2020 a beígért „áldozatsegítés éve” helyett a visszacsapás éve volt.
A járvány mindenki számára kihívást jelentett, de a nők számára különösen
Nők küzdöttek a frontvonalban ápolóként, szociális munkásként, idősgondozóként, bolti eladóként, pénztárosként, tanárként. Ezek – nem kisebbítve a többségben férfi járművezetők, szemétszállítók stb. érdemeit – egytől egyik női többségű szakmák, melyekben a hősiességért tavasszal csak taps járt, ősszel-télen pedig már az sem. A kormányzati anyagi elismerés szelektív volt: a szociális dolgozók nem kapták meg a (bruttó) 500 ezer Ft jutalmat, pedig ők is ugyanúgy fokozottan ki voltak téve a fertőzésveszélynek, mint az egészségügyi dolgozók (akikre utóbb még az egészségügy átalakítása is hárult ebben az eleve nehéz helyzetben).
Még azokra a privilegizált nőkre is, akik nem vesztették el a munkájukat és home office-ban dolgozhattak, többletterhek hárultak: nehezen tudták egyidejűleg megoldani a munkavégzést és gyermekük/gyermekeik felügyeletét, adott esetben oktatását. Azok a nők is, akik eddig ezt megengedhették maguknak, elestek a gondoskodási terhekhez igénybe vehető külső segítségektől.
A családon belüli erőszak áldozatai a lezárások alatt még inkább ki voltak szolgáltatva a bántalmazóknak, és nehezebben tudtak segítséget kérni.
Az egészségügyben bevezetett korlátozások veszélyeztették a nők reprodukciós jogait. Elszigetelték a szülő nőket (akiknek még az apa beengedéséért is küzdeniük kellett), megakasztották az asszisztált reprodukciós eljárásokat, a fundamentalista oldal pedig – hiszen mikor a legjobb a nem kívánt terhesség, mint egy gazdasági válságban – igyekezett kihasználni a helyzetet az abortuszok felfüggesztéséért való lobbizásra.
A menstruációs szegénység súlyosbodott. (J. K. Rowling író akár a megoldás elősegítésére is használhatta volna hírnevét ahelyett, hogy a brit feminizmusban dúló, rendkívül destruktív „transzvitára” irányítja a globális figyelmet.)
Az autoriter kormányok, köztük természetesen a magyar, visszaélve a rendkívüli felhatalmazással, még rá is tettek egy lapáttal az eleve nehéz helyzetre számos nő- és LMBTQ-ellenes intézkedéssel. A „genderideológia” ellenes kormányzati támadások egyidejűleg hárulnak a nőkre, valamint a szexuális és nemi kisebbségekre.
2020-ban folytatódott a magyar kormány „genderellenes” háborúja
Ez ugyanaz a folyamat, amely a nemi sztereotípiáktól mentes óvodai nevelési törvényjavaslat eltörlésével kezdődött (akkor - 2010-ben - jelent meg Magyarországon is a „genderideológia” ellen vívott transznacionális kultúrharc), és amelynek – a diskurzus eszkalálódásával – a társadalmi nemek tanulmánya mesterszak betiltása, és a nőkkel szembeni erőszak elleni küzdelem külföldi jó gyakorlatait összefoglaló Isztambuli Egyezmény jogrendbe illesztésének halogatása is része volt. (FONTOS! Magyarország kormánya 2014-ben ALÁÍRTA az Isztambuli Egyezményt - csak aztán különféle ürügyekkel húzta-halasztotta a ratifikálását. De még 2017-ben is azt nyilatkozta a Fidesz nevében Vas Imre, hogy a kormánynak szándékában áll az egyezmény kihirdetése.)
A genderellenes háborúban a kormány és a fundamentalisták
folyamatosan az LMBTQ-közösségre, különösen a transznemű emberekre mutogattak,
azt állítva, hogy a nemek egyenlőségének elismerése a nemi identitás és
szexuális orientáció „szabad megválasztásához” vezet majd. (Amit nem vall
senki, mert legfeljebb a felvállalás választható - de persze a konzervatív
oldalnak az LMBTQ-emberek elfogadása, sőt, puszta létezése önmagában probléma,
és kimeríti a „propaganda” fogalmát.)
