„A házaséletet férje mellett eltűri, néha még élvezi is” – Leszbikusok a Kádár-korszakban 2. rész
A szocializmus alatt az egyik közkedvelt teória a női homoszexualitás eredetére a férfiakban való szexuális csalódás volt.
A szocializmus alatt az egyik közkedvelt teória a női homoszexualitás eredetére a férfiakban való szexuális csalódás volt.
Miket írtak a leszbikusokról a szocializmus idején?
A „genderideológia" elleni harc eredete a IV. Női Világkonferenciára nyúlik vissza, ahol nem született egyetértés a szexuális és reprodukciós jogokról. A szexuális orientációra való hivatkozás végül kimaradt a záródokumentumból, de a fundamentalistáknak ez sem volt elég.
Ugyanolyan arányban érinti az embereket, mint a cukorbetegség, ellenben kezelésének finanszírozottsága mindössze az utóbbinak öt százaléka.
A női perspektíva hiánya gyakran akaratlanul is férfiaknak kedvező torzításokhoz vezet, melyek aztán (nemritkán valódi jó szándékkal) igyekeznek »nemsemlegesnek« beállítani magukat”
Január 1. óta nem követem a magyar híreket, s csak rövid címsorokban, többnyire külföldi oldalakon találok utalásokat az országra, no és az ismerőseim megosztásaiból következtethetek dolgokra, annak ellenére, hogy az ismert magyar híroldalak mind le vannak tiltva a falamról. Akad bőven látnivaló, mert egy dolgot nehéz letiltani: a mémeket. Ezek a humorba csomagolt grafikus tartalmak dömpingszerűen jelennek meg, ha valami megrázó történik.A napokban úgy láttam, megint a nőkkel kapcsolatban történhetett valami Magyarországon. Nem kellett sokat gondolkodnom: pár görgetés az idővonalon és e sejtésemet egy másik mém már igazolta is. Valaki ismét a nők méhe fölé emelte a mancsát, hogy lecsapja a Baby-Turn-On gombot. Mire észbe kapok, egy újabb rajzból láttam, hogy ház, kocsi, tévé és még ki tudja mi jár a jól üzemelő méhért cserébe.Sokan mondják, hogy a nők a társadalom alapjai, különösen azon politikusok szavajárása ez, akik feltűnő kedveskedésükkel valószínűleg épp a lényeget próbálják eltakarni előlük. A valóság ugyanis az, hogy a nő nem alapja a társadalomnak, ellentétben a méhével, ami gazdasági attribútummal bír, s csak ennél fogva van társadalmi jelentősége is. Ez a nyers igazság különösen erős vonalakban rajzolódik ki, ha e mancsok gazdáinak gondolatmenetét tüzetesen végigkövetjük.
Az ilyen üzletek anyagi kockázatai jól ismertek. De mi a helyzet a társaságiakkal?Szerző: Laura Richards (szabadúszó bostoni újságíró)
A cím szándékosan provokatív – olvasd végig a posztot, hogy megértsd. Egy népszerű amerikai feminista írását adjuk közre magyar fordításban. Jessica Valenti a Feministing blog alapítója, több könyv szerzője. E posztban rámutat, mennyivel jobban járna mindenki (igen, a férfiak is!), ha a gyereknevelésben fele-fele arányban venne részt az apa és az anya.Az anyaság körül keringő legártalmasabb mítoszok egyike az, hogy a gyerekek tönkreteszik a nők karrierjét. Azt mondják a nőknek, hogy vagy választaniuk kell a munkájuk és a gyerekvállalás között, vagy pedig a legproduktívabb éveiket „szerepzsonglőrködéssel”, a munka-magánélet közti folyamatos „egyensúlyozással” fogják tölteni.Azoknak viszont, akiket hidegen hagynak az efféle cirkuszi mutatványok, érdemes egy kissé más megvilágításban is szemügyre venni a dolgokat. Valójában nem az anyaság, és nem is a gyerekek azok, amik tönkretehetik egy nő karrierjét és a személyes ambícióit.Hanem a férfiak, akik nem hajlandóak elvégezni a rájuk eső otthoni feladatokat.
