Prizma_közösség

2021. július 25.
2019. június 11.

Egy transz férfi 25 pontja a hirtelen ajándékba kapott férfi privilégiumokról

Sok minden megváltozott az első néhány évben, miután elkezdtem a tesztoszteront. Javult a mentális egészségem, legalább három centit nőttem „ott lent”, a természetes szagom pedig mostanában annyira erős, hogy magamtól is undorodom, ha nem zuhanyzom minden nap (semmilyen dezodor nem tartja vissza az állatszagot).Sokféle fantasztikus és jelentős változást tapasztaltam a testemben és a fejemben is. De voltak kisebb, furcsább dolgok is: végre megkedveltem a mogyoróvajat és a csokoládét, a kedvenc színem kékről zöldre változott, és az iskolai tantárgy, amit eddig utáltam, most hirtelen az egyik kedvenc hobbim. A kis dolgoktól a nagyokig minden átrendezte magát. Ugyanaz az ember vagyok, aki mindig is voltam, csak éppen egy frissített verzió. Azt persze nehéz megmondani, hogy ebből mennyi volt konkrétan a tesztoszteron által okozott fizikai változás, mennyi volt a mérgező környezetből való kikerülés eredménye, és mennyi volt simán az ízlésem természetes változása az évek során.De bármennyire is érdekes volt magamban tapasztalni a mentális és fizikai változásokat, épp annyira érdekes volt megtapasztalni, hogy mások hogyan viszonyulnak ezekhez a változásokhoz. Röviden: a legtöbb hétköznapi ember hirtelen jobban bánt velem, mert úgy néztem ki, mint egy fiatal, fehér, hetero (?!) férfi. Ez pedig elég sok előnnyel járt.

2018. május 9.

„A vaknak született ember sem tudja elképzelni, hogy milyen a szivárvány”

A magyar emberi jogi szervezetek és LMBT-szervezetek célja egy ideje már nem a további terjeszkedés, hanem a túlélés. Ennek ellenére nemrég új transznemű szervezet bontott zászlót. Prizma közösség a nevük, és ezt üzenik: „Megmutatjuk a szivárványt az egyszínűségben!” Bemutatkozó projektjük egy hiánypótló adatbázis, mely LMBT-barát magyar szolgáltatókat reklámoz (fodrászok, pszichológusok stb.). Az adatbázisban jelenleg 67 szolgáltató szerepel, és folyamatosan bővül. A Prizma közösség alapítóival beszélgettünk a transzneműeket érintő diszkriminációról és a mozgalom jövőjéről.