A 9. női labdarúgó-világbajnokság és a női foci mögött hosszú a megtett út. A 2023-as, Ausztrália és Új-Zéland szervezésében megvalósuló torna a történelem leglátogatottabb önálló női sporteseménye, ami már most hatalmas nézőszámot és bevételt generált. Rekordszámú a résztvevők száma is, de ehhez nagyban hozzájárult mindaz, amit a nők tettek azért, hogy focizhassanak.
Kezdőrúgások
A női futball európai gyökerei egészen az 1800-as évekre nyúlnak vissza Nagy-Britanniába. A foci akkoriban a kor legdinamikusabban fejlődő sportága volt, melynek fő bázisát az alsó osztálybeli munkások és diákok adták, a csapatok mögött pedig jól körülhatárolt társadalmi csoportok álltak. A nők szinte a szavazati jogért folytatott harccal párhuzamosan vívták ki, hogy pályára léphessenek és játszhassanak. Az első, még nem hivatalos meccsek teljes kudarcba fulladtak, nem az eredmény, hanem a fogadtatás miatt. Kifütyülés, zaklatás, bántalmazás lett a próbálkozások jutalma. Elterjedt a tendencia: a női futball visszataszító, nem nőknek való, nem kívánatos dolog.
A változáshoz több mint tíz év és egy elszánt focizni vágyó szüfrazsett, Nettie J. Honeyball kellett. Megelégelte a kialakult helyzetet és 1894-ben feladott egy újsághirdetést, melyben nőket toborzott újonnan alakuló csapatába. Társával, a szintén aktivista Florence Dixievel 1895-ben megalapította az első hivatalos angol női sportegyesületet, a British Ladies’ Football Clubot. A teljes csapatot két részre osztva került sor az első hivatalos női labdarúgó mérkőzésre 1895. március 23-án észak és dél London csapata között, közel tízezer néző előtt. Országos turnéba is kezdtek, férfi csapatok ellen álltak ki. Helen Matthews („Miss Graham”) az The Original Lady Footballers vezetőjeként is kivette a részét a fociból. De a női foci iránti lelkesedés ekkor még alábbhagyott. A tengeren túlon is inkább nevetség tárgya volt.
A korabeli szatirikus magyar híradások szerint sem idegenkedtek a feministák a sporttól, míg a saját futballcsapatot áhító magyar nők folytonos elutasításba ütköztek, de voltak kérészéltű próbálkozások. Brauswetter Boriska figyelmét is felkeltette a női foci, olyannyira, hogy ő alapította 1912-ben az első hazai női futballcsapatot Szegedi AC néven, de hazánkban az áttörés csak a hetvenes években érkezett el.
Ötven év büntetés a sikerért
Húsz évvel az első hivatalos női labdarúgó-mérkőzés után Londont teljesen felforgatta az I. világháború. A kialakult helyzetben a nők sokkal több olyan feladatot láttak el, melyekre korábban alkalmatlannak tartották őket. Felmerült a kérdés: ha a gyárban, munitionette-ekként megállják a helyüket, miért ne lenne ez így akár a labdarúgó pályákon is, ahol a sztereotípiákkal, diszkriminációval is készek voltak megküzdeni. A gyárakban focizó nők csapatai közül kiemelkedett a Dick, Kerr & Co. gyár női csapata a Dick, Kerr’s Ladies. Grace Sibert merész elhatározásából és Alfred „Pop” Frankland (a gyár egyik tisztviselője) közreműködésével 1917 karácsonyára jótékonysági mérkőzést szerveztek a gyár férfi és női munkásai között, melyen a nők meglepően jól helytálltak. Nemsokára olyan népszerűvé vált a csapat, hogy Angliában nem hivatalos nemzeti tizenegyként tekintettek rájuk, Churchill külön engedélyével elsőként villanyvilágításos mérkőzésen játszottak, a labdát pedig a Frankland fehérre festette, hogy a játékosok jobban lássák.
A gyárak közötti barátságos mérkőzések olyannyira közkedveltek lettek, hogy Munitionettes's Cup néven ugyanebben az évben külön tornát is szerveztek. A kor népszerű és tehetséges játékosai közé tartozott a csapatát mesterhármassal győzelemig eljutattó Bella Reay, vagy Jennie Morgan, aki az esküvőjéről rohant az egyik meccsére, ahol aztán két gól szerzett.
