amit a liberálisok a menekültügyről mondanak, azt Hitlertől és Goebbelstől vették át. Ezzel igazolttá vált a stratégia 5. és 6. pontja.)
Mit lehet ez ellen tenni?
„A kormánynak általában nem tetszik az efféle veszélyes, felforgató tevékenység, amit úgy hívnak, gondolkodás.”Nadya Tolokonnikova a Pussy Riot feminista és diktatúraellenes punk-rock együttes egyik alapító tagja. 2012-ben két év börtönbüntetésre ítélték a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházban tett Putyin-ellenes performansz akciójuk miatt. Elő akarták adni „Szűzanya, zavard el Putyint!” című számukat, ám még a refrénig sem jutottak el, szinte azonnal lekapcsolták őket. A büntetés nagy részét egy szibériai kényszermunkatáborban kellett töltenie.
„Miután két év szabadságvesztésre ítéltek, elszállítottak az egyik legkeményebb orosz munkatáborba, Mordvinföldre. Négy hete végeztem a borzalmas kényszermunkát […], de ennyi is elég volt, hogy elveszítsem minden életkedvemet, és apátiába süppedjek. Megtörtem. Az állandó zaklatások, traumák és a pszichológiai nyomás hatására engedelmessé váltam. Azt gondoltam, mégis hogyan szállhatnék szembe ezzel a totalitárius gépezettel így, hogy teljesen elszigeteltek minden barátomtól és bajtársamtól, itt állok, reménytelenül egyedül, és esélyem sincs, hogy egyhamar kikerüljek. A börtön vezetőinek a kezében vagyok, akiket soha senki nem von felelősségre, ha a foglyok megsérülnek vagy meghalnak. Mi itt mind a szó legszorosabb értelmében véve, a tulajdonuk vagyunk, az ő néma, élettelen rabszolgáik, akiket használat után eldobnak; alvajáró árnyak csupán, egykori emberi mivoltunk maradványai. De én szerencsés nő vagyok. Ráleltem ‘A kiszolgáltatottak hatalmára’ (Václav Havel, 1978 a szerz.), és a börtönőrök elől rejtegetve sikerült is elolvasnom. Örömkönnyeket hullattam, és a könnyek visszaadták az önbizalmamat. Addig nem törünk meg, amíg nem engedjük magunknak, hogy megtörjünk. A könnyek visszaadták a bátorságomat.”
Nadya 2018-ban írta meg a Lázadj! A Pussy Riot útmutatója aktivistáknak című könyvét, melyben tíz pontban taglalja hogyan lehet fellépni a regnáló politikai hatalommal szemben, hogyan lehet ép ésszel élni a diktatúrában és közben közösséget szervezni, gyakorlatban alkalmazni a szolidaritást. Megkérdőjelezni mindent, ami körülvesz bennünket és megtornáztatni a politikai képzelőerőnket.
„A mi dolgunk az, hogy bosszantó kérdéseket tegyünk fel. […] Elemi erő van az egyszerű kérdésekben. Drága elnök úr! Ha ön nagy hatalmú, gazdag és okos, akkor a nép miért él szegénységben? Nálunk, a városban miért fekete a hó? A légszennyezésről cikket író újságírók tényleg azt érdemlik, hogy halálra verjék őket?” (72.o.)
Arra is ösztönöz, hogy minden körülmények között legyünk nyitottak, együttérzőek és kedvesek egymással. Azokkal is, akik most még megvetnek bennünket és ehhez nagy erő kell. Amikor a rendszer arcára kiül az a megsemmisítő erővel bíró gúnyos vigyor, akkor mi se tegyünk másképp: „Makacs ellenállás és sokatmondó mosoly – ez legyen a fegyvered!” (54.o.)
