Karolával és Lucával lassan egy éve készítettünk beszélgetést. Mindketten a harmincas éveikben járó biszexuális nők, akik hosszú előkészületek után éppen akkor nyitották meg addigi kapcsolatukat, hogy a poliamoria, a többszerelműség szerint éljenek. Karola akkor a pasija mellé egy új barátot vezetett be, Luca leszbikus kapcsolatban élt, és épp akkor szeretett bele egy második nőbe is.
Nézzük, mire jutottak.
Na, elmúlt végre ez a fázis? Benőtt végre a fejetek lágya?
Karola: Haha.
Luca: Hát nem éppen.
Szóval még nem. Akkor lássuk: milyen fejlemények vannak nálatok, amióta legutóbb találkoztunk? Hogyan működik a nyitás? Milyen változásokat hozott a kapcsolataitokba?
Luca: Nálam természetesen máshogy alakultak a dolgok, mint ahogy akkor képzeltem. Akibe tavaly beleszerettem, és aki miatt a korábbi kapcsolatomban engedélyt kértem arra, hogy visszatérjek a poliságba, nos, ő hátat fordított nekem. Viszont ha már nyitva volt az aranykapu, akkor bejött rajta más: Szilvia, aki akkor csak egy liezonnak tűnt. Így a kártyát beváltottam, csak másra. A következő hetekben-hónapokban kiderült, hogy korábbi kapcsolatomnak ez így ebben a formában túl sok, úgyhogy azt kérte, lazítsunk. Ezt meg is tettük, úgyhogy vele most sajnos ritkábban látjuk egymást, de hetente skype-olunk és együtt voltunk nyaralni. Anyámmal imádják egymást, együtt fogunk karácsonyozni. A korrektség kedvéért el kell mondanom, hogy tett pár szemrehányást, például hogy a korábbi SzabadNem-es beszélgetésben arról magyaráztam, hogy egy kizsarolt menlevéllel élni nem etikus, közben meg tőle éppen hogy kizsaroltam a szabadságolásomat. Részben igazat kellett adnom neki.
Úgyhogy most két nővel vagyok kapcsolatban. Sajnos mindkettő távkapcsolat, az egyik három, a másik öt óra vonatozásra lakik tőlem, jelenleg keresek valakit, akihez biciklivel is el tudok jutni.
Karola: Nálam sok változás nem történt tavaly óta, alapvetően jól megvagyunk. A fiúk teljesen megszokták a helyzetet ebben a másfél évben, féltékenységből fakadó konfliktust egyet sem tudok fölidézni így hirtelen. Mindketten megtalálták a helyüket az életemben, és szerencsére ezek a helyek jól kiegészítik egymást. Én is megtanultam, melyiküktől mit várhatok, és azt is, hogy ne várjak olyat, amit az illető nem tud megadni. Persze nem állítom, hogy mindig minden könnyű és tökéletes és bárányfelhős. De voltak gyönyörű, mély, fantasztikus pillanataink és élményeink, amióta a második kapcsolat is tart.
Bemutattad már őket egymásnak?
Karola: Nem, egyelőre nem találkoztak egymással személyesen. Nem tudom megmondani, ez mikor esedékes. Nem rajtam múlik a dolog, én nagyon szívesen bemutatnám őket, de nem akarok semmit siettetni. Vagyis nem akarok senkit olyasmire rávenni, amire még nem áll készen. Az a tapasztalatom úgy általában a poli-élet minden részletével kapcsolatban, hogy meg kell várni, míg az érintett lelkileg felkészül rá. Ezt hónapos, éves időskálán kell mérni. Tudom, egy nap eljutnak majd oda, hogy leüljenek együtt meginni egy sört és jól eldumáljanak. De ez a nap nem holnap lesz, és kikényszeríteni se lehet, csak türelmesen megvárni, hogy kialakuljon. (Ugyanígy voltunk már eleve a nyitással is, akkor is meg kellett várni, hogy beérjen a dolog; hogy mindenki lelkileg készen álljon rá.)
Luca, te azt mondtad, szeretnél majd egy férfit az életedbe, Karola, te pedig lányt. Mire jutottatok?
Luca: Hátööööö…. Még nem nagyon szedtem össze az elhatározást. A heteró online társkeresés „örömeire” (lásd lejjebb, A Szerk.) éppen nem vágyom, úgyhogy nemrég arra jutottam, megkeresem néhány poli barátnőmet, hogy ha tudnak a környezetükben egy feminista csajoknál leinformálható pasit, akkor ajánljanak ki minket egymásnak egy randira.
Normális pasit keresni eléggé olyan, mint tűt a szénakazalban. Azzal a különbséggel, hogy itt ugye az a cél, hogy megszúrjon. Drukkoljatok.
