A férfiak bemutatnak

Az elmúlt pár hónapban két olyan bemutatóra figyeltem fel, ahol a társadalom egészére akartak valami nagyot és relevánsat mondani: Lányi András Felforgatókönyvét hat férfi mutatta be, a civilek Klímatörvényét kilenc férfi. Vajon a tartalomban megjelentek a nők szempontjai is?

Ebben a cikkben először arról lesz szó, hogy miért nem működik, ha férfiak egyedül akarják megmondani a tutit nőket is érintő dolgokról, majd megnézzük konkrétan a két szöveget, és a végén megpróbálunk a nők és a férfiak felé is méltányos ítéletet hozni.

Mi a baj az all male panelekkel (röviden: manel)?

Ha egy olyan területről van szó, ahol szinte csak férfiak aktívak, mondjuk Dombóvár bányászmúltja, akkor nem jelent tragédiát egy “manel”. A környezetvédelemben éppenséggel legalább ötven százalék a nők aránya - hogy itt a férfi vezetők kilencből kilenc székre férfit találtak alkalmasnak, megalázó és borzasztó minden olyan nőnek, aki a munkájához a hozzá járó kreditet is meg akarja kapni. Ha legközelebb valaki nyilatkozót, szerzőt keres, és mit ad isten, csak férfiak jutnak az eszébe, akkor abban a Klímatörvény vagy a Felforgatókönyv bemutatása is hibás lesz. Mindkét bemutató számos kompetens nő munkájára támaszkodik.

Eddig a reprezentáció kérdése. A reprezentáció fontos - ez az, amit többségi pozícióból nagyon nehéz megérteni -, de azért nem a legfontosabb. Ezt meg kisebbségi pozícióból nehéz megérteni.

Van tartalmi probléma is. A kizárólag férfiak által vezetett testületek legitimáló megfontolása az, hogy a férfiak képesek megfelelő minőségben képviselni mindenkit. Ez azonban nem igaz, mert a férfiak csak homályos elképzelésekkel bírnak arról, hogy milyen az általuk uralt világ a nők számára.

A férfiak más tüneteket produkálnak infarktusra, és hiába volt ez tudott dolog réges rég, egészen a közelmúltig kizárólag a férfi tüneteket tanították az orvosi egyetemeken, ami nők sokaságának került az életébe, egészségébe. Az irodák standard hőmérséklete a férfiakra van optimalizálva, amíg egyféle jegy volt a közösségi közlekedésben, az a férfiak jellemző utazási szokásaira volt szabva, hiába ők használják a buszt-villamost kevesebbet, és így tovább, a végtelenségig. A férfiak szempontjai, szükségletei, tulajdonságai nem alkalmasak a nőkre vonatkozó következtetések levonására.

Minél nagyobb a férfiak aránya egy testületben, annál nagyobb biztonsággal lehet tudni, hogy munkájuk eredménye a nőknek nem sok segítségére lesz.

De mi a helyzet a most kipécézett két kezdeményezéssel, a Felforgatókönyvvel és a Klímatörvénnyel?

A Felforgatókönyv

Lányi András szerkesztő szerint a könyvvel a politikai, gazdasági rendszer egészének radikális megváltoztatására törekszenek, az ország egészét érintő problémákra vonatkozó, átfogó javaslatgyűjteménynek készült, vagyis jogos elvárás, hogy a nőket érintő problémákra is radikális, rendszerszintű javaslatokkal jöjjön.

Executive summary: ez nincs így, a Felforgatók a férfi központú világrendet láthatóan nem akarják felforgatni.

Hiába van egy jogállami fejezet, semmilyen nemi/erőszakos bűncselekmény-specifikus képzési vagy eljárási javaslat nincs benne. Az egészségügyi fejezet részletes és kritikus, de a nemi torzítású diagnosztika/kutatás témáját nem érinti. Nincs szó az egyszülős háztartások extra nehézségeiről, nincs szó a nők munkaerőpiaci szegregációjáról.