A hazai sikereket nemzetközi bemutató mérkőzések követték, 1920-ban került sor a világ első nemzetközi női futballmeccsére és ezekkel együtt a női futball első igazi sztárja, Lily Parr csillaga is dohányfüsttel övezve ragyogott. A láncdohányos, nyíltan leszbikus Parr nemcsak a kor egyik legnagyobbja, hanem a női futball kiemelkedő ikonja, a modern női futball kialakulásáig egyértelműen a világ legjobb női játékosa volt, aki 1951-ben hagyta abba a labdarúgást. Szélsőként is egyedülálló módon 900 gólt szerzett pályafutása során. Szintén 1920 karácsony másnapján, az Everton stadionjában 53 ezer szurkoló gyűlt össze, hogy megnézze Lily Parrt és csapattársait. Ezen a ponton világossá vált, hogy a női labdarúgást komolyan kell venni, mert a nők is komolyan veszik.
Egy korabeli mérkőzésről készült rövidfilm:
Az Angol Labdarúgó Szövetség a következő évben, 1921. december 5-én betiltotta a női futballmérkőzéseket. A női foci ellenzői attól tartottak, hogy egyre populárisabbá válik, ezáltal felülír bizonyos bevett, kényelmes társadalmi normákat és a férfi labdarúgás veszít népszerűségéből. Ez egy fél évszázados, öncélú, mondvacsinált indokokkal alátámasztott intézkedés volt, ami hivatalosan gátat szabott a fejlődésnek és terjedésnek. Az egyik ilyen ok például, hogy a foci károsítja a nők egészségét. Minden bizonnyal nem abból indultak ki, hogy Parr cigarettában kérte a fizetségét.
A férfi labdarúgás gazdasági érdekei simán felülírták a nők törekvéseit.
„Egyesületet, csapatot elvből nem ajánlunk senkinek. Női futballcsapatot azonban ezen felül még azért sem ajánlunk, mert azt valljuk, a futball nem nőknek való játék. A nő játsszék mást, szaladgáljon, labdázzon, teniszezzék, kézilabdázzék, de ne rugdalózzék."(Nemzeti Sport, 1938. március 15.)
De a nők csak tovább rugdalóztak és a tiltások ellenére önszerveződtek. A második világháború után a női foci továbbra is láthatatlan maradt, és az országok többsége nem ismerte el létjogosultságát.
(A fotón a Preston Ladies taktikai megbeszélésén Lily Parr mutat a táblára 1939-ben.)
„...a labdarúgás küzdősport… a nő valódi természetének ellentmond…testében és lelkében elkerülhetetlenül kárt okoz,... a szülőképességet is csorbítja…” (részlet a Német Labdarúgó Szövetség Határozatából 1955)
Az UEFA 1971-ben tette a meg a kulcsfontosságú lépést és előírta a férfi labdarúgó szövetségeknek, hogy engedélyezzék a női csapatok számára is (vagyis inkább újra) a játékjogosultságot. Azért is, mert a nők több nem hivatalos világbajnokságon vettek részt, kezdtek nemzetközileg is népszerűvé válni és 1969-ben már az Angol Női Labdarúgó Szövetség is megalakult. Ez kellőképp megijesztette az UEFA és a FIFA vezéreit. Javasolták a női futball integrálását, és a nemzeti szövetség irányítása alá vonását. Ez a lépés a hivatalos nemzetközi versenyrendszer kialakítását is lehetővé tette.
Emellett 1972-ben az USA-ban is fontos változás történt, mégpedig a nemek közötti egyenlőség deklarálása érdekében elindított program. A Szenátus által elfogadott törvény 9. cikkelye kinyilvánította: az egyetemeken és a főiskolákon ugyanakkora pénzügyi forrásokat kell fordítani a férfiak és a nők sportolására.
Persze ez nem tüntette el varázsütésre az egyenlőtlenséget és szexizmust. 1973-ban került sor a Nemek harca néven ismertté vált mérkőzésre a két teniszező, Billie Jane King és Bobby Riggs között, pedig előbbi nem is rugdalózott, hanem...ütögélt. És nyert!