Karola: Én sokat próbálkoztam az online randizással, és be kell valljam, nincsenek fényes sikereim. Hetero pasiknak üzenem: totál megértem, hogy frusztráló élmény nektek (is) az online randizás! Én most teljesen a ti cipőtökben járok. Hiába írok személyes jellegű, kedves, egyedi üzenetet minden lánynak, akinek szimpatikus a profilja – harmincból jó, ha egy válaszra méltat. Nyilván csak azokkal próbálkozok, akiknek be van állítva a meleg/biszexuális közül valamelyik, de még így is borzasztó ritkán kapok bármilyen visszajelzést. És persze az első választól még nagyon messze van az első randi, pláne a bármi más. Szóval most épp azt érzem, hogy nőkkel megpróbálni randizni lehetetlen feladat, rengeteg energiát kell beletenni és minimális az esélye, hogy bármi össze is jön.
És persze biszex nőként ismerem jól a másik oldalt is! Tudom, hogy nőként napi száz üzit kapunk, főleg hetero pasiktól, és ott meg az tud leszívni teljesen, hogy kiszűrjük a százból azt a néhányat, akivel egyáltalán szóba akarunk állni. Mert az világos, hogy egy „Helló, bébi, nem jössz át leszopni?” kezdetű beszélgetést azonnal törlök, és ezekből érkezik kilencvenakárhány. Ez szintén nagyon fárasztó, és én éppen ezért totál értem, hogy azok a biszexségre nyitott nők, akiknek én írok, miért válaszolnak nagyon alacsony intenzitással.
Na nem azt mondom, hogy föladtam volna ezt a dolgot! Tervezek még próbálkozni, online is és élőben is (bár most a vírus miatt az nem opció, hogy bárokba járjak ismerkedni, szóval nagyrészt marad az online felület). Kérdezzetek meg egy év múlva újra, hátha addigra összejön valami!
Vannak új, igazán szép jelenetek vagy élmények, amiket megosztanátok?
Karola: Én nagyon szerettem azt, amikor a két fiú rájött, hogy mindketten ugyanúgy eszik a pilótakekszet (szétszedve, először a sötétet, aztán a krémet, aztán a világosat). Mert hogy ezt mindkettőjük szerint csak így lehet, minden más evési mód eretnekség. Amikor ez kiderült számukra, hirtelen rádöbbentek, hogy több köti össze őket, mint korábban gondolták. Engem pedig, aki simán beleharapok, megállapodtak, hogy azonnali jelleggel át kell adni a spanyol inkvizíciónak.
De minden alkalommal megmelengeti a szívemet az is, amikor az egyik „legyen szép hétvégéd”-et kíván, miközben tudja, hogy a másikkal leszek. Vagy amikor olvasnak valami érdekeset a neten, és elmesélik nekem azzal, hogy adjam tovább a másiknak, mert őt biztos érdekelné.
Luca: Szilvia körül bőven van ilyen. (Vigyorog.) Neki van egy másik barátnője, Anna. Anna nem biszex, hanem patyolattiszta leszbikus, együtt laknak, tehát ha én megyek hozzájuk, akkor egy lakásban vagyunk hárman. De voltak ők is nálam látogatóba, akkor Anna a nappaliban aludt a kanapén, a csaja pedig mellettem a dupla ágyon. Amikor náluk vagyok, akkor a két hálószoba egymás mellett van, tehát Anna nem csak tudja, hogy mit csinálunk az ágyban, hanem a felét bizonyára hallja is, pedig lenne hol töltenie azt az évi pár estét. Még nem kopogott át, hogy “Harapdáld néha a nyakát meg a vállát, azt szereti!” (Nevet.) Reggel beköszön, és amikor én kakaót főzök hármunknak, befekszik az ágyunkba, összebújnak, és amikor kész vagyok, hármasban kakaózunk. Szilvia ilyenkor gyakran egy szál bugyiban van, mert hogy úgy szokott aludni, így öleljük át jobbról-balról.
Volt, hogy Szilvia otthon hagyta a szexjátékait, és Anna lehozta elé őket, hogy ne késsük le a vonatunkat. Mindketten nyugodtan pusziszkodhatunk a közös csajunkkal a másik előtt. Már hármunk közül egyikünk sem csukja be a fürdőszobaajtót, ha pisil. Van egy hármas chatünk a cukiskodásra.
Köztünk Annával egyébként nincs semmi erotikus kapcsolat, és nem is számítok arra, hogy lesz.
Én azért olvadok el az ilyen élményektől, mert ezek nagyon erős megtapasztalást adnak arról, hogy a szeretet nem véges, nem fog elfogyni attól, hogy megosztjuk. Épp ellenkezőleg: több lesz belőle. Jut mindenkinek, nekem is, Annának is, Szilviának is. Nem mondom, hogy ez nem igényel bátorságot, kb. mint amikor Indiana Jones rálép a láthatatlan hídra a szakadék fölött. Vesz egy nagy levegőt, rálép a semmire, és akkor kiderül, hogy van ott azért egy híd. Ilyen ez a bizalom és önzetlenség is, amit mi hárman megtapasztalunk. Ha csak a Szilviával való kapcsolatomat nézem, akkor abban még önmagában semmi különös nincs, egy kedves lány, akivel szeretjük egymást és aki imádja a cicijeimet :-) De az, hogy ebben a kapcsolatban nem vagyunk egyedül, az már egy egész különleges varázst hoz be, mert mindkettőnket gazdagít az, hogy Annának a szeretetét és támogatását a kettőnk kapcsolatában meg tudjuk tapasztalni.
