A lehetetlenre vállalkoztam: feminista sorozatkritika a sokak által imádott (és legalább annyiak által gyűlölt) Szulejmánról! Szerinted jó sorozat? Írd meg nekünk kommentben!
A Szulejmán című sorozatot Magyarországon sokan rajongásig szerették, és legalább ugyanennyien sikknek tartották gyűlölni. Az „intellektuális” sznobéria szemében a sorozat csupán egy „nyálas szappanopera”, amelynek semmi köze a történelmi valósághoz. (Egyébként tény, hogy a sorozat valóban néha előtérbe helyezi a “jó történetet” a történelmi valósággal szemben, lásd II. Lajos magyar király karakterét, akit egy középkorú, minden hájjal megkent figuraként ábrázolnak.) A kevésbé intellektuális felháborodás harsányabb formában tör utat magának: „a tömeggyilkos Szulejmán bántotta a magyart, miatta volt Trianon, [sic!] szebb jövőt bajtársak”. Minthogy közismert perverz örömöm telik mindkét tábor egyidejű triggerelésében, magától értetődő, hogy a következőkben nem csupán a sorozat dicséretére vállalkozom, hanem egyenesen feminista elemzést írok róla. A cikk elkészítésében közreműködött Dr. Saraç Orsolya turkológus kutató.
Felmerülhet persze, hogy a feminizmus modern
fogalom, s ezért anakronisztikus volna Szulejmán korára
alkalmazni. Ez igaz, azonban
a sorozat maga nem az Oszmán Birodalom, hanem a 21. századi
Törökország terméke. A Szulejmán
nem vákuumban született: a feminista gondolkodás, a női
karakterek ábrázolásának mai dilemmái
és a nemi hatalmi struktúrák kortárs kritikája finoman, néhol
egészen direkt módon átszivárog a sorozat szövetébe. A női
szereplők konfliktusai, ambíciói, túlélési stratégiái
mind-mind a jelenkori gondolkodás lenyomatai.
A
történeti háttér: mit nem látunk a sorozatból?
Dr. Saraç Orsolya felhívja a figyelmet arra, hogy a sorozat háremábrázolása erősen orientalista jellegű. A valóságban az Oszmán udvar háreme ekkoriban még az Eski Sarayban (Régi Palotában) működött, és csak Hürrem szultána megjelenésével kezdődött a fokozatos áttelepítés a Topkapıba. A hárem nem tétlen nőkből álló „luxusbörtön” volt, hanem fontos politikai és kulturális intézmény. A nők jótékonysági alapítványokat hoztak létre, építkezéseket finanszíroztak, és aktívan alakították a birodalom társadalmi életét. Ez a történeti kontextus fontos, mert megmutatja, hogy a sorozat sokszor dramatizál és leegyszerűsít, de közben olyan modern kérdéseket tematizál, amelyek túlmutatnak a történeti hitelességen.
Hürrem szultána: az individualista felemelkedés paradoxona
Hürrem alakja egyszerre jelenik meg emancipációs fantáziaként és konzervatív családi narratívaként. Rendkívül önálló, ambiciózus, sőt individualista. Ő az a nő, aki képes új játékszabályokat írni egy férfiak uralta világban. Ugyanakkor a felemelkedés útja, amelyet a sorozat számára kijelöl, szigorúan a heteroszexuális szerelem, a család intézményének szentsége és Szulejmán tekintélyének elfogadása mentén halad. Hürrem függetlensége így paradox módon nem a rendszer megkérdőjelezésében, hanem a rendszer logikájának hibátlan kiismerésében áll.
Ez teszi a karakterét feminista szempontból különösen ambivalenssé. Miközben látszólag roppant erős, minden hatalma egy férfi szeretetén vagy kegyén nyugszik. Felemelkedése így egyszerre a női túlélés mítosza és a patriarchátus belső dinamikáinak újrajátszása, azaz lehetőség és csapda egyazon narratívában.
