2022. szeptember 16-án az erkölcsrendőrség agyonverte Jina Mahsa Amini iráni kurd nőt, mert egy hajtincse kilógott hidzsábjából. Irán utcái lángba borultak és ez az iszlám rezsim megdöntésének esélyét is magában hordozta. Az iráni nők felkelésével szolidarítva a világ minden táján skandálták: „Jin, Jiyan, Azadi” - „Nő, Élet, Szabadság”, és ezzel együtt a mozgalmat a világ első feminista forradalmának nevezték.
A felkelés által kiváltott nagymértékű lelkesedés egy fontos tényt is kiemel. A szlogen, ami alatt az elnyomás ellen tiltakozó tömegek globális szinten egyesülni tudtak, nem először csendült fel, és nem is véletlenül. A jelmondat a kurd nők több mint negyvenéves harcában gyökerezik, eredetének feltárása pedig lehetőséget ad arra, hogy jobban rálássunk a Közel-Keleten zajló társadalmi folyamatokra.
A szlogen először 2006. március 8-án jelent meg az nemzetközi nőnap alkalmából tartott demonstráción, amit kurd nők szerveztek Törökország számos pontján. A kurd szabadságharcban e szavakat Abdullah Öcalanhoz társítják. Ő a Kurd Munkáspárt (PKK) terroristának minősített bebörtönzött elnöke, aki 1999 óta tölti életfogytig tartó büntetését egy magánzárkában. A PKK az 1970-es években jelent meg Szíriában, alapítója akkoriban egyetemi tanulmányait félbehagyva bontakoztatta ki az országban a független kurd államért küzdő marxista-leninista mozgalmat.
1986-ban, a Kurd Munkáspárt harmadik kongresszusi ülésén bejelentették egy független női szervezet létrejöttét, 1987-ben pedig létrejött a Kurd Hazafi Nők Egysége (YJWK). Ez a csoport tartotta abban a körben az első elméleti beszélgetést a patriarchális kizsákmányolásról, a nők felszabadításáról, a nők társadalmi képéről és családban betöltött helyükről. Ezeket a gondolatokat Öcalan Nők és a család problematikája Kurdisztánban c. könyve foglalta össze. 1993-ban használta először a szlogenné vált mondatot a mozgalom céljainak velős megfogalmazására, és ekkor alakul meg a nők (felfegyverzett) katonai egysége. A nők nemcsak a kurd függetlenségért harcoltak a hegyekben, hanem a patriarchális berendezkedés ellen is férfi bajtársaikkal. Az első női párt (PJKK) 1999 márciusában jött létre, nem sokkal Öcalan bebörtönzése után. A párt következő évben átnevezte magát Szabad Nők Pártjára (PJA), amivel azt akarta üzenni, hogy bárki csatlakozhat nemzeti háttértől függetlenül, ezzel azt remélve, hogy felülemelkedhetnek a nacionalizmus beszűkült, faji identitásra épülő fogalmán.
Mindez csupán annak a tudatosítása, hogy a kurdok történelmileg elnyomott és a legnagyobb (mintegy 50 milliós) lélekszámú hazátlan nép Iránban, Szíria peremén, Irakban és Törökországban, és hogy a küzdelmeiket érdemes megismernünk. A női jogok legradikálisabb kísérlete most is zajlik, ráadásul talán a legváratlanabb helyen: Észak-Szíriában.
Rozsava forradalma a nők forradalma
A rozsavai női forradalom kevéssé szerepelt a médiában. Nem kizárt, hogy azért, mert Törökország-NATO tagállam, a kurd függetlenedést pedig terrorizmusnak bélyegzi, emellett pedig napjainkban is bombázza Rozsavát. A kurdok Erdogan és az Aszad-rezsim szorításában, az Iszlám Állam elleni harcok közepette teremtették meg a feminista demokráciát.
Rozsava egy 2012-ben (a szíriai polgárháború folyamán) létrejött de facto autonóm kurd régió Szíria északkeleti részén. Az elnevezést gyakran az egész szíriai Kurdisztánra is szokás használni, jelentése: nyugat (a kurdok által lakott terület nyugati részéről van szó). Az észak-szíriai harcok alatt egy olyan politikai kísérlet indult, melynek eredményeként egy hiperpogresszív államalakulat jött létre, ami egy egyéni, független kormányzást tűz ki célul, közepén a női egyenjogúsággal. Ez pedig – legalábbis papíron – több jogot ad a nőknek, mint ami a világ bármely pontján megszokott.
