Hála Dúró Dóra leleményes marketingjének, mi ezt még nem mondhatjuk el magunkról, de Gábor barátunknak szeptember 30-án sikerült az utolsó pillanatban beszereznie egy példányt a Meseország Mindenkié c. botránykönyvből. A következő napokban Gábor részletes olvasónaplót készített, amit most veletek is megosztunk.
Véletlenül sikerült. Ötletszerűen rányomtam a Líránál az előrendelésre, ki is írta, hogy majd megjelenés után, erre egy órája érkezett a futár. Egy nap alatt. Az Úr hozzám irányítá az ő angyalát. Alámerülök a bugyrokba, és - mivel ez a könyv állítólag a gyerekeket veszélyeztető mértékig van átszexualizálva, sőt egy oktatáskutató egyenesen a "szexuális felvilágosítás" kifejezést is használta vele kapcsolatban - direkt keresni fogom benne a gyermekek szexuális befolyásolását. Párhuzamosan Dantét olvasok egyébként, tehát az apokalipszishez minden készen áll.
Na, meg is van az első mese. Dúró Dóra valószínűleg többek közt erre indult be, mert kellő műveltség hiányában simán lehet transznemű-propagandának magyarázni. Valójában egy görög monda, lényegében változatlan formában. Ami meg a szexet illeti, egy közepkori apáca életében valószínűleg több szex volt. Szóval idáig van egy görög mondánk (ami amúgy az európai szellemi örökség magjához tartozik). Ezzel még nem vágjuk haza a kiskorúak jövőjét - de nem sietem el, lehet, hogy a következő mese cselekményét még maga Borkai Zsolt is megirigyelné.
A helyzet még mindig nem akar szigorodni. A második mese egy Hófehérke-parafrázis, de a felháborodás itt végképp nem érthető, mert a sztori, mint rendesen, egy heteroszexuális házasságban csúcsosodik ki. De szex nincs. Hetero se. Amit talán a szélsőjobb kevésbé bocsát meg a főhősnek, az az lehet, hogy nő létére inkább a jelentősebb fizikai igénybevételt igénylő időtöltéseket kedveli, de mondom: ez a szexualitására nincs hatással, sem pszichés, sem fizikai értelemben. Mondjuk az utóbbira csak következtetni tudunk, soha nem esik szó róla. Ami ijesztő/zavaró lehet gyerekként ebben a mesében, az az eredetijében is az: adott egy patológiás személyiség, aki sorozatosan emberölés kísérletét valósítja meg, csak mert nem tetszik neki a másik egy adott tulajdonsága. Ezt persze a Mi Hazánk egyes hívei találhatják szexuálisan izgatónak, de az átlagos olvasó számára ez a mese se hordoz semmiféle szexuális töltetet.
És a harmadik! Az eddigiekben sem volt szex, de ebbe aztán végképp még csak belemagyarázni se lehet. Igazából inkább a Jancsi és Juliska előtörténetének nevezném, ami tulajdonképpen a patológiás gyász talaján magyarázza meg az ott vázolt eseményeket. Meg kell mondanom, nem vagyok benne biztos, hogy ez a mese segít akárkit is elfogadni (nem is tudom, kit kellene ebben a történetben); gyerekként én egészen biztosan tartottam volna valakitől, aki a saját félrement gyászmunkája miatt gyerekeket akar a szüleiktől elvenni, ráadásul azzal operálva, hogy jelentősebb források felett diszponál. Szóval itt az az érzésem, hogy ez a mese ténylegesen pszichopatológiát ábrázol (egyébként azt szépen, pontosan), de amit ábrázol, ahhoz valóban szaksegítség szokott kelleni. Ha itt a boszorkány a főhős, akkor ő nem valami semleges jellemzővel rendelkezik, ami miatt megbélyegzik, hanem objektíve megromlott a lelki egészsége. Másfelől az sem biztos, hogy szerencsés, hogy a patológiás gyásszal sújtott személyiséget a boszorkány szóval kapcsoljuk össze. Ebből nekem gyerekfejjel az jönne le, hogy aki furán viselkedik, az boszorkány, tehát valami negatív. Ha a helyére akarnánk ezt tenni, akkor valahogyan meg kellene világítani, hogy igazából nem boszorkány a szerencsétlen, csak segíteni kellene neki. Ehhez képest az utolsó képben azon agyal, hogyan tökéletesíti a teljesen maladaptív és láthatóan kudarcos megküzdési technikáit. De szex nincs, az tényleg nincs, és nem is fogja a sztori a kiskorúakat romlásba vinni- szerintem ez egyszerűen sok a célközönségnek. Elég sok elvont fogalmat kell megérteni ahhoz, hogy ennek a “boszorkánynak” a viselkedését a helyén tudjuk kezelni, és ne félelemmel közeledjünk hozzá.