Az Emberi Méltóság Központ nevű kormányközeli szervezet ráadásul korábban azt terjesztette, hogy az Isztambuli Egyezmény jogrendbe illesztése esetén a megelőző iskolai felvilágosítás keretében a gyerekeknek nemátalakító műtétekről kell majd tanulniuk. Látszólag azért nincs érdemi szexedukáció, illetve az oktatásban attól függetlenül is megvalósítható erőszakprevenció az országban, nehogy annak keretében a tanulók véletlenül LMBTQ-témákról is halljanak (noha ez még a komprehenzív szexedukáció keretében sem a tranzíció orvosi vetületeit foglalná magában, sokkal inkább a bullying megelőzését - ez a helyzet a rettegett Kanadában is). Jobban elmélyedve a szélsőségesen konzervatív diskurzusban világossá válik, hogy az LMBTQ-témák teljes kiiktatása sem lenne számukra elég: a fundamentalisták (hetero)szexualitás házasság előtti megélését sem támogatják, és csak olyan szexedukációt fogadnának el, ami erről igyekszik a fiatalokat lebeszélni.
Ezek a csúsztatások egyúttal az aktivista közösség megosztására is irányulnak: könnyű így abba a csapdába esni, hogy az LMBTQ-közösség, vagy legalábbis a transznemű emberek félreállításával a klasszikus feminista célokat elfogadhatóbbá lehetne tenni, és könnyebben el lehetne érni.
A 2020-as év azonban, ha másra nem is volt jó, arra mindenképpen rávilágított, hogy a „genderellenes” háborút vívóknak a nemek egyenlőségének gondolata ÖNMAGÁBAN a probléma tárgya. Az intézkedések egyben azt is megmutatták, hogy az, ami az egyik évben eltévelyedett, esetleg szándékos figyelemelterelő beszólásnak tűnik egy-egy kormányzati szereplőtől, a következő évben törvény vagy alkotmánymódosítás lesz.
Nemcsak a politikusok nyilatkozatait, hanem a propagandasajtót is érdemes ebből a szempontból figyelni - az ott megjelenő, elsőre akár szimpla tájékozatlanságnak és/vagy rosszindulatnak látszó „vélemények” is gyakran törvényeket vetítenek elő.
Az Isztambuli Egyezmény elutasítása a „genderideológia” és a migráció előmozdítása ürügyén
Varga Judit 2019-ben azt mondta, hogy Isztambuli Egyezmény egy „politikai hiszti”. 2020-ban a tavaszi „rendkívüli vészhelyzet” egyik intézkedése volt az Isztambuli Egyezmény elutasítása - természetesen a genderellenes hadjárat, és a szintén Varga Judit által meghirdetett „áldozatsegítés éve” jegyében.
Az Isztambuli Egyezmény tartalmazza a gender kifejezést, de nem mint nemi identitás, hanem mint nemiszerep-elvárások értelemben, azaz, ellentétben az ellenzők állításaival, LMBTQ-jogi érvelésre a szöveg nem alkalmas.
Ugyanakkor, mint idén ismét és többszörösen kiderült, a nem „szabad megválasztása” miatti aggály, így a transz emberekre mutogatás csak ürügy: a kormányideológia önmagában elítéli a biológiai esszencializmus (a „princípium”) megkérdőjelezését is. Azaz, elítél minden olyan gondolatot, mely szerint a nők nem a férfiak függelékei, alárendeltjei és persze gondozói, kiszolgálói, hanem – akkor is, ha férfival élnek – önálló emberi lények, és, akárcsak a férfiak, személyiségükben, céljaikban, törekvéseikben különböznek egymástól.