Közel tíz éve már annak, hogy a szíriai kurd harcosnők hőstetteiről szóló hírek és képes beszámolók kiemelt figyelmet kaptak a világsajtóban. Ezek a nők az YPJ-hez, a kurd Női Népvédelmi Egységek nevű csoporthoz tartoztak, és már jóval az ISIS elleni háború előtt is a kurd érdekek védelmében ragadtak fegyvert. Az Iszlám Állam ellen harcoló szíriai kurd nők az egyenlőségért vívott harc jelképeivé váltak. Ezek a – mind kurdokat, mind arabokat vezető – nők a saját és népük védelmén, és a régió nőinek felszabadításán dolgoznak. Számukra az ISIS minden, csak nem absztrakció. Az ütközetek közben rádiójukon keresztül szüntelenül hallgathatták, ahogy az Iszlám Állam harcosai arról beszélnek, hogyan akarják megölni és lefejezni őket, ezzel azt remélve, a nők idő előtt feladják magukat. Nem sokkal később ugyanazok a férfiak viszont már arra figyelmeztették egymást, hogy vigyázzanak az „okos” női mesterlövészekkel. Ezek a fiatal harcosok kiismerték az ISIS taktikáit, de ha kellett, önmagukat is feláldozva végeztek a Daesh tagjaival. És nem hagyták, hogy élve elfogják őket. Kobani központjában egy emlékmű tiszteleg Arin Mirkan előtt, aki 2015-ben felrobbantotta magát az ISIS elleni harcban. Húszéves volt. A közlekedési táblákat az Iszlám Állammal való harcban elhunyt nők képével díszítik, a temetőkben pedig a hosszú sírkősorokra ragasztva elesett fiatal nők képeit láthatjuk.
A világ árgus szemekkel figyelte a küzdelmüket, mindenki ujjongott az Iszlám Állam feletti győzelmükön. Majd pedig a nagyhatalmi taktikázás következményeként két ellenség között találták magukat. Értelmet kap a kurd mondás:„Nincsen más barátunk, csak a hegyek”A Közel-Kelet társadalmában sokan nem hisznek abban, hogy a nők bármilyen hatalommal vagy erővel rendelkeznének. Rojda Felat, a YPJ parancsnokának szavaival: „Azon tűnődnek, vajon bátrak-e a nők a harcban, meg tudják-e védeni magukat, vagy a férfiakra támaszkodnak? Pontosan ez volt az oka, hogy megszerveztük ezt az egységet.”
A portrék mögött húzódó okok már nem lettek annyira felkapottak a mainstream médiában, mint maguk, a brutálisan kegyetlen Iszlám Állam ellen kiálló és győzelmet arató hősies, „éterien szép” amazonokról készült fogyaszthatóvá tett fotók. Felmerült a kérdés, hogy a bátor, harctól megedzett és közkedvelt katonanőket csupán a propaganda tolta előtérbe, vagy valóban nagy volumenű változások mennek végbe háborúk közepette a női jogok terén a Közel-Keleten, ami talán a világ eddigi legnagyobb társadalmi kísérlete: egy ökofeminista alapon szerveződő, vallástalan, nem állami politikai adminisztráció megteremtése, amiben minden társadalmi csoport szabadon élhet és a hatalmat a nép demokratikusan számon tudja kérni.
„Az észak-szíriai nőjogi mozgalom leginkább egy földrengéshez hasonlítható a politikát, a kormányzást és a régió biztonságát is tekintve.” - írja Gayle Tzemach Lemmon, a Kobani Lányai (Bátor nők az Iszlám Állam ellen) könyv szerzője, aki többéves helyszíni kutatómunkát végzett, és így írta meg az ISIS legyőzőjévé váló kurd női milícia történetét. A harc és győzelem után, a jelenleg is tartó szíriai polgárháború közepette láthatjuk meg, hogy mi történik, ha a nőknek van szava a vallástalan helyi igazgatásban. Ezt nevezhetjük szocialistának, utópikusnak, marxistának és feministának is, de megnevezéstől függetlenül a szíriai kurdok a háborúskodás ellenére tovább folytatják az úgynevezett „demokratikus projektjüket”. A háború poklában törtek utat a női egyenlőség megteremtésének esélyére.