Az egyik randinkon, még a kapcsolat elején megállapítottuk, ezért a szép hétvégéért Annának is hálával tartozunk, nem csak azért, mert “megengedte”, hanem mert az ő szeretete és támogatása is ott volt velünk és gazdagította az együttlétünket.
Muszáj feltenni a kérdést: tényleg nem vagytok féltékenyek? Az, hogy ennyire mindegy nektek, hogy a csajotok a szomszéd szobában kufircol egy másik nővel, az nem azt jelenti, hogy nem is igazán fontos nektek?
Luca: Én nem vagyok féltékeny, és szerintem Anna sem az. Én örülök Annának, mert jó fej, és ott van a barátnőm mellett, amikor én nem tudok ott lenni. Az övék egy másik típusú kapcsolat, hosszú együttélés során a szexuális izgalom nyilván nem ugyanaz, így csak örül annak, hogy én megadom a barátnőjének azt, amire annak szüksége van. A mienk pedig távkapcsolat, amiben a szex papírforma szerint jobban működik, még ha én se vagyok az az alkat, akivel végig lehet dugni a lakás összes erre alkalmas felületét.
Magyarul mindketten olyan dolgokat adunk meg a közös barátnőnknek, amire annak szüksége van, de a másik nem tud neki megadni, és hogy ez milyen jó, az világosan látszik is kedvesünk arcán, amikor ülünk egymás mellett Annával reggelinél, és ránk nézve mondja, hogy mennyire hálás nekünk, milyen boldog velünk. Márpedig Annával mi ketten ezt akarjuk.
Ettől még a feltékenység keze beteheti a lábát, például ha egyikünk úgy érzi, hogy elveszítheti a számára kedves személyt. Voltam már én is féltékeny, és bizonyára leszek is. Ezzel foglalkozni kell, őszinte és alapos kommunikációval. Aztán valami lesz.
A féltékenység akkor igazán veszélyes, ha valaki átadja neki a kontrollt. Lehetek féltékeny, és ez esetben számíthatok a másik két lány támogatására. De ha nem vállalok felelősséget a saját féltékenységemért, úgy csinálok, mintha annak oka nem bennem, hanem a másikban lenne, hagyom, hogy a féltékenység irányítsa a cselekedeteimet, és úgy csinálok, mintha nem is én ülnék a kapitányi fülkében, akkor lesz az igazi gond. (Ez egyébként a „Több, mint ketten” című zseniális könyv megfigyelése, nem saját.)
Érdemes megnézni, mi áll a féltékenység mögött. Legtöbbször a következők valamelyike: a saját önértékelésünk hiánya, a másik fölötti kontroll igénye, a másik ember szabadságának ellenzése. Az első egy ezer okból kezelendő probléma, amiért az illetőnek magának kell felelősséget vállalnia, az utóbbi kettőnek pedig semmi létjogosultsága. Ennek sanda fényében különösen furcsának tartom, hogy a monogám világkép egyik legfontosabb alapja a féltékenység, mint legitim tényező elismerése.
Karola: Amit Luca mond a féltékenységről, azzal nagyrészt egyetértek. De hozzáteszem, nem kell senkinek rossz polinak gondolnia magát, ha mégis féltékenységet érez. Ezer okból történhet meg ez, és akár még az is lehet, hogy nem az illetőben van a hiba, hanem komoly párkapcsolati problémákat jelez az érzés. Szóval a lényeg, hogy tudatosan kell hozzáállni. Ahogy Luca is mondta, az a kérdés, hagyjuk-e, hogy eluralkodjon rajtunk a féltékenyég érzése és kontrollálni kezdjen. Nehéz kérdések ezek, de mély és őszinte kommunikációval többnyire jól megoldhatóak.
Mint említettem, nálunk féltékenység miatt nem alakult még ki semmilyen jelentősebb konfliktus. Ami konfliktusunk az elmúlt másfél évben volt, az leggyakrabban az időhiányból fakadt, meg persze a koronavírus sem könnyített a helyzeten.
Azt gondolom, ha féltékenyek lennének a partnereim, azt elmondanák. Időnként rá is szoktam kérdezni mindkettőjüknél erre, de általában az a válasz, hogy nem, tulajdonképpen féltékenységet nem éreznek, vagy ha igen, elhanyagolható mértékben. Ehhez nyilván hozzájárul, hogy én mindig mindkettőjükre elegendő időt és szeretetet szánok. Hogy tudják, fontosak nekem, és alapvető részei az életemnek. Mindig igyekszem tőlem telhetően megadni számukra, amire nekik a párkapcsolatban szükségük van.