Generációs és szakmák közötti bérszakadékról van szó, de nincs szó a nemek közötti bérszakadékról. Jelenleg Magyarországon a nemek közti bérkülönbség kb. 17,5-18%, ami meghaladja a 12%-os uniós átlagot – ennek felszámolása saját önálló fejezetet érdemelt volna. Emiatt, és a fizetetlen munkák (idősek ápolása, gyerekgondozás) a nemi alapú szakadék a nyugdíjrendszerben is ott marad. A könyv foglalkozik a nyugdíjrendszerrel, de ezt a problémát nem érinti.

Nincs szó a nők reprezentációjáról, pedig sok eszköz létezik. Van, ahol a pártlistákon cipzár elv szerint egy férfi és egy nő jön egymás után. Elő lehet írni az állami, önkormányzati cégek vezetőségében az 50%-os kvótát. Magyarország a kötelezettsége ellenére nem vezette be a szerény (tehát 50% alatti) kötelező női kvótát a tőzsdére vitt nagyobb cégek vezetőségében, talán nem túl nagy felforgatás erre emlékeztetni.

Egy büdös szó sincs a családon belüli és a nők elleni erőszakról. Be kéne vezetni az Isztambuli Egyezményt, lehetne vezetni hivatalos statisztikákat a nőgyilkosságokról, lehetne az áldozatoknak védett otthonokat építeni, képezni a rendőrséget, hogy ne azzal küldjék haza a megvert nőt, hogy “kérjen bocsánatot az urától, akkor megnyugszik”, stb, stb, stb.

A nők elleni és a családon belüli erőszak egyaránt drámaian megnőtt a covid járvány alatt, és minden társadalmi krízis jól dokumentált mellékhatása, hogy a férfiak a nőkön és a gyerekeiken verik le a feszültséget. Az is alaposan dokumentált tény, hogy a hőmérséklet növekedésével az erőszakos bűncselekmények száma is nő. Lányiéknak nyilván a csuklójában van a klímakatasztrófa súlyossága, hogy egy teljes körűnek és mélyrehatónak ígért reformcsomagból a családon belüli és a nők elleni erőszak hiányzik, arra nincs mentség.

Jár a pont ugyanakkor amiért szó esik a gondozási válságról - sőt, ez az egyetlen hely, ahol a könyv explicit nemi dimenzióban fogalmaz meg egy problémát, és kimondja, hogy a magatehetetlen idős hozzátartozók otthoni gondozása jellemzően a család nőtagjaira hárul, ami megakadályozza őket a munkajövedelemhez jutásban.

Még egy ponton jutott eszükbe a szerzőknek a “nőkérdés”: a reprodukciós funkciójuknál. Részletesen kifejtve, konkrét jogszabályi szankcionálást javasolva tárgyalják a szülészeti erőszakot, az informált beleegyezést, a szabad szülésznő/szülész-választást, a kísérő jelenlétének jogát. Nincs azonban szó a nők a terhességmegszakításhoz való jogáról, és ennek lopakodó korlátozásáról. Milyen bátrak ezek a felforgatók.

Összességében: feminista szempontból ez sokkal rosszabb csak akkor lehetne, ha direkt ártani akarna. Más szempontokból a könyv egyébként jó.

A Klímatörvény

Könnyebb dolguk volt az uraknak a Klímatörvény kapcsán. Bár Baranyai Gábor jogász, a törvényjavaslat főkodifikátora szerint "az éghajlatváltozás nem egy szűk környezetvédelmi szakpolitikai terület, hanem a társadalom és a gazdaság egésze működésének lenyomata", ők Lányiéknál mégis szűkebb fókuszért vállaltak felelősséget, aminek első ránézésre az égvilágon semmi gender-relevanciája nincsen. Pedig sajnos van. Íme.