Ennek az eredetijét meg nem ismerem, vagy nem ugrik be. Lehet, hogy ez egy leszbikus sztori, de annyira finoman van előadva, és annyira meseszerűen van fogalmazva, hogy a szereplőket inkább mondanám valamiféle barátoknak. Van benne egy morbidobez vagy gigantizmussal küzdő nő, aki a leírás szerint akkora, hogy a másik (akivel együtt laknak egy lakótelepen) belefér a kezébe. Mondjuk ezekkel az arányokkal nagyon nem is lehetne értelmezhető nemi aktust abrázolni, szóval az itt is elmarad. A legdurvább, amit tolnak, az az, hogy egy takaró alatt alszanak, mert hideg van. Dúró Dóra nagy örömére van benne egy kimondottan heteroszexuális rész is: ha jól értem, a fagyásra alkatából adódóan is hajlamosabb szereplő annyira megfagy, hogy a jégkirály felesége lesz. Mindent összevetve a történet inkább két (egyébként a meseszerűség miatt inkább kvázi-nemtelen) ember összetartozásáról szól, arról, hogy akárkik összetartozhatnak egymással pusztán azon a jogon, hogy mindketten emberek és van közös történetük.
Ez egy szimpla népmese, némi Mózes-áthallással, és a népmesékben megszokottnál kevesebb (nulla) szexualitással. A szigorúan heteroszexuális főszereplők egy része túlkoros a szexuális cselekmények végzéséhez, a többiek meg nem csinálnak ilyesmit. A szegénység, a gyermektelen öregség és ilyen jelleggel az adoptálás is klasszikus népmesei elemek, nem ebben a kötetben olvasnánk először ilyesmit.
Újabb női hős, aki nem szeret sztereotip módon nőies dolgokat csinálni, de ettől még heteroszexuális marad, az esküvőig menően. Újabb teljesen szexmentes történet.
Ennek a mesének a címválasztása azért felébreszti az emberben lakozó Freudot (a gyerekekben, szerencséjükre, még nem lakozik ilyesmi). És valóban: adott egy nőstény őzike, aki hím morfológiával érezné magát önazonosnak (de csak a másodlagos nemi jelleg - az agancs- tekintetében). Látszik, hogy mese a dolog, mert az erdő lakói, ahelyett, hogy fizikai és/vagy verbális agressziónak tennék ki, segíteni próbálnak neki. A nemi megerősítő műtétet (hogy a gyereket a nevén nevezzem) végül a Tavasztündér végzi el, kb. a mai sebészet lehetőségei és korlátai között. A sebészi eredmény tehát szükségképpen szuboptimális (ezt gyönyörűen sikerül egyébként leírni), viszont az őzike életminősége jelentősen javul a dologtól, tehát nettó nyereség a beavatkozás.
Szexuális cselekményt mindeközben senki nem végez, szexuális felvilágosítás nem történik, és a dolog egy gyerek számára mindenképpen főleg arról szól, hogy valaki szeretne valami lenni, azt nehéz elérni, de a többiek segítenek és így elérhető. Ez mindenképpen előremutatóbb,mint felnőtt emberként és családanyaként nyilvános könyvdarálással égetni magunkat. Nem tartok attól, hogy ennek a mesének a hatására óvodás kislányok, vagy később fiatal nők ostromolnák meg a kubai "nemátalakító" klinikákat, agancsot követelve maguknak. Egyébként szerintem Dúró asszony sem: az ő egyetlen félelme az, hogy az ilyen meséknek védő hatása van az ellen, hogy embereket egymás ellen lehessen uszítani akármilyen tulajdonság alapján.
