Novák Katalin szeretné megérteni, hogy miért nem szül a magyar. Mivel nagy barátai vagyunk az adófizetők pénzével való gondos bánásmódnak, szeretnénk a köztársasági elnöknek segíteni, mielőtt sok milliárdért egy újabb konferenciát szerveznek Böjte Csabával és Semjén Zsolttal, és pár, még le nem bukott pedofil egyházi vezetővel. Esetleg a videón bejelentkező Andrew Tate megszakértésével.
Úgyhogy körbekérdeztünk a Szabadnem köreiben, ki mit gondol, miért nem vállal gyereket. Elsőre azt gondoltam, ez lesz az első cikkünk, amit csak a felső középosztály idősebb tagjainak és a saját sajtójukon élő kormánypárti politikusoknak írok – mert rajtuk kívül bizonyára senki sem lesz meglepve a válaszokon.
Aztán én magam is meglepődtem, hogy milyen sokan beszéltek a klíma összeomlásáról, és arról, amit ez a társadalomra nézve jelent.
Adrienn három gyereket szeretett volna, egy sem lett. Pedig szerinte nagyon jó anya lenne. De hogy miért nem lett? Három okból:„1. Hiszek abban, hogy jobb egyedül, mint rossz társaságban, főképp, hogy a törvények, a szociális háló nem igazán védi sem a nőket, sem a gyerekeket. És nagyon nehéz feminista, vagyis a nőket valóban egyenlőként kezelő, liberális gondolkodású, elfogadó (vagyis nem homofób, nem rasszista stb.) férfit találni, márpedig én csak és kizárólag ilyen férfit tudok a társamként elképzelni.
2. 39 éves vagyok, és jelen pillanatban is, hitellel együtt még minimum 15 év, mire saját otthonom lehet. Ha lenne párom, akivel ketten keresünk, akkor is úgy lehetne csak saját otthonunk, ha legalább 20 évre eladósodnánk, vagy szülnék 3 gyereket, és ezzel feladnám azt a biztonságot, amit az anyagi önállóság jelent.
3. Nyolc órában egyetemi diplomával (magyar szakos tanári és bölcsész diploma) alig keresek többet a garantált bérminimumnál, mert „női munkát" végzek korrektorként. Ebből magamat fenn tudom tartani, sőt, egy kicsit még a nyugdíjas anyukámnak is tudok segíteni, de egy saját családot maximum csak egy jól kereső férfival együtt tudnék fenntartani, akkor viszont ki lennék szolgáltatva neki. Voltam már anyagilag kiszolgáltatva másoknak és annál borzalmasabb érzés nem nagyon van, főképp, mikor éreztetik veled, hogy sz*rt sem érsz, és legyél hálás akkor is, ha közben legyilkolják a lelkedet.
Szóval igen, üzenném Novák Katalinnak, hogy szerintem a legfőbb ok, hogy nincs létbiztonság, nincs anyagi biztonság, nem védik megfelelően a törvények és a szociális háló a nőket és a gyerekeket, és hogy nehezen találni olyan férfit, akivel egyeznek az alapértékeink, és még vonzódunk is egymáshoz.”
„Amikor én családot alapítottam, 22 éve, úgy nézett ki, hogy Magyarország és a világ is nagyjából rendben van, most meg úgy, hogy itt még évtizedekig csak rosszabb lesz, és ha lesz is fordulat, újabb évtizedekre lenne szükség a normalitáshoz” – írja Judit. „Az oktatással tényleg a jövőt rombolja le a kormány, a mai hatévesek fele semmilyen munkára nem lesz alkalmas 18 évesen, a többieknek meg velük kell kezdeni valamit. Egészségügy meg már most is csak a szerencsén múlik, hogy jut-e.
Arról nem is beszélve, hogy a világ is egyre szarabb, még a klímaszorongás nélkül is.”
Fruzsina sokat tett azért, hogy ha már gyereke van, annak legyen jó oktatása:„Rengeteg önkéntes munkából két éve alapítottunk egy közösségi iskolát. A motiváció a gyerekeink jövője, enélkül már nem is biztos, hogy csinálnánk... a cél az »életképes« kamasz, mint output, és persze a biztonságos közösségben eltöltött gyermekkor. Ugyanakkor ezek a srácok kb. ufók lesznek a többségi társadalomban, nemcsak a saját, de a többi korosztályban is…”
„A gyerekeket nem »pusztán« megszülni kell (na nem mintha ez sima menet lenne a jelenlegi egészségügyi rendszerben, de ez egy külön nagy téma). Néhány év múlva sarkalatos kérdéssé válik az intézményrendszer, bölcsi, óvoda, iskola, és akiben van annyi tudatosság, hogy ezekre a helyekre nem gyermekmegőrzőként tekint, azt komolyan aggaszthatja a siralmas, botrányos állapot ez ügyben” – írja Blanka (nem én!)
