Genderpánik Magyarországon és a világban, 2. rész Az 1. részt itt találod!
Az alábbi cikkben – #tldr – a következőkről olvashatsz:
- Milyen jelenségek állnak a „genderideológia” elleni harc (genderpánik) kereszttüzében?
- Milyen fejlesztési célokat fogalmaztak meg az 1995-ös pekingi ENSZ nőjogi világkonferencia résztvevői?
- Hogyan és miért használták a világkonferencián a „gender” fogalmát?
- Mit kifogásolt az egyik konzervatív résztvevő, az amerikai Dale O’Leary (a genderellenes mozgalom későbbi élharcosa) már az előkészítő tárgyalásokon? Mit jelentett számára a „női nézőpont”?
- Mit tettek a jelenlevő leszbikus aktivisták a leszbikus nők láthatóságáért?
- Kik és miért ellenezték, hogy a szexualitással és termékenységgel kapcsolatos jogok a záródokumentumba kerüljenek?
Bevezetés: Mi a genderpánik?
genderagitátor genderagymosás genderaktivisták genderbadarság gendercunami genderdegenerált genderdogma genderegyezmény genderelmélet genderember genderesítés genderfeminista genderforradalom gendergondok genderháború genderharcos genderhívő genderideológia genderisták genderizé genderkatyvasz genderkurzus genderkultúra genderlobbi gendermaszlag gendermesék gendermozgalom gendernáci gendernevelés gendernonszensz genderoktatás genderológia genderőrület genderpropaganda genderprobléma genderrendőrség gendersárkánylény genderszemét gendertéboly genderterror gendervécé gendervita genderzagyvaság
E szóösszetételeket az elmúlt évek kormányzati propagandasajtójából gyűjtöttem össze – majdnem teljes lett a genderábécé. A derék nyelvújító törekvéseket, melyeknek a gendertanulmányok fogalomkészletéhez vajmi kevés közük van, a kormány által az utóbbi években maximális fokozatra kapcsolt „genderideológia” ellenes diskurzus, azaz genderpánik motiválta. Ennek hangsúlya a hazai propagandamédiában az utóbbi években a transznemű emberekre terelődött, így a „genderideológia” kifejezés elsősorban velük, esetleg a tágabb LMBTQ-közösséggel társult. Fontos azonban leszögezni, hogy a genderpánik jóval több a homofóbiánál és a transzfóbiánál. Ha a teljes LMBTQ-közösség varázsütésre eltűnne a Föld színéről, az a „genderideológia” miatt aggódókat még messze nem nyugtatná meg. Továbbra is fájna szegény fejük például a feministák, meg ama pokolfajzatok miatt, akik az utódnemzéstől elválasztva, horribile dictu, házasságon kívül merik élvezni a szexet.
A genderpánik egy globális jelenség, mely a „genderideológia” fogalma segítségével igyekszik érvényteleníteni minden, a hagyományos-hierarchikus nemiszerep-szemlélettől elszakadó gondolatot, felvetést vagy követelést.
A genderpánik célkeresztjében található többek közt:
a nemi sztereotípiáktól mentes nevelés (gendersemleges nevelés);
az átfogó iskolai szexuális felvilágosítás (amely nem a házasság előtti önmegtartóztatást sulykolja, hanem információt ad át);
az apa + anya + gyerekek felállástól eltérő családformák (sőt még e felállás teljesítése sem elég, ha az anya nem akarja háttérbe szorítani a saját személyes érvényesülését);
a családon belüli erőszakkal szembeni fellépés (családellenesnek tartják a témáról való puszta beszédet is);
általában a feminizmus és a feministák (kivéve, ha migráció- vagy transzellenesek);
a gender studies és a genderkutatók (szélsőséges esetben a társadalomtudományok általában);
az LMBTQ-jogok és az LMBTQ-személyek (kivéve, ha öngyűlölők, vagy mozgalomgyűlölők);
az interszex aktivizmus, a fellépés az interszex gyerekek „normalizáló” műtétei ellen;
a nemi esélyegyenlőségi politikai intézkedések;
a nem, a szexuális orientáció és a nemi identitás alapú diszkrimináció elleni intézkedések, valamint az ezeket szorgalmazó politikusok;
a nők termékenységgel kapcsolatos (reprodukciós) jogai: elsősorban az abortusz, de sokszor a fogamzásgátlás, sőt még a házasság előtti szexuális aktivitás is;
a mesterséges megtermékenyítés;
a „senki által nem választott” civil szervezetek, ezek munkatársai, aktivistái, „sorosbérencek” (kivéve a sajátjaik - ki választotta vajon Szánthó Miklóst?);
a nemzetközi szervezetek (EU - „Brüsszel”, ENSZ, WHO stb.).
Honnan jött ez a politikai fegyverré vált eszmeáramlat? Mielőtt erre válaszolunk, még egy dolgot fontos leszögezni: azt, hogy a jogok (pl. a női jogok, vagy az LMBTQ-jogok) fejlődése sohasem lineáris. Az emberi jogokért vívott harc nem egyenes vonalban tör felfelé, hanem hullámokban halad előre: az egyes sikereket az ún. visszacsapás (backlash) időszakai váltják fel. Jelenleg is egy backlash korszakot élünk, amikor is a különböző populista, autoriter rezsimek igyekeznek a korábban elért eredményeket megnyirbálni. A „genderideológia” elleni fellépés is egy backlash jelenségként értelmezhető: a női és az LMBTQ-jogok terén elért néhány eredmény feldühítette a fundamentalista-konzervatív csoportokat, és a „család védelmére” hivatkozva, mesterséges ellentéteket kreálva eszmei, és ahol tehetik, politikai ellentámadást indítottak.