Hadd ismételjem ezt meg: a féltékenységet úgy tudom a legjobban megelőzni, ha minden partneremre elég figyelmet fordítok és nem hanyagolom el őket. Ha érzik, hogy szeretem őket és fontosak nekem, akkor egyszerűen nem lesz sok okuk féltékenynek lenni.Fölvállaltátok-e már a poliságotokat a családotok és/vagy a világ előtt?
Luca: Próbálom ezt olyan természetesen, magától értetődően kommunikálni, mint ahogy élem. Ahol indokolt, ott beszélek róla. De tény, hogy van olyan közeg, ahol inkább nem terhelem a helyzetet. Mondjuk ott se tagadnám le.
Amúgy van, hogy pont a poliság láthatóvá tétele a probléma. Sétáltunk hármasban Szilviával és Annával kézenfogva, középen nyilván a közös csajunk. Mindhárman fontosnak tartjuk a leszbikus láthatóságot, ez, ha ketten vagyunk kézenfogva, viszonylag adott is, de ha hárman megyünk kézenfogva, senki nem fogja azt gondolni, hogy mi polik és leszbók vagyunk, csak azt, hogy jóban vagyunk. Márpedig szeretnénk a láthatóságunkkal egy fontos pozitív impulzust adni az esetleg felbukkanó queer csajoknak, poliknak. Mit lehet itt tenni? Jön valaki, Szilvia gyorsan szájon csókol engem, majd rögtön Annát is. Ez elvileg világos helyzetet teremt, de mindhárom résztvevő gyors reakcióját, összecsiszolt, gyakorlott részvételét igényli, így végül abban maradtunk, hogy kedvesem megfogja az én fenekemet a szoknya alatt és közben csókolja meg Annát.
Mindezt csak azért mondom el, hogy nehogy bárki is azt higgye, a poliamoria csupa gruppenszex és nem jár problémákkal, amik megoldása nem kíván sok odafigyelést, kreativitást és kitartó gyakorlást! (Nevet.)
Mennyire elfogadóak a polisággal a környezetetekben?
Luca: A családom eléggé, de mint az előző beszélgetésben mondtam, nekem már a szüleim is polik voltak. Ami viszont már nagy meglepetés volt, hogy ez ügyben például az LMBTQ*-közeg nem feltétlenül sokkal nyitottabb és toleránsabb, mint a külvilág. Ugyanúgy, ugyanolyan eséllyel kapjuk meg ott is, hogy „engem nem zavar, csak ne reklámozzák”. Ne mondd ezt, ne mondd azt, mert megsértesz vele minket, a monókat. Vagy ha egy kicsit kidugod a fejed az ürgelyukból, akkor már úgy viselkednek, mintha centikre volnál a poli világuralomtól és kötelezővé tennéd mindenki számára. Vagy valahogy mindig a „körúton tangában vonagló és Bibliával maszurbáló” melegek poli megfelelője jut a témáról az eszükbe, és azt szeretnék, ha ötpercenként ezektől határolódnánk el.
Szóval kicsit arra emlékeztet, ahogy egyes, valójában nem toleráns, de magukat toleránsként feltüntető heterók hozzáállnak a buzisághoz.
Milyen pontosan a „körúton tangában vonagló és Bibliával maszurbáló” melegek poli megfelelője?
Karola: Mondok egy példát rá. Amikor a pasid azzal jön haza egy szép napon, hogy szia drágám, képzeld, olvastam a neten egy cikket a poliamoriáról, és rájöttem, hogy én is poli vagyok. Találkoztam is egy szuper nővel, és elhívtam randira. Légyszi, írd be a naptárba, hogy csütörtök reggel te viszed a gyerekeket az oviba, mert én valszeg még az új barátnőm ágyában leszek akkor. Te meg köpni-nyelni nem tudsz.
Tisztázzuk: ez nem poliamoria. A poliamoria lényege ugyanis az etikusság. Az, hogy mindenki informáltan beleegyezett mindenbe.
A fenti helyzet a legrondább kihasználása a partnernek, és aki így viselkedik, az csak kifogásnak használja a poliamoriát, hogy megcsalja a párját. De a poliamoria nem ez.
Polinak lenni azt jelenti, hogy a partnered elfogadja, hogy így éltek. Ettől lesz etikus. Akkor vagytok polik, ha a partner a fenti bejelentésre azt válaszolja: „Jaj, de örülök neked! Szuper, hogy találtál egy új randipartnert, mesélj már róla.” És még ekkor sem az a következő lépés, hogy holnapután ágyba ugrasz vele, hanem komolyan át kell beszélnetek az egészet. Kicsoda az illető? Megbízható? Tud-e a párhuzamos kapcsolatról? Beleegyezett-e? Tud-e a gyerekekről meg az együttélésetekről? Elég lesz-e számára az, ha szeretői szerepet kap, vagy esetleg többet fog akarni idővel? Ha többet akar majd, hogy tudjátok azt neki megadni? (Ilyen helyzetekben a „Több, mint ketten” című könyv KÖTELEZŐ olvasmány!!)
