Hogyan védjük meg igazán a gyerekeket?

A gyerekek védelmére hivatkozás valahol mindig azt sugallja, hogy minimum bizonytalanok vagyunk a jövőt illetően, de még inkább szorongunk miatta, félünk tőle.

Az, hogy a gyerekek csak azt hallhassák, amit mi jónak látunk közölni velük, ennek a kontrollnak adja vissza legalább az illúzióját. Nem véletlen hát, hogy ezzel a propagandacsomaggal remekül lehet szavazóbázist építeni és választást nyerni. Itt akár meg is állhatnék, szomorúan vonogatva a vállamat, hogy ezen úgysem lehet segíteni…

...Én viszont most mégis inkább végigviszem azt a gondolatkísérletet, hogyan lehetne mégis megértetni a kontrollvesztett szorongókkal, hogy nincs mitől rettegni.

Nincs “szörnyű genderideológia” (ezt már tavaly is megírtam, és megírták előttem-utánam sokan mások is), amely le akarja építeni a társadalom alapköveit, ki akarja irtani az emberiséget (vagy kifejezetten a fehér embert, kereszténynek mondott kultúrát, stb.), és mindehhez a gyerekeket akarná felhasználni.

És persze: felnőtt emberhez vonzódni és a partnerrel közös megegyezéssel szerelmi vagy szexuális kapcsolatra lépni teljesen más, mint erőszakot elkövetni valakin, aki az adott helyzetben vagy általánosságban gyengébb és védtelenebb. Ennek kellene a fő különbségtételnek lennie, nem annak, hogy azonos vagy ellenkező neműekről van-e szó.

Rendben, hallom az ellenérvet, van, aki a Kinsey-skálán teljesen hetero és teljesen meleg, rajtuk nyilván nem változtat semmi. De mi van a középtájon lévő ingadozókkal? Az ő meleg hajlamukat nem erősíti mégis fel, ha sok meleg reprezentációval találkoznak a környezetükben? Nem azzal teszünk-e jót ezeknek a fiataloknak, ha inkább a heteroszexualitás felé tereljük őket? A nemi diszfóriát érző gyerekeknek pedig nem jobb az, ha inkább azt sugalljuk nekik, hogy tanuljanak meg mégis komfortosan élni azzal a testtel, amelybe születtek, még ha orvosi diagnózisuk is van arról, hogy ez soha nem fog sikerülni? Az interszexuális gyerekeknek meg nem pont az a jobb, ha még csecsemőként megműtik, majd pedig következetesen valamilyen nem szerint nevelik őket, hogy “ne lógjanak ki a sorból”?

Miért tennénk éppen ezzel jót? - kérdezem vissza álnaivan. Hát mert az embernek igenis legyen valamilyen egyértelmű neme, aszerint, hogy megtermékenyít (“az apa férfi”) vagy szül (“az anya nő”). És mert természetes úton csak heteroszexuális aktusból lesz gyerek. Márpedig fenn kell maradnunk - mint magyarok, mint európaiak, mint fehéremberek, mint emberi faj, ki melyikkel érvel.

Miért jobb szemellenzővel élni, mint elfogadni, hogy a természettudomány egyre inkább megismeri az emberi testet, a technológia egyre izgalmasabb vívmányokat épít a nagy felismerésekre, a társadalomtudomány pedig vizsgálja, hogy ezek hogyan változtatnak az életünkön? Nem érdekesebb részt venni ebben, mint szemre-fülre szorított kézzel mantrázni, hogy le a gonosz genderideológiával, mi úgy akarunk élni, ahogy az őseink “mindig is éltek”?

Hát izé… sajnos az a helyzet, hogy már most sem úgy élünk, ahogy az őseink. Fel sem lehet sorolni, hogy mi minden kellett ahhoz, hogy a mai társadalomban “genderkérdésekről” vitatkozhassunk. Gazdasági és iparosodási változások, amelyek, legalábbis a globális északon, egy jóléti társadalmat tettek lehetővé. Gyökeresen változott a munka fogalma, ahogy az egyes tevékenységekre fordított időé is, és egyre hangsúlyosabb lett nyugaton a közélet és magánélet közötti különbségtétel. A nagyobb tömegek egyre inkább hozzáfértek az oktatáshoz, illetve kiharcoltak maguknak politikai képviseletet, szakszervezeteket. Az orvostudomány fejlődésével egyre valószínűbb volt, hogy aki megszületik, az meg is fogja érni a felnőttkort. Oltások, antibiotikumok, alapvető higiénia - és hopplá, meg is jött a népességrobbanás.