Meleg férfi vagyok, aki egy hetero világban nevelkedett. Az ebben a világban jellemző „erkölcscsősz” kultúra mindig zavarba ejtett. – Egy meleg férfi vallomása, amit neked is olvasnod kell.
Gloria Steinem immár fél évszázada áll az amerikai feminizmus élén, de még sosem látott olyan mozgalmat, mint amilyen napjaink #MeToo kampánya. Leah Fessler interjújában a Ms. Magazine alapítója számbaveszi a #MeToo hiányosságait, a metszetszemléletű feminizmus fontosságát, és hogy hogyan kéne folytatni a szexuális zaklatás leépítését a következő hónapokban, években. Szpojler: úgy, hogy a lányokat macskákká neveljük!
A közgondolkodás számára gyakran magától értetődő, hogy a nők sírva fejeznek be szexuális együttléteket. Vélemény. Nagyon sok nő nem érzi jól magát szex közben, mégis elviseli. Miért nem hagyja ott a partnerét, ha kellemetlenné válik a helyzet? – teszik fel a kérdést sokan. A kérdés összetett, számos válaszlehetőséggel. Azonban most legyünk tényleg jóhiszeműek. Próbáljuk valóban megérteni, miért viselkedik valaki így.
Az erőszakos férfi ellentéte a gondoskodó férfi. A gondoskodó férfiak kultúrájának kialakításához nyíltan kell beszélnünk a gondoskodás természetéről. Milyen érzés gondoskodni? Ezt kell elsajátítani minden férfinak, megtanulva más férfiaktól, akik már korábban megtanulták azt. Mert amikor egy férfi kifejleszti magában a gondoskodás képességet, egyre közelebb kerül a teljességhez.
A nők elleni erőszak az emberi jogok megsértése. Nevezhetnénk persze a család szentsége meggyalázásának is, ha van, akinek úgy jobban tetszik. De a kormányt úgy tűnik, egyik megközelítésből sem zavarja a probléma, ugyanis a meghívás ellenére senkit sem delegált az európai nőjogi szervezeteket tömörítő feminista hálózat, a WAVE nemzetközi szakmai konferenciájára. Még az általa generált álcivil szervezeteket, például az Alapjogi Központot sem, pedig az Európa Tanács jó gyakorlatokat rögzítő áldozatvédő dokumentuma, az Isztambuli Egyezmény ellen kirohanó, jogi szövegében „teremtett nemekről”, a napokban pedig, bizonyára Puzsér Róbert írásai által inspirálva, „feminista genderkurzusról” hadováló Szánthó Miklósra igazán ráfért volna némi tájékozódás. (Ehhez képest csak a kisebb probléma, hogy már megint nem láttuk a mostanában kevesebb vizet zavaró Tamási Erzsébetet sem.)
A héten elindult egy meglepően nagy mértéket öltő online kampány. Számos, szexuális zaklatást túlélt ismerősöm, köztük feministák és üggyel szimpatizáló aktivisták is csatlakoztak hozzá. Sok támogató is kifejezte a szolidaritását. Facebook tagok írták ki egymás után posztjukban: #metoo (Magyarul: „én is” áldozat, túlélő vagyok.) Érintettként nem hagyhatom szó nélkül. Figyelem, felkavaró tartalom!
Egy kutatónő online kérdőív segítségével vizsgálta a férfiak ellen nők által elkövetett szexuális bántalmazás egyes formáit, amikor az elkövető (vaginális, orális vagy anális) behatolásra kényszeríti az áldozatot. A férfiakkal szemben nők által elkövetett nemi erőszak valós jelenség.