Szóval ez nem úgy megy, hogy tegnapról mára te kitalálod, hogy poli vagy, és akkor a partnered álljon haptákba, hogy a te életmódválasztásodat elfogadja. Ha így állsz hozzá, azzal biztos tönkreteszed a kapcsolatotokat. És lejáratod a többi polit is.
Vannak-e idegesítő előítéletek a polikkal szemben?
Luca: Hajaj! Például azt hiszik, hogy ha valaki több embert szeret szerelemmel, akkor ezek nem “igazi” szerelmek. Pedig simán lehetek boldog kapcsolatban az eperajkú Krisztinával, és közben sírhatok a szerelmi bánattól, mert kosarat kaptam a kökényszemű Viktóriától. Nem azt mondom, hogy egyszerű, de hogy így van, az tény. És még az is simán lehet, hogy a Krisztina fog majd vigasztalólag magához húzni.
Mint ahogy egy szülő is szeretheti egyszerre a több gyerekét, vagy én is szeretem mindkét tesómat.
Karola: Sokan gondolják, mikor először hallanak a poliságról, hogy az ilyen ember ha egyszer elkezdi, akkor elindul a lejtőn és nem tudja majd abbahagyni. Szóval hogy ha valaki az első partnere mellé egy másikat is bevesz, akkor utána nem tud majd leállni, és jön a harmadik, aztán az se lesz elég, és jön a negyedik, ötödik stb. Ez egy totál alaptalan félelem. Biztos van olyan poli ember, aki így működik (khm, Luca! ;) ), de egyáltalán nem mindenki működik így. Eleve, minden újabb partner sok időbe és érzelmi energiába kerül. Hogy kinek hol a határ a partnerek számában, az egyénileg változik (meg attól is függ, mennyire mélyülnek el az egyes kapcsolatok; fuck buddy-ból vagy hétvégi kirándulótársból valszeg többet lehet egyszerre tartani, mint komoly, minden-nap-beszélünk-egymással-és-mindent-megosztunk-jóban-rosszban jellegű, összenövős kapcsolatból. De mondom, az illető személyiségétől függ minden. Van, akinek a kettő már elég, van, aki a háromnál húzza meg a határt, van, akinek a csillagos ég… De ez egyénenként változik, és tévedés azt feltételezni, hogy csak azért, mert valaki egy helyett kettőt szeretne, akkor az automatikusan akarni fogja a harmadikat, negyediket, tizediket is. Ez nem így működik.
Mit javasolsz azoknak, akik úgy érzik, polik, de nem tudják, hogyan kezdjenek bele a nyitásba?
Karola: Ha tényleg, mélyen azt érzed, hogy poli vagy, és már van egy meglévő partnered, akivel ezt meg akarod élni, akkor készülj föl egy sokéves, nehéz átmeneti időszakra. Aminek a végén semmi nem garantálja, hogy sikerül a kapcsolat kinyitása. Ebben a sok-sok évben szépen, türelmesen át kell beszélnetek mindent a partnereddel. Át kell értelmeznetek az egész kapcsolatotokat, kezdve az alapokkal. Ez egy hatalmas érzelmi munka lesz. És rengeteg, rengeteg türelem kell hozzá.
Így se biztos, hogy sikerül, de így van esély rá.
Ha szingli vagy, akkor persze némiképp egyszerűbb a dolgod. De azért akkor se gondold azt, hogy egyik napról a másikra majd úgy döntesz, poli vagy és kész. Érdemes neked is alaposan felkészülni erre az életmódra, és rendesen utánaolvasni a dolognak. Rengeteg a buktató szingliként is. Az egyszarvúra vadászó párokról hallottál már például? Ha nem, akkor még biztosan nem állsz készen a poliságra, és sokat kell még tanulnod. Jó hír, hogy ez a tanulás egy szuper érdekes folyamat lesz! Egyre több a jól megírt, magyar nyelvű cikk a témában, és más források is vannak, pl. az említett könyvek, meg tematikus facebook csoportok. A google is a barátod!
Milyen feltételei vannak egy jó poli kapcsolatnak, kapcsolati rendszernek? Kik alkalmasak rá leginkább? Tanulható vagy születni kell rá?
Karola: Az én két pasim jó példa arra, hogy tanulható, már ami az ilyenfajta életmódot illeti. Különítsünk el két dolgot: polinak lenni jelentheti azt, hogy valaki egy ilyen kapcsolatban él valamilyen okból. És jelentheti azt is, hogy belülről azt érzi, neki erre van szüksége (szóval ilyennek született). Ez a második, ez egy kvázi identitás, ezt igazából a melegséghez tudnám hasonlítani. Ezt valaki vagy érzi, vagy nem. Én érzem, mindig is éreztem, és tudom, hogy nagyon sok poli ember van ezzel még így. De ha valaki ezt nem érzi (mint például az én két partnerem), attól még dönthet úgy, hogy poli kapcsolatba kezd (például azért, mert elfogadja, hogy a szerelmének ez egy mély, orientáció jellegű szükséglete, és ezért megtanulja ezt az életmódot elfogadni és ebben megtalálni a boldogságot).
