Tíz LMBTQ témájú film, amit érdemes megnézned!

Cameron Post rossz nevelése (The Miseducation of Cameron post, 2018, r. Desiré Akhavan)

A közelmúlt szerintem legjobb LMBTQ témájú filmje. A kilencvenes években játszódó történet, középpontban a leszbikus tinédzserrel, lerántja a leplet a gyakorlatilag átnevelő táboroknak minősülő USA-beli, keresztény-fundamentalista „meleggyógyító” intézmények visszásságairól. A kedélyes, barátságos modorba csomagolt lelki nyomasztás (időnként terror) inkább árt, mint használ - irányultságukon még azok sem tudnak tartósan változtatni, akik hisznek az ilyenfajta „terápiákban”. 

Cameron Post fiktív karakter, a szintén 2018-as Eltörölt fiú c. film főszereplője, Garrard Conley, akit szintén megpróbáltak a melegségből „kigyógyítani”, azonban valós személy. Az ő történetéről bővebben ITT olvashatsz!  

 

Tudatlan tündérek (2001, Le fate ignoranti, r. Ferzan Özpetek) 

A hirtelen megözvegyült Antonia rádöbben, hogy elhunyt férje évek óta titkos viszonyt tartott fenn, ráadásul egy férfival. Az első sokk után azonban közeledni kezd az újonnan megismert, alternatív családként működő LMBTQ baráti körhöz, és, annak minden szépségével és visszásságával együtt, egy új világ tárul fel előtte. A lezárás, a kezdéssel ellentétben, már felemelő :)   

 

Jó, rossz, meg ami közte van (Saving Face, 2004, r. Alice Wu)

Konzervatív amerikai kínai közösségben vagyunk. Wilhelmina, a fiatal orvosnő és Vivian, a táncos között szenvedélyes szerelem bontakozik ki. A kapcsolatot azonban esélytelen elfogadtatniuk a családjukkal - ha csak nincs akkora mázlijuk, hogy egyikük anyja szintén durva határáthágást követ el... Valószínűtlen végkifejletű, de aranyos, szórakoztató tündérmese. 

 

Hedwig és a mérges csonk (Hedwig and the Angry Inch, 2001, r. John Cameron Mitchell)

Transz filmként szokták emlegetni, de a főhős, Hedwig valójában egy meleg srác, aki tulajdonképpen kényszertranzíción esett át. Ugyanis csak azért vetette alá magát szülővárosában, Kelet-Berlinben a végül elfuserált műtétnek (innen a „mérges csonk”), mert a „sugar daddy” amerikai szeretője meggyőzte, hogy így tudja Nyugatra vinni. Végül magára maradva kénytelen boldogulni az USA-ban, és megteremti Hedwiget, aki tulajdonképpen csak egy szerep, egy színpadi én. Felfedezi a fiatal énekest, Tommy Gnosist, aki azonban ellopja közösen írt dalaikat és sztár lesz. Az ismeretlenség homályában maradó Hedwig követi a turnéján, és kis kocsmákban ad elő. Sokrétű, többszörnézős film, mely számos kérdést felvet az identitásról és a szerelem természetéről.     

 

Francia nyár (La belle saison, 2015, r. Catherine Corsini)

Ez sem lesz vidám, de a keserédes sztoriért kárpótolnak a gyönyörű képek. A hetvenes években járunk. Noha nem ez a fő téma, de akár bekerülhetett volna a feminista filmajánlónkba is, ugyanis Delphine, miután a buszon véletlenül megismerkednek, egy nőmozgalmi gyűlésre követi Carole-t. Párizst és a forrongó második hullámos feminizmust azonban hamarosan a vidék váltja fel - ami csendes ugyan, de kettejüknek egy cseppet sem unalmas. (SPOILER) Csak aztán közbeszól a valóság. Vagy a gyávaság? Vagy valami más? Majd próbáld meg eldönteni. 