Hasonló folyamat vette kezdetét fél évszázaddal ezelőtt is. A hatvanas, hetvenes években a feminizmus második hulláma, a női felszabadítási mozgalom (women’s liberation movement) rámutatott arra, hogy a 20. sz. elején az első hullám által kivívott szavazati jog nem volt elegendő a nemek tényleges társadalmi egyenlőségéhez. Ekkor intézményesült a women’s studies, illetve a gender studies (erről lásd jelen sorozatunk előző részét), továbbá megjelent az igény a diszkrimináció, a szexizmus, a szexuális zaklatás tilalmának jogi rögzítésére, és a nők érdemi politikai, közéleti részvételére. Párhuzamosan egyéb polgárjogi mozgalmak szerveződtek, köztük a meleg felszabadítási mozgalom, a gay liberation movement (Magyarország, illetve Kelet-Közép-Európa történelmi okokból e mozgalmaktól teljesen elszigetelődött). Ahogy az emberi jogi mozgalmak kezdtek eredményeket elérni, úgy erősödött a konzervatív oldal is.
Két példa erre:
- az abortuszellenes mozgalom az USA-ban az első trimeszteres terhességmegszakítás alkotmányos jogát garantáló Roe kontra Wade ítélet után kezdett el érdemben szerveződni;
- Anita Bryant énekesnő, konzervatív aktivista azután indította a melegeket pedofilnak beállító „Mentsük meg a gyerekeket” mozgalmát, miután lakhelyén a megyei vezetés megszavazta a szexuális irányultság alapú munkahelyi diszkriminációt tiltó rendelkezést.
A kilencvenes években egy hasonló dinamikát követő folyamat zajlott le:
az ENSZ IV. Női Világkonferenciája után, az ott elért eredményeket, az ott megfogalmazott nőjogi célkitűzéseket sokallva bontakozott ki a „genderellenes” mozgalom.
A pekingi női világkonferencia
A hetvenes években az ENSZ is meghallotta az új idők szavát. 1975-öt a Nők Nemzetközi Évévé, majd az 1976 és 1985 közötti időszakot a Nők Nemzetközi Évtizedévé nyilvánította, és négy világkonferenciát szervezett a nők jogainak előmozdítása érdekében: 1975-ben Mexikóvárosban, 1980-ban Koppenhágában, 1985-ben Nairobiban és 1995-ben Pekingben.
A mexikóvárosi konferencia hozadéka lett az ENSZ Egyezménye a Nők Elleni Diszkrimináció Minden Formájának Eltörléséről (Convention on the Elimination of All Forms of Discrimination against Women, CEDAW, ejtsd: szidó). A CEDAW-t 1982-ben Magyarország is ratifikálta, azaz az ENSZ nőjogi egyezménye a mai napig a magyar jogrendnek is része (1982. évi 10. tv. erejű rendelet). Különféle intézkedéseket ír elő a nők hátrányos megkülönböztetésének tilalmáról pl. az oktatás, az egészségügy, a munkavállalás vagy a közéleti, politikai szerepvállalás terén.
A Nairobiban lezajlott konferencia eredménye többek közt a nők elleni erőszakkal kapcsolatos addigi hallgatás megtörése: ennek hozadékaként fogadta el az ENSZ közgyűlése 1993-ban a Nyilatkozatot a Nők Elleni Erőszak Megszüntetéséről (Declaration on the Elimination of Violence against Women), melyben egyúttal meghatározták az erőszak típusait.
A IV. Női Világkonferencia feladataként egy cselekvési program kidolgozását jelölték meg, melyhez az egész világon minden országnak tartania kell majd magát. A nagyszabású eseményre 1995. szeptember 4. és 15. között került sor Pekingben. A helyszínválasztás ambivalens nemzetközi reakciókat váltott ki annak fényében, hogy a leendő házigazda, Kína maga is két lábbal tiporta a nők jogait. Ekkor már javában tombolt az országban az 1980-ban bevezetett (és csak 2015-ben megszüntetett) egykepolitika, annak minden következményével együtt (kényszerített abortuszok, kényszersterilizáció, nemi szelektív abortusz, lánygyermekek kitevése, menyasszonyrablás stb.). Kína ugyanakkor, mivel nem sokkal előtte veszítette el az olimpiaszervezés lehetőségét Ausztráliával szemben, mindenáron helyt akart adni valamilyen nemzetközi rendezvénynek. Többen bíztak abban, hogy a nemzetközi reflektorfény hatására a jogsértések mérséklődnek: a kínai kormány pl. (hogy az Egyesült Államok ne maradjon távol) nem sokkal a konferencia előtt engedte szabadon a tizenöt évre ítélt politikai foglyot, Harry Wu kínai-amerikai emberi jogi aktivistát.
A konferenciára végül 189 országból és nemzetközi szervezettől érkeztek delegáltak (nem kizárólag nők), összesen 17 ezer ember. A konferencia főtitkára Gertrude Mongella tanzániai politikus volt. A megnyitó beszédet az 1991-ben Nobel-békedíjjal kitüntetett burmai politikus, Aun Szan Szu Kji tartotta. A számos híres felszólaló közt volt Hillary Clinton, aki beszédében leszögezte:
„Az emberi jogok női jogok, és a nők jogai emberi jogok, egyszer és mindenkorra.”