Eredetileg ezzel a mondattal terveztem kezdeni ezt a beszámolót: „Noha nem zökkenőmentesen, de a vártnál gördülékenyebben és, mondhatni, eredményesebben zajlott le vasárnap délután a Budapest Pride keretében megrendezett „LMBTQIA a T-vel” c. workshop, amely a transzinkluzivitás illetve a „terf”-vita kérdéseit járta körül.” Csakhogy már néhány további vélemény megismerése is (és még csak a transzinkluzív oldalról beszélek!) az értelmezések drasztikus sokféleségét igazolta. Látok mindent az épülő hidakat vizionáló kirobbanó lelkesedéstől a „nem jutottunk sehova” elkeseredett pesszimizmusáig, így kiderült, hogy viszonylagos – és, mivel én sem katasztrófára, sem egymás nyakába borulós csodára nem számítottam, szenvtelen – elégedettségem meglehetősen szubjektív.Az biztos, hogy a közel másfél éve húzódó vita offline térbe való áthozatalára nagy igény volt, így a terem zsúfolásig megtelt. Nem képviselte magát azonban sajnos a Transvanilla egyesület, és nem jött el a transzkritikus oldal több online hangadója. Különösen feltűnő volt a „transzzsidó” koncepcióhoz illetve "A világ legelnyomottabb embere" c. videóhoz köthető művész, valamint a tavaly álnéven megjelent, transzkritikus gúnyiratoknak (pl. a Transzzsidó kiáltványnak) felületet adó Reflektor.hu szerkesztőjének távol maradása. A radikális transzkritikus oldal egyetlen megjelent képviselője így végül annyira kisebbségbe szorult a közegben népszerűtlen véleményével (a hallgatólagos egyetértés lehetősége persze fennáll, de a támogatás jelzésével nem sokan fáradoztak nyíltan, a csoport előtt), hogy az a rendezvény végére a vele ellentétes állásponton levők egy részéből is empátiát váltott ki – és annak értékelését, hogy ő legalább eljött és vállalta a személyes vitát. A részvétel valószínűleg mindenkitől jelentős lelki felkészülést kívánt, hiszen a témát tekintve bőven lehetett a workshopon ellentétes, illetve akár traumatizáló véleményekre számítani.A szervezők négy témacsoport mentén vezették, korrekt moderációval, a közel négy órán át húzódó beszélgetést: 1. identitás, 2. közös térhasználat, 3. az események története, helyzet a vita előtt/után, 4. közös pontok, kommunikáció módja a továbbiakban. Az alábbiakban inkább ragaszkodom a tematikus csoportosításhoz, mint az elhangzottak időrendjéhez (főleg mivel a témák végül gyakran összefolytak). Mivel nem tudtam erről egyeztetni, a felszólalók neveit nem írom ki. Azokat a részeket, amelyek nem hangzottak el a workshopon, csak a saját kommentárjaim, dőlt betűvel szedem.Jelen beszámoló részrehajlástól mentesnek, objektívnek tekintésére, valamint kizárólagosságára nem tartok igényt. A helyszínen is egyértelműen vállaltam a transzinkluzív, metszetszemléletű (interszekcionális) feminista álláspontomat, és e szöveg megírásakor sem igyekeztem úgy feltüntetni magam, mintha a vitának független szemlélője lennék.
Szeretném, ha képzeletben elindulnál egy olyan futóversenyen, ahol ketten vagytok. A te lábad össze van kötve. A szabaly az, hogy le kell futni 1000 métert. Sőt, bele is szabad rúgni a másikba – de csak annak szabad, akinek nincs összekötve a lába. — Miczki Tamara vendégposztja.
Szerda reggel arra keltünk, hogy zárt facebook-csoportunkból egy print-screen (képernyőkép) a kurucinfón landolt. Miután átvizsgáltuk a taglisát és töröltük az olyan passzív tagokat, akiket senki nem ismert az aktív tagok közül, úgy döntöttünk, megszólalunk az ügyben.