A katolikus egyház a világ egyik legősibb vallási intézménye, egyben a világ legnagyobb keresztény közössége, élén a pápával. Ő a katolikus egyház legfőbb pásztora, akinek hit, erkölcs és engedelmesség kérdésében, illetve az egyház kormányzásában legfelsőbb és egyetemes hatalma van. Ezen nagy múltú és a világ eseményeinek alakulását döntéseivel igencsak meghatározó intézmény élére került 264. megválasztottként 1978-ban Karol Józef Wojtyła, vagyis II. János Pál, elődei korát tekintve nagyon fiatalon. A történelem eddigi legközkedveltebb pápájaként tartják számon, ugyanakkor a legismertebb lengyel a világon. Személyét kultusz övezi. Eltökélte, hogy kevesebbet ad a ceremóniákra, és hű marad ahhoz, amit „Servus Servorum Dei” (Isten szolgáinak szolgája) címe kifejez. Számos erkölcsi kérdésben az egyháza hagyományaihoz híven konzervatív álláspontot képviselt, ugyanakkor más területeken - főként az addigi irányvonalakhoz képest - liberálisabbnak számított.
II. János Pál a feminizmus második hullámának idején lett pápa. A mozgalom az USA-ból és Nyugat-Európából indult a 60-as, 70-es években (párhuzamosan a szexuális forradalommal). Ekkorra világossá vált, hogy a nők szavazati jogának kivívása habár hatalmas lépés, de a tényleges társadalmi egyenlőség eléréséhez nem elég. Olyan lényeges és még mindig aktuális problémák kerültek előtérbe a patriarchátus működését feltárva, mint a nemi alapú diszkrimináció és erőszak elleni küzdelem és a szexizmus különböző formái ellen való fellépés, vagy a reprodukciós jogokért való küzdelem. A mára már talán jobban ismert irányelvek és szlogenek, mint a The personal is political (A személyes egyben politikai), vagy a My body my choice (Az én testem, az én választásom) is ide vezethetők vissza.
Érdemes pár szóban megemlíteni a katolikus egyházon belül, a II. Vatikáni zsinat (1962–65) következtében lejátszódó folyamatokat. A zsinat körül a teológusok két, egymással szembenálló tábora alakult ki: a progresszívok (haladók) és az integristák (konzervatívok). Ezekben az időkben bontakozik ki a világ számos pontján a feminista teológia, mely a szekuláris nőmozgalmakból és a zsinatot követő megújulási mozgalmakból építkezik. Nézetei szerint az egyház nemcsak a hierarchiából áll, hanem Isten népéből, amibe horribile dictu beletartoznak a nők is. Nem fogadja el azt az állítást, mely szerint az igazság egy és örök, amit nem írhatnak felül a társadalmi változások.
A pápa és a nők
Totus Tuus – egészen a Tiéd. A kifejezés a pápa máriatiszteletére (Máriás teológia) utal, mely megválasztásakor címerére is felkerült. Látásmódja szerint Mária nem valamilyen elérhetetlen példakép, hanem „az első keresztény”, az egyház és minden keresztény példaképe. A cölibátust vállaló férfiakból álló egyház tradicionális felfogásához képest II. János Pál ragaszkodása és tisztelete a nők iránt éles váltást jelentett. De nem jelentette a nők szerepének dogmatikus átértékelését.
1975-öt az ENSZ a Nők Nemzetközi Évévé nyilvánította, majd 1976 és 1985 között négy világkonferenciát szerveztek. Sorban: Mexikóváros (1975), Koppenhága (1980), Nairobi (1985) és Peking (1995). Az 1976-1985 közötti időszakra az ENSZ meghirdette a Nők Évtizede: Egyenlőség, Fejlődés és Béke elnevezésű programját.