Ha hivatalos akkor elismert?
1986-ban a 45. FIFA kongresszuson Ellen Wile norvég delegált követelte, hogy a női foci nagyobb támogatást kapjon. Ezzel együtt ő volt az első nő, aki felszólalt az ülésen. A szövetség még pár évig hezitált, ódzkodott attól, hogy kudarcba fullad a próbálkozás, és a várt kereskedelmi sikert sem hozza meg, de a 88-as kínai verseny után végre jóváhagyta az 1991-es világbajnokságot. 61 évbe telt, hogy az első férfi világbajnokság után a nők is számára is megnyíljon a hivatalos versenyzés útja.
De a női futballistákról (továbbra) sem gondolták, hogy egyenrangúak férfitársaikkal. A női meccsek akkor még például 10 perccel rövidebbek voltak, amit April Heinrichs az amerikai csapat akkori szövetségi kapitánya úgy tudott csak kommentálni, hogy: „attól féltek, hogy a petefészkeink kiesnek, ha 90-et játszunk”. (A következő, 1995-ös svédországi világbajnokságon már a rendes játékidő volt érvényben.)
A jutalmazásról pedig elöljáróban annyit, hogy 89-ben, amikor a németek megnyerték az EB-t a német (NSZK) szövetségtől egy porcelán kávés készletet kaptak ajándékba az elismerés jeléül.A sportolókat nem tekintették és nem is kezelték profinak. Caitlyn Murray sportújságíró 2019-es The National Team: The Inside Story of the Women Who Changed Soccer című könyvében számos költségcsökkentő intézkedést részletez. Az amerikai csapatot szállító gép az 1991-es meccs előtt többször is leszállt, hogy felvegye a svéd és norvég csapatokat, majd leszállítsa őket. Egyes játékosok még azt is mondták, hogy mezeiket a férficsapatoktól kapták, és míg a férfi játékosok szállodákban szállhatnak meg, a nők, akiknek a tengerentúli utazás során mindössze 15 dollár volt a napidíjuk, mind egy szobában aludtak. 2007-ig a női világbajnokságon pénzdíj sem volt.
1991-ben az USA csapata vihette haza a győzelmi trófeát, ahogyan az 1999-es világbajnokságon is, amit már 40 millióan nézték szerte a világon. Ez a győzelem az államok fontos szimbólumává változtatta a csapatot, a diadal után pedig még sokáig napirenden volt egy „fontos” momentum. Brandi Chastain sportmelltartója, és viselőjének teste. Mennyi ideig beszélnek egy férfi focista külsejéről, aki a gólöröm jeléül leveszi a mezét?
Chastain öröme ezzel együtt fontos szimbólummá is vált a női focisták és rajongók körében. Amikor a tavalyi EB-n Chloe Kelly gólja eldöntötte a meccs állását, a győzelem euforikus pillanataiban mintegy tisztelgésként, de tudatosan ugyanúgy ünnepelt. Az akkor 54 éves olimpiai és világkupa-bajnok Chastain Twitteren gratulált a 24 éves futballistának. A rövid üzenet legfontosabb része: „Látlak, Chloe Kelly, szép volt.” Asisat Oshoala nigériai játékos sem törte meg ezt a hagyományt az ausztrálok ellen aratott győzelem kapcsán néhány napja. Egyik posztjában részletezi, hogy az apukája nem örült annak, hogy ezt a módját választotta az ünneplésnek, de az élet ezekből a nagyon fontos pillanatokból áll össze. Ian Wright, az Arsenal legendás játékosa gratulációja mellett az NFF-nek is üzent: Fizessétek ki őket!
