Mi jut eszedbe először arról, hogy prostitúció?
A kiváló kereseti lehetőség? A nők szabadsága, önrendelkezési joga?
Úgy gondolod, hogy ha egy nő azt csinál a testével, amit akar, akkor joga van azt áruba bocsátani? Amellett kardoskodsz, hogy semmi baj azzal, ha két felnőtt ember megegyezik egy szolgáltatásról? Ez nemhogy rendben van, de még tökre feminista dolog is, igaz? Aki pedig ellenzi, az csakis egy karótnyelt, bigott, szexnegatív picsa lehet?
Múlt csütörtökön „A prostitúció valósága” című beszélgetésen kiderült, hogy a pénzzé tett „szex” a prostitúció túlélői szemszögéből kissé másképp néz ki.
Íme 6 tény, amit a volt prostituáltak és az őket segítők elmondtak nekünk:
1. Az önkéntesség legtöbbször csak mese!
„Sokan vannak, akit fizikailag nem kényszerítenek, nem ütnek-vernek, mégis a prostitúciót választja” – szoktuk hallani.
Mikor beszélhetünk szabad döntésről? Akkor, ha egynél több opció van előttünk. Ha az előnyöket-hátrányokat mérlegelve kiválaszthatjuk magunknak a legjobbnak tűnőt.
A prostitúcióban élő nők túlnyomó többségének viszont nincs más lehetősége.
A német Marie Merklinger negyvenes éveiben, több év munkanélküliség után szembesült azzal, hogy másképp nem tud bevételre szert tenni.
A szintén német Sandra Norak tizenévesen stabil családi háttér nélkül hánykódott. Ekkor vetett szemet rá egy strici, és az ún. loverboy módszerrel be is hálózta. Epekedést, szerelmet, párkapcsolatot színlelt. Erre a szeretetet nélkülöző lány fogékony volt. Ezután a férfi előhozakodott azzal, hogy adósságba keveredett, és ha nem fizet, megölik. Így manipulálta bele a fiatal lányt abba, hogy prostitúció révén szerzett pénzzel segítse ki.
Bari Jutka közösségszervező észak-magyarországi roma lányokkal készített interjúkat. Ezeknek a lányoknak a családjában már generációk óta eladták a férfiak a nőket. A szakember elmondása szerint
ezek a lányok abban nőttek föl, hogy ők eladható tárgyak.
Egyiküket a „barátja” hatezer forintért adta el.
Szerinted érek én annyi pénzt?
– kérdezte a lány Jutkától.
Tegyük hozzá: a transz nők is azért sodródnak gyakran a szexiparba, mert a nemi identitásuk, és gyakran rossz családi helyzetük miatt (pl. kidobják őket otthonról) nem tudnak másként megélni. Azaz a másik „opciójuk” az éhenhalás. Ez aztán a „szabad döntés”!
2. A szabadság is mese! A prostitúció megfosztja a benne élőket az emberi méltóságuktól.
Merklinger korábban felszabadult szexuális életet élt. Ezért azt hitte, hogy így talán nem lesz olyan nehéz „szexmunkára” váltani. Hamar rájött, hogy ez egyáltalán nem igaz.
Akár pár napot töltesz a prostitúcióban, akár éveket, megváltoztat. Utána már nem leszel ugyanaz az ember
– szögezte le.
Amikor végre más munkát kapott, azonnal felhagyott a prostitúcióval. Ám nemsokára ismét állás nélkül találta magát. Ekkor tört rá a depresszió, és a PTSD (poszttraumás stressz-szindróma) több tünete. „Minden idegszálam tiltakozott a gondolat ellen, hogy már megint prostitúcióba kerüljek” – idézte fel.
Norak, a prostitúciót bagatellizáló környezet miatt szintén azt hitte, hogy ez nem nagy dolog. Hogy ha belemegy, nem fog számára nagy károkat okozni. Amikor ráébredt a prostitúció valóságára, már késő volt:
A traumatizáló, nem kívánt szex már egyetlen alkalom után is tönkretesz. A prostitúció megfoszt a méltóságodtól. Nem tartod már magadat emberi lénynek.