II. János Pál a IV. Világkongresszus alkalmából levelet írt a Nőknek:
„Mindenekelőtt az Egyesült Nemzetek Szervezetének szeretném kifejezni nagyrabecsülésemet ezért a nagy jelentőségű kezdeményezésért. Az Egyház is hozzá kíván járulni a nők méltóságának, szerepének és jogainak védelméhez, s nem csupán azzal, hogy a Szentszék különös figyelemmel vesz részt a Pekingben folyó munkában, hanem azzal is, hogy közvetlenül szól minden nő szívéhez és értelméhez.”
Néhány rész a levélből:
Hála neked, nő, aki édesanya vagy, aki egyedülállóan örömteli és fájdalmas tapasztalattal anyaöllé leszel az ember számára; aki a világra jövő gyermek számára Isten mosolyává leszel, aki első lépéseit irányítod, gondját viseled, míg felnő, és olyan pontot jelentesz további életútján, ahová mindig visszatérhet.
Hála neked, nő, aki feleség vagy, aki sorsodat visszavonhatatlanul egy férfiéhoz kapcsolod, önmagatok kölcsönös elajándékozásában szolgálva a közösséget és az életet.
Hála neked, dolgozó nő, aki a szociális, gazdasági, kulturális, művészeti és politikai élet minden területén jelen vagy – azért, hogy nélkülözhetetlen módon hozzájárulsz az értelmet és az érzelmet összekapcsoló kultúra fölépítéséhez, az életnek a „misztériumra” mindig fogékony értelmezéséhez, az emberibb gazdasági és politikai struktúrák létrehozásához.
Hála neked, nő, azért, hogy nő vagy! Női mivoltodban gyökerező érzékenységeddel gazdagítod a világ megértését, és hozzájárulsz az emberi kapcsolatok teljes igazságához.
A teljes levél itt olvasható.
„Az emberi jogok a nők jogai, a nők jogai pedig az emberi jogok”.
A Nők Negyedik Világkonferenciája 1995. szeptember 4-én kezdődött Pekingben, melyen 17 ezer ember vett részt 189 országból (Magyarországról 13 civil nő). Feladataként egy cselekvési program kidolgozását jelölték meg, melyet az egész világon minden országnak be kell tartania. A kongresszust megelőzően zajlott 1993-ban a bécsi Emberi Jogi Világkonferencia, ahol kimondták: "a nők jogai emberi jogok."
A konferencia lehetőséget adott a világ minden tájáról érkező nőknek az információcserére, kapcsolatépítésre, emellett számos tüntetést és felvonulást is tartottak és a nagy sajtóérdeklődés révén reménykedve abban, hogy üzenetük sokakhoz eljut.
„Egyetlen nő sem tudja az élete alakulását befolyásolni, ha nem hozhat döntéseket a szexualitásáról. Ha a nők világkonferenciája az összes nő problémáira ki akar térni, akkor azt is el kell ismernie, hogy a szexuális irányultság alapú hátrányos megkülönböztetés alapvető emberi jogsértés." - hangzott el Beverly Ditsie dél-afrikai leszbikus aktivista beszédében a huajdzsoui civil fórumon, de emellett Pekingben is beszélt, így ő az első leszbikus nő, aki ENSZ-konferencián felszólalt. A világkongresszuson - a nehézségek ellenére is - nagy leszbikus láthatóság valósult meg. (300 nyíltan leszbikus résztvevő érkezett különböző országokból.)
A konferenciák rámutattak: strukturális változásra volt/van szükség. Ezért bevezették és a Pekingben elfogadott akcióprogramban globális szintre emelték a gender meainstreaming-et, ami „a nemek esélyegyenlőségére vonatkozó átfogó politika”.
A IV. világkonferencia eredménye a mintegy 200 oldalas Pekingi Nyilatkozat és Cselekvési Program. Összeállítói a feminista elméleti művek által inspirálva a biológiai nem (sex) helyett a társadalmi nem (gender) kifejezést használták. Hangsúlyossá akarták tenni, hogy a nemek alá-fölé rendelt viszonya elsősorban társadalmi, nem pedig biológiai tényezőkből fakad.
