Egy nembináris szemszög

Nemi identitásom szerint nembináris vagyok, de elsősorban csak egy ember. Azért írok, hogy eljöhessen egyszer az idő, amikor erről már nem kell írni. A megjelenés napján meghallgattam a 444 podcastját Vay Blanka és Balogh Zsófia részvételével, melyben a nembináris emberek is szóba kerültek, két különböző megközelítéssel. A beszélgetés egyik résztvevője sem érti a nembináris embereket, egyikük (Blanka) viszont a létezésüket elfogadja, a másikuk pedig nem, sőt, saját elmondása szerint a nemi identitás létezését is megkérdőjelezi.

A társadalmi nem (gender) és a nemi identitás (gender identity) viszont nem ugyanaz. Az előbbi a különböző biológiai nemekhez társított társadalmi szerepelvárások összessége, és teljes mértékben társadalmilag meghatározott. Az utóbbi, a nemi identitás összetettebb dolog. Van egy biológiai, genetikai része, van egy társadalmi része, hiszen az ember közösségi lény, és ezeken túl van egy harmadik komponense is, amit én most pszichológiai/spirituális komponensnek fogok nevezni és úgy tudom meghatározni, hogy önmagunk lényege.

Ezt a három komponenst veszem sorba, nembináris szemszögből. Első körben vizsgáljuk meg, milyen lehet egy nembináris szemszög, egyáltalán mi is az a nembináris. Röviden: nem nő és nem férfi, hanem valami más. Ezen túl, nembináris és nembináris ember is eltér egymástól, a nembinaritásnak különböző változatai, árnyalatai vannak. Kategóriákat mégis lehet alkotni, és a kategóriák segítenek is elhelyezni saját magunkat a világban. Segítségükkel megérthetjük magunkat, hogy további felfedezőútra induljunk egy biztos pontról, és segítségükkel talán egyszerűbb megértetni magunkat másokkal, ha azt szeretnénk.

Léteznek olyan nembinárisok tehát, akik azt mondják, ők sem nők, sem férfiak, ők ezen a dolgon kívül vannak. Léteznek olyanok is, akik azt mondják, valamiféle spektrumon vannak, férfi és nő között, nem tudják azt mondani magukra, hogy férfiak vagy nők, és ez a hangsúlyos. Léteznek olyanok is, akik azt mondják, ők férfiak és nők egyben, mindegyik és egyik sem igazán, mert a halmazból, a dobozból kilógnak. Vannak olyanok is, akik ún. genderfluidként határozzák meg magukat és azt mondják, az, hogy milyen neműek, időben változik, és nekik ez identitásképző dolog. A nembináris tehát egy ernyőfogalom, hasonlít a queer vagy genderqueer-re, hogy ki melyik szót használja saját maga megnevezésére, az pedig egyénfüggő.

A nembináris identitások sok esetben beleeshetnek a transzgender ernyő alá, de létezik olyan nembináris is, aki nem tartja magát transznak. Én saját magamat a transz ernyő alá tartozónak veszem.

Való igaz, nehéz lehet egy férfitől vagy nőitől eltérő identitást megérteni, talán még könnyebb azt megérteni, hogy valaki női testbe születve tudja és érzi magáról, hogy ő férfi vagy fordítva. Teljesen talán nem is fogjuk érteni, ahogy az sem feltétlenül igaz, hogy tudunk végezni az önismereti utunkkal és teljesen ismerni saját magunkat.

Mégis, megpróbálom a dolgot a három komponens plusz az egész alapján darabokra bontani, és reagálni a nembináris emberekre vonatkozó kritikákra.

Kezdem az egésszel, az identitás-szemszöggel. Elsősorban mi emberek, emberek vagyunk. Azonban amikor elkezdünk valakit leírni vagy magunkról nyilatkozunk, alapadatokat adunk meg, egyből elmondjuk, hogy nő vagy férfi, vagy nembináris, ennyi éves, és onnan folytatjuk. A nem és a nemi identitás alapvetően nem változik, maximum utóbbinak a felismerése és kimondása vagy kinyilvánítása.

Az, hogy további halmazok léteznek, nem érvényteleníti a férfi és a női halmazok létezését.