A magyar küldöttséget Kósáné dr. Kovács Magda, akkori munkaügyi miniszter vezette. Részükről Ónodi Irén számolt be a Társadalmi Szemle folyóiratban, egyúttal a Pekingi Nyilatkozat fordítását is közreadta.
A világkonferencia előtt, részben időbeli átfedéssel, 1995. augusztus 30. és szept. 8. között zajlott a női civil szervezetek fóruma (NGO Forum). Mivel ekkor még nem létezett széles körben elérhető internet, különös jelentőségű volt az esemény a nők közötti eszmecsere szempontjából. A kínai kormány megijedt a vízumkérelmek mennyiségétől és a feministák várható tömegétől - na meg attól, hogy a nemzetközi megegyezés szerint a fórum területén a tüntetéseket és a szólásszabadságot tiltó kínai törvények nem érvényesek. (Vegyük figyelembe, hogy a „civil szervezet” kifejezésnek ekkor egyáltalán nem létezett kínai megfelelője.)
Beszámolók szerint a következőktől tartottak:
a leendő résztvevő feminista nők mind leszbikusok, és majd elcsábítják a kínai nőket (emiatt a rendőrök nagyon idegesek lettek, ha két nő akár csak barátilag, vagy egy közös fotóhoz átkarolta egymást);
ha ez nem is sikerül, legalább - „szellemi szennyezés” keretében - lebeszélik őket a Kínai Kommunista Párt iránti lojalitásról;
a leszbikusok a prostituáltakkal együtt meztelen tüntetést fognak szervezni a Tienanmen téren (pedig a FEMEN ekkor még gondolat sem volt, csak 2008-ban alakult) - emiatt a rendőrök és biztonsági őrök kötelező jelleggel lepedőket, takarókat tartottak maguknál!;
és a legdurvább: minden résztvevő egyben HIV-fertőzött is, és az őket megcsípő szúnyogok közvetítésével majd megfertőzik a pekingi lakosságot.
Mindezen félelmek oda vezettek, hogy a kínai kormány a civil fórumot (és az azon résztvevő mintegy 30 ezer főt) a Pekingtől 50 km-re levő Huajdzsouba (Huairou) helyezte át – a kormányzati küldöttségek pekingi fórumán csak néhány civil felszólalót hallgattak meg szept. 13-án (Beijing Report, 145.). A nagy létszámú rendőrökön és ötezer, ideológiailag megbízhatónak ítélt civilen kívül a kínai állampolgárok a fórum ideje alatt nem közelíthették meg Huajdzsout - az utat lezárták (lásd Poole). Résztvevők beszámolói szerint (ezekről bővebben lásd a Makers: Once and For All c. dokumentumfilmet) a város nem tudott felkészülni ennyi ember fogadására, a közlekedés Pekingbe nem volt megfelelő (a gyakorlatban két óra volt az út, ha egyáltalán felfértek a buszra), és ez (feltehetően szándékosan) megnehezítette a konferenciára való eljutást, így a politikusok és a civilek közti kommunikációt. Ráadásul végig szakadt az eső, a résztvevők sárban gázoltak, a szállás alacsony színvonalú volt, és beépített kamerákon keresztül meg is figyelték őket a szobáikban. (Tippeket adtak egymásnak a kamerák megtalálására.)
A résztvevők mindennek ellenére euforikusan, a női testvériség ünnepeként élték meg e napokat: kapcsolatokat építettek, tanultak egymástól. Például sokan itt hallottak először a nőinemiszerv-csonkítás (FGM) jelenségéről, a férjhez kényszerített kislányokról, a háborús nemi erőszakról és más súlyos jogsértésekről. A workshopok, előadások, panelbeszélgetések, filmvetítések mellett, a nemzetközi sajtóérdeklődést kihasználva, számos felvonulás és tüntetés zajlott: például a boszniai népirtások ellen vagy a japán katonák által rendszeresen megerőszakolt „vigasznők” számára való igazságszolgáltatásért.
Magyarországról 13 civil nő vett részt. A kormányzati delegáció nem kereste velük a kapcsolatot, sőt ők maguk is koordinálatlanul, egymástól függetlenül voltak jelen (Koncz 1996 - lásd a felhasznált források listáját a cikk végén). A Feminista Hálózat Nőszemély c. folyóirata közölt összefoglalót a -neg- szerzői álnéven író Czene Gábor tollából (6-7. szám), aki forrásaiként a külföldi hírügynökségek jelentéseit nevezi meg. A Közéleti Roma Nők Egyesületének máig aktív vezetője, Kozma Blanka rövid személyes beszámolót írt a lapba. A mainstream sajtó részéről az eseménynek összességében nagyon gyenge visszhangja volt. (Politikai hozadékként viszont megalakult a Nőpolitikai Titkárság.)
A világkonferencia eredménye a mintegy 200 oldalas Pekingi Nyilatkozat és Cselekvési Program lett (Beijing Declaration and Platform for Action), melynek magyar fordítása is készült. (Utóbbi online sajnos nem elérhető.) Ez a dokumentum a következő 12 fejlesztendő területet nevezi meg:
- a nők és a szegénység,
a nők oktatása és képzése,
a nők és az egészség,
a nők elleni erőszak,
nők a fegyveres konfliktusokban,
a nők és a gazdaság,
a nők a hatalomban és a döntéshozatalban,
a nők előremenetelének intézményi mechanizmusai,
a nők emberi jogai,
a nők és a média,
a nők és a környezet,
a kiskorú lányok.