Ez egy teljesen logikus és szükséges lépés volt, ami sajnálatos módon nem talált maximális támogatottságra. A világkonferencia az egyenlő jogok előmozdításának színtere volt, de a konzervatív genderellenes mozgalom is innen eredeztethető.
A Vatikán szívében talán elfogyott a korábban hangsúlyozott hála, mert „szélsőséges individualizmussal” azonosította a konferencia szellemiségét. Aggodalmát fejezte ki az abortusz és a homoszexualitás promotálása miatt és meg akarta akadályozni, hogy a reprodukciós jogok, valamint a leszbikus nők jogai bekerüljenek a konferencia nőjogi záródokumentumába. Kijelentette: „semmi szín alatt nem támogatja a fogamzásgátlást vagy a kondomhasználatot családtervezési módszerként, vagy a HIV/AIDS megelőző programok részeként.” Utóbbi álláspontjával bizonyosan sok ember elkerülhető halálához járult hozzá.
Végül a reprodukciós jogok részben, a leszbikus nők jogai teljesen kimaradtak a záródokumentumból. Emellett sikerült elérnie, hogy a családtervezés módszereihez való hozzáférésről szóló 96. bekezdést úgy módosítsák, amely az egyetemes emberi jogok fölé helyezi az egyes országok törvényeit. Vagyis ha egy országban szigorú abortusz tilalom van, akkor a felpuhított “cselekvési terv” ennek megváltoztatására nem tervez cselekvést. A Vatikán ahelyett, hogy a konszenzusos célokért tett volna többet, inkább hadjáratba kezdett az egyenlő jogok ellen. A „genderideológia” elleni háború akkor indult, élén II. János Pállal.
A halál kultúrája
Konzervatív válaszcsapásként a pápa „megalkotta” és elterjesztette (hívei segédletével) a halál kultúrája kifejezést, ami definíciója szerint: „az emberi élettel szembeforduló tudatos döntések rendszerére, mely folyamatos programokkal és „tudományos” módszerekkel támadja az életet és az élethez való jogot.” Ezek az abortusz, eutanázia, és minden olyan szexualitással és termékenységgel összefüggő jelenség, ami eltér a heteroszexuális házasság kőbe vésett ideájától. A fundamentalista logika szerint a fogamzásgátlás és az átfogó szexuális nevelés is a halál kultúrájának része, ergo bűn, és üldözendő minden olyannal nézettel együtt, mely eltér a konzervatív-katolikus dogmától, vagyis az élet kultúrájától. Érdekes módon azonban a papi önmegtartóztatás, a fogamzásról való lemondás nem lett a halál kultúrájának része.
A konzervatív nézet szerint kizárólag biológiai, vagy „teremtett nemünk” van, mely minden esetben meg kell, hogy alapozza a nemi identitásunkat és „természetesnek” vélt nemi szerepeinket. Nemcsak a biológiai nemtől eltérő nemi identitás deviancia, hanem az elvárt nemi szerepektől való eltérés is, amibe a feminizmus is beletartozik. Az egyetlen helyes út a hagyományos (férfi-női), hierarchikus nemi szerepeknek való megfelelés. Persze ennek is megvannak a maga szabályai, melyet VI. Pál pápa megírt 1968-ban a híveknek Humanae vitae enciklikájában. Ez a szexuális forradalomra adott, sok keresztény által is túl szigorúnak tartott válasz, de II. János Pál sem engedett belőle.
Egyértelműen elutasít minden olyan cselekedetet és eszközt (megszakításos közösülést, a fogamzásgátló eszközöket, a sterilizálást és az abortuszt) amely lehetetlenné teszi a fogantatást. Egyetlen metódust fogad el, mégpedig azt, ha a házastársak a női ciklus azon periódusában élnek szexuális életet, amikor a nő éppen nem foganhat meg.