„Nekem ugyan van már három kisfiam, de sajnos nem tartom kizártnak, hogy néhány éven belül elhagyjuk az országot – amennyiben nem tudjuk az ő megfelelő, korszerű oktatásukat itthon biztosítani. (Az ma Magyarországon szinte kizárólag az anyagi helyzeten múlik, és egyre szűkül a kör.)
És ott van az egészségügyi rendszer is, nálunk pl. csak helyettes gyerekorvos van, aki napi egy órát tud ügyelni, aztán rohan vissza a kórházba, szegény gyakorlatilag embertelen zsúfoltságban és stresszben dolgozik. Az ötévesek szemüvegesek, és magánorvoshoz kell kontrollra járni, mert az állami »ellátásban« minimum fél évet kell várni egy-egy gyerekszemészeti időpontra. (Bele sem merek gondolni, milyen lehet, amikor egy gyerek úgy kezdi az első osztályt, hogy nem lát rendesen Márpedig biztosan van ilyen, hiszen csak egy vizsgálat 20.000 forint, egy gyerekszemüveg minimum 30.000, és van, hogy hamar eltörik. Ráadásul nincs is minden oviban szűrés, nekünk szerencsénk volt ezzel, hogy egyáltalán kiderült, hogy gond van a látásukkal.) Így attól is félek, mi lenne, ha valami komoly bajuk/betegségük lenne... Eléggé kétlem ezek alapján, hogy megkapnák-e a megfelelő segítséget. Az ikrekkel logopédushoz is kell járni, de nincs az oviban, jelenleg az öccsükkel még gyesen vagyok, de ha ez nem így lenne, munka mellett biztosan nem tudnám vinni őket, mert csak délelőttre fértek be a pedagógiai szakszolgálathoz.”
Mariannhoz hasonlóan sokan említették a gyerekvállalással kapcsolatban a klíma és a társadalom súlyos krízisét.
„Húsz év múlva nem lesz víz Kelet-Magyarországon, az egészségügy romokban, a közoktatás megszűnt. Nyolcmilliárdan vagyunk ezen a bolygón és ez a szám egyelőre növekszik, semmi esély nincs arra, hogy elkerüljük a falnak csapódást.Amire most kritikus szükség lenne, az a tudatosság, amivel elnyújthatjuk ezt a viszonylag elviselhető átmeneti időszakot, de semmiféle komoly ez irányú törekvést nem látok sem a népességrobbanás humánus eszközökkel való megfékezése terén (fogamzásgátlás, tudatos családtervezés, lánygyerekek oktatási intézményben tartása legalább 18 éves korukig), sem a fogyasztás visszafogása, sem a gyártási technológiák, a mezőgazdasági termelési módszerek, illetve az energiagazdálkodás terén, szóval rettenetesen pesszimista vagyok a gyerekeink jövőjét illetően.
A dolog másik vetülete az, hogy Európa túlnépesedett, teljesen indokolatlan nemzethalált vizionálni egy olyan kontinensen, amely fő/km terén néhány ázsiai és dél-amerikai nagyvárostól eltekintve a legsűrűbben lakott. A természet rendkívül okos és hatékony önszabályozó rendszere miatt az ilyen populációkban csökken a késztetés az utódnemzésre, mert a túlszaporodás veszélyezteti az élőhely erőforrásait.”
„A »mindig voltak válságok« most már azért nem állja meg a helyét” – mondja Anna. „Mert háború és/vagy éhínség viszonylag lokális volt a történelemben, és még rossz években is megvolt a remény, hogy elmúlik, illetve máshol nincs ekkora baj, legrosszabb esetben odamegyünk. A klímakatasztrófa elől viszont nincs hova menni, és elmúlni sem fog, az egyetlen kérdés, hogy megszívjuk, vagy nagyon megszívjuk. Ráadásul nemcsak az életfeltételeink vannak veszélyben, hanem a művészetek, irodalom, zene, minden, ami a lelkünket vigasztalja a sötét órákban szintén eltűnik egy globális összeomlásban.”Cat a nukleáris, a környezetüktől elszigetelt családok rossz modelljéről beszélt:
„Ismerjük el: a kétkeresős elszigetelt nukleáris család nem képes teljesíteni azokat az elvárásokat, amelyeket a gyerekneveléssel kapcsolatosan mai társadalmunk támaszt. Jogos elvárás, hogy ha a modern állam nukleáris családokra szűkíti le az emberi kapcsolatokat, akkor vállalja fel szociális szolgáltatások formájában azt a szerepet, amit régen a tágabb rokonság töltött be a gyereknevelésben. A magyar államtól a fiatal házasok nem kapják meg ezt a segítséget, ezért a gyerekvállalás olyan mérhetetlen terheket róna rájuk, amit már nem tudnak bevállalni.