A dokumentum megalkotását hosszú viták előzték meg, mert a résztvevők nem értettek egyet abban, hogy pontosan mik tartoznak a női jogok közé.
A genderfogalom használata a konferencián
Az ENSZ nőkonferenciáin (különösen Nairobiban és Pekingben) megfogalmazódott, hogy a nemek tényleges egyenlőségéhez a negatív diszkrimináció eseteinek szankcionálása önmagában kevés: strukturális intézkedésekre van szükség. Ezért vezették be a gender mainstreaming fogalmát (melyet az európai genderellenes diskurzus legismertebb alakja, Gabriele Kuby rendszeres támadásokkal illet).
A gender mainstreaming a nemek esélyegyenlőségére vonatkozó átfogó politika, melynek célja, „hogy az esélyegyenlőséget – közöttük a nemek esélyegyenlőségét is – a politikai döntéshozatali szervek minden politikai döntésük, akciójuk szerves részévé tegyék. (...) Minden politikai döntésnek van nemi (gender – társadalmi nem) vetülete, ezért egyetlen politikai döntés sem hozható meg anélkül, hogy annak hatását a nemek esélyegyenlőségére ne vizsgálnánk” (Koncz 2008, 3).
Egy egyszerű példa: stadiont építsünk, vagy bölcsődét? Bárki beláthatja, hogy e politikai döntésnek van nemi vetülete.
A Pekingi Nyilatkozat és Cselekvési Platform összeállítói a feminista elméleti művek által inspirálva használták sex (biológiai nem) helyett a gender („társadalmi nem") kifejezést – annak hangsúlyozása érdekében, hogy a nemek alá-fölé rendelt viszonya elsősorban társadalmi, nem pedig biológiai tényezőkből fakad.
Ennek kapcsán érdemes Claudia von Braunmühl német nemzetközi kapcsolatok szakértőt, professzort hosszabban idézni:
„Ann Oakley már 1972-ben felvetette, hogy különbséget kell tenni a nem (sex) mint a nemi jegyek biológiai adottsága és a gender mint a társadalomban betöltött nemi szerepek társadalmi és kulturális meghatározottsága, illetve kifejezésre jutása között. Oakley (1972) a gender fogalmát tudatosan kölcsönözte a nyelvből (nyelvtanból) mint társadalmi közmegegyezésen alapuló konvencióból, azért, hogy megfelelő érveket tudjon kialakítani a nemek közt uralkodó megállapodások biologisztikus rögzüléseivel szemben, illetve hogy képes legyen azokat megkérdőjelezni is.
Ebben a formában, amely távol állt a bináris nemi konstrukcióra irányuló későbbi posztmodern kritikától, a gender fogalma behatolt a fejlesztéspolitika berkeibe, ahol a nőpolitikai szempontból elkötelezett oldal mohón rávetette magát, és igyekezett minél hamarabb elsajátítani és alkalmazni. A gender fogalmával egy olyan hatalomkritikus kategória jelent meg, amely nem állt meg a nemi alapon elrendelt társadalmi szerepek puszta megállapításánál, hanem kiállt a férfi és nő közötti kapcsolatokban benne rejlő, alárendeltségre és elnyomásra épülő viszonyok felismerése és ezek felszámolása mellett.
Ez az új fogalom másrészről lehetővé tette azt is, hogy a nőpolitika elkötelezettjei végre szétválaszthatták azokat a biologikus és kulturális érveket, amelyek a fejlesztési vitákban szinte szimbiotikus formában jelentek meg. A gender-elemzés - mint a nemek közötti viszonyrendszer vizsgálata - egyre inkább átvette a nők helyzetére irányuló elemzések helyét a nőket támogató intézkedések megalapozásában.” (Ford. Nagy Beáta)
Csak úgy, mint a tudomány esetében (erről lásd cikksorozatunk előző részét), a fejlesztés terén is felváltotta a woman fogalmát a gender fogalma. Itt azzal a céllal, hogy a nők helyzete megszűnjön marginalizált ügy lenni – amit csak úgy mellékesen, „and women and children”, formálisan odabiggyesztenek az emberi jogi dokumentumokba –, és a nemek egyenlőségének szempontja a főáramba (mainstream) kerüljön. (Az eredmény, mint Braunmühl fent idézett tanulmányában olvashatjuk, itt sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.)
Nairobiban (1985) még vitatták, és a kairói Nemzetközi Népesedési és Fejlesztési Konferencia (1994) dokumentumaiban is szögletes zárójelbe tették a „gender” kifejezést (illetve minden olyan részt, amelyről nem volt teljes egyetértés a résztvevők között). A pekingi konferencia fent említett záródokumentumában azonban már szögletes zárójel nélkül szerepel, a gender mainstreaming mellett pl. a genderérzékeny politikai irányelvek, a nemi egyenlőség (gender equality) és a gendernézőpont (gender perspective) kifejezésekben.