Meggyőző alternatív áldozatvédelmi intézkedések egyelőre nem születtek, és ez nehéz is lesz a nők elleni erőszak rendszerszintű jellegének elismerése nélkül. A feltételes szabdlábra helyezés szigorítása üdvözlendő, de kevés: nemcsak arról kellene gondoskodni, hogy a bántalmazó ne kerüljön ki idő előtt a börtönből, de arról is, hogy kerüljön be. Egyelőre a hatóságok, ha családon belüli erőszakról van szó, igen spórolósan bánnak az előzetes letartóztatásba helyezéssel, ugyanakkor – ahogy a mélykúti gyilkosság esetében is láthattuk – az áldozatot hibáztatják, ha ilyen körülmények közt nem mer feljelentést tenni.
Sajnos nem igaz Varga Juditnak az az állítása, miszerint az Isztambuli Egyezmény gyakorlati vonatkozásait a magyar jogrend már tartalmazza. Nem prioritás az intézkedésnél az áldozat biztonsága, a megfélemlített – és az elkövetővel leggyakrabban egy fedél alatt maradó – áldozat feljelentési hajlandóságán (bátorságán) múlik az eljárás megindulása, tombol a kényszerláthatás súlyosan gyerekellenes intézménye, a menhelyen elérhető férőhelyek száma pedig töredéke a szükségesnek – csak néhány a jelenlegi, sok esetben emberéletet is követelő hibák közül.
Dehumanizáló hangnem az ellenzéki képviselőnőkkel szemben
Nagyjából az Egyezmény elutasításával egy időben látványosan elszaporodtak a kormánymédiában az ellenzéki politikusnőket, vagy akár baloldali történelmi szereplőket mocskoló, a véleményszabadság határát messze átlépő, dehumanizáló hangvételű publicisztikák.
Például egy Zummer Fülöp álnevű szerző „A Szabó Tímea nevű organizmus tudományos jellemzése” címmel jelentetett meg cikket a Magyar Nemzetben. Szabó Tímea perelt, és nyert.
Ágoston Balázs „Az irtózat hasznáról” címmel írt szintén a Magyar Nemzet hasábjain, melyben az „eszelős, habzó szájjal gyűlölködő fúria”, „lombrosói iskolapéldává torzult párbeszédképtelen fiatalasszony”, „Szondi-tesztbe illő rémalak” és biológiailag női testbe költözött irtózat” kifejezésekkel illeti az övétől eltérő politikai oldalon álló képviselőnőket (és történelmi alakokat is), és állítja velük ellentétbe a „belekódolt gyengédséget” magában el nem nyomó, politikai babérokra nem törő, így ideális nőt.
Az ellenzéki politikusnők szexista gyalázásába Kövér László is beszállt. Áprilisban a Hír TV Bayer showjában a következőképpen értekezett:
„Én szánalommal tekintek ezekre a képviselőkre, különösen azokra, akiknek a személyi száma kettessel kezdődik, amikor olyan helyzetbe keverik magukat, amilyenbe Szabó Tímeának is sikerült legutóbb. Nincs annál elszomorítóbb, mint amikor egy gyűlölettől eltorzult női arcot lát az ember férfi létére.”
Kövér ezután azon lamentált, hogy miért nincs olyan barát vagy családtag Szabó környezetében, aki szólna neki, hogy „őhozzá mint családanyához méltatlan”, amit „hétről hétre bemutat” a parlamentben.
Később, talán inspirálódva Ágoston publicisztikájától, a következőt jelentette ki:
„Pusztán biológiai adottságai alapján senki sem tekinthető nőnek és férfinak.”
Eddig akár még örülhettünk is, hogy a házelnök támogatja a transz embereket, csakhogy így folytatta:
„Erkölcsi és mentális értelemben pedig nem minősíthető nőnek az, aki nem teljesíti a női princípiumot.”