A 2022-es Európa bajnokság a női foci egyetemes fejlődésének egyik fontos mérföldkövévé is vált, ahol a női egyenjogúságért vívott harc eredményei is megmutatkoztak. Persze az UEFA is megnyugodhatott, hihetetlen nézőszámokat és bevételt produkált az esemény. Mindezt ott, ahol betiltották a nők számára a focit. Lily Parr közel ezer gólja milliókhoz juthatott volna már el korábban, ha az Angol Labdarúgó Szövetség nem töri első fénykorában derékba a női futballt. Vajon hány lány és nő érezte volna már akkor, hogy neki is van helye a pályán? 2008-ig kellett várni a hivatalos bocsánatkérésre. De a 2022-es Európa Bajnokság arra is rávilágított, hogy a női foci társadalmi változásokat is előmozdított. Hatása van a nemi egyenlőtlenségekre és felülírja a nők és a férfiak negatív megítélésével kapcsolatos nézeteket is. Például azon társadalmi nemi sztereotípiáét, miszerint a nők érzékenysége a teljesítmény rovására megy. Ez a nézőpont ráerősít a női-férfi viselkedéssel kapcsolatos elvárásokra is. Az északír női csapat menedzsere, Kenny Shiels azzal került címlapra, hogy negatívan hasonlította össze a női játékosok érzelmi ellenálló képességét a férfiakéval. Szerinte csapata azért kapott ki, mert a lányok érzelmesebbek. A nettó szexizmusa nem kevés kritikát kapott, hiszen az érzelmeknek nincs neme, ugyanúgy jelen vannak a férfi fociban is. Ian Wright válaszul Twitter-bejegyzésben saját példán keresztül mutatta meg, hogyan néz ez ki a gyakorlatban. Az érzelmek kimutatása nem gyengeség. Sem a pályán, sem a lelátókon. Emellett kiemelendő az is, hogy egy női meccsen nagyobb biztonságban érzik magukat a szurkolók és az is tény, hogy kevesebb atrocitás történik a pályán is.
A nők más játékstílusban játszanak. Hajlamosak a technikaibb aspektusokra összpontosítani és jobban szétszórtan játszani, összehangolt csapatmunka mellett. Ez a büntetők és sérülések hiányával együtt azt jelenti, hogy a női meccsek gördülékenyebbek és kevesebb megszakításuk van, hosszabbításként kevesebb időt kell hozzáadni a meccs végéhez. A világbajnokság előtt egy interjúban megkérdezték Sophia Kleinherne német védőtől, hogy szerinte létezik-e női Neymar. Válasza: „Nem ismerek női Neymart...egy olyan női focistát sem ismerek, aki két-három percig lent marad a földön.” Előfordul, hogy egy teljesen logikusnak tűnő kérdésre az egyetlen helyes válasz az, hogy: rossz a kérdés. De, ha már az összehasonlításoknál tartunk, akkor nézzünk rá a bérkülönbségekre.
Mennyit ér a csatárnő bal lába?
A 2010-es évek végéig hatalmas volt a bérszakadék a férfiak és a nők juttatásai között, és a legtöbb országban még ma is így van. Lássunk erre egy példát. A Chelsea mindkét játékosa 300 ezer fontot keres, csak egyikük hetente, a másik pedig évente. A két játékos N'Golo Kanté férfi és Sam Kerr női labdarúgó. Hatalmas különbségek, miközben Kerr a legjobban fizetett focisták közé tartozik.
Habár a norvégok és az ausztrálok is elindultak a kiegyenlített bérezés megteremtésének útján, az Egyesült Államok válogatottja úttörő volt ennek megvalósításában. Az előző két világbajnokságon már nagyobb elánnal lobbizhattak az azonos bérekért és az is az ő malmukra hajtotta a vizet, hogy nagyobb nézettséget generáltak. A 2015-ös győzelemért 2 millió dollár jutalmat, míg a férfi válogatott 9 millió dollárt kapott, pedig kiestek a 16. fordulóban. Az USWNT eddig négy világbajnoki győzelemmel büszkélkedhet, sokkal eredményesebbek lettek idővel, mint férfi sporttársaik. Végül 2022 májusában, hat év jogi csata után létrejött a megállapodás a jővőbeni bérekről és az USWNT 24 millió dollár utólagos fizetést kapott. Megan Rapinoe és Alex Morgan azok a játékosok azok, akikre az egyenlő bérezés mozgalmának arcaként tekintenek az amerikai futballban. Margaret Purce csatár szerint a lépés „történelmi jelentőségű”, és „sok más dolgot is ki fog váltani a sportban, nemcsak az Egyesült Államokban, hanem világszerte”. Ez utat nyitna annak, hogy egyre több nő tudjon professzionálisan és hivatásszerűen futballozni.