Részletek a Pekingi Nyilatkozatból:
„19. nélkülözhetetlen, hogy az olyan hatékony politikák és programok, köztük a fejlesztésre irányulók tervezése, megvalósítása és nyomon követése, amelyek fogékonyak a nemek sajátosságai iránt (reinforcing gender-sensitive policies) és minden szinten elősegítik a nők felemelkedését, a nők teljes részvételével történjen;”
„24. minden szükséges intézkedést megteszünk a nőket és leánygyermekeket sújtó megkülönböztetés valamennyi formájának felszámolására és a nemek egyenlőségét (gender equality), a nők felemelkedését akadályozó gátak lebontására;"
Részlet a Cselekvési Programból:
„25. (...) Számos kormány beiktatta a törvényhozásba a nők és a férfiak közötti egyenlőség elősegítésének követelményét, és olyan nemzeti szervezeteket hozott létre, amelyek biztosítják, hogy érvényesüljenek a nemi egyenlőség szempontjai a társadalom minden területén (to ensure the mainstreaming of gender perspectives in all spheres of society)."
Fundamentalista-konzervatív kifogások a gender fogalma ellen
Dale O’Leary amerikai konzervatív újságíró - a genderellenes mozgalom későbbi zászlóvivője - szerint azonban egy aljas trükk állt a sex szó genderre váltása mögött. Meggyőződése szerint, amit „The Deconstruction of Women” c. esszéjében fejtett ki először (később pedig számos könyvet írt), a küldöttek nagy része a világkonferencia 1995 februári, new york-i előkészító tárgyalásán félrevezetés áldozata lett. Szerinte ugyanis naivan azt hitték, hogy a gender csupán szemérmességi okokból került be a Pekingben megvitatandó dokumentumtervezetbe: hogy ne kelljen a szexuális aktusra is utaló biológiai nem (sex) kifejezést használni. O’Leary azt állítja (és ez is gyakori érv a genderellenes diskurzusban), hogy a gender szónak nem tisztázott a jelentése. Holott már 1995-re is nagyon sokan leírták, hogy a gender kifejezés a nemiség társadalmi, szocializációs vonatkozásaira utal, így ha társadalmi problémákról, a nemek társadalmi egyenlőtlenségeiről beszélünk, adekvátabb ezt használni a sex, a biológiai nem helyett.
O’Leary elrettentésképpen felsorolja a konferencia előkészítő dokumentumában talált, genderrel kezdődő összetételeket. Pl. nemi szempontok (gender aspects), nemek szerint lebontott statisztika (gender disaggregated statistics), a nemek viszonya (gender relations), nemi alapú erőszak (gender-based violence). Figyeljük meg, hogy a mai genderellenes diskurzus középpontjában álló (és a társadalmi nemhez képest külön fogalomként kezelendő) gender identitás itt még a kanyarban sincs (pánik viszont mégis van): a transznemű emberek csak az utóbbi években váltak a genderpánik bűnbakjaivá.
A gender- kezdetű szakkifejezések értelmetlen egymásra halmozása és az arra fogékony olvasó ezekkel rémisztgetése a genderellenes diskurzus azóta is kedvelt stratégiája. (A másik tipikus húzás annak hatásvadász számolgatása, hogy egy dokumentumban hányszor szerepel a „gender", és hányszor a „woman" szó – mintha a nemi egyenlőség szempontja nem foglalná magában a nők helyzetének javítását!) Marguerite Peeters Genderőrület: Útmutató a globális mesterterv megértéséhez c., magyarul tavaly az Alapjogokért Központ gondozásában megjelent könyvében – a fordítónak, Sallai Gábornak köszönhetően, akár így akarta, akár nem – a stratégia le is lepleződik (lásd p. 22-3). Magyarul ugyanis az olyan kifejezések, mint pl. „a nemek közti egyenlőség szempontja” vagy a „nemek egyenlőségével foglalkozó szakértő”, illetve a „nemek közti egyenlőség szempontját figyelembe vevő költségvetés” már nem is olyan érthetetlenek vagy rémisztőek. A „nemek közti egyenlőség szempontja” fordítási megoldás Gabriele Kuby méregfogát is kihúzná: az ő esetében azonban Roska Péter fordító megtartja A nemek forradalma c. könyvben prezentált fő ellenség vonatkozásában a gender mainstreaming kifejezést.
Dale O’Leary hangsúlyosan nehezményezi a nemi egyenlőség (ahogyan ő fogalmaz) „homoszexuális értelmezését” – azaz felháborítónak, sunyi árukapcsolásnak, egy ide nem tartozó ügy erőltetett behozatalának tartja annak a ténynek a tudomásul vételét, hogy a nők között vannak olyanok is, akik a saját nemükhöz vonzódnak, és a női jogok rájuk is érvényesek kell, hogy legyenek. De nemcsak az LMBTQ-közösséggel van a szerzőnek problémája: az értelmetlen „genderfeminista” kifejezéssel illet minden olyan feministát, aki úgy gondolja, hogy a hagyományos nemi szerepek nem biológiailag kódoltak, hanem társadalmilag létrehozottak – tehát a feministák szinte mindegyikét. Ezt a „probiotikus joghurthoz” hasonló kifejezést a szerző a magát a kissé félrevezető módon equity feminist („méltányosság alapú feminista”) címkével illető filozófustól, Christina Hoff Summerstől kölcsönözte. Summers szerint a feminizmus egyedüli célja a jogegyenlőség, ami a nyugati társadalmakban már megvalósult, sőt szerinte a nők itt egyenesen privilegizáltak.