Szex nincs, már csak azért sem, mert a főhős aszexuális, aki éppen azért raboltatja el magát alibiből a sárkánnyal, hogy elméleti síkon se nagyon merüljön fel a szex, meg semmi, ami ahhoz vezethetne. Kívánsága teljesül, és még az is rásegít a dologra, hogy a megmentésére induló királyi sarj se igazán a szexre hajt. Őt inkább a ruhatervezés és a crossdressing érdekli. Kettejükben közös, hogy otthon erőltetnék nekik a nemi viselkedési sztereotípiákat, ezért mindketten inkább egy KIMONDOTTAN ASZEXUALIZÁLT térbe húzódnak vissza (konkrétan összeköltöznek a sárkánnyal, hogy annak élelmiszeripari kiskereskedelmi bizniszét támogassák, ez tehát nemi vonatkozásban egy teljesen semleges tér). Érdekesség, hogy a sárkány figurája is egyfajta félreértett alakként jön át.
Nekem pesszimista megoldásnak tűnik, hogy a boldogságot ezeknek a gyerekhősöknek csak az otthonról elköltözés (a sárkánnyal, mint a társas kitaszítottság egyfajta nemtelen szimbólumával való összebútorozás) hozza el. Nem csinálnak semmi olyat, ami ennyire drasztikus megoldást kívánna; de lehet, hogy ezt csak én kombinálom túl, és egy 5-6 éves ebben annyit lát, hogy fullos pörgés sárkánnyal lakni, főleg, ha az ember olyan ruhát vesz fel, amilyet akar és azt csinál, amit akar. Mert amúgy a gyerekek szeretnek mindenféle ruhákat felvenni, meg nem azt csinálni, amit a felnőttek mondanak. Mindenesetre ezzel a mesével egy lépéssel se kerülnek a gyerekek semmi szexuális közelébe - épp ellenkezőleg.
Meghal az anya, alkoholista lesz az apa, de a gyerek mégis tartja magát. Ennyi. Senki még csak kézfogás szintjén se ér egymáshoz. Semmiféle nemi szempont nincs is az egész mesében.
Újabb szimpla mese. Semmi extra. Lehet, csak annyi a tanulság, hogy az ember látszólag hátrányos tulajdonsága (pl. a kutyatál pereménél alacsonyabb testmagasság) igazából előnyt is jelenthet (olyan perspektívát lát, amit más nem).
Az biztos, hogy még csak utalás sincs benne testi érintkezésre, de még csak nemi szerepekre se - egyáltalán semmire, ami miatt az óvodákban szodomita orgiák törhetnének ki. A kislány még csak nem is természetes úton születik, hanem egy virágból jön ki. OK, ez lehet egy szimbólum, de annyira finom, hogy ezt egy óvodás előbb hiszi el szó szerint, minthogy akár gondolkodni kezdjen rajta.
A cím itt sem egy leszbikus szexpartit vezet fel - a szegénységbe kirándulunk egy klasszikus, hasonlóságon alapuló szerepcserés történetben. A polgármester lánya és egy koldulásból élő, hozzá nagyon hasonló kinézetű lány cserélnek szerepet, és mindebből egy klasszikus szituáció következik, amikor az addig gazdagságban élő gyerek felismeri, hogy a kevésbé tehetős társadalmi osztályhoz tartozóknak mik a valós problémái (és erre lokális szinten hathatós megoldást is javasol- ez mondjuk nem klasszikus kellék). A polgármester jellemfejlődése eléggé idegesítő: a mese elején teljesen nyilvánvalóan egy A-személyiségű, szexista paraszt, a végén pedig minden átmenet nélkül egy szociálisan érzékeny, joviális apukává és városvezetővé változik. Szexre a szereplőknek nincs idejük- de azt tudjuk, hogy a szélsőjobb a szegénységet is gyűlöli, tehát azt pl. el tudom képzelni, hogy ez a mese kiverhette a biztosítékot. Segít nekik, mikor kerítést vagy falat is építhetne!