Itt Tenerifén számomra meglepő mértékig fontos az embereknek a család, de nem úgy, hogy feláldozzák érte magukat, hanem nagyon erősek a családi kötelékek, mindenkinek van egy csomó rokona mindenhol, és ezekkel tartják is a kapcsolatot. Tök gyakori élményem, hogy a helyi túracsoporttal megyünk az erdőbe, szembejön egy társaság, és a csapatunkból valaki (aki nem a környékről való) meglepetten fedezi fel ott az unokatestvérét. Az egy környéken lakók is jobban összetartanak. Magyarországon viszont a szocializmus szándékosan verte szét az etnikai, vallási közösségeket és a nagycsaládokat, hogy az emberek csak az állam iránt érezzenek lojalitást. Ez, na meg az urbanizáció, ahhoz vezetett, hogy egy csomó nukleáris családnak nincs kire támaszkodnia.”
Ő a blogjában itt erről bővebben is írt: Az azonos nemű párok és a házimunka
Katalin a szülészeti erőszak „családvisszavető” hatására hívta fel a figyelmet
„A szülészeteken szinte normális, azaz megszokott elfogadott az a szintű traumatizáció, ami nagyjából egy szexuális zaklatás élményminőségével, stressz- szintjével ér fel. Rosszabb esetben nemi erőszak lenyomatát hagyja maga után az, amit egy átlag szülés során egy nőnek el kell szenvednie a klinikákon. Jobb esetbe ezzel pszichológushoz fordulnak, rosszabb esetben soha többé nem vállalnak több gyereket az ezt átélők. Így nem lesznek nagy családok, hanem csak egy gyerek / két fő, ami rontja a demográfiai mutatókat.”
Rita leginkább megnyugtatni szeretné a köztársasági elnököt, hogy jól van ez így:
„Szerintem elsősorban arról van szó, hogy a szüleink, nagyszüleink generációjában még szinte senki sem gondolkodott ezen: a felnőttséghez való belépőt a házasság jelentette. Van, akinek ez bevált, van, akinek nem (utóbbi esetben sokszor a nők kényszerültek tűrni), de az tény, hogy pl. lakáshoz könnyebben lehetett jutni, és a gyerekek bölcsődei elhelyezése is egyszerűbb volt. Ma már tudott, hogy lehet másképp is élni, és ma már az emberek nem feltétlenül úgy akarnak élni, ahogy a szüleik.
Ezek olyan társadalmi folyamatok, amik ellen nem feltétlenül lehet bárhogy is tenni – el kell fogadni, hogy ma már nem akar mindenki egyféleképpen élni, és azokat kell segíteni, akik szeretnének gyerekeket, nem azokat baxtatni, akik nem, vagy jelen körülményeik közt nem.”
A legtömörebb Zsolt volt, de nem vele zárjuk adásunkat:
„A folyamatos kiszámíthatatlanság, az élet minden területén egyszerre jelentkező tömeges változás plusz a sorsunk feletti minimális kontroll érzésének hiánya nem a szaporodás, hanem a mindennapos válságmanagement irányába tereli az embert.”
Hanem azzal, hogy
Milyen érzés, amikor a gyerek is tudja, hogy nincs jó helyen.„A kicsi még 2,5 éves, így nem fogalmazott meg szorongást, a »nagyok« viszont gyakran mondogatják, hogy nem akarnak felnőni. Pedig igyekszünk derűs légkört teremteni itthon, és tudatosan, válaszkészen, erőszakmentesen gondozni őket. Nem igazán tudom ezt mással magyarázni, mint hogy valami mégiscsak beszűrődik hozzájuk az ország általános kilátástalanságából... Pedig ők szerintem sok szempontból jobb helyzetben vannak, mint nagyon sok más kisgyerek Magyarországon” – mondja Mariann.
„Nagyon rossz érzés. Olyan, mint mint mikor adsz valakinek egy klassz ajándékot, és csak az ajándékozás pillanatában veszed észre, hogy hibás cuccot vettél. A rádöbbenés pillanata elnyújtva. Csak ez tartós, mert ebben nem tudsz gyorsan korrigálni…” – írja Kata. „Különösen menthetetlen a szitu, ha a gyerek LMBT+. Oké, minden gyereket el kell engedni, de mikor a szó szoros értelmében kiREPÜL, az megint nagyon nehéz. Hazamész a reptérről, és egy kicsit még nézed a flight radart, mert tudod, hogy ott van. Még a kicsi, rajzolt repülőben ül. Aztán lassan meg lehet szokni. Közben egyre jobban haragszom azokra, akik aktívan (a szavazatukkal) hozzájárultak ahhoz, hogy most itt tartunk. Szeretteimre, közeli rokonaimra is. Tartom velük a kapcsolatot, de közben haragszom, holott kb. 10 éve mélyen hittem abban, hogy a »két politikai oldal« (az idézőjel a sarkítás miatt van) szót tud érteni egymással. Hát, nem tud. Ebédelünk, és nem beszélünk arról, hogy... ja, és arról sem, hogy, amarról meg pláne nem... mert hát, ha nincsen feszkó, nyílt vita, olyan, mintha minden rendben lenne.”
De nem csak mi bolondultunk meg:
Borító kép: Csécsei Ilona