O’Leary ideológiai elhajlással és indoktrinációval vádol minden feminista szerzőt, ugyanakkor a fundamentalista-keresztény világnézetet a megtestesült objektivitásként láttatja – ez is a genderellenes diskurzus máig megőrzött sajátossága. Szerinte a nemiség társadalmi konstrukcióként való értelmezése őrültség, ugyanakkor a férfi és a nő (születési nemből következő) állítólagos „hivatásáról” (vocation), azaz előre elrendelt szerepéről beszélni teljesen normális. Folytatva a logikát nélkülöző megnyilvánulások sorát, O’Leary kikéri magának, hogy a feministák minden nő nevében beszélnek, ugyanakkor ő sem tesz másképp: a genderszempont (gender perspective) helyett ajánlott felvetéseit, melyekben a fundamentalista keresztény-konzervatív életmódot veszi alapul és teszi általánossá, egyszerűen csak „női szempontként” (women’s perspective) tálalja. Ez a „női szempont” inkább szól a szerző vágyairól, mintsem a nők sokszínű valóságáról: pl. a szex helye O’Leary megítélése szerint egyedül a házasságban van. De legalább azon belül elismeri mindkét félnek az élvezethez való jogát (ez a modern teológia érdeme), és az abortuszok elkerülése érdekében a fogamzásgátlással szemben megengedő (ez viszont az ő érdeme, mert számos eszmetársa a fogamzásgátlást is ellenzi, és annyi gyerek megszülésére kényszerítené a nőket, amennyi egy heteroszexuális házasságon belül rendszeres szexuális élet mellett megfogan – ez akár a húszat is elérheti. (Kivételt legfeljebb a természetes módszerrel szoktak tenni, ami azonban kérdéses hatékonyságú, ha a nő nem ismeri eléggé a testét, rendszertelen a ciklusa, vagy ha a férfi részéről hiányzik az együttműködés.)
O’Leary mint a genderellenes diskurzus előfutára megmosolyogtatóan naiv a férfi-nő komplementaritására (egymást kiegészítő mivoltára) épülő hagyományos családmodell jótékony hatásait illetően: minden elképzelhető társadalmi problémára ezt tartja megoldásnak, még a szegénységre is.
A hagyományos családmodell bálványozása a szerzőt (nincs új a nap alatt!) a pedofília relativizálására sarkallja. A következőt találja ugyanis mondani:
„Tudatosan vagy gondatlanságból gyermeket foganni a stabil házasság keretein kívül a gyermekek elleni abúzus legpusztítóbb formája.”
Pedig akkorra a katolikus egyház pedofil üzelmei már rég napvilágra kerültek. És igen, jól látjuk, nemzésről, azaz a férfi szerepéről szó sincs. A nők ellen erőszak problémáját az eddigre végképp hiteltelenné vált szerző látványosan elbagatellizálja (ha mégis előfordul, természetesen a hagyományos családmodell a megoldás, mint a világon minden problémára). A nemi kvótákra vonatkozó részeket a nők diktatúrájának nevezi, és ebben a részben már végképp elszalad vele a ló, ugyanis arról fantáziál, hogy a feministák a falhoz állítva ki akarják végezni a férfiakat, vagy jobb esetben is száműzni akarják őket Szibériába.
Azért mutattam be ilyen részletességgel O’Leary feminizmus- és genderellenes nézeteit, mert sajnos nem volt velük egyedül. Ahogyan Robin Morgan amerikai feminista író fogalmaz visszaemlékezésében a Makers c. dokumentumfilmben, a vatikáni delegáció tagjai, az amerikai keresztény-fundamentalisták és a muszlim szélsőségesek egyfajta „szentségtelen háromságként” váltak a szexuális és reprodukciós jogok (SRHR – sexual and reproductive health and rights) kerékkötőivé. Azért az ateista-államkommunista Kínát sem kellett félteni: a konferencia hivatalos tudósításából „kifelejtették” Hillary Clinton beszédét, melyben egyebek mellett a családtervezés szabadságáért szállt síkra.
Vitatott témák 1.: szexuális és reprodukciós jogok
A záródokumentumot véglegesítő tárgyalások az utolsó napon estébe, éjszakába nyúltak, végül egészen hajnalig elhúzódtak. Fontos volt a teljes konszenzus elérése, mert ha csak egy ország delegációja is feláll és elhagyja a konferenciát, nem született volna érvényes nyilatkozat és cselekvési program.
A szexualitással és termékenységgel összefüggő jogok, valamint a leszbikus nők jogai kapcsán érkezett a legtöbb fenntartás, illetve ellenvetés - sokszor egyébként férfi küldöttektől! -, kulturális hagyományokra, vallási okokra, netán posztkoloniális megfontolásokra hivatkozva (pl. hogy a fogamzásgátlás igényét, vagy a homoszexualitást csak a gyarmatosítók hozták az országba, és az a lakosságtól idegen). Az előkészítő dokumentumban, jelezve a konszenzus hiányát, szögletes zárójelben szerepeltek a „szexuális orientáció”, a „szexuális jogok” és a „gender” kifejezések. „Nem akarjuk, hogy ez a konferencia úgy vonuljon a történelembe, mint a szexuális forradalom konferenciája” - fogalmazott az egyik küldött.
A cselekvési Program sokat vitatott 96. pontja így szól:
„A nők emberi jogai magukban foglalják jogaikat arra, hogy szabadon és felelősen rendelkezhessenek a szexualitásukkal, beleértve a szexuális és reprodukcióval kapcsolatos egészségüket, és azt, hogy kényszertől, megkülönböztetéstől mentesen élhessenek vele, illetve kontrollálhassák azt.”