Hiszen gondoljunk bele, konkrétan miről is van szó? Erről kevés szó szokott esni, pedig elég fontos!
A prostituáltaknak napi szinten el kell viselniük, hogy idegen férfiak beléjük hatoljanak.
Tényleg olyan jó és problémamentes kereseti lehetőség ez? Akkor te miért nem csinálod? (Férfiakra is van kereslet, túlnyomórészt szintén férfiak részéről.)
3. Az állam is becsapja a nőket, amikor törvényessé, így normálissá teszi a „szexmunkát”.
Németországban, Hollandiában és Svájcban a prostitúció legális, és államilag szabályozott. A bordélyházak működtetése után járó adókból az állam is tetemes bevételre tesz szert a nők testéből – így az állam is stricivé válik, és érdekeltté a prostitúció fenntartásában.
Ilyen társadalmi környezetben a fiatalok abban szocializálódnak, hogy a prostitúció normális, és nincs vele semmi probléma.
Norakot először csak kávézni vitte a „barátja" egy olyan bárba, ami egyben bordély is. Ott mindenki úgy viselkedett, mintha a prostitúció normális lenne. A lány idegenkedését a „barátja” azzal ütötte el, hogy ne mondjon erkölcsi ítéletet mások felett, és ne legyen prűd. (Mintha csak erkölcscsőszködés és prüdéria miatt lehetne ellenezni a prostitúciót!)
Noraknak azt üzente a környezete: ha az állam szerint rendben van, és te mégis viszolyogsz tőle, akkor te vagy a buta, te vagy a probléma. „A szexmunka munka”, ahogy a jelmondat tartja, akkor mi van, büdös a munka?
A prostitúciót normalizáló társadalmi környezetben a nők egy idő után elhiszik, hogy nekik ezt el kell viselniük
– mondta Norak.
Hozzátette, hogy a prostitúciót legalizáló, normalizáló állam nem figyelmeztet az erőszakos kliensekre. Sem az öngyilkos gondolatokra, a PTSD-re és a nemi úton terjedő betegségekre. Utóbbiban a prostituáltak 60 százaléka érintett, a tünetek a szemben, orrban, torokban is megjelennek, és a bordélytulajdonosok gyakran nem engedik a nőket orvoshoz.
4. A nyugat-európai bordélyházak tele vannak magyar nőkkel.
A német, holland és svájci prostituáltaknak csak 10 százaléka helyi nő. A többiek mind külföldről érkeznek. Vannak afrikai és ázsiai bevándorlók. Még többen azonban Romániából, Bulgáriából és Magyarországról érkeztek. Ők jellemzően roma nők, sokszor lánygyermekek.
Merklingert a saját szenvedéseinél is jobban megviselte a rémült, szinte gyerek roma lányok látványa. Ők fiatal koruk és nyelvtudásuk hiánya miatt teljesen ki voltak szolgáltatva futtatóiknak.
Fehér, német nő létére még ő sem kapott segítséget a kilépéshez. Belegondolt, hogy akkor ezek a lányok vajon mire számíthatnak?
A prostitúció szorosan összefonódik a rasszizmussal. Hollandiában a kirakatok még jobban előidézik azt, hogy a kuncsaftok nem veszik a prostitáltakat emberszámba (gyakran a „baszott disznó” névvel illetik őket). És minél barnább a nők bőre, ez annál inkább igaz. Ennyit a két egyenrangú, felnőtt ember közti problémamentes megegyezésről, korrekt üzleti viszonyról!
5. A legalizáció nem növeli a prostituáltak biztonságát!
Lieveld tizenhárom év segítő munka után a mai napig nem találkozott olyan prostituálttal, akit ne ért volna erőszak.
Hiába van pánikgomb, a prostituáltak (főleg a nyomor elől menekülő kelet-európaiak) nem igazán tudnak élni vele.
