A férfiasság túltolása, a sztoikus akcióhős bálványozása, akinek minden nő szétteszi a lábát, tévútra vezeti a férfiakat. Meggyőzi őket arról, hogy másnak kell lenniük, mint akik valójában.

A hóvihar a semmiből jött, én meg atomrészeg voltam. Majd' egy órán át próbáltam taxit fogni, de mind tele voltak. Végül odamentem egy idegenhez, és megkérdeztem, tudna-e segíteni. A megfelelő irányba tartott, és a hazáig vezető útnak több, mint a felét tehettem meg vele. Onnantól aztán egy másik idegent stoppoltam le, és vele vitettem haza magam.

Taxit hívni nem olyasmi, ami miatt bármikor is aggodalmaskodnék. Nekem mindig meg fognak állni. Hasonlóképp nem hezitálok azon sem, hogy be merjek ülni egy idegen autóba, idegen férfiak közé.

Azon sem őrlödök egyáltalán, hogy meg merjem-e csókolni a feleségemet az utcán. Senki nem fog röhögcsélni rajtunk vagy gyilkos pillantásokat küldeni felénk. Végtére is ő nő és fehér.

Ha el kell mennem valahova, még csak gondolnom sem kell olyasmikre, mint hogy be tudok-e jutni az épületbe egyáltalán. Ha nincs rámpa, én felsétálok a lépcsőn, és kész.

Ha orvoshoz megyek, nem kell attól tartanom, hogy nem fog foglalkozni a tényleges bajommal és egyszerűen csak azt mondja majd, hogy fogyjak le. Nem kell aggódnom akkor sem, ha gyorsétterembe megyek. Senki nem fog összesúgni a hátam mögött, megjegyzéseket téve arra, amit eszek, vagy akár nyíltan számonkérni rajtam, hogy miért eszek annyi szemétkaját vagy édességet.

Amikor vezető marketingesként dolgoztam, soha nem söpörték le az asztalról az ötleteimet. Tudod, mi aggasztott sokkal inkább? Hogy túlságosan is siettek elfogadni az ötleteimet. Úgy éreztem, pusztán csak azért, mert egy diplomás fehér pasas vagyok, az emberek már nem mernek valóban konstruktív kritikával szembesíteni. Jaja, szegény én.

Soha nem rágtam a körmömet amiatt sem, hogy sikerül-e megszereznem azt a munkát vagy azt az előléptetést.

Amikor új házba költöztem, nem kellett azon izgulnom, hogy mikor kezdenek majd arról susmusolni az új szomszédok, hogy na, most aztán jól lezuhannak a környéken az ingatlanárak, és hogy nemsokára kész gettó lesz itt.

Attól sem kellett tartanom soha, hogy a saját szülőhazámban kérdőre vonhatnak, hogy hol születtem – sem attól, hogy esetleg valamikor kidobnak vagy egyensen kitiltanak az országból a származásom vagy a hitem miatt.

Soha nem aggasztott az sem, hogy miből fogom fizetni a lakbért és eltartani a gyerekeimet.

Attól sem kell félnem, hogy politikusok, papok vagy akár gyógyszerészek fognak dönteni helyettem arról, hogy mit tehetek a testemmel.

Repülési tilalom, zaklatás biztonsági őrök részéről? Soha nem kellett azzal számolnom, hogy biztosan meg fognak motozni, mert a sötétebb bőrűeket mindig kiszúrják a szekuritisek. Olyan sem fordult még elő soha, hogy valaki ne mert volna leülni mellém a repülőn, vagy motyogott és méltatlankodott volna amiatt, hogy biztonsági öv-hosszabbítóra van szükségem.

Ha rendőröket látok, az egyetlen dolog, ami miatt ténylegesen aggódok, az, hogy esetleg túl gyorsan hajtottam.

Nem kellett aggódnom amiatt sem, hogy bármely társaságban megszégyenítenének a szexuális partnereim száma miatt. Ha egy bulin teljesen kiütném magam, a legrosszabb, amitől tartanom kellene, az, hogy valaki összefirkál alkoholos filccel. Soha, senki nem csempészne semmit az italomba. Nem kell tartanom attól sem, hogyan fog reagálni valaki – durván vagy akár erőszakosan –, ha elutasítom a szexuális közeledését.

Azt sem kellett mérlegelnem soha, hogy mennyit hagyok fedetlenül a bőrömből. És ha néptelen környéken kocogok, csak négylábú állatokra kell figyelnem.

Szóval, heteroszexuális fehér férfiként mi az, amitől tényleg tartok?

A férfiasság elferdítésétől, eltorzításától, túltolásától. A sztoikus, akcióhős, megváltó keményfiú bálványozásától, akinek minden nő szétteszi a lábát. Attól, hogy ezek az ideálok tévútra vezetik a férfiakat és meggyőzik őket arról, hogy másnak kell lenniük, mint akik valójában.

Rendre visszatérnek a gondolataim az életemnek arra a szakaszára, amikor nem volt meg a kellő erőm ahhoz, hogy elutasítsam a berögzült patriarchális értékeket és a saját, egyéni formámban éljem meg a férfiasságomat, függetlenül attól, hogy mit gondolnak mások.

Aggaszt továbbá a változás üteme is. Félek, hogy két évtizeddel ezután is nagyon sok lesz még a tennivaló.

Hogy te hogyan segíthetsz?

Kezdetnek például felismerheted, hogy egyes embercsoportok előnyösebb helyzetben vannak, mint mások. És ha te a szerencsésebbek között vagy, akkor ismerd el ezt a tényállást ahelyett, hogy #MindenÉletSzámít vagy #NemMindenFérfi-jellegű baromsággal igyekeznél kisiklatni a beszélgetéseket. Ne írj le másokat hisztiző libsikként, ha rámutatnak arra, hogy egyeseknek nehezebb a sora, mint másoknak. Inkább szánj egy pillanatot arra, hogy ténylegesen meg is hallgasd, amit mondanak.

Értsd meg, hogy a szexizmus és a rasszizmus az elnyomás rendszerére épül, és hogy bár lehetséges persze az is, hogy épp egy fehér, heteroszexuális férfi is diszkrimináció, előítéletek vagy gorombaság áldozatává váljon, ezzel együtt mégsincs sehol olyan rendszer, amelyben egy másik embercsoport tartana kollektív elnyomás alatt heteroszexuális fehér férfiakat.

Ez olyan, hogy képzeld el, hogy gyerek vagy. Van három játékod, miközben egy másik gyereknek meg csak egy. Aztán látod, hogy valaki odamegy a másik gyerekhez és ad neki még egy játékot. Mielőtt kiabálni kezdesz, matekozd már ezt végig gyorsan fejben. És inkább ne kezd el méltatlankozdni, hogy „Ez nem ér! Ha neki adsz egy játékot, akkor nekem is adj egyet!” Mert nem lesz igazad.

Láttam valamikor nemrég egy mémet, válaszként arra a felvetésre, hogy miért nincs olyan, hogy „fehér történelem hónapja” vagy csak férfiak számára fenntartott szekció egy konditeremben: „ugyanazért, amiért a Mario Kartban sem kapsz kék teknőket vagy villámokat akkor, ha már eleve az élen vagy.”

Ettől persze még simán lehet, hogy TE személy szerint egyáltalán nem érzed úgy, mintha az élen lennél. De még így is érdemes el- és felismerned mindazt, amit te már alapból megkaptál a születésed jogán, és ami miatt soha nem kellett aggódnod.

James S. Fell

Fordította: Németh Gábriel