 

A nemek harca (The Battle of the Sexes, 2017, r. Valerie Faris és Jonathan Dayton) 

Ha még nem fáradtál bele az azonos nemű szerelem „lehetetlenségét” boncolgató alkotásokba, akkor ezt is nézd meg. Igaz történet alapján készült: Billie Jean King teniszezőnő örökre beírta magát a női sport történetébe, miután 1973-ban a Nemek Harca nevű híres meccsen legyőzte a hímsoviniszta Bobbie Riggst. Rendkívül sokat tett azért, hogy a női teniszt a férfiakéval egyenrangúnak ismerjék el és ez a pénzdíjakban is kifejeződjön. Mégsem élhetett önazonosan: a korszak viszonyai nem tették lehetővé, hogy leszbikusságát karrierje veszélyeztetése nélkül felvállalja. 

 

A fiúk nem sírnak (Boys don't cry, 1999, r. Kimberley Peirce) 

Igaz történet alapján. Brandon Teena, noha lányként anyakönyvezték, szerencsés adottságai folytán egy darabig (hormon vagy egyéb beavatkozás nélkül is) sikeresen tudott a belsőként megélt neme szerint mutatkozni. Beilleszkedett a közösségébe, és - hozzájuk vonzódott - a lányok körében is népszerű volt. A „korrekciós nemi erőszak”, majd gyilkosság áldozatául eső fiatal transz férfi megformálásáért  Hillary Swank Oscar-díjat kapott.

Brandon Teena-t 1993-ban gyilkolták meg: a róla szóló cikkek nagy része mint ügyeskedő leszbikust állította be. Angolul tudók számára ITT olvasható egy újságíró utólagos önkritikája.   

 

A gyerekek jól vannak (The Kids Are Allright, 2010, r. Lisa Cholodenko) 

Itt legalább nem lehetetlen a szerelem. Ellenkezőleg, átesünk a ló másik oldalára. Ha két nő összeházasodhat és családot alapíthat, akkor meglehet, hogy húsz év után az ő kapcsolatuk is menthetetlenül bepunnyad? Elsőre utáltam a filmet, mert úgy éreztem, hogy a hetero sztereotípiák által ihletett fárasztó kliséket halmozza fel. Megdöbbentem, amikor kiderült, hogy leszbikus rendezőnő munkája a film. Persze az, hogy a rendező az LMBTQ közösség tagja, nem garancia semmire, mégis megpróbáltam átértékelni a látottakat. Talán a cél, hogy a film néhányat megfordítson e klisék közül? Legfontosabbként azt, miszerint a hetero kapcsolat az „igazi” és két nő kapcsolata csak kaland, szórakozás?

 

Az éhség (The Hunger, 1983, r. Tony Scott) 

Akit netán elrettentene a tény, hogy ez egy horrorfilm, sőt, vámpírfilm (noha még jóval a Twilight előtti időkből), annak annyit mondok, hogy Catherine Deneuve és Susan Sarandon játsszák el benne minden idők egyik (ha nem „a”) legszebb leszbikus jelenetét. Halhatatlan szerelem éppen létezik, csak ára van...   

 

Falusi románc (2007, r. Bódis Kriszta) 

Végezetül egy dokumentumfilmet ajánlok. Nem az Eltitkolt éveket - bár azt is pótolja, aki még nem látta! - hanem egy kevésbé ismertet. Akadt néhány középkorú leszbikus nő, akik anno csapatostól kiköltöztek egy eldugott kis településre. Egyikük beleszeret szomszédjába, egy háromgyerekes, bántalmazott roma anyába. A jól értesült kocsmárosnő epésen annyit mond a rendezőnek, hogy biztos a házra vetett szemet a tanulatlan, szegény sorsú asszony - aki pedig őszintén viszonozza annak az embernek az érzelmeit, aki által életében először megtapasztalhatja, hogy őt is végre emberszámba veszik.