Meglehetősen életszerű történet arról, mi történik, ha valaki akármiben is másnak születik, mint a statisztikai átlag. Nem, nem melegnek vagy leszbikusnak, elég ha a fenotípus eltérő: ebben a mesében éppen egy számfeletti fülekkel születő - egyébként teljesen életképes és egészséges - nyulat ér az a megtiszteltetés, hogy a közösség már születése után fontolóra veszi, hogy egyszerűen oda kellene adni a ragadozó madaraknak. Azt hiszem, ez szimpatikus lehetett Dúró Dórának, lehet, ez a fordulat menthette volna a könyvet meg a darálótól. Végül is erre nem kerül sor, de mindenki cseszteti a nyulat, ahol éri, amíg csak a szupernormális hallásával meg nem menti az erdőt a tűztől. Akkor persze már mindenki benyal keresztcsontig.
Hogy mi ennek a teljesen szex- és LMBTQ-mentes mesének a tanulsága? Ha csak kicsit is eltérsz, simán életveszélyben lehetsz, és duplaannyit kell teljesítened, mint az arctalan tömegnek, hogy az arctalan tömeg megbocsássa, hogy vannak eltérő jellemzőid. Ráadásul a képmutatás se kevés. Nem biztos, hogy ezzel a gondolattal aludnék el legszívesebben, de hát lényegében igaz. Nem tolerálunk semmit, és a gyerekeket se hagyjuk békén, akarta mondani a miniszterelnök.
Gyakori történet, hogy a(z esetleg narkomán vagy alkoholista) szülő vagy mostohaszülő bántalmazza a gyereket/gyerekeket, esetleg a házastársat/élettársat. Ez megint olyasmi, ami egynémely mihazánkos honfitársunkban szexuális izgalmat kelthet, de egészséges emberben semmiképpen. A bántalmazó embert itt (nagyon szép képpel, a bántalmazó minőségi eltérőségét kifejezve, és egyben egy meséhez is illő módon) egy medve jelképezi, akit amúgy összefogva el lehet zavarni.
A hasonló módon bántalmazott gyereknek valószínűleg nem nehéz ebben a mesében magára ismernie, és azt is könnyű belátni, hogy ez a magára ismerés reményt adhat. A homoszexuális propaganda itt is elmaradt.
Adott egy kisfiú (a nevét nem mondjuk, nehogy elvigye az éjszakai dúródóra), aki rohadtul önbizalomhiányos és kicsit kényszeres is, majd rájön, hogy a nagyapja cirkuszi szórakoztatással foglalkozott, mire a kapcsolata a nagypapával felélénkül, és ez mindkettőjüknek jót tesz: a kisfiú nem önbizalomhiányos többé, a nagypapa pedig nem tetszhalottként tengeti a napjait. Tehát nem egy buzi kisfiú, akinek a buzi nagypapája buzi cirkuszos volt, nem. Csak simán, buzi nélkül. És senki nem fekszik le senkivel, és ilyenre utalás se történik. Fogynak a mesék, még mindig semmi szexuális cselekmény, semmi felvilágosítás. Ha így haladunk, az orvosok előbb kapnak közalkalmazottként béremelést magánpraxis mellett, minthogy itt valaha buziszex-propagandára kerüljön a sor.
Valószínűleg ez az egyik mese, amiről a botrány maga szól. Két fiatal férfi viszonyáról a következőket tudjuk meg: 1. Egész éjszaka beszélgetnek (a mocskos buzik, tisztességes magyar ember éjjel alszik), 2. egymásban találják meg életük párját, 3. lakodalmat csapnak. Kérdés, veszélyeztetheti-e ez egy kiskorú fejlődését? A testit biztosan nem, aligha áll meg pl. a végtagok hossznövekedése, ha egy ilyet felolvasnak valakinek gyerekkorában. Az értelmit se, elhülyülni se fog tőle. És akkor mi van az erkölccsel, ami szintén a veszélyeztetési tényállás része? Ha valaki pornót mutogat gyereknek, az biztosan megvalósítja a tényállást. De itt még csak utalás sincs szexualitásra. A jogszabály külön nevesíti elkövetési módként a “züllött életmódra rábírni törekvést.” Na, hát az itt főleg nincs. A bírói gyakorlat meg ezt a bűncselekményt főleg mulasztásban szokta látni (pl. nem ad enni a gyereknek, nem járatja iskolába), a magam részéről kétségtelennek látom, hogy amit Gulyás beszél (hogy a mesekönyv kiskorúak veszélyeztetését valósítja meg - a szerk.), az nettó baromság, egyszerű választási kampányszöveg.