2013-ban dokumentumfilm készült Pussy Riot: Egy punk ima címmel az aktivistákról, melyben nagyon is jól prezentálják, hogyan néz ki ez a mosoly. Letartóztatásuk és fogvatartásuk híre az egész világsajtót bejárta, és tömegek követelték szabadon bocsátásukat.
Arról pedig, mit gondolt Nadya a bebörtönzésükről: „Putyin és bandája komoly hibát vétett, amikor rács mögé zártak minket. Magukra vessenek. Most már biztos, hogy nem ráznak le minket egykönnyen… Úgy hiszem alapvető emberi jogom, hogy seggbe rúgjam a kormányom. És ha én csinálok valamit, azt teljes erőbedobással teszem.”(207.o.)
A teljesség igénye nélkül jöjjön még néhány inspiráló gondolat a punk aktivistától, amelyeket politikai célú művészi megmozdulásaiból „tanult (vagy nem tanult) meg”. Ezekre csak úgy tekint, mint egy újabb Pussy Riot punkima. Fontos, hogy bármely szabály vagy tanács szó szerinti értelmezése megfojtja a szabadság szellemét.
„Megtanultam: alkalmazni a zen, az akaraterő, a nyugalom és a kitartás egy sajátos kombinációját
A harcművészek pontosan ismerik ennek az elixírnek az erejét. Aki harcol, annak nem szabad a félelem vagy a harag csapdájába esnie, a rejtőzködés és menekülés útjára lépnie. A harcos legyen olyan a ringben, mint egy nyugodt sakkjátékos. Az eszével győzzön.
Megtanultam: megbékélni azzal, hogy mások haragszanak rám
Elképzelhetetlenül sok embert irritálok. Ha egy politikai aktivistát bűnözőnek vagy számkivetettnek neveznek, az általában jó jel. Nem csak az ellenfeleid haragszanak majd rád. Amikor házról házra jársz, és arra kéred az embereket, hogy tartsanak veled, néhány embertől megkapod majd, hogy baszódjál meg. Nincs ezzel semmi baj. Menj, és baszódjál meg – az segít ellazulni, összeszedni a gondolataidat, és erőt ad a folytatáshoz.
Megtanultam: ellenállni a politikai agymosásnak
Szakértők, gazdasági magazinok, agytrösztök, elit egyetemek, parlamenti képviselők, Putyin – ők mind át akarják mosni az agyunkat, megpróbálják manipulálni a gondolkodásunkat és el akarják hitetni velünk, hogy tévedünk. Azt mondják, minden a legnagyobb rendben, és a semmiből kreálunk magunknak problémákat. Azt akarják, hogy úgy érezzük, nem vagyunk elég képzettek és tájékozottak ahhoz, hogy önálló véleményt alkossunk, és annak megfelelően cselekedjünk. De ki ismeri jobban az emberek életminőségét, mint maguk az emberek?
Megtanultam: hülyének lenni
A politizálásnak »semmi értelme, úgysem lehet a politikát megváltoztatni«, szól a régi nóta. De én hülye vagyok, ezért csinálom tovább.
Mindegy, mely formáját választjuk a polgári engedetlenségnek – gyülekezés, térfoglalás, festés, zenélés vagy lopás, esetleg állatok kiszabadítása az állatkertből –, a lényeg, hogy csináljuk, és tépjük cafatokra az engedelmesség nehéz leplét. A kiszolgáltatottaknak igenis van hatalma."
(Idézett részek: 250-253.o.)
Megemlíti könyvében Timothy Snyder történészt is, aki szintén adott kapaszkodókat ahhoz, hogyan álljunk ellen a diktatúra mélybe taszító szándékának, vagy legalább is hogyan vonjuk le a tanulságot a történelmi eseményekből. Húsz pontban, vagyis leckében szedi össze mindazt, amit a 20. század elnyomó rendszereiből meg lehet tanulni. Ennek 6. pontjában azt fejti ki, mennyire fontos, hogy saját nyelvezetünk legyen és ne ismételgessük folyton ugyanazokat a kifejezéseket, amiket magunk körül hallunk. Emellett olyan, akár bagatellnek tűnő tényre is felhívja a figyelmünket, mint az, hogy foglalkozzunk a testünkkel. „A hatalom azt akarja, hogy elpuhuljon a tested a székben, az érzelmeid pedig feloldódjanak a képernyő előtt. Menj ki, kerülj szokatlan helyzetekbe szokatlan emberekkel. Szerezz új barátokat.”