Habár az USA csapat láthatóan az élen jár, a világbajnokságok történetében a legtöbb gólt mégsem amerikai sportolónő, de nem is férfi szerezte, hanem a brazil fenomén: Marta. 2007 és 2019 között öt világbajnoki tornán 17 gólt szerzett. A 37 éves Marta hatodik világbajnokságán vesz most részt, és leköszönésképpen szeretné hazavinni a győzelmi trófeát. Itt meg tudjátok nézni a góljait.
Nem csak az a szép zöld gyep hiányzik
Az egyenlő bérek mellett az egyenlő bánásmód ugyanolyan fontos. 2014 októberben a női labdarúgás akkori és mostani klasszisai példátlan dolgot műveltek: beperelték a labdarúgó világ irányító testületét. A legjobb nemzetközi játékosok egy csoportja, köztük Wambach, a brazil Marta és a német Nadine Angerer, nemi alapú diszkrimináció miatt pert indított a Kanadai Futballszövetség és a FIFA ellen, arra hivatkozva, hogy a kanadai világbajnokságot műfüves pályán kell játszaniuk, nem pedig természetes füvön. Mind a hat korábbi női világbajnokságot és mind a húsz férfit füves pályán játszották, ami egy kiváló játékfelület és van különbség a kétféle gyep között. Egyszerűen azzal, hogy ezek a nők a perrel rámutattak a nemi alapú diszkriminációra, olyasmit tettek, amit a női sportolók általában nem. De közben azt is kijelentették, akárhogyan alakul is a per, mindenképp pályára lépnek. Azt sikerült elérniük, hogy az elkövetkezendő bajnokságokon már a megfelelő pályákon játszhattak és a videóbíró használata is kezdetét vette.
Az első női aranylabdás játékos a norvég Ada Hegerberg, aki 2018-ban, miután megkapta az elismerést, lemondott a válogatottságról. Tiltakozásul nem lépett pályára norvég színekben, mert véleménye szerint az ottani sportvezetés rosszul bánik és szinte semmibe veszi a női játékosokat.
A focin is túl
Mindezek mellett ott feszül a kérdés. Miért jó az a nőknek, ha bekerülnek ugyanabba a marketinggel bevont patriarchális rendszerbe az élsporton belül, aminek a hatásaival nap mint nap találkoznak? Én alapvetően egy focizni szerető csaj vagyok, a bennem megfogalmazódott válasz nem tudományos. Nem jó, de szükségszerű. Mert ugyanúgy rá lehet mutatni a rendszer problémáira, mint arra a bizonyos gyepre. Rá lehet mutatni arra is, mennyi fejlesztendő terület van még, mennyi tehetséges lány van, akinek nincsenek meg a lehetőségei arra, hogy a foci iránti szenvedélye egyszer a hivatásává váljon. Mennyi munkahelyet lehetne teremteni, milyen hosszú távú lehetőségeket tartogat magában ez a sport. Az olyan volumenű események, mint a mostani világbajnokság, melynek jelmondata Beyond Greatness, ami számomra a nagyság, kiválóság meghaladását jelenti, platformot adnak mindezeknek. Már most olyan dolgok történtek, amik miatt igazán lelkesek lehetünk. Nouhaila Benzina az első hijabot viselő játékos, Heba Saadieh pedig az első palesztin játékvezető. És nagyon sokan látják most őket. És látják azt a több mint száz nyíltan meleg/leszbikus* játékost és edzőt is, akik a közösségünket is erősítik. Néhányukról a qLit.hu cikkében is olvashattok. Ez pedig egy remek összefoglaló a 444-től arról, kinek érdemes szurkolni. Részemről, mindenkinek. Komolyan.
A női foci alapvetően arról szól, hogy a nők is irgalmatlanul szeretik ezt sportot, ugyanolyan tehetségesek benne és férfiaktól függetlenül maguk között erősek, szabadok, és örömük van a testükkel. Nagyon jó lenne, ha minél többen láthatnák a női futball-világbajnokság összes mérkőzését. És bevallom, baromi jó érzéssel töltene el az is, ha a magyar női válogatottért izgulhatnék már.
Forrás:
Déri Diána: A női labdarúgás története: Európa mint a sportág bölcsője