Aktívan ellenkezett a bekezdéssel szemben többek közt a Szentszék, Honduras, Guatemala, Ecuador, Líbia, Szudán, Irán, Benin és Málta. Több ország leszögezte, hogy a szexuális jogokat csak a házasság keretein belül szeretné értelmezni, ezért zavarja őket, hogy a vonatkozó jogok megjelölt birtokosai a „párok és egyének” (lásd pl. Cselekvési Program 95. pont). Az ellenvetések közt az is gyakran szerepelt, hogy az abortuszt nem hajlandók a reprodukciós jogok részeként tekinteni.
A Vatikán, mely a konferencia szellemiségét „szélsőséges individualizmussal” azonosította, úgy vélekedett, hogy túl nagy hangsúly esik a szexuális és reprodukciós jogokra. Ezek nyelvezetét ráadásul kétértelműnek ítélték (holott pont, hogy az ellenvetések miatt nem lehetett egyenesebben fogalmazni), és aggódtak az abortusz és a homoszexualitás promotálása miatt (Report 160). És ez még csak a kezdet:
a Szentszék kijelentette, hogy „semmi szín alatt nem támogatja a fogamzásgátlást vagy a kondomhasználatot családtervezési módszerként, vagy a HIV/AIDS megelőző programok részeként” (Report, 161.)
Ne felejtsük el, hogy az AIDS ekkor még halálos betegség, így a HIV-fertőzés gyakorlatilag halálos ítélet volt (csak a közelmúltban fejlesztettek ki olyan kezelést, mellyel a HIV-fertőzöttek életkilátásai közel olyanok, mint a nem fertőzötteké).
A „szexuális jogok” kifejezést végül az ülés vezetői kivették a szövegből, és az „emberi jogok” fogalmával helyettesítették. A családtervezés módszereihez való hozzáférés jogáról szóló 96. bekezdésbe pedig beillesztették, hogy ez csak azokra az eljárásokra vonatkozik, „amelyek nem törvényellenesek”. Ez a kitétel az egyetemes emberi jogok fölé helyezi az egyes országok törvényeit, és burkolt meghajlás az (akár legdrákóibb) abortusztilalom előtt.
A Vatikán így sem volt elégedett az eszközölt változtatásokkal, ezért „A nők és az egészség” c. fejezet címénél lábjegyzetben feltüntetésre került, hogy
„A Vatikán általános tartózkodását fejezte ki ezzel a fejezettel kapcsolatban”.
Vicces-szomorú adalék, hogy a 20. század elején az egyébként nem a meghátrálási hajlamáról híres magyar Feministák Egyesülete is a fogamzásgátlást és a szexuális felvilágosítást volt kénytelen háttérbe szorítani a céljai közül a tapasztalt nagy mértékű ellenállás miatt (Acsády 2005). A nők szexuális önrendelkezése a mai napig félelmeket vált ki, így a mindenkori hatalom vallástól és politikai oldaltól függetlenül igyekszik kontroll alá vonni.
Vitatott témák 2.: a leszbikus nők jogai
Annyit még a szexuális és reprodukciós jogok ellenzői is (meggyőződésből, vagy udvariasságból?) leszögeztek, hogy a nők elleni szexuális erőszakot elítélik. Mint Dianne Otto ausztrál nemzetközi jogász, emberi jogi szakértő „Between Pleasure and Danger: Lesbian Human Rights” c. tanulmányában rámutat, a szexualitásról mint a nők örömforrásáról beszélni (akár hetero, akár leszbikus kontextusban) még a szexualitáshoz kötődő veszélyek elleni harcnál is ingoványosabb terep. A leszbikus nőknek ráadásul kétszeresen nehéz dolguk volt: a melegjogi mozgalomban marginalizálódtak női mivoltuk miatt, a nőjogi mozgalomban pedig szintén marginalizálódtak leszbikus mivoltuk miatt. Az amerikai második hullámos feminizmus több jelentős alakja, pl. az amerikai nemzeti nőszervezetet (NOW) vezető (egyébként számos érdemmel bíró) Betty Friedan háttérbe akarta őket szorítani, mert félt attól, hogy árt a feminizmus ügyének, ha egy még népszerűtlenebb témával társul. (OFF: hamarosan megjelenik magyarul a fő műve!)
Minden nehézség ellenére a pekingi női világkonferencián jelentős leszbikus láthatóság valósult meg. A civil fórumra mintegy 300 nyíltan leszbikus résztvevő érkezett különböző országokból (azokból is, amelyek vezetői amellett kardoskodtak, hogy náluk „nincs ilyen”).
Daphne Scholinski amerikai képzőművész megosztotta az egybegyűltekkel, hogy tizenévesen „nemi identitás zavara” diagnózissal évekre elmegyógyintézetbe zárták, ahol „kigyógyító terápia” címen tradicionális „nőies” külsőt és viselkedést kényszerítettek rá, és különféle lelki bántalmazásoknak vetették alá. (Tapasztalatait később The Last Time I Wore a Dress c. életrajzi regényében írta meg. Jelenleg Dylan Scholinski néven alkot.) Beverly Ditsie dél-afrikai leszbikus aktivista nemcsak a huajdzsoui civil fórumon, de Pekingben is beszélt, így ő lett az első leszbikus nő, aki ENSZ-konferencián felszólalt.
„Egyetlen nő sem tudja az élete alakulását befolyásolni, ha nem hozhat döntéseket a szexualitásáról” - szögezte le. - Ha a nők világkonferenciája az összes nő problémáira ki akar térni, akkor azt is el kell ismernie, hogy a szexuális irányultság alapú hátrányos megkülönböztetés alapvető emberi jogsértés."