Keresetük nagy részét le kell adniuk a futtatónak vagy a háztulajdonosnak, így egy nagyobb összegért kénytelenek bármilyen kockázatos, fájdalmas és/vagy megalázó extrát bevállalni.
A kliensek egyre aberráltabb igényeit a pornóipar formálja.
6. A sugar daddy kapcsolat és a barátnő-feeling szolgáltatás még rosszabb is az alkalmi klienseknél!
A szexmunkának is több fajtája van. Az escortoknak, luxusprostiknak biztos irigylésre méltó a helyzete, gondolhatnánk.
Magyarországon a strici.hu puncs.hu "társkereső" oldal és Feleségek luxuskivitelben TV-műsor elindulása óta divatossá vált a prostitúció bizonyos formáinak mentegetése.
Nézzük, mit mondott erről Sandra Norak!
A volt prostituáltat a visszatérő kuncsaftok még jobban traumatizálták, mint az alkalmiak. Azért, mert ezzel érzelmi munka is jár. A prostituáltnak úgy kell tennie, mintha kedvelné a visszatérő klienst. Folyamatosan kommunikálnia, reagálnia kell. Emiatt nem tud disszociálni, azaz nem tudja gondolatban függetleníteni magát attól, ami a testével történik. A prostituáltak (és a szexuális abúzus áldozatai is!) sokszor így igyekeznek túlélni az eseményeket. De ezt itt nem tudják megtenni.
Másrészt az aktusok által eredményezett traumát sem lehet elfelejteni, ha az azt okozó kliens újra és újra megjelenik.
Rosszul vagyok attól a szövegtől, hogy a prostitúció megerősíti és felszabadítja a nőket. Számomra nem volt más, mint kínzás
– szögezte le Norak.
Kitért arra is, hogy ezt a remek „munkát" csak gyógyszerekkel, alkohollal vagy drogokkal lehet elviselni. Viszont ha a kliens „barátnő-feelinget" igényel, akkor nem lehet tudatmódosításhoz sem folyamodni. „Ilyenkor nemcsak a testedbe, de a lelkedbe is behatolnak" – erősítette meg a másik volt prostituált, Marie Merklinger.
Magyaroszágon jelenleg elvileg engedélyezett a prostitúció. Ugyanakkor mivel sehol nem jelölik ki az előírt türelmi zónákat, a rendőrség ezen az alapon rendszeresen vegzálja a prostitúcióban élő nőket. Megbírságolják őket, és aztán ha nem fizetnek, akkor elzárják őket. A prostituáltak ráadásul az egészségügyben is rendszeres megaláztatásokat szenvednek el.
– A futtatóiknak kiszolgáltatott nők gyakran még óvszert sem mernek elfogadni a szociális munkásoktól, mert a rendőrség azt is a prostitúció bizonyítékának tekinti – mondta korábban a Nőkért Egyesület rendezvényén Kováts Virág szociális munkás.
A helyzetet, és benne az intézményi árulást jól bemutatja Bari Jutka „Halmozottan hátrányos helyzetű angyalok kara” című színdarabja, amelyet a tizenéves prostituált roma anyákkal készített interjúk alapján írt.
A megoldás minderre az ún. svéd modell lehetne, ami a prostituáltak helyett a klienseket, futtatókat bünteti. (Utóbbiak jelenleg Magyarországon teljes büntetlenséget élveznek.) A prostituáltaknak pedig segíteni kell a kilépésben. Természetesen ezt csak megfelelő források hozzárendelésével, megfelelő szociálpolitikai intézkedések mellett lehetne bevezetni. Erre viszont egyelőre (és ez nem csak a jelenlegi kormány bűne!) nincs meg a kellő politikai akarat.
A cikk a következő interjúalanyok véleményei alapján készült: Rachel Moran, Marie Merklinger, Sandra Norak korábbi prostituáltak, valamint Julie Bindel, Roella Lieveld, Bari Judit, az őket segítők.
Balról: Bari Jutka, Marie Merklinger, Roella Lieveld, Sandra Norak és Nógrádi Noa. (Fotó: Bíró Veronika)