A kormány nőtagjai is a princípiumot erőltetik
Különösen Novák Katalinra jellemző, hogy szakmai Facebook-oldalán is háziasszonyi tehetségét igyekszik több-kevesebb sikerrel megcsillogtatni, mintegy kötelező kompenzációképpen, amiért nő létére (!) miniszteri pozícióba merészelt kerülni. Ablakot pucol, házi szaloncukrot készít, pisztáciakrémmel ügyködik, poncsót köt - ennek a személyes Facebook-oldalán lenne a helye, mi inkább arra lennénk kíváncsiak, hogy a vezető pozíciójából mit tesz a nőkért.
Azzal is eldicsekszik, hogy kamaszodó gyerekeit is sikeresen távoltartja a közösségi oldalakon való aktív jelenléttől – miközben ő maga (hasonlóan Varga Judithoz) politikai tőke kovácsolása céljából rendszeresen nyilvános képeket posztol róluk, mely a modern gyermekjogi elvek szempontjából erősen aggályos.
Háziasságát nem fitogtató, horribile dictu, gyermektelen nő magas politikai pozícióban szinte elképzelhetetlen, mivel a kormányközelbe engedett néhány token nő a kormány konzervatív genderideológiájának a megerősítését szolgálja. Női érdekeket sem Varga Judit, sem Novák Katalin, sem más kormányközeli női szereplő nem képvisel.
Az egyedülállók örökbefogadásának ellehetetlenítése
Novák Katalin 2018 végén azt nyilatkozta, hogy a nőknek egyedülállóként nincs joguk gyereket vállalni. 2020-ban törvényileg (szinte) ellehetetlenítették, hogy egyedülállók gyereket fogadjanak örökbe. Erre csak Novák Katalin engedélyével lesz lehetőség – aki nem gyermekvédelmi szakember, így egyértelmű, hogy ideológiai illetve rokonszenvi alapon fog dönteni.
2019-ben Kövér László a gyermekvállalásra törekvő azonos nemű párokat a pedofilokhoz hasonlította. Az örökbefogadási törvény 2020-as módosítása elsősorban valószínűleg az azonos nemű párok családalapításának igyekszik elejét venni. Első ránézésre emiatt áldozták be mintegy járulékos veszteségekként az egyedülállókat - de Novák 2018-as nyilatkozata, valamint a jelenleg canberrai nagykövet Mikola István korábbi „szinglihordázása” alapján joggal feltétlezhetjük, hogy a kormányideológia ellenségként tekint mindenkire, aki nem házasságban él.
További LMBTQ-ellenes intézkedések
Feltehetően szintén az LMBTQ-emberek, illetve LMBTQ-szülők közvetett megbélyegzésére hivatott a 9. alkotmánymódosítás (mely szerint „az anya nő, az apa férfi” – más értelmét nem látjuk, mert ezt gyakorlatilag senki sem vitatja, azok sem, akik azonos nemű partnerrel nevelnek gyereke(ke)t).
Az alkotmánymódosítás egyúttal garantálja „a gyermek születési nemének megfelelő, háborítatlan fejlődését” (annak ellenére, hogy Magyarországon tudomásunk szerint egyetlen LMBTQ-szervezet céljai között sem szerepel a biológiai nemükkel nem azonosuló gyerekek pubertásblokkoló kezelése). Ez a kitétel azonban elképzelhető, hogy a középiskolákból is kiszorítja az érzékenyítő (egyben bullying-ellenes) programokat. Az óvodai könyvbetiltásokat mindenképp alátámasztja – melyek annak ellenére születtek, hogy a Meseország mindenkié c. könyv szerkesztői a kiadványt nem óvodáskorúaknak, hanem idősebbeknek ajánlják. Dúró Dóra szélsőjobboldali képviselő az alkotmánymódosítást a saját könyvdarálása eredményének tulajdonította.