A nembináris emberek nem vitatják el (esetleg egy-egy szélsőséges esetet kivéve, ami mindig van, és nem igazán érdemes belőle kiindulni) hogy érvényes a férfi és női nemi identitás kategória.

Áttérek a biológiai/genetikai síkra. Bár sok nembináris ember interszex, ha valaki interszex, nem feltétlenül nembináris, ahhoz „jól jön” még a társadalmi viszonyulás és a pszichológiai/spirituális komponens is.

Pszichológiai síkon, lehet, hogy éreznek testükkel kapcsolatos ún. diszfóriát, ami a szorongás egyik fajtája és lehet, hogy nem éreznek ilyet. Aki ilyet érez, az a bináris transz emberekhez hasonlóan érzi. Az egyes nemekhez tartozó jellegek okoznak neki szorongást, diszfóriát: női testtel rendelkezők esetében okozhat ilyet a mell, a punci, de nem csak ezek: a kis láb, a széles csípő, a kevés szőr, és még sorolhatnám. A férfi testtel rendelkezőkről pedig nem írok, mert nem tudom, milyen. Ez a diszfória, szorongás, tapasztalatom szerint jelentkezhet a társadalmi/szociális komponens nélkül is. Ezért írtam pszichológiait és nem pszichoszociálist.

A társadalomban létezés azonban ezt felerősítheti. Ezért sok nembináris öltözik olyan ruhákba, ami nem hangsúlyozza ki a biológiai nemét, előkerülnek az oversized pulcsik, az unisex pólók, aki női testben él és akit a melle zavar szorítót (más néven mellkasleszorítót, bindert) vesz fel. Mert sokunkat zavar az, ha a társadalomban egy olyan kategóriába tartozónak tekintenek minket, amik nem vagyunk. Kezdve a társadalomban jelenlévő, amúgy akár udvarias gesztusoktól, folytatva a megszólítással, köszönéssel, és a többi. Naponta sok olyan szituáció van, amikor a társadalomban az embert nem szimplán emberként kezelik. Engem például nőként kezelnek, hiába öltözöm férfi ruhába, hiába rövid a hajam, hiába van rajtam binder és akár hiába viselek boxert pack-kel. (A pack/csomag egy szilikon vagy más anyagú, péniszt vagy annak formáját imitáló tárgy, amit az alsónadrágba lehet tenni.).

Nem vitatom el, a nőkre nehezedik társadalmi nyomás, és még rám is. Anya vagyok. Két gyereket szültem, természetes szüléssel, a másodikat mindenféle beavatkozás nélkül, vízben. Természetesség-párti vagyok. Feminista vagyok. Egy feminista nembináris. Egy feminista nembináris, aki bizonyos szempontból privilegizált helyzetben van. Olyannyira, hogy erről gond nélkül írhat. Nem azért nem vagyok nő, mert a társadalmi szerepekkel nekem bármikor gondom volt, legalábbis ha volt is felém elvárás, nem akartam neki feltétlenül megfelelni. Azon túl, hogy házastárs (hivatalosan feleség) vagyok és anya, társadalmi szerepben, a munka világában sosem nőként működtem, nem is igazán kezeltek úgy. A családunkban pedig saját egyensúlyunk van, szintén. Ahol nőként kezelnek, az az utca, a bolt és társai. Volt részem abban, hogy megtámadtak, valószínű meg akartak erőszakolni (úgy tűnt az indulás), de végül „csak” kiraboltak, a verekedésnek ez lett a vége, aztán lett belőle, természetesen, még rendőrségi feljelentés.

Azért vagyok nembináris, mert minden egyben vagyok – jön a pszichés/spirituális rész. Ezt persze nehéz megfogalmazni is. Van egy belső lényegem, és a nembinaritás a lényegem darabja. Akár a lelkem darabja, ha úgy tetszik. Hogy emellett akkor miért zavar az, hogy kicsi a lábam? Meg hogy lecsókolomoz a postás? (Ez utóbbi a nők egy részét is zavarja, ezt sem veszem el tőlük, megfér ez egymás mellett, hogy egy nőt meg egy nembinárist is zavar ez.) Engem azért zavar, mert nem vagyok nő. Teszek azért, hogy ezt láttassam, és mégis valami másnak látnak.