„Még Szűz Máriát is megkérdezték előbb, hogy akar-e terhes lenni”
Az abortusz korlátozása a nemi alapú hatalmi viszonyok egyik megnyilvánulása, egyben nők elleni erőszak. Tiltása a szülésre kényszerítéssel egyenlő. A szigorításokkal nem az abortuszok, csak a biztonságos abortuszok száma csökken, így a nők nemcsak kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek, hanem konkrétan az életüket veszélyezteti. Az abortuszhoz való jog megvonása a női biológiához és azokhoz a társadalmi szerepvállalásokhoz kapcsolódik, melyek alárendelt helyzetben tartják a nőket. A politika és a konzervatív vallási fundamentalista szemlélet az abortuszt morális megítélésére épít, pedig ez nem morális kérdés. Az abortuszt egy alapvető egészségügyi beavatkozásként kellene kezelni. Ehelyett egyre több helyen törvényileg akarják szabályozni. Az abortuszt ellenzők leggyakrabban az élet jogára szoktak hivatkozni és az eljárást gyilkossággal tartják egyenértékűnek. Eközben az „életpárti” nézetek nem szólnak a nő élethez való jogáról. A pápa egyenesen párhuzamot vont a holokauszt és az abortusz között, habár a kijelentés utólagosan módosításra került. Az abortusz nem gyilkosság és nem népirtás.
Az emberi jogokat -az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata alapján - a születéstől eredeztetjük. „Minden emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van”
II. János Pál nem ezt a nézetet vallotta: „Bár semmiféle tapasztalati módszerrel nem lehet kimutatni a lélek jelenlétét, az emberi embrió tudományos megfigyelése olyan adatokat szolgáltat, melyekből az értelem fölismerheti, hogy az emberi élet első rezdülésétől jelen van a személy: miért ne volna tehát ez az emberi élőlény emberi személy is?”
Igaz, hogy a magzat élő és nem halott, egyedi genetikai profillal rendelkezik, de nem ruházható fel azonos jogokkal, mint egy már megszületett ember, sem jogi, sem pedig morális értelemben. Arról pedig igencsak kevés szó esik, amikor az élet védelme mellett érvelnek, hogy hova fognak megszületni ezek a gyerekek és hogyan nőnek fel.
Joan Chittister bencés apáca azért erre is gondolt, amikor az abortusz választásához való jog mellett érvelt:
„Nem hiszek abban, hogy ha valaki ellenzi az abortuszt, az rögtön életpárti is. Az állítólagos életpártiak erkölcsisége sok esetben igen hiányos: csak azt akarják, hogy a gyerekek megszülessenek, de azt nem, hogy egyúttal élelemhez, oktatáshoz, lakhatáshoz jussanak. Mire alapozom ezt? Arra, hogy nem akarnak erre áldozni az adófizetők pénzéből. Ez a hozzáállás nem életpárti, csak születéspárti.”(2004)
A kiemelt mondat - „Még Szűz Máriát is megkérdezték előbb, hogy akar-e terhes lenni”- is egy apácától hangzott el 2019-ben egy mexikói tüntetésen, melyen az abortuszhoz való jogokért álltak ki. Az apácák is kifejezték álláspontjukat és szolidaritásukat a tüntetők mellett. Létezik a katolikus keresztényeknek olyan csoportja, ami nem fogadja el egyháza álláspontját a fogamzásgátlásra, vagy abortuszra vonatkoztatott elveit.
Amit a pápa mondott a lebukott egyházi pedofilokról
II. János Pál erényeként tartják számon, hogy bocsánatot kért az egyház múltbéli bűneiért, egyfajta megtisztulás és újrakezdés reményében. A gond inkább az, hogy azokat a bűnösöket, akik a nyilvánosság előtt nem buktak le, az egyházi hierarchiában viszont felemelte.