2019 végén a kormány egyik szócsöveként szolgáló Mandiner szerzője, Szilvay Gergely „A valódi nemváltás lehetetlen” c. cikkel ajándékozta meg karácsonyra a jobb sorsra érdemes olvasókat, amelyben a nemi átmenet orvosi vetületeiről spekulált anélkül, hogy egyetlen transznemű embert is (vagy legalább a területen járatos orvost, pszichológust) megszólaltatott volna. A címet később többször idézték kormánypárti politikusok. A kormánymédia, fittyet hányva a magyar transz emberek megélt tapasztalataira és valós törekvéseire, napi szinten ontotta a külföldi transzaktivizmus – médiareprezentációk által tovább torzított – szélsőségeit. E cikkek egyértelmű célja e gyenge hazai érdekképviseletű csoport nevetségessé tétele volt. 2020 nyarán a kormány törvényileg ellehetetlenítette a transznemű emberek nem- és névváltoztatását.
A gender fogalmával kapcsolatos hisztériakeltés egy kiemelkedő állomása volt, amikor 2020 elején egy Szakállas Katalin nevű felvidéki édesanya szerepelt (állítólag már nem először) a Hír Tv Credo c. műsorában, azt állítva, hogy azért költöztette haza a családját Kanadából, mert ott tömegével viszik a gyerekeket nemátalakító műtétre. Elmondása szerint ehhez elég, ha a kezükbe vesznek egy, a nemi sztereotípiákkal ellentétes játékot az óvodában. Kanadában élő magyar szülők ezeket az állításokat határozottan cáfolják, sőt felháborítónak tartják.
A kormány annak ellenére folytatta az év végén is a nő- és LMBTQ-ellenes politikáját, hogy a Fidesz meghatározó alakja, az Alaptörvény állítólagos megszövegezője, Szájer József lebukott egy illegális (kijárási tilalom alatt rendezett) brüsszeli melegorgián. Az ereszcsatornán át menekülő képmutató politikusról ezernyi mém született, de az ügy végül (noha sokan áttörő változást reméltek tőle) a vak komondor sorsára jutott.
Zavartalanul előretörő szélsőjobb
2020-ban még nagyobb teret kapott a szélsőjobb, melynek aligha titkolható feladata a kormány által hivatalosan fel nem vállalható ügyek és vélemények zavartalan előmozdítása.
2020 nyarán (ismét) szélsőjobbos csoportok menetrendszerűen zavarták meg a Budapest Pride rendezvényeit (noha meghiúsítaniuk már kevésbé sikerült azokat a korábbi évekhez képest, ám ez nem a rendőrségnek, hanem a szervezők jobb felkészültségének volt inkább köszönhető).
Beszédes, hogy a szélsőjobboldali zaklatóknak nem „csak” a szűk értelemben vett LMBTQ-témákat feldolgozó workshopokkal volt problémájuk, hanem a feminizmusról szóló előadásra is megpróbáltak kötelekedő szándékkal bejutni. A kormánysajtóban ezt követően csúsztató cikk jelent meg a történtekről, miszerint „a feministák elutasították a családanya véleményét”. Holott Budaházy Eddától nem családanya mivolta, hanem a korábbi Pride-rendezvényeken tanúsított kötekedő viselkedése miatt tagadták meg a szervezők a belépést. (Fokozzam? Feministának és családanyának lenni nem zárja ki egymást.)
„Genderellenes” és antifeminista média, kormányzati hátszéllel
Ősszel a kormányközeli Alapjogokért Központ kiadásában megjelent Marguerite E. Peeters Genderőrület: Útmutató a globális mesterterv megértéséhez c. kiadványa. A könyv központi állítása, hogy a „globális kormányzást” – leginkább az ENSZ-t –, és ezen keresztül a nemzeti kormányokat is mára szinte visszavonhatatlanul a hatalmuk alá hajtották a „nemek közti egyenlőség ideológiájának” letéteményesei: szakértők és nem kormányzati szervezetek, akik és amelyek az ötvenes évek óta munkálkodnak az emberiség romba döntésén.
Túlmutatva az eddig megszokott „genderideológia”-ellenes diskurzuson (melynek középpontjában, elrettentő szándékkal, a transz emberek, illetve a transz gyerekek álltak) 2020-ban megjelent a kormányzati kommunikációban a kifejezett antifeminizmus is - holott korábban még Novák Katalin is csak a „vadfeminizmust” ellenezte. (Függetlenül attól, hogy mit értett ez alatt, fogalmazásmódjával a feminizmussal való részleges egyetértést implikálta.)