A törvény felsorolja azokat az ágazatokat (9.§ (2) bek.), amik a klíma összeomlásának különösen ki vannak téve, ezért ötévente frissített cselekvési tervvel és extra támogatásokkal kell róluk gondolkodni. Ezek az ágazatok a következőek: energia, ipari termelés, építésgazdaság, közlekedés, agrár- és élelmiszergazdaság, erdőkezelés és -gazdálkodás, hulladékgazdálkodás, természetvédelem, vízgazdálkodás, egészségügy, településrendezés és -fejlesztés, katasztrófavédelem, honvédelem és külkapcsolatok. A 14-ből 7 férfiak által dominált terület, 6-ról nem lehet ezt kijelenteni, és egyedül az egészségügy esetében lehet mondani, hogy jellemzően a női munkavállalók a közvetlen érintettek.

Nagyon hiányzik a listából a szociális szféra és az oktatás. Nem lehet könnyű megindokolni, hogy ha a külkapcsolatok és a hulladékgazdálkodás egy ilyen prioritás listára felkerült, akkor ezek miért nem.

A törvény a "kritikus infrastruktúra" (17.§) körét is férfi szemmel, férfiakra szabta meg. Bekerült az energia-, víz-, közlekedési, távközlési és egészségügyi infrastruktúra, (ötből négy férfiak vadászterülete), de hiányoznak a jellemzően nők által vitt a szociális intézmények (idősotthonok, fogyatékosok otthonai, hajléktalanellátás, gyermekvédelmi intézmények), holott tudjuk, hogy a klíma felbomlásával rajtuk is radikálisan nő a nyomás. Hiányoznak az oktatási intézmények is, holott a hőségterhelésnek (nyári vizsgaidőszak, tanévkezdés augusztusban-szeptemberben, klimatizálatlan tantermek) ugyanúgy ki vannak téve, mint az egészségügyi intézmények. Az épületfelújítási program (melléklet 8–11. pont) kiterjed ugyan a "közületi épületekre", de nem nevesíti az iskolákat, óvodákat.

Az oktatás ugyanakkor szerepel mint aminek fontos feladata van a klímatudatosság megteremtése terén - tehát ha plusz melóról volt szó, eszébe jutott a szerzőknek az a drága jó tanító néni.

Tovább a szociális ágazat és a gondoskodási munka terén: Az előzetes éghajlati kockázatelemzés (31.§) és a generációs vizsgálat sehol nem számol azzal, hogy éghajlati veszélyhelyzet idején (hőhullám, iskolabezárás, beteg hozzátartozó ellátása) ki végzi a többlet-gondoskodási munkát – ez a fizetetlen munka (ami a KSH szerint beszámítva 25%-kal növelné a GDP-t) sehol nem jelenik meg számított teherként.

Lehet erre mondani, hogy nem feladata egy klímatörvénynek. De ha feladatává tette a szén és olajiparról való gondoskodást (16. §, Igazságos Átmenet Terv), vagy ha a Honvédelem, mint extra kihívásokra felkészítendő terület említésre került (9.§ (2)), akkor egy csoffadt kis irányelvet rögzíthetne erre nézvést. Ugyanígy és ugyanezért szép és intelligens lett volna egy bekezdést szánni arra, hogy a klímaválság társadalmi következményeinek mérsékléséhez a nők elleni és a családon belüli erőszak is több törődést igényel. (Indoklást lásd fentebb.)

Ír a törvény a közösségi ellenállóképesség kiépítéséről. A helyi önkormányzati feladatok (30.§ (2) f) bek. – árnyéktérképek, hőségmenedékhelyek, közösségi kertek) jellemzően önkéntes, fizetetlen közösségi munkával valósulnak meg, és guess what, elsöprő többségben nők munkájával. Ha már egy törvény mer nagyot álmodni, akkor ezt elismerhetné, kompenzálhatná, esetleg foglalkozhatna azzal, hogy a férfiak is szexinek érezzék a közösségért végzett önkéntes munkát.

Súlyos hibának tartom, hogy a döntéshozatali testületek nemi kiegyensúlyozottságáról a törvényben szó se esik. A Nemzeti Éghajlatvédelmi Tanács (25.§), az Éghajlatpolitikai Tudományos Tanácsadó Testület (26.§) és a Klímafinanszírozási Tanács (27.§) összetételi szabályai kizárólag szakmai-érdekképviseleti arányosságról rendelkeznek, nemi arányosságról nem. Az egész cikk és az összes példa arról szól, hogy ez miért baj.