Attól, hogy mi nem számolunk saját magunkkal, a hatalom még számol velünk. Célja egy abszolút közönybe süppedt nemzet. Az egymás – és magunk – felé való segítő odafordulásnak még mindig nem tulajdonítunk akkora jelentőséget, mint amit valójában magában hordoz.
„Állj ki valamiért. Valakinek meg kell tenni. Beállni a sorba könnyű, valami mást csinálni viszont először furcsa érzés. De a kényelmetlenség nélkül nincs szabadság. És abban a pillanatban, hogy példát állítasz, a status quo varázsa megtörik, és mások is melléd állnak.” (Timothy Snyder 7. pontja)
A legnagyobb hazugságok közül való, amikor el akarják hitetni velünk, hogy semmi értelme annak, amit teszünk egy mindenki számára élhetőbb országért. Van hatalmunk, van erőnk! Kézzelfogható bizonyítékai vannak, hogy a változásért, legyen bármekkora is, tudunk tenni.
A tavalyi választások másnapján a letaglózó szomorúságot, kimerültséget és reményvesztettséget varázsütésre megváltoztatta bennem az a tény, hogy a homofób népszavazás érvénytelen lett. Megannyi személyes beszélgetés és online megosztás előzte ezt meg. Ennyit számít, ha az emberek elkezdik megismerni a propagandákban szereplő „ellenséget”. Ez az a varázslat, amitől a kormány frászt kap!
De amikor azt látom vagy hallom, hogy a vidéki szavazókat hibáztatják, attól megint görcsbe rándul a gyomrom. Már így is hatalmas szakadék tátong Budapest és vidék között és az nagyon téves felsőbbrendű nézőpontra vall, ha valaki a vidékieket ekézi. Ebben a pejoratív értelemben a vidékizés olyan, mint a buzizás. A rendszer az, amit meg kell törni. Azt a rendszert, ami az előítéletesség táptalajaként funkcionál a vidéki településeken is, ahol szintén ömlik a szenny a médiából, ezres fordulatszámon pörög a propaganda.
Nemrég olvashattátok egy vidéki meleg pedagógus nagyon elszomorító történetét a blogon. A kommenteket látva megdöbbentem azon, hogy többen a takarítónő származására tettek utalásokat. A Fidesz mesteri szintre emelte a negatív sztereotípiákkal való riogatást, a fogalmakat össze, magát tisztára mosva, hogy a társadalom különböző csoportjai inkább egymás ellen forduljanak, ahelyett, hogy a bűzlő fej felé vennék az irányt.
Ha a hatalom a saját érdekében nem akarja, hogy az emberek megtudják az igazságot, akkor nekünk kell azt terjeszteni. Nekünk kell a megbízható, cenzúramentes hírszolgáltatóknak lennünk. Nadyaék ezért alapították meg a putyini médiaháború közepette 2014-ben a MediaZona nevű független hírportált. Vicces, hogy még maga a Kreml irányítása alatt álló sajtó is az ő cikkeikre hivatkozik olykor. Mert megbízhatóak.
„Minden korrupt hatalmi struktúra hazugságokra épül. Václav Havel szavaival élve: Ezért csak addig válik be, amíg az ember hajlandó hazugságban élni. Ez pedig döntés kérdése, és ezt a döntést mindenkinek meg kell hoznia: ne éljünk hazugságban!"(Nadya Tolokonnikva ; 250.o.)
…vedd vissza a gondolataidat!