2020-ban elindult egy Axióma nevű portál, amelyet NER-közeli
fiatal konzervatívok működtetnek. A portál egyes videóiban kifejezetten a
feminizmus legklasszikusabb eszméit támadja. teszi ezt, mint Pető Andrea történész felhívja a figyelmet, a hatvanas évek Amerikájának
vezető antifeminista aktivistája, Phyllis Schlafly érveivel (amelyek, noha
ezzel az Axióma ifjai mit sem törődnek, egy, akár a korabeli, akár a mai magyar
társadalomhoz képest gyökeresen más kontextusban születtek).
A közmédia – beleértve a közszolgálati televíziót, annak hirado.hu weboldalát, valamint a vidéki napilapokat is – egész évben rendszeresen mint objektív hírt főcímekben hozza le a kormány illetve a kormányközeli fundamentalista szervezetek antifeminista és LMBTQ-ellenes véleményeit, bármiféle objektivistásra törekvés, ellenpontozás, vagy a másik oldal megszólaltatása nélkül.
Beszédes zárása az évnek az Egyenlő Bánásmód Hatóság megszüntetése volt - ez volt az egyetlen szerv, ahová nemi alapú, anyaság miatti, illetve szexuális orientáció vagy nemi identitás miatti diszkrimináció esetén jogorvoslatért fordulni lehetett. Történt mindez nem sokkal annak kiszivárgása után, hogy a budakalászi (egyébként ellenzéki) jegyző a (vélt) melegsége miatt nem vett fel egy jelentkezőt.
Kilátások 2021-re
Összességében elmondható, hogy a backlash (visszacsapás) éveit éljük. A jövőben még több aktivitásra lesz szükség a feminista és emberi jogi elkötelezettségű állampolgároktól. Lájkolni, helyeselni, megköszönni az aktivisták munkáját már kevés; minél több csatlakozó tevőleges kiállására van szükség. Amit egy diktatúrában sem lehet elvenni senkitől, az a tudás: így hát bővítsük ismereteinket, osszuk meg a tanultakat, fejezzük ki egymás iránt a szolidaritásunkat, szerveződjünk, épüljünk – hogy egy majdani jobb politikai helyzetben már ne a nulláról kelljen indulnunk.
Ugyanakkor kérdéses a kormány „genderellenes” hadjáratának a politikai sikere, többek közt mert a magyarok többsége elutasítja az LMBTQ-emberek megbélyegzését, és – még ha nem is vagyunk egy feminista nemzet – nem nyitott a kifejezett antifeminizmusra sem. Elég megnézni az Axióma videói alatt keletkezett kommentek százait – joggal számíthatunk arra, hogy a portál a Nők a feminizmus ellen nevű 2015-ös kezdeményezés sorsára fog jutni.
Így sem lehetünk biztosak abban, hogy 2022-ben sikerül a nők és az LMBTQ-emberek jogait két lábbal taposó jelenlegi kormány leváltása – de ha sikerül is, akkor is (azon túlmenően, hogy csodát, nőjogi kánaánt semelyik politikai oldaltól ne várjunk!) rengeteg munka áll majd előttünk: a lezüllesztett ország morális újjáépítése, az elharapózott gyűlölet visszaszorítása (a kormány LMBTQ-ellenes támadásai óta több LMBTQ-ember számol be utcai zaklatásról, bántalmazásról), az emberi jogi és nőjogi szemlélet demokratikus normává emelése, nyomásgyakorlás a magyar áldozatvédelem érdemi, rendszerszintű átalakításáért, valamint a nők arányos politikai részvételéért – mindaz, amit a feminizmus jelent: küzdelem a nemek politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális, szexuális és magánéleti egyenlőségéért.
Antoni Rita
FACEBOOK-OLDALUNKON MEGTEHETED!