2001-ben a pápa e-mailben adott számot és kért bocsánatot a római katolikus papság által a csendes-óceáni országokban elkövetett igazságtalanságok és szexuális zaklatások sorozatáért. Az 1998-ban tartott szinódusi ülésről beszámolva azt írta, hogy a régió püspökei „fenntartás nélkül” bocsánatot kértek az „őslakosokkal szemben elkövetett szégyenletes igazságtalanságokért” Ausztráliában, Új-Zélandon és a Csendes-óceán déli szigetein. "Az egyház mély sajnálatát fejezi ki és bocsánatot kér, ahol gyermekei részesei voltak vagy részesei ezeknek a sérelmeknek" - áll a dokumentumban. A jelentés kiemelte azt a legalább 30 000 ausztrál bennszülött gyermeket, az "ellopott nemzedéket", akiket erőszakkal választott el szüleitől az egyházi támogatású kormányzat, hogy oktassák és beolvasszák őket a fehér kultúrába. De üzenetében kitért a szexuális abúzusokra is. „Óceánia bizonyos részein az egyes papok által elkövetett szexuális zaklatás... nagy szenvedést és lelki sérülést okozott az áldozatoknak"
Részleteket nem árult el, de akkor már napvilágot láttak azok a belső vatikáni jelentések, amelyek olyan eseteket dokumentáltak, amikor papok és misszionáriusok nemcsak szexuális kapcsolatra kényszerítettek apácákat, hanem sok esetben abortuszra is.
„Az egyházon belüli szexuális zaklatás mélyen ellentmond Jézus Krisztus tanításának és tanúságtételének”- mondta.
Amit a pápa tett a le nem bukott egyházi pedofilokkal
Szinte biztos, hogy a gyermekmolesztáló papokról feletteseik világszerte tudtak, dokumentálták is az eseteket. Büntetés az egyházi hierarchián belül aligha volt, a pedofil papokat idővel – egy-egy duzzadó botrány esetén – áthelyezték, ahol újabb gyerekeket bízott rájuk a következő, gyanútlan egyházi közösség. Mondhatni, egyfajta uram, bátyám, atyám viszonyban rendszerszintű tudatos eltussolások működtek, működnek. Ezek a visszaélések csak sokkal később lepleződtek le, amikorra már borzalmas károkat okoztak megannyi ember életében. Segítséget az áldozatok aligha kaptak, kérni nem mertek, nem tudtak. A katolikus egyház papjaival együtt az intézményt védte, a gyerekeket nem. Ez milyen életvédelem?
A világszintű áttörés 2002-ben következett be. A Boston Globe Spotlight nevű négy főből álló oknyomozó újságíró csapata a lap új főszerkesztőjének megbízásából kutatásba kezdett. A ügy indikátora a több mint száz gyereket bántalmazó John Geoghan lebukása utáni vizsgálódás volt, mely alapján a lap újságírói gyanút fogtak, hogy nem egyedi esetről van szó. Áldozatokkal, egyházi személyekkel interjúztak, és kitartásuknak hála elérhetővé válhattak azok a peranyagok is, - lásd Urfi Péter cikkét, melyek információi elsöprő erejű bizonyítékként szolgáltak. Az eredményeket a Boston Globe 2002. január 6-i számában közölték. Óriási hírértékű anyag volt, amit a szerkesztőség a lehető legkorrektebb módon, szenzációhajhász megfogalmazástól mentesen hozott le. Ez egy nagyon fontos tény, mert maguk a történtek sem a szenzáció kategóriába sorolhatóak. A lap írói nem éltek vissza a helyzettel. Csak a bostoni egyházmegyében 200 pedofil pap tevékenységeire derült fény az elmúlt évtizedekből. A történetből példás és sikerektől övezett film is készült 2015-ben, melyet maga a katolikus egyház is ajánl.
