A napokban nagy port kavart a hír, hogy Márki-Zay Péter, sikeres ellenzéki politikus, aki hét gyermek apja, a gyerekek testi fenyítését üdvösnek, megengedhetőnek tartja. A következőkben a Szabadnem Blog csapatának – feministák és LMBTQ aktivisták, szülők és gyermektelenek sokszínű közösségének – egybehangzó véleményét adjuk közre. Ez a közösség mélyen elítéli a gyermekekkel szembeni testi fenyítés minden formáját, és annak közszereplők általi helyeslését, szorgalmazását is.
Az nyilvánvaló, hogy a rendszeres, brutális gyermekbántalmazás és az alkalmi, indokoltnak érzett pofozás között léteznek fokozatok. Igen, ezek eltérő mértékű károkat okoznak.
De nem gondoljuk, hogy egy pofon vagy fenékre ütés mentegethető, kimagyarázható lenne azzal, hogy mások véresre verik a gyerekeiket.
A veszély elhárítása, pl. elrántani a gyereket az autó elől a mi értelmezésünk szerint nem minősül testi fenyítésnek. De az ütés – „nyitott tenyérrel”, netán tárggyal stb. – már az.
Véleményünk szerint a tudatos, szándékos fájdalomokozás, megfélemlítés, erődemonstráció semmilyen formája nem helyes egy gyerekkel szemben. Gondoljunk csak bele: az így elért viselkedésváltozás csak megfélemlítettség, meghunyászkodás eredménye! Nem pedig belátásé, személyiségfejlődésé. 
Nem állítjuk, hogy mindenki, aki a jó emberré válását az alkalmi szülői pofonoknak tulajdonítja, valójában traumákat leplezne. Világos, hogy valaki attól, hogy néha megpofozták, még szereti a szüleit (vagy egykori tanárait), és jó szülőknek (tanároknak) tartja őket.
DE a szülei akkor sem a pofozástól voltak jó szülők, hanem annak ellenére.
Meggyőződésünk szerint a testi fenyítésnek (ütésnek, rúgásnak, pofozásnak, kokszinak, körmösnek, „legyintésnek”, bármi legyen is az) semmilyen formája sem hasznos. Ha nem traumatizáló, akkor is minimum értelmetlen, és nem kell neki üdvös hatást tulajdonítani.
Nincs üdvös pofon.
Azért sincs üdvös pofon, mert tudjuk, hogy bántalmazottakból lesznek a bántalmazók. Szóval még az ilyen, akár jóhiszemű, pedagógiai célú erőszak is fenntartja az erőszak láncát. Akár úgy is, hogy a vert gyerekek később nem maradnak meg azon a szinten, amit a pofont kiosztó személy még üdvösnek tartott...
Nem, nem állítjuk, hogy a gyerekekre mindent rá kell hagyni.
De úgy gondoljuk, és gyerekként szerencsére többen is tapasztaltuk, hogy a viselkedés befolyásolásának a testi fenyítésnél szerencsésebb – és üdvösebb – módjai is léteznek.
Szerkesztőségünkben is vannak szülők. Ugyanakkor ebben a kérdésben mindenkinek, aki volt gyerek, joga van véleményt nyilvánítani. Vagy azért, mert verték/pofozták, és ezt nem szeretné a mostani gyerekeknek – vagy azért, mert kizárólag szép szóval, példamutatással, szeretettel nevelték, és ezt szeretné a mostani gyerekeknek is.
És aki netán pont azért nem szülő, mert tudja magáról, hogy nem lenne türelme verés nélkül gyereket nevelni, annak riszpekt a felelősségteljes gondolkodásáért!
Megítélésünk szerint a témát pártpolitikai hovatartozástól függetlenül kell megítélni. Ebben az ügyben nem érdemes csendben maradni csak azért, hogy ne fokozzunk az ellenzék tagoltságát. A hiteles ellenzékiség ott kezdődik, hogy értékeinket, így az erőszakmentességet házon belül is érvényesítjük. Akkor is fel kell szólalnunk, ha a visszás nyilatkozat egy (eddig) szimpatikus embertől származik.
Nincs külön kormánypárti és ellenzéki pofon. Nincs jogos pofon, nincs üdvös pofon.
Más kérdesekkel ellentétben ebben egyáltalán nem tartjuk szükségesnek az „árnyalt gondolkodást”. Bízunk benne, hogy a napokban indult vita által még többekben tudatosul:
Nincs üdvös pofon és nincs jogos pofon.
Gyerekekről, bántalmazásról, gondoskodó férfiakról további írásokat találszhatsz a Blogunkon itt:
A gyermeked senkinek nem tartozik puszival
Milyen a gondoskodó férfi? Te annak tartod magad?
Tisztelt győri ügyészség! Egy bántalmazóval nem lehet „megegyezni”!