A fronton harcolók a történet kezdetei. Lemmon leírja, hogy Szíria utcáin az ellenőrző pontokon női őröket lehet látni, és sok nő forgalmi rendőrként dolgozik. Katonai irodákban gyakran nőkkel találkozhatunk. Gyakran tűnnek fel védelmi miniszterekként, olykor náluk évtizedekkel idősebb férfi helyettesekkel. A régió városainak politikai tanácsai férfi-női társelnökségben működnek. Ez talán „tokenizmusnak”, a nagyképben nem számító szimbolikus tettnek tűnhet, azonban, ha a változás nem is fél- vagy egy év alatt megy végbe, az a tény, hogy a nők elrendelt tagjai a helyi önkormányzatnak, rendkívüli kihatással van például azokra a családokra is, ahol a lányok taníttatása és a nők mozgástere jelentősen behatárolt.
Rozsava alapító dokumentumának fókuszában – amik arra a régióra vonatkoznak, ami hivatalosan nem rendelkezhet szuverenitással, és így közigazgatásilag javarészt Szíriától függ – a nők állnak.
„Férfi és nő egyenlő a törvény előtt. Ez a törvény garantálja a női egyenjogúságnak azonnali teljesülését, és utasítja az intézményeket, hogy törekedjenek a nemi diszkrimináció megszüntetésére.”
Ilham Ahmed, a Szíriai Demokratikus Tanács társelnöke és politikai aktivista szerint: „A világ többi pontján zajlott forradalmakat tanulmányoztuk. A nők is részt vettek ezekben a forradalmakban, de azok végeztével vissza kellett állniuk a konyhába. Emiatt döntöttünk úgy, hogy a nők szabadságát fogjuk a dokumentum középpontjába helyezni.”
A háborút megélő férfiak gyakran érvelnek egy női társadalom mellett, és a nők tárgyiasítása ellen. „Rozsava forradalma a nők forradalma” – mondja az ISIS ellen való küzdelem veteránja, Nori Mahmoud, a csupa férfiakból álló YPG szóvivője. „Természetesnek és helyesnek látjuk a helyzetet, hiszen ez a nők döntése. Csak akkor érhetjük el a forradalmunk célját, ha a nők visszaveszik a jogaikat.”
A törvény is változik. A többnejűséget és a gyermekházasságot törvény korlátozza. A hozományt (specifikusan abban az értelemben, amikor a házasság megköttetésekor a feleség családja vagyont ad át a férjnek vagy a férj családjának) betiltották. A törvény, bár nem képes átírni a tradíciót, lépésről lépésre megváltoztathatja azt.
„Egy 5000 éves kultúra nem tud hét év alatt megváltozni” – mondja Ahmed, aki azt is hozzáteszi, hogy ő és nőtársai rengetegszer egyeztettek sejkekkel és papokkal ezekről a törvényekről.„A taníttatásra koncentrálunk. Lassan változtatjuk meg a társadalmat azzal, hogy fiatal lányokat arra tanítunk, hogy higgyenek a férfi és nő közötti egyenlőségben.”Nőtudomány
A Rozsava Egyetem úgynevezett „Jineolojî”, vagyis nőtudomány tantárgyat indított, melyben a női jogok részei a tantervnek, és melyet Öcalannak kreditálnak. Szerinte a nőtudomány ugyanolyan tantárgy, mint akár a szociológia vagy a pedagógia, és az egyetlen ok, amiért nem jött létre korábban, az volt, hogy a tudást férfiak által torzítva lállították elő. Azt a funkciót látja el, hogy ideológiai alapot és megoldásorientált mintát adjon egy olyan rendszernek, ami a demokratikus konföderáció alapját állítja fel nőkkel a középpontban, azzal a céllal, hogy a kapitalizmussal és a patriarchális elnyomással vegye fel a harcot.