Luca: Én úgy látom, hogy a jól működő poliamorikus kapcsolatoknak két feltétele van. Az első, hogy a felek zsigeri szinten, tényleg egyenrangú félként kezelik egymást, és nem gondolják, hogy az ő szükségleteik kielégítése automatikusan fontosabb, mint a másiké. A másik feltétel a magas érzelmi intelligencia, jó kommunikációs készség. Vagyis mindkettő amellett szól, hogy sokkal könnyebb jó poli kapcsolatokat fenntartatni, ha nincs cisz férfi a közelben. Sajnálom fiúk, és még inkább heteró lányok, de ez a nagy büdös helyzet. A férfiak szocializációja mindkét készség ellen dolgozik. Egyébként ezt nem csak a politechnikum végzettségű szakember mondatja velem, körülnézve is azt látom, hogy a leszbikus poli kapcsolatok sokkal stabilabbak, mint a heteró kapcsolatok. Sokkal kevesebb munka őket jól menedzselni. És az ezekben élő nők is nyugodtabbak, boldogabbak, szabadabbak.
Karola: Részben egyetértek Lucával. Mondjuk én nem fogalmaznék ilyen radikálisan azzal kapcsolatban, hogy ciszhet pasik mennyire alkalmasak erre az életmódra, mert csuklóból kettőt is tudok mutatni, akik nyakig benne vannak és szuperül tolják! ;) De az én általános tapasztalataim is azt mutatják, hogy jellemzően a nők azok, akik jól működő poli kapcsolatot tudnak kialakítani. Most csak hetero tájakra szorítkozva, például a belsős poli körökben sokkal több az olyan hármas, ahol egy nő randizik két férfival hosszútávon etikusan, mint az olyan, ahol egy férfi randizik két nővel ugyanígy. Persze az utóbbira is van példa, de az első jellemzőbb. Ráadásul ez a középpontban lévő nő általában egy önmagát jól ismerő, a saját igényeivel komolyan tisztában lévő nő – a pasikra meg a magas önbizalom és a feminista értékrend a jellemző (értsd: egyenlőségre törekvő hozzáállás). Ez az a felállás, ami leggyakrabban működik, vagy úgy is mondhatnám, ez az a felállás, amire a legtöbb kapcsolat eljut, ha belekezdenek a poli életmódba és sikerül nekik. Mind a magas önértékelést, mind az önmagunk alapos ismeretét, mind a feminizmust (egyenlőségre törekvést) magával hozza a poli lét. Ezek nélkül egyszerűen lehetetlen egy ilyen kapcsolatot etikusan, hosszútávon működtetni.
Van esetleg valami pro tipped azoknak a hetero pasiknak, akik polik akarnak lenni?
Karola: Poliként rengeteg olyan helyzettel fogsz szembesülni, amire nincs bejáratott megoldás. Ezekre mind neked és a partnerednek kell majd saját, egyedi megoldásokat találni. Emiatt a poli kapcsolatok alapvető kelléke a magas szintű empátia/beleérzőképesség. Persze ez minden kapcsolatban jó, ha megvan, de ha poli akarsz lenni, akkor muszáj erre rágyúrnod.
El kell tudnod képzelni, meg kell tudnod érteni, mit él át a beszélgetőpartnered. Oda kell tudnod figyelni rá, megérteni a nézőpontját. Sajnos sok pasi ezt a szintet nem éri el (vö. egy pasinak ciki „lelkizni” meg „érzelegni”, legalábbis sokak szerint), és ezért az egész sokaknak már itt megbukik. De ezek szerencsére mind fejleszthető képességek, szóval ha te pasiként poli akarsz lenni, akkor ezeket mindenképp fejleszd! Érdemes lehet első lépésben akár egy terapeutát is fölkeresni, és szaksegítséggel megtanulni a helyes kommunikációt, a másik emberre való valódi odafigyelést.
Miket tanultatok a poliamoriából? Tartogat-e a poli fölfogás valamit a monogámoknak is?
Karola: Szerintem monogám fejjel is érdemes az emberi kapcsolatokra is spektrumként gondolni. Az egyik végén lehetne a jóban-rosszban-intimitásban jellegű kapcsolat, a másikon meg a nincs-köztünk-semmi. A barátság valahova a kettő közé kerülne, és persze a barátságnak is többféle árnyalata lenne ezen a spektrumon. A „néha elmegyünk sörözni meg fociról dumálni” valahol a nincs-köztünk-semmi irányában található, míg a „szívből szeretjük egymást, megbízunk egymásban és élvezzük egymás társaságát” a másik irányban. És egy barátság időben is váltogathatja a helyét, csúszkálhat jobbra-balra az ember élete során ezen a spektrumon.