A tudás hatalom. A kormány mindent megtesz azért, hogy az emberek már meg se akarják szerezni, mert ha sikerül, az cselekvést generál, ami változást hoz, és tettekkel tölti meg a kissé kiüresedni látszó szolidaritás szavunkat. Pedig szolidaritani, egymásért kiállni, fantasztikus és erőt sokszorozó csoda.
„Az emberiség történelmének ebben a fázisában két lehetőség áll előttünk: vagy kezébe veszi a saját sorsát a lakosság, és olyan értékek mentén, mint a szolidaritás és az együttérzés foglalkozik végre a közösségi érdekkel; vagy másik lehetőség, hogy nem lesz is semmiféle sors, amit bárki a kezébe vehetne.” (Noam Chomsky)
A biztonság kedvéért jöjjön az a bizonyos kérdés. Van-e értelme bármit tenni, ha alig változik valami? Tegyük fel, hogy nincs. Vagy képzeljük el, hogy soha nem is léteztek segítő és civilszervezetek. Vége, ennyi volt, nem is volt. Nincs mit tenni. Akkor ezt meg kellene mondani a roma gyerekeknek, akik az Igazgyöngybe járnak rajzolni, hogy többet nem mehetnek. A párkapcsolati erőszak túlélőinek, hogy már nincs olyan nőjogi vagy segítő szervezet, akikhez fordulhatnak. Vagy azoknak, aki épp most jönnek rá, hogy a szexuális orientációjuk, nemi identitásuk nem a társadalmi többséghez tartozik. A kilakoltatásra váró, hajléktalan élet elé nézőknek, hogy senkit sem érdekel a sorsuk. És a már hajléktalanná váltaké sem. Nem volt egyetlen Pride sem. Nincsenek közösségek, ez a blog sincs, senki nem kapcsolódik senkihez. És még sorolhatnám… Nincsen semmilyen összefogás és az életünk kiüresedett. El tudjátok képzelni? És el akarjátok?
„Ha már mindenképp meg kell neveznem egy ellenséget, azt mondom: legnagyobb ellenségünk a közöny. Fantasztikus eredményeket érhetnénk el, ha nem kötne minket gúzsba a gondolat, hogy semmin sem lehet változtatni.” (Nadya Tolokonnikova ; 16.o.)
A fent említett hatpontos agytröszttel szemben sokkal több olyan lehetőségünk van, melyekre érdemes áthelyezni a fókuszt. Vissza kell vennünk a lázadás örömét és az életörömöt! Ha ezt meg tudjuk tenni, hihetetlen energiákat vagyunk képesek a tetteinkbe csatornázni és történjen bármi, meg is tudjuk tartani.
„Mosolyogj úgy,hogy az maga legyen az ellenállás. Mosolyogva küldd el a fenébe az arra érdemeseket. Nevess a fogvatartóid képébe. Térítsd meg a hóhérodat. Barátkozz össze a börtönőrökkel. Nyerd el a főgonosz támogatóinak szívét. Állítsd a saját oldaladra a rendőröket. Amikor a hadsereg nem hajlandó a tiltakozó tömegbe lőni, akkor győz a forradalom.” (53.o.)
A forradalom vagy bennünk van, vagy sehol. Rajtunk (is) múlik, hogy eljutunk-e arra szintre, hogy már eszünkbe sem jut, mi mindenre lehetünk képesek.
„Kérd számon a hatalmasokat, és gyönyörködj a bukásukban!” (54.o.)
Felhasznált forrás:
Nadya Tolokonnikva: Lázadj! A Pussy Riot útmutatója aktivistáknak (2018)
Hivatkozások:
Magyar Idők: A liberálisok Hitler és Goebbels útmutatásai alapján gondolkodnak a menekültkérdésről
Egy történész 20 tanácsa a Trump-rendszerben élőknek (de magyarként sem hülyeség elolvasni)