Öcalant börtönévei alatt Murray Bookchin gondolkodása a radikális önkormányzatiság kérdéskörében arra sarkallta, hogy lemondjon az államról, amit immáron egy eredendően patriarchális, erőszakos és antidemokratikus szervezetnek gondolt, és egy új modellt hozzon létre: a demokratikus konföderációt. Az antiállamisággal együtt abban hisz, hogy a nőknek kell a forradalom élén állniuk. Börtöni olvasólistája feminista írásokból állt olyan alkotóktól, mint: Judith Butler, Maria Mies, vagy a kurd feminista forradalmár Sakine Cansiz. Ők lehettek a legnagyobb hatással Öcalán feminista hitére, miszerint a 19. század munkásforradalma és a 20. század nemzeti felszabadítás küzdelmei után a 21. század a női forradalomról kell, hogy szóljon. A nők szabadságának priorizálása az egész emberiség szabadságát készíti elő, és ez a gondolat vezeti a rozsavai forradalmat, és a kurd mozgalmat a függetlenedésért. Számára „a nők szabadsága fontosabb, mint a haza szabadsága”.
Azt írja: „A nők biológiai különbségével igazolták rabszolgasorba verésüket. Minden munkát, amit a nő tesz, alapvetésként kezelnek, és nincs megbecsülve.”
Továbbá: „A nők nyilvános térben való létezését korlátozza a vallás, és szégyenteljesnek minősíti. Így záródnak ki a nők az összes fontos társadalmi aktivitásból, és így válik a »gyengébbik nem« gondolata elfogadottá. A társadalom nem csupán más nemként kezeli a nőket, hanem szinte más fajként, nemzetként, osztályként – egyik faj, nemzet vagy osztály sincs kitéve olyan szintű szisztematikus rabszolgaságnak, mint a háziasszonyosítás.”Miközben Öcalan fogalmazta meg a nőtudomány alaptételeit, a kurd nők viszik azt tovább és folyamatosan fejlesztik az aktivizmusuk és tapasztalataik alapján, amiket a 2012-es rozsavai női forradalom során szereztek. Kurdisztán hegységeiből indultak azok a gondolatok, amik aztán az egész társadalomra kiterjedtek.
Léteznek különböző nőtudományi bizottságok Kurdisztán-, Európa- és Oroszország-szerte és nemzetközi konferenciákat is tartottak a témában. Dilar Dirik legutóbbi a kurd nők mozgalmáról szóló könyvében csak röviden tér ki a nőtudományra, mert ahogy fogalmaz: „folyamatosan alakul, és ebben a szakaszban a pontos meghatározása behatárolhatja a fejlődését”.
Tagadja, hogy a patriarchátus által megszabott szemszög objektív és racionális volna és ezzel megtagadja a konvencionális tudományokat. Felsorolja azokat a területeket, amikben a nők központi szerepeket töltöttek be, de mára a történelem horizontja alá csúsztak.
A nőtudomány igyekszik tisztázni, hogy miben különbözik a többi fajta gondolkodástól. Sokakat azok közül, akik támogatói a mozgalomnak, meg megdolgoztak ezáltal, hiszen rengeteg ága van a feminizmusnak Nyugaton, így a nőtudomány minden állítása elhangzott már valahol, valamikor. Különállóságát hangsúlyozva a nőtudomány homogenizálja a nyugati feminizmust, liberálisként feltüntetve, nem említve annak radikálisabb szálait. Dilar Dirik kritikája szerint a liberális feminizmus egyénközpontú és jogi megközelítése a változás felé a mozgalom lecsendesítéséhez és nem a rendszer változásához vezet. (Ezt a kritikát radikális, szocialista és marxista nők is vallják.)
A kurd feministák azonban arra is figyelmeztetnek, hogy ez a rengeteg perspektíva töredezettséget okoz a transznacionális feminizmusban. A nőtudománynak sikerült egyesítenie a különböző gondolatok egy-egy részét egy keretrendszer alatt, és a kurd nők emögött egyesültek. Az antiállamisági gondolkodásuk sok anarchistát vonzott be.
Mások a rendszer és az egyén változtatásának együttes szükségességét, és a két fél szimbiózisát találják vonzónak. Ezzel szemben a marxizmus szerint az egyént a társadalmi (osztályszintű) berendezkedés formája, így ha a rendszer változik, az progresszívebben hat az emberi karakterre.