Luca: Szerintem a legfontosabb poli tudás, hogy a másik ember nem a tulajdonunk, hanem egy szabad entitás. Ez mono viszonylatokban is elég hasznos felfogás.
A poliamoria másik fontos alapgondolata, hogy butaság egy partnertől elvárni, hogy minden szükségletünket kielégítse – különösen hosszú távon, amikor a partnerünk is változik, mi is változunk, a szükségleteink is változnak. A poliamoria válasza erre az, hogy akkor keressünk nyugodtan valaki mást arra, ami fontos nekünk, de a pasink/csajunk nem tudja megadni. Ugyanerre a problémára lehet mono keretek között is valamennyire értelmes választ adni, nevezetesen, hogy oké, nem várom el a másiktól, hogy minden igényemet kielégítse. Aztán ezek a szükségletek vagy maradnak kielégítetlenül, és imádkozunk, hogy hosszú távon ne bosszulják meg magukat valahogy, vagy keresek hozzájuk valaki mást – csak éppen nem párkapcsolati jelleggel, hanem simán baráti jelleggel. Azért gyakran ez is lehetséges.
A harmadik, hogy a monogámiában gondolkodók gyakran úgy keresnek párt, hogy van az igényeiknek a tizenkét szeletes tortája, és azzal kezdeményeznek kapcsolatot, aki ebből mondjuk tíz szeletet lefed. Legyen annyira rendszerető mint én, akkora libidója mint nekem, olyan társadalmi osztályhoz tartozzon mint én, és így tovább. Ilyen emberből kevés van, ezért a “tökéletesre” hiába váró monogámok úgy maradnak, hogy az igényeiknek egy részét sem tudják párkapcsolati keretek között lefedni. Egy poli ezzel szemben azt gondolja, hogy itt van ez a helyes srác, ez a kedves lány, öt szeletet tud hozni, akkor nézzük meg, hogy mire jutunk együtt, aztán a többi szeletre meg majd meglátjuk, hogy találunk-e valakit. Ezért ő gyakran akkor is jobban jár, ha mást nem is talál. De ha talál, akkor két-három emberből simán összeállhat az, hogy az ő tizenkét szeletes tortája teljesen le van fedve, egyes részek akár többszörösen is.
Szerintem abból, hogy a csak bizonyos dolgokra jó, vagy elég jó partnerekkel is “álljunk le”, a monogámia keretei között is sokat lehet nyerni. Egyébként a szingliség alatt valami ilyesmit szoktak érteni.
Akkor ti társadalmi szinten is elvetitek a monogámiát?
Luca: Azt gondolom, hogy a monogámia se nem természetes, se nem fenntartható. Nyilvánvalóan egy társadalmi konstrukció, ami ettől még lehetne jó.
A monogámia társadalmi kényszere olyan, mint a heteroszexualitásé: nyilván vannak, akiknek ez tényleg megfelel, de a többség boldogságát nagy mértékben lehetetleníti el, hogy teljesen jó, legitim, izgalmas és járható utak le vannak tiltva, az azokkal való kísérletezés gondolatát is bünteti a külvilág.
Ha monogámia mondjuk gyógyszer lenne, és ugyanilyen arányban működne a pároknál, ugyanennyi szenvedést okozna, ugyanilyen súlyos mellékhatásai lennének, akkor nem hogy nem engedélyeznék, hanem szerintem már rég be lenne tiltva.
Az egyik kedvenc és még csak nem is poli példámat egy nagyon jó barátom idős anyukájától hallottam, aki arról mesélt, hogy miként hagyta el őt és a gyerekét a férje. Beleszeretett valakibe. Ő meg: “Rudi bazmeg, ne hülyéskedj, ez még igazán nem ok arra, hogy elhagyd a családodat! Nekem is volt négy évig valakim, az egészből csak annyit vettél észre, hogy jobb kedvem volt, amikor hazaértem. Menj nyugodtan, használj óvszert, időnként gyere vissza, aztán majd meglátjuk.” De a pasassal nem lehetett beszélni, részben ugye a férfi szocializáció, hogy neki joga van az összes igényét kielégíteni, és ez a jog fontosabb, mint holmi pulyák és asszonynépek érdeke. És részben ugye a toxikus monokultúra: hogy ilyenkor választani kell. Attól tartott, és érthető módon, hogy a társadalom jobban elítéli, ha a családja mellett egy másik kapcsolatot is látható módon fenntart, mint ha elhagyja a családját.
Ami szerintem elképesztően beteg.
Karola: Én nem fogalmaznék azért ennyire sarkosan. Ezzel kapcsolatban inkább arra szeretnék rámutatni, hogy az emberek gyakran összekeverik a monogámiát a kötődési igénnyel.
A kötődési igény egy abszolút biológia alapú igény. Szükségünk van szeretetre, kapcsolódásra, intimitásra, szexre. Az ember evolúciójából következően társas faj, a kötődési igény tehát gyakorlatilag genetikailag van belénk kódolva. Nyilván ennek erőssége egyénenként eltérő lehet, de a tendencia az, hogy az intimitás valamilyen formájára egyszerűen legtöbbünknek igényünk (de nem jogunk!) van.