A sorozat őt a manipulatív „intrikus nő” archetípusaként ábrázolja. Saraç Orsolya azonban kiemeli, hogy a történeti Hürrem jóval összetettebb, műveltebb és politikailag tudatosabb személyiség volt. Jótékonysági alapítványok és vallási intézmények létrehozója, aki befolyását gyakran a politikai stabilitás erősítésére használta. A sorozat eltorzítja Hürrem korát, érkezési idejét és az udvar működését is: Hürrem ugyanis nem az uralkodás elején került be, ráadásul a lányokat 3–4 évig képezték, mielőtt a szultán elé kerülhettek; így tehát teljesen elképzelhetetlen, hogy ő Szulejmán nevét helytelenül, „Sülüman”-ként ejtette volna ki, amikor először megszólította őt. Mindez természetesen erősíti a sorozat dramaturgiáját, azonban gyengíti a történeti hűséget.
Mahidevran: a rendszerbe vetett hit tragédiája
Mahidevran a „törvényes első helyezett” békés biztonságából zuhan alá. Ő testesíti meg azt a női stratégiát, amely a patriarchális rendszer kiszámíthatóságába vetett hiten alapul: úgy véli, léteznek szabályok, és ha ő ezeket betartja, megmarad fő ágyasnak, Mustafa anyjaként pedig a jövő anyakirálynőjének.
Feminista olvasatban Mahidevran bukása arról szól, hogy a rendszer, amelyet ő tiszta lelkesedéssel szolgált, végső soron cserbenhagyja. A sorozat őt mutatja be a „jó feleség” archetípusaként, akinek tragédiája rávilágít arra, hogy a háremben a nők látszólag egymással harcolnak, valójában azonban mind ugyanannak a férfiak által irányított politikai rendnek vannak kiszolgáltatva.
A valóságban Mahidevran jóval méltóságteljesebb, erősebb és politikailag aktívabb alak volt, mint a sorozat féltékeny „kirekesztett nője”. Maniszában jelentős társadalmi szerepe volt, majd Bursa városában jótékonysági és vallási tevékenységeket folytatott. Ez a kiegyensúlyozottság teljesen hiányzik a sorozatból.
Nigar asszony: a hárem ravasz mestere, akit végül a szerelem győz le
Nigar asszony a hárem egyik legkompetensebb és legtapasztaltabb alakja: tanult, fegyelmezett, és pontosan tudja, hogyan működnek a palota rejtett erőviszonyai. Hivatalosan a rend és a fegyelem őre, valójában azonban az intrikák finom szövésének mestere, aki nem kötelezi el magát egyetlen hatalmi oldal mellett sem. Erénye a türelem és a józan mérlegelés, képes átlátni a helyzeteket, és ösztönösen érzi, mikor kell hátralépnie vagy előrelépnie. A hárem világában, ahol minden gesztusnak súlya van, jelenléte biztos pontként hat, mintha bármikor képes lenne saját erejéből felemelkedni, ha akarná.
Épp ezért különösen tragikus, ahogyan végül mégis áldozattá válik. Nigar asszonyt a racionalitásán átütő, naiv szerelem ragadja el, amelyet egy olyan férfi iránt táplál, aki rangban fölötte áll és soha nem tekint rá valódi partnerként. Bár ő teljes szívvel bízik, a másik számára csupán eszköz marad a testi vágyai beteljesítéséhez. A kapcsolat kíméletlenül foszlatja szét mindazt a stabilitást, amit Nigar éveken át felépített: a hűvös bölcsességet, a távolságtartó óvatosságot, a kiszámított lépéseket. Így válik valaki, aki saját jogán lehetett volna erős és szabad, olyan tragikus figurává, akit épp a szíve tesz védtelenné egy olyan világban, ahol az érzelmek ritkán maradnak következmények nélkül.
Hatice szultána: a lojalitás és érzelmi munka korlátai
Hatice története jól példázza a patriarchátus érzelmi manipulációra épülő működését. Az ő stratégiája a lojalitáson, a családi békén és az önfeláldozó érzelmi munkán alapul. A narratíva szerint addig értékes, amíg támasz: amíg nem kíván túl sokat, és amíg a férje érzelmi szükségleteit szolgálja.
Amikor azonban Hatice saját vágyakat, dühöt vagy frusztrációt jelenít meg, a történet „megtöri” őt. Büntetése annak a példája, hogy a női érzelmek létezése a patriarchális rendben csak addig legitim, amíg a férfi hatalmat támogatják, nem pedig kérdőjelezik.