Ez a társadalmi kontextus hozta el a nők szerepének megváltozását több színtéren is. Amellett, hogy például választójoghoz jutottak, vagy beengedték őket az egyetemekre, a történelem során először a születésszabályozás is rajtuk múlhatott. Így jutottunk el odáig, hogy ma egy jóléti államban nem kell tizenévesen kiházasítani a lányt, hamar elkezdeni a gyerekgyártást, és úgy általában ügyelni a nő erkölcseire, nehogy esetleg mástól lehessen terhes. A női önrendelkezés következménye és katalizátora is lett a társadalom változásának.

Van egy hétmilliárdos bolygónk, amely már most sem bír méltó színvonalon eltartani ennyi embert (konkrétan az eddig fejtegetett jóléti társadalom maga is egy kisebbség). Aki olyan szerencsés, hogy pont egy ilyen helyre születik, az előtt viszont nyitva áll a tanulás, az önmegismerés ezerféle útja. És láss csodát - megmaradt a házasság mint intézmény, és megmaradt az emberek gyermek iránti vágya is. Csak éppen másfajta tartalommal töltődött meg. Nemcsak a meleg pár házassága nem “hagyományos”, hanem a hetero párokéi sem azok, csak az utóbbi ugyebár kevésbé feltűnő. És ha van születésszabályozás, mesterséges megtermékenyítés, hormonterápia, ha van állami gyermekvédelem és örökbefogadó szülőség - akkor az nem pont azt jelenti, hogy ma már külön lehet választani a szexet a gyerektől?

És miért rossz, ha ez megtörténik? Mert egy egyedülálló szülő vagy egy azonos nemű szülőpár gyereke “nem lát jó mintát”? Mert mi a jó minta? Az, hogy csak akkor lesz gyereke, ha felnőttként ellenkező nemű partnerrel szexel? De hát ő maga is egy ellenpélda erre az érvelésre… ami ezen a ponton meglehetősen körkörössé válik.

Szóval tetszik vagy nem, már régen az “öncélú szexualitás” korát éljük. Akinek ez nem tetszik, az reklamáljon a fogamzásgátló tabletta meg a latex óvszer kifejlesztőinél. Meg az összes ezzel rokonítható technológiai és társadalmi változás elősegítőinél és haszonélvezőinél. De ha nem akarjuk, hogy a gyerekeink túl korán találkozzanak a koruknak nem megfelelő szexuális tartalommal, akkor pont nem a kézen fogva sétáló meleg pároktól kell megvédenünk őket (akik semmivel sem szexualizáltabbak, mint a hetero párok). Hanem nyílt és bizalmas légkört kell teremtenünk, ahol nincsenek tabutémák. Ahol a gyerek a saját fejlődési szintjén megkapja a megfelelő válaszokat a kérdéseire, ahol hamar megtanulja, hogy mely testrészeit nem érintheti meg felnőtt (legyen az ismerős vagy akár rokon), és ahol előre tudhatja: ha esetleg mégis bántalmazás éri, bátran fordulhat az érte felelős felnőttekhez, mert hisznek majd neki, és megteszik a megfelelő lépéseket, hogy megállítsák a bántalmazót és segítsenek a gyerek(ek)nek feldolgozni a történteket.

Annak a démonizálása, hogy a jelen társadalmi viszonyok között nemcsak gyerekcsinálásért szexelnek az emberek (akár ellenkező, akár azonos neműek), vagy hogy az ember nemét nemcsak a testének a reprodukcióban betöltött szerepe definiálhatja, egyelőre biztosan nem segít az őszinte kommunikációban. Csak az vigasztal, hogy hosszú távon pont nem az “éljünk úgy, mint őseink éltek”-típusú világnézet áll nyerésre. Mert hát, amint mondtam, már most sem úgy élünk. Még az sem, aki azt hiszi, hogy igen.

Hacsek Zsófia

Kommentelni az FB posztunk alatt tudsz. Csak ekdvesen és okosan!