Mindezen túlmenően igen, van olyan, hogy azonos neműek egymásban találják meg életük párját. A félelem itt, gondolom, az, hogy ha a gyerek ezt mesében hallja, akkor természetesnek veszi, hogy ilyen van (minek vegye amúgy, ha egyszer van?), és később majd kedvet kap hozzá. Ezzel természettudományos alapon nem tudok mit kezdeni, másképp meg nem akarok közelíteni, mert a másik ember iránti vonzalom nagyon keményen neuroendokrin kérdés, és praxist intellektuálisan tisztességes ember bizonyítható tényekre alapoz, nem virtuális entitásokra, mint Isten (nem szándékozva megbántani ezzel a hívőket, de a hit az nem bizonyosság).
Az ember agya nem kaméleon - plasztikus, de az nem úgy működik, hogy azonosul mindennel, amit tapasztal. Magyarán szólva az a szerencsétlen gyerek a tudomány mai állása szerint nem tudja buzira olvasni magát egy mesekönyvből. Az meg, hogy tud egy létező dologról és nem fél, irtózik, szorong tőle, mindenkinek jobb, de neki főleg. Arról nem is beszélve, hogy hány dolog van az életben, ami sokkal rettenetesebb, minthogy két férfi “lakodalmat csap” - és többek között azokat sem oldja meg az, ha óvónéniket Btk-val fenyegetünk.
Klasszikus sztori: házasodni kellene a királyfinak, az öreg királyné is presszionálja ebbe az irányba. Beindítják a castingot, végignézünk egy sor nőt a világ minden tájáról (akik igen jó bőröknek találtatnak), aztán mégiscsak az utolsó versenyző öccse lesz a befutó. Végül a kecskeáldozás és Baál imádása közbeni szodomita orgia elmarad, be kell, hogy érjük egy - ki gondolná - lakodalommal (a mesék soha nem a házasságkötést, hanem mindig is az utána jövő partyt hangsúlyozzák!). A lakodalom viszont a kötet utolsó előtti története óta nem poén, és ott már mindent elmondtam erről a kérdésről.
Azt gondolom, a kötet körüli hisztériát ez az utolsó két mese generálta - feleslegesen. Őszinte leszek: szerintem ezt a könyvet a véresszájú kritikusok meg petíciózók legnagyobb része egyszerűen nem olvasta. Van egy teóriám: megnézték az utolsó mese utolsó illusztrációját (a két herceg vagy királyfi) egymás kezét fogják és mosolyognak egymásra), és kitalálták hozzá, hogy miről szól a könyv. Nem mintha a valóság azokat a honfitársainkat érdekelné, de nem arról szól.
Végül a kötetről, ahogy van: egy kellemes tapintású, jól olvasható könyv, valóban jól eltalált illusztrációkkal. A képi világ passzol a mesék hangulatához. A mesék maguk nekem kicsit advanced level meséknek hatnak, szóval a szövegek hossza és komplexitása az óvodásnál azért idősebb befogadókat feltételez (a kiadó általános iskolás korosztálynak szánta, de a kritizálók leggyakrabban óvodásokkal emlegették együtt - persze lehet, hogy csak azért, mert a Dúró Dóra által vizionált bakkecskés szodomita orgia óvodás közegben a legdrámaibb). A legnehezebb mese talán a Jancsi és Juliska-parafrázis, ami egy nagyon bonyolult (nem szexuális) pszichopatológiát jár körül, az esettanulmánynak is elmenne. Kellemes egy hetet töltöttem ezzel a könyvvel. Mindenkinek el kellene olvasnia, de leginkább azoknak, akik nem olvasták és úgy beszélnek róla. Érdemben kellene vitatkozni minden kérdésről, amit ez a könyv felvet.
Braunitzer Gábor