Hatice tragédiája különösen élesen mutatja meg, hogyan bánik a patriarchális rend azokkal a nőkkel, akik „túllépik” az érzelmi szerepkört, amelyet az kijelöl számukra. Amikor Szulejmán kivégezteti a férjét, Ibrahim pasát, Hatice gyásza és összeomlása nem együttérzést vált ki a környezetéből, hanem hitelvesztést. A női érzelem, amely addig a családi béke fenntartásának eszköze volt, ekkor már „zavaró tényezővé” válik. Lojalitása értéktelenné válik abban a pillanatban, hogy nem a dinasztia működését szolgálja, hanem saját traumáját kezdené feldolgozni.
A sorozat egyik legmegrázóbb mozzanata, hogy ebben a sebezhető állapotban még azt sem hiszik el neki, amikor Hürrem bántalmazza. Hatice beszámolója (egy női tapasztalat) egyszerűen nem válik bizonyítékká, mert elvesztette azt a státuszt, amelyben a szavai számítottak volna. A patriarchális rend logikájában a nő igazsága nem önmagában érvényes: hitelessége attól függ, mennyire illeszkedik a férfiak által kijelölt normákhoz. Hatice érzelmi összeomlása így egy példázatként is értelmezhető arról, hogyan veszíti el egy nő a hangját és láthatóságát, amikor többé nem képes „hasznos” érzelmi munkát végezni a birodalom szolgálatában.
Valide: a patriarchátus női végrehajtója
A Valide az egyetlen nő a sorozatban, aki valódi, intézményesített hatalommal bír. Fontos tisztázni, hogy a „Valide” nem a karakter neve, hanem a titulusa, amely annyit jelent: a szultán anyja. Szulejmán édesanyja és valide szultánája Ayşe Hafsa volt. Ő már nem csupán része a rendszernek: maga a rendszer. Hatalma azonban nem kívülről érkezik, hanem a patriarchális logika teljes internalizálásából fakad. Erős, tekintélyes, sőt félelmetes, viszont az ereje éppen abból táplálkozik, hogy tökéletesen kiszolgálja a férfi dinasztia működését.
Elemzése kulcsfontosságú, mert megmutatja: a női hatalom nem szükségszerűen progresszív. Lehet épp a rend fenntartásának eszköze, amely más nők lehetőségeit korlátozza vagy eltörli.
A nemi alapú hatalomváltások dramaturgiája
A sorozat egyik legerősebb feminista olvasási pontja a hatalom jeleneteiben rejlik. A Szulejmán narratíváját újra és újra női térfoglalások és azok visszavételének ciklikus dinamikája szervezi. A nők olykor ideiglenesen dominanciát szereznek a férfi szereplők fölött, ám ezt a hatalmat rendszerint látványos, szimbolikusan túlterhelt jelenetekben vesztik el.
Ezek a jelenetek gyakran fizikai erőszakkal járnak, és a férfi agressziót a rend „természetes” helyreállításaként ábrázolják. Nem véletlen, hogy a YouTube-kommentmezőkben a nézői reakciók között sok a lelkes, sőt nem egyszer nőgyűlölő ünneplés. A sorozat érzelmileg megjutalmazza a patriarchális kontroll visszaállítását.
Kettős játék: modernség és tradíció egyszerre
A Szulejmán így folyamatos kettős játékot játszik. Egyrészt erőteljes női karaktereket mutat be, és időnként romantizálja a női hatalomszerzést, sőt sokszor a női ambíció a sorozat dramaturgiai motorja. Másrészt azonban újra és újra megerősíti a patriarchális értékrendet: a női hatalmat veszélyesnek, instabilnak vagy erkölcstelennek állítja be, miközben fantáziát kínál a férfi kontroll visszaszerzéséről.
Éppen ez a kettősség teszi a Szulejmánt egyszerre modernné és mélyen tradicionálissá, és ebből fakad elemzésének igazi izgalma. A sorozat kulturális jelentősége nem a történelmi hitelességben, hanem abban a reprezentációs játékban rejlik, amelyben a 16. századi hárem valójában a 21. századi nemi politikák tükre.