A Forradalmi Tanítás kiskönyve szerint: „Nem vihetünk véghez egy forradalmat azzal, hogy megváltoztatjuk a rendszert, és tőle várjuk, hogy változtassa meg a benne lévő társadalmat. Azt látjuk a történelemből, hogy ez nem elégséges.”
A szlogen „szabadság” része arra is utal, hogy a változó mentalitásnak a nőkben és a férfiakban is meg kell történnie. Dirik szerint a női felszabadítás ideológiája nem csupán nők számára rendelkezésre álló keretrendszer. Mindezt a férfiaknak is megtanítják, akik hadseregét az alapján értékelik, hogy hogyan közelítik meg a női felszabadítást, és hogy mennyire vesznek részt „férfi” szabadságot érintő kérdésekben.
Az együttélés és a domináns maszkulinitás kérdését is vizsgálják. Céljuk, hogy ne a rabszolgaság, hanem szabadság következzen az olyan dolgokból is, mint a női-férfi szexuális kapcsolat.
A nőtudomány az esztétikai hangsúlyában is különbözik a tudományosságtól és a klasszikus társadalmi tudomány felfogástól, valamint különös a felszabadító mozgalmak között. A szépséget nem úgy definiálják, hogy mi attraktív, hanem egy olyan dologként, ami szinonimája a szabadságnak, a kultúrának és az etikai értékeknek. Öcalan szerint: „Aki harcol, az szabad lesz, és aki szabad lesz, az gyönyörűvé válik, és aki gyönyörű, azt szeretik.” Az esztétikának ilyen módon az igazsághoz, a függetlenséghez és a felszabadításhoz való elkötelezettségből kellene erednie.
A rozsavai Nőtudományi Akadémián tanuló Zozan Sima gondolatai: „Nők, akik demokratizálják a politikát, nők, akik kockára teszik az életüket, hogy megvédjék közösségüket és egymást, nők, akik együtt élnek (kommunálisan), nők, akik megmentik az ökológiai egyensúlyt, nők, akik szabad országokban küzdenek a gyerekneveléssel, ők mind gyönyörűvé válnak a küzdelmeiken keresztül.”
Nadje Al-Alit és Isabel Käsert feminista akadémikusok A Feminizmuson túl? Nőtudomány és a kurd női szabadságharc esszéjükben más perspektíva szerint vizsgálják a nőtudományt. Bemutatnak olyan transznacionális feministákat, akik megkérdőjelezik a vallástalanság és a spiritualitás binárisságát, és felsorolnak olyan feministákat, akik kritizálják a társadalmi tudományokat, és a női történelem feltárására tették fel életüket.
A kurdok kritikája a következőt állítja: a globális feminizmus széttagolt, és képtelen kritikus perspektíváját politikai akcióvá fordítani. A két akadémikus a feminizmus mobilizálásának hosszú történelmére mutat, ami véleményük szerint „bár sok akadállyal találkozott, és nem volt képes teljesen felszámolni az egyenlőtlenséget, központi szerepet töltött be a strukturális egyenlőtlenség és a nők mindennapi életének javításában”. A női küzdelmek töredezettsége, a különváló szálak – radikális feminizmus, anarcho-feminizmus, marxista-feminizmus, ökofeminizmus – visszatartanak minket. A nőtudományi kiskönyv a nyugati feminizmust „reményteli mozgalomnak” nevezi, forradalmi potenciál nélkül.
Öcalan a Felszabadított életben amellett érvel, hogy a feminizmus nem lehet igazán sikeres egy kapitalista rendszerben, ami az osztályokba rendeződésre épül; és hogy a faji és osztályi egyenlőség egy vallástalan demokratikus rendszerben része a nők felszabadításáért folyó küzdelemnek. A transznacionális feminizmust sokszor egy középosztálybeli ügynek tekintik, ami kizárja a munkásosztályt és a kisebbségi nőket.