Az, hogy ezt az igényt milyen formában éljük meg konkrétan (hogy törzsközösségi szabadszex-kommunákban élünk vagy monogám, nukleáris családban, esetleg a kettő között valamilyen átmeneti megoldásban, pl. etikus poliamor hármas, nyitott kapcsolat, hárem, cölibátus, megcsalás stb.), az pedig társadalmi, erkölcsi és pszichoszexuális kérdés.
Nem való mindenkinek a poliamoria. Ez tény. De nem való mindenkinek a monogámia sem, és ez is tény. Én a megoldást abban látom, hogy lehessen beszélni minderről nyíltan. Legyen alapvetés, hogy a résztvevők minden kapcsolat elején nyíltan megbeszélik, kinek mi a beállítottsága. Poli vagy mono. Ne legyen gáz, ne kelljen szégyellni, ha valaki több partnerre vágyik, hanem legyen természetes, hogy a kapcsolat elején erről illik beszélni. Ezzel meg lehetne előzni egy csomó megcsalást, és az abból fakadó (amúgy tök jogos) megbántódást/fájdalmat.
Ilyen kapcsolatra szerintem manapság csak a nagyon tudatos párok képesek, de egy ideális társadalomban kulturális norma lenne, hogy a kapcsolat elején (és közben is) egyeztetni kell erről. Szerintem.
Mit ajánlotok annak, aki jobban meg akarja ismerni a poliamoriát, jobban akar tájékozódni a sokszereplős kapcsolatok világában?
Karola: Van egy könyv, az a címe, hogy „Több, mint ketten” (eredetiben: More than two). Ez egy fantasztikus könyv, amit mindenkinek ajánlok elolvasni, és nem csak annak, aki ilyen életet szeretne élni (annak alapvető olvasmány, természetesen). De ha valaki csak érdeklődik, tájékozódni akar, akkor is szuper hasznos és érdekes lehet ez a könyv. Olyan dolgokat tanít meg, amikre akkor is szüksége van az embernek, ha csak egyetlen partnerrel akar jól kijönni. Vagy akár csak önmagával. Tehát ez a könyv, mivel a poli élet „nehezített pályájára” készít fel, rengeteg olyan tanácsot tartalmaz, ami a „sima” monogám élethez is tök jól jön, ezért edzésként bárkinek ajánlható.
Ahogy az atléták magaslati edzéssel készülnek a szokásos körülmények között zajló versenyre, úgy egy sima monogám életet tervező embernek is hasznos lehet elsajátítania néhány poli fogást, még ha a gyakorlatban nem is akarja ezt az életmódot kipróbálni.
A könyv magyarra fordításán a magyar poli közösség jelenleg is dolgozik. Reklám helye: várjuk a lelkes önkéntes fordítókat a projektbe! És lektorálást, szerkesztést is lehet vállalni, ha valakinek ahhoz van kedve/képzettség. A könyv nagyjából felének magyar változata már elkészült, de még szerkesztésre vár, a másik fele pedig fordításra is. Lépjetek velünk kapcsolatba a szabadnemblog kukac gmail.com címen!
Van egy másik, poli körökben híres könyv, ami magyarul „Szexbolondok illemtana” néven fut (eredetiben: The ethical slut). Ezt is el lehet olvasni, hallottam sok olyan poli emberről, akinek ez a könyv segített elfogadni önmagát és kialakítani a poli kapcsolatát. Viszont be kell valljuk, mind Lucának, mind nekem rossz élmény volt ez a könyv, mert (főleg a „Több, mint ketten”-hez viszonyítva) elég sekélyesnek találtuk a stílusát. De nem akarok senkit lebeszélni róla, hogy ezt a könyvet vegye ki a könyvtárból (a honnan??), főleg, hogy ez megjelent már magyarul is.
Ezen kívül a Poliamoria Magyarország-ra érdemes rákeresni. Van egy jó weboldaluk és Facebook csoportjuk, sokat segíthet a magyar poli közösség a tájékozódásban.
- Utolsó kérdés: olvasói levelek milliói érdeklődtek az előző beszélgetés óta, hogy ha mindketten biszexek és polik vagytok, akkor mikor bújtok végre egymással ágyba. Van valami fejlemény? Még mindig a vendégágyon alusztok, ha meglátogatjátok egymást?
Karola: Még mindig. Továbbra is az a helyzet, hogy attól még, hogy biszexek és polik vagyunk, nem fekszünk le mindenkivel, akivel elvileg lehetne.
Luca: De azért néha flörtölünk, azt ne tagadjuk már le! És az is elég jó.
A beszélgetés első része itt található. Trigger warning: számos képen szőrös, borotválatlan láb látható!
Kommetnelni a Facebook-posztunk alatt tudsz. Kedvesen és okosan!