A Bostonban kirobbant botrányok kapcsán II. János Pál ezt mondta: „Az egyház életét azonban nem boríthatja fel ez a tragédia, nem szabad megfeledkezni arról a sok jóról, amit ez az intézmény tett.”
Az elmúlt években viszont egyre több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy II. János Pál megfelelően reagált-e pápasága alatt egyháza papjainak kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaéléseire. 2020-ban szinte egyszerre robbant ki két olyan botrány ami alapjaiban rengeti meg (még jobban) a pápáról alkotott képet. A McCarrick-dosszié és a pápai titkár, Dziwisz botránya. (Utóbbi pont az aki meggyőzte II. János Pált, hogy McCarricket érsekké nevezze ki.)
II. János Pál 2001-ben, a bocsánatkérésekkel egy időben washingtoni érsekké és bíborossá léptette elő Theodore McCarrickot annak ellenére, hogy a Vatikánba már ekkor érkeztek hírek szexuális visszaéléseiről. 2020-ban nyilvánosságra hoztak egy csaknem félezer oldalas dokumentumot a bíboros visszaéléseiről. Ez volt az első olyan eset, amikor a Vatikán megosztotta a nyilvánossággal az egyház szexuális visszaélések miatt vizsgált tagjának dossziéját. Botrányai az utolsó három pápát (Ferenc, XVI. Benedek, II. János Pál) érintik, a fókusz II. János Pálra helyeződött.
Ezt tetézi Stanisław Dziwisz bíboros botránya. Az ellene felhozott legfőbb vádak: szexuális botrányok leplezése, kenőpénz felvétele a pápával való soron kívüli találkozásért, egyházi hivatalokkal való kereskedés.
Dziwisz a Krisztus Légiója nevű rendtől is fogadott el pénzt, emellett összefüggésbe került annak alapítója, Degollado kiskorúakkal kapcsolatos ügyeivel. A Légió ellen 2019-ben már végeztek belső vizsgálatot, melyből kiderült, hogy a 33 tag összesen 175 kiskorút abuzált az évek során. Degollado ismerten kábítószerfüggő volt, és rendjén belül legalább 60 gyereket bántalmazott. Ő a katolikus egyház talán leghírhedtebb pedofilja. Források szerint a bántalmazásokat már jóval korábban jelentették II. János Pálnak.
Ferenc pápa 2014-ben - ekkorra csaknem ezer pedofil papot rúgott ki a Vatikán - avatta szentté II. János Pált, akit a mai napig kultusz övez és hazájában sokan még mindig erkölcsi tekintélynek és történelemformáló pápának tartják. De az események megosztották a közvéleményt. A világ több pontján alakultak olyan szerveződések, melyek követelik II. János Pál szentté avatásának visszavonását. Jézsó Tamás katolikus hittanár, a Felszabtér blog szerkesztője szerint a McCarrick-jelentés “röntgenfelvétel a katolikus egyház jelenlegi állapotáról”. A magyar látleletet pedig Perintfalvi Rita: Amire nincs bocsánat c. könyve fedi fel. A rendszer működését pedig mi sem mutatja jobban, mint Pető Attila ügye, aki nyilvánosságra hozta az őt ért gyerekkori sérelmeket és végül őt ítélték el a napokban zaklatás miatt.
Források:
Levél a nőknek a Nők IV. Világkonferenciája alkalmából
II. János Pál pápa
Peking, 1995. szeptember
Antoni Rita. Abortusz: miért fontos a döntés szabadsága? , Nem tetszettek a Vatikánnak a szexuális és az LMBTQ-jogok: a „genderideológia” elleni harc eredete
Humanae Vitae - Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Pope sends first e-mail apology
Katolikus apácák az abortuszjogért tüntető nők mellett
Jézsó Tamás.Vatikáni jelentés a gyermekmolesztálás apostoláról - Kérdések a Magyar Katolikus Egyházhoz