Al-Ali és Käser megjegyezte: „A nőtudományban olyan változás elhozásának potenciálja rejlik, amit még nem lett realizátak egy feminista politika által sem.”A szexualitással és a vággyal való szembenézés a mozgalom Achilles-sarka
Rahila Gupta 2016-os rozsavai látogatásakor a leszbikus és meleg kapcsolatokról is próbálta kérdezni a nőket. A leggyakoribb válasz az volt, hogy ez jelenleg nem prioritása a mozgalomnak. A két akadémikusnő interjúiból is kitűnik az idegenkedés a szexualitás kérdéseivel kapcsolatban, amik általában szégyenteljesnek, és vitatásra nem alkalmasnak vannak elkönyvelve. Az LMBTQ-identitásokat a fogyasztói társadalom részének és a kapitalista árusításnak titulálják. Bár sokféle nézet van jelen a vágyak mindennapi megéléséről, átfogó egyetértés volt abban, hogy a jelenlegi politikai klímában a fókusz a küzdelmen van, és nem az egyéni önbeteljesítésen vagy szexuális identitáson. Ez részben a kurd társadalom konzervatívabb gondolkodásának a kivetülése lehet, de Öcalan férfi-női kapcsolatról alkotott bírálata azt is mondja, hogy: a patriarchátus alatt nem lehet egy kapcsolat sem egyenlő.
A 2018-as Kurd nők első nemzetközi konferenciáján egy német nő a bizottságot a nembináris társadalmi nemi identitásról kérdezte. A bizottság Rozsavából érkezett tagja nem válaszolta meg a kérdést – mert az teljesen a realitásán kívülinek tűnt.
Így reagált: „Nyugaton az aszexualitás a queer identitás részeként elfogadott, Adrienne Rich elismert feminista a »kötelező heteroszexualitásról « beszél, Audre Lorde pedig az erotikát a szexualitáson kívülre helyezi. Miért lehet akkor az, hogy a kurd női mozgalom politikai aszexualitását Al-Ali és Käser a vágy elfojtásának bélyegzi?"
A feminista szolidaritási csoportokat mélyen megosztja a társadalmi nemi identitás kérdése. Amellett, hogy a rozsavai forradalom inspiráló, számukra olyan esetekben nem könnyű együtt dolgozni, ha a nemi identitás vagy a szexuális orientáció kérdésköre tabusított. A kurd nőkkel folytatott beszélgetésekből is az derül ki, hogy közöttük is húzódhatnak határok, különösen azoknál, akik ki voltak téve más politikai tradícióknak és vitáknak.
A HDP, ami egy török kurd-támogató politikai párt, kiemelten garantálta a szexuális orientáción és társadalmi nemi indentitáson alapuló diszkriminációnak a megszüntetését, konferenciáinak ajtaja bárki előtt nyitva áll. A rozsavai székhelyű Andrea Wolf Intézet a Forradalmi oktatás című kiskönyvében már „nőkre és nőnek szocializált emberekre” utal, és minden társadalmi nemről befogadó módon beszél.
2022 novemberében a második konferenciájukon a kurd nők felhívást indítottak a nők irányába, hogy alapítsák meg azt a demokratikus konföderációs modellt, ami Rozsavában is működésben van. Abban hisznek, hogy eljött az idő, hogy a nők visszavegyék a sorsuk feletti hatalmat, különösen, hogy a kapitalizmus krízisét éljük éppen. Akkor is, ha ezek a rendszerek egyelőre csak párhuzamosan futnak az állam mellett, mint ahogy jelenleg Rozsavában is van.
Jászberényi Sándor fotóriporter Meredith Tax: Magányos háború című könyvének előszavában arról kérdezi az egyik kurd alakulat parancsnokát 2015-ben, hogy feministának tartja-e magát:„Nem értette a kérdést. Nem értette, összehasonlítani pedig végképp nem tudta magát a nyugati feministákkal – ő azért harcolt, hogy a sötétséget megállítsa. Sosem valami ellen, hanem valamiért. Az otthonokért, a zenéért, azért, hogy nőként iskolába járhasson, és persze azért a mély meggyőződéséért, mely minden kurdot jellemzett Rozsavában: hogy minden ember egyenlő, függetlenül attól, hogy férfinak vagy nőnek teremtette rosszkedvében az Isten. “Felhasznált források:
Rahila Gupta: The Kurdissh Feminist Revolution
Gayle Tzemah Lemmon: Inside The World's Most Radical Experiment in Women’s Rights