Két gendertémájú film, amit ne hagyj ki a BIDF-en!

Január 27. és február 2. között kerül sor Budapesten, az Arénában a BIDF  Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválra. A program igen színvonalas és változatos – a magyar történelem különböző korszakaitól ( #tabutémákfelszabadulása ) a dél-afrikai diáktüntetéseken át a szíriai földalatti kórházig  és a dél-koreai autista iskolások nehézségeiig szédítően sok téma megelevenedik a filmvásznon.

A gazdag repertoárból természetesen nem maradnak ki a női és az LMBTQ vonatkozású alkotások sem. Láthatunk filmet a dél-koreai egyedülálló anyák megbélyegzéséről, a kínai „egykepolitikáról”, a kenyai nőinemiszerv-csonkításról, két sikeres olasz politikusnőről, a különc svéd operaénekesnőről, az egyedülálló orosz nőkről, akik kétségbeesésükben a „csábítás iskolájába” iratkoznak. A „Megmentőm, Jonathan Agassi” című filmben a meleg férfi főszereplő váltig bizonygatja: megélhetési forrása, a pornó és prostitúció „a legjobb munka a világon” – vajon a végén is így látja? És mit jelent az, hogy „Belépés csak férfiaknak”?

Nem fogunk tehát az egész estés versenyfilmeket nézve sem unatkozni,  én azonban most az általában érdemtelenül kevesebb figyelmet élvező rövidfilmek közül emelnék ki két alkotást. Ami összeköti őket, az a reménytelennek tűnő várakozás toposza, és a nemi sztereotípiák kifinomult megkérdőjelezése.  

A Fiam, Iulian Ugron Réka 34 perces diplomafilmje, amelyet 2019-ben a 19. Filmtettfeszten fődíjjal jutalmaztak. Miközben néztem, többször eszembe jutott a házszámot eltévesztő kommentelőnk, aki csoportunkban (Genderfészek feminista és LMBTQ közösségi tér) harsányan kiosztotta a tudatos gyermekteleneket azzal, hogy öregkorukban majd senki nem fogja rájuk nyitni az ajtót. A film fájdalmasan rámutat, hogy ez akkor sem garantált, ha (az elvárásokat teljesítve, vagy saját akaratunkból) szülünk.

A középkorú, mélyen vallásos Ana Romániában, a Duna-delta egy kis falujában, Gorgovában él. A települést mindössze 40 km választja el a tengertől, de ő még sosem járt ott. Családon belüli erőszak miatt elhagyta a férjét, aki, élve a bántalmazók gyakori bosszúeszközével, ellene fordította fiát. A tizenéves Iulian – aki a közeli városban tanul, de hétvégente hazajár a faluba – nemhogy nem látogatja meg az anyját (aki pedig nagyon várja), de a telefont sem veszi fel neki, sőt még akkor sem hajlandó fogadni a köszönését, ha személyesen egymásba botlanak a boltban. Ana a hasonló helyzetben levő nők egyetlen reménysugarába kapaszkodik: majd egyszer rájön a gyerek az igazságra!  Mindez a felszín alatt szinte minden helyi családban meghúzódó generációs konfliktusokat tetézi: a fiatalok menekülnek a faluból, gyűlölik a szegényes körülményeket, ezekért szüleiket hibáztatják, és lenézik. Maguk is átveszik a patriarchális szemléletet, amely a gondoskodást nem tekinti munkának – legfeljebb csak akkor, ha egy idegen számára végzi el a szülő, és pénz jár érte. A kiutat a kétségbeesésből a női barátság, testvériség jelenti, és végül talán mégis megcsillan Ana arcán egy mosoly.

A Neked táncolok, a fiatal lengyel rendezőnő, Katarzyna Lesisz alkotása, 17 perce sűrített felnőtté válás. Garantáltan tetszeni fog azoknak (is), akik film, könyv vagy musical formájában megkedvelték a balettozó fiút, Billy Elliotot. A film elnyerte az IDFA (International Documentary Filmfestival Amsterdam) Legjobb gyerekszereplős dokumentumfilm díját.

A kis Wiktor, szigorú tanára irányítása és nagymamája elismerő mosolyai mellett lelkesen gyakorolja a spicceket és pliéket. Készül a nagy megmérettetésre, ahol eldől, hogy engedik-e tanulmányaiban a következő szintre lépni. Tanára bosszúságára gyakorlás közben néha elkalandozik a figyelme: azon tűnődik, vajon a társai szülei közt ott fog-e ülni a külföldön élő apja. Különösebben nem nyomasztja a kérdés, hogy meghaladhatja-e a társadalmi elvárásokat – a baj az, hogy az apját sem. A kecses táncműfajt választó fiú, noha közvetlen környezete támogatja, lehet, hogy számíthat még kellemetlen percekre;  a gyermekét elhagyó, neki csalódást okozó apa viszont bármiféle rosszallás nélkül élheti világát és elhanyagolhatja szülői felelősségét. A fiú végül megadóan hallgat együttérző, de realista nagymamájára, és tudomásul veszi a tényeket: nem függhet a vágyott elismeréstől, önmagáért kell az álmait követnie.