Kuflikat olvastam a gyerekeknek, és az egyik részben előkerül, hogy az egyik szereplő pocsolyát gyűjtene. Mi teszi a pocsolyát? - merül fel a kérdés, a mélyedés, vagy a víz. Ha összegyűjtjük a vizet egy üvegbe, akkor pocsolyát gyűjtünk? Ez már persze, valamilyen más, filozófiai síkra viszi a gondolkodást, de engem megerősít abban, hogy kell a mélyedés is, és kell a víz is egy pocsolyához, mert amit elviszünk, az csak a pocsolya vize. Hozok még egy magyar klasszikust: „nem adhatok mást, csak mi lényegem”. Ezzel csökken a szorongásom, és jobban érzem magam. És ezzel, talán, nem zavarok senkit.

Az viszont engem zavar, ha mondom a nevemet, és valaki szándékosan nem úgy hív. Miben más ez, mint ha valakinek traumája van, és lecseréli a régi férfinevét másik férfinévre vagy egy nő házasságkor felveszi a férje nevét? Őt tudjuk úgy hívni utána. Plusz egy nevet (külföldiek esetében személyes névmást) megjegyezni nem annyira nagy dolog, ha tiszteletben szeretném tartani a társamat.

De ha ott ülök, és azt mondják a kifejezett kérésem és állításom ellenére, hogy „de te nő vagy”, akkor megint csak azt érzem, hogy engem nem tartanak tiszteletben, sőt, méltóságomban sértenek meg. Vagy őrültnek, bolondnak, hülyének néznek, a transzneműség létezését is megkérdőjelezik, ami pedig jogosan hívható transzfóbiának. Ha azt hallom, hogy ha hormonterápiába kezdek majd, meg fogom ijeszteni a nőket a női mosdóban, ezért legyek szíves a férfi mosdóba fáradni, akkor egyrészt azt mondom, persze, ez így normális, másrészt talán jogosan kérdezem meg, hogy mi teszi a veszélyes embert? Az, hogy arcszőrzete van, az ez alapján elég-e? Vagy pénisz is szükséges mondjuk hozzá, mert ugyanezen az alapon akkor vajon én veszélyben vagyok a férfi mosdóban ebben a helyzetben? Nem, alapban nem érzem magam veszélyben, és azt gondolom, a mosdóba az ember a dolgát végezni megy. Akinek más szándéka van, az sajnos a statisztikák alapján leginkább ciszhetero férfi és nem törődik azzal, mi van az ajtóra kiírva. Ha nőnek öltözik, azzal a nőkön túl ráadásul árt a transz közösségnek is, sajnos. Közben értem is. Értem, mert nagyon sok nő sajnos traumatizált, értem, mert én nem vagyok nő (csak biológiailag, és még, mert ugye ezen is részben lehet változtatni), de én is traumatizált vagyok. Női mosdóban próbálok nem másokat triggerelni, és a másikra figyelni.

Viszont ennek mentén, azt is láthatjuk, hogy van még elég dolog a társadalomban, kezdve az erőszak visszaszorításával. Ilyen teendő például a nők és más marginalizált csoportok (LMBTQ-közösség, romák, szegénységben élők, mentális betegséggel élők, hajléktalanok vagy lakhatási szegénységgel és problémákkal küzdők, traumatizált emberek, egyszülős családok, egyedülálló anyák, fogyatékkal, fogyatékossággal élők vagy fogyatékosok, neurodivergens emberek, stb.) helyzetének javítása és ilyen a klímakatasztrófa elkerülése. Ugyanis lehet vitatkozni azon, - szerintem is lehet - hogy a versenysportban mik legyenek a kritériumok (meg azon is, hogy mi a létjogosultsága a versenysportnak egyáltalán), azon is lehet vitatkozni, hogy hány éves kortól tartunk érettnek valakit, hogy a saját testéről döntést hozzon (tehát a magyarországi 18 év oké-e), de az előző mondatban említett problémák első körben fontosabbnak tűnnek. És remélem, nembinárisként is tudok tenni, hogy azokban előre menjünk.

Singer Eddie

Megosztanád a gondolataid? Itt a Facebook-posztunk alatt megteheted. Tudod: csak kedvesen és okosan!