Összességében: lehetne sokkal rosszabb is. Magyarországon azért tart ott a nemek közötti egyenlőség, hogy a gender vetületekre vak törvénytervezet csak “nem elég jó”, de katasztrófát nem okoz. Fejletlenebb országokban a nők nagyobb kiszolgáltatottsága és az agráriumban való nagyobb aránya sokkal több mindent jelentene egy ottani klímatörvényre nézvést.

Az ítélet

Egyrészt van bennem megértés az urak felé. Aki nem tudná, annak most szólok: életem első 35 évét férfiként töltöttem, majdnem tizenöt évig mint férfi voltam aktív a magyar zöld mozgalomban. Lányi András “fedezett fel”, és bár azóta sok minden történt, csak szeretettel tudok rá gondolni. Feminista férfinak tartottam magam, és bizonyára az alapfokú vizsgát le is tudtam volna tenni. Az LMP alapításakor a női kvóta mellett érveltem, majd annak első áldozataként estem ki a vezetőségből. Mégis, talán húsz százalékát ha értettem annak a konglomerátumnak, ami a nők elnyomásának ezer rétegéből és eszközéből áll össze.
Tranzícióm után tapasztaltam csak meg, hogy milyen az, amikor engem tíz éve ismerő barátaim kezdenek inkompetens fogalmatlan hülyének kezelni olyan dolgokban, amikben náluk bizonyítottan több tapasztalatom van. Hogy véleménykülönbség esetén, ha kinyitom a számat, pontosan látom a férfi ismerősöm arcán, hogy lenyomódik a pause gomb agyának a bejövő információk feldolgozásáért felelős részén, majd amikor befejezem, helyreáll az agy normális működése. Hogy milyen magától értetődően jogosultak a tetszésük szerint érteni, amit mondok. (Bővebben erről a Saját ketrec című könyvemben sztoriztam.)

És ezek nem egy motoros klub alkoholista vadász tagozatából jöttek, hanem a magyar baloldal, zöld politika elitjéből, ahonnan a két most hátba támadott munka jött.

Lehet haragudni az urakra, amiért ilyen hiányos csomaggal álltak a nyilvánosság elé? Hát persze, hogy lehet. Remélhetjük, hogy volt aki érezte, mennyire iszonyatosan ciki kiülni és ezt legitimálni? Reméljük. Feltételezzük, hogy megpróbáltak egy-két nőt is leakasztani? Bizonyára megpróbáltak. Elvárhatjuk, hogy aki ezzel ott szembesült, az inkább adja át a helyét egy női kollégájának, vagy ne üljön ki egyáltalán? Valószínűleg elvárhatjuk.

Egész biztosan elvárhatjuk viszont a sajtótól, hogy szembesítse a szerzőket az átfogónak deklarált célkitűzésük és az elért eredmény közötti különbséggel. Ennek nyomát se találtam sem a Felforgatókönyvről szóló kritikákban, sem a Lányi Andrással készült beszélgetésekben, sem a Klímatörvény sajtóvisszhangjában. Ez egy újabb kudarc, újabb szégyen.

Ugyanakkor nem tudom nem hozzátenni, hogy sajnos ez van. A férfi szocializáció olyan erősen befolyásolja a gondolkodásukat, hogy még mindig nem reális elvárni, hogy értsék és tudják, miért és mennyire ment félre a dolog. A férfi agyvelőnek ilyenek a korlátai. Pont. Ez van, ebből az agyvelőből kell főzni.
Nem is azt várom el a férfiaktól, hogy tudják, mi kell a nőknek. Azt várom el, hogy tudják, hogy nem tudják, és hogy ha másért nem, legalább ezért engedjék oda a nőket is, hallgassanak rájuk, higyjenek nekik és ne döntsenek nélkülük.
Ennek azért mennie kéne.