Számos ország, pl. Izrael, az USA és Dél-Afrika támogatóan nyilvánult meg. Dél-Afrika eltért a kontinens országaira jellemző, elutasító tendenciától: az apartheid rendszerétől frissen megszabadult küldöttek azt nyilatkozták, hogy ők már bőven megtapasztalták, mi az a megbélyegzés és diszkrimináció, és nem kívánják másoknak.
Más országok azonban olyan élesen ellenkeztek (Benin férfi delegáltja pl. távozással fenyegetőzött, ami, ha megtörténik, kudarcba fullasztotta volna az egész konferenciát), hogy a hajnalig elhúzódó ülés elcsigázott vezetői kénytelenek voltak a konferencia záródokumentumából kivenni minden, a szexuális orientációra vonatkozó utalást.
A szexuális orientáció mint diszkriminációs alap tilalma így kimaradt a Pekingi Nyilatkozatból és Cselekvési Tervből. Ezzel aratta első nagy „győzelmét” a genderellenes lobbi.
(És, ha már olyan nagy divat ma a leszbikusok eltörléséről, lesbian erasure-ről beszélni, hát ez valóban az volt.)
Következmények
A leszbikus jogok mentek, a reprodukciós jogok is csak részben maradtak. A Pekingi Nyilatkozat azonban még a korlátaival együtt is kulcsfontosságú a nők és a lánygyermekek jogai szempontjából – azaz, kulcsfontosságú lett volna, ha betartják. Közel három évtized után levonhatjuk a következtetést, hogy a világkonferenciákon lefektetett, így is elég ambiciózus irányelvekből, cselekvési tervekből sajnos a gyakorlatban nagyon kevés valósult meg. Koncz Katalin is így indítja fent idézett 2008-as tanulmányát: „a nemek esélyegyenlőségére vonatkozó számtalan célkitűzés, határozat, intézkedés ellenére évtizedek óta ugyanazok a problémák vannak napirenden, a nemek esélyegyenlőségének megvalósításában minimális az elmozdulás.” Azt írja, hogy a következő nőjogi világkonferencia 2010-ben várható – most 2021-et írunk, de azóta sem valósult meg (csak a pekingi célkitűzések jelenlegi helyzetét értékelő kisebb eseményekre került sor, pl. Beijing+20 stb.)
Ellenben ezek a nagyszabású események, ha tartós eredményekkel nem is igazán büszkélkedhetnek, ideális táptalajt biztosítottak a máig virágzó összeesküvés-elméleteknek, egyben jó alkalmat szolgáltattak annak az ultrakonzervatív mozgalomnak az elindításához, melynek következményeit már Magyarországon is napi szinten a bőrünkön érezzük. A Vatikán ugyanis nem volt elégedett a végső, kompromisszumos megoldással, és hamarosan több évtizedes, máig dúló háborút indított a “genderideológia” ellen.
A genderellenes mozgalom egészére igaz az irracionális mértékű aránytévesztés. A fent felsorolt, nagyon fontos és bármilyen világnézetből nehezen vitatható fejlesztési célkitűzések dacára a fundamentalista-konzervatív résztvevők – ahelyett, hogy az általuk is támogatott célok megvalósulása érdekében gyakoroltak volna nagyobb nyomást a kormányaikra – a gendert tartalmazó kifejezéseken akadtak fenn, háttérbe szorítva a konszenzusos célkitűzéseket. Úgy tűnik, a „genderideológia” állítólagos térhódítását ma is nagyobb problémának tartják, mint pl. azt, hogy Peking után huszonhat évvel még világszerte számos nő nem jut oktatáshoz, válik nemiszerv-csonkítás áldozatává vagy hal meg családon belüli erőszak következtében. Káros tevékenységük mára odáig fajult, hogy az átlagember nagyobb eséllyel hallott a „genderideológia” állítólagos veszélyeiről, mint a pekingi célkitűzésekről.
Antoni Rita
Ez az írás a Genderpánik Magyarországon és a világban című tizenöt részes, átfogó cikksorozat második része. Kövessétek a Szabadnem.444.hu-t a következő részekért, és lájkoljátok Facebook-oldalunkat!
Felhasznált források:
Acsády Judit. „A hazai feminizmus fénykora - A mozgalom előzményei és kibontakozása a századelőn.” In Csapó Ida és Török Mónika szerk. Feminista Almanach. Budapest: MINŐK- Nőtárs Alapítvány, 2005.
Benfiled, Mikelle. "‘We Are Here’ is a love letter from our past.” Outright Action International, 2018.
Epstein, Michael és Dylan McGee r. Makers: Once and for All.McGee Media, 2015.
Koncz Katalin. „Nőszemközt: Pillanatkép a női civil szervezetek világtalálkozójáról.” Társadalmi Szemle 1996/1. 43–48.
Koncz Katalin, „Mit tett és mit nem tett a világ (és Magyarország) a nők egyenjogúsítása egy helyzete javítása érdekében?” In Globális kihívások, millenniumi fejlesztési célok és Magyarország. Budapest: Magyar ENSZ Társaság, 2008, 115-53.
Kozma Blanka. „Civil élmények.” Nőszemély 6–7., 1995, 9.
Kuby, Gabriele. A nemek forradalma. Ford. Dr. Roska Péter, Budapest: Kairosz Kiadó, 2008.
neg, „Nők világtalálkozója Kínában.” Nőszemély 6–7., 1995, 6.
A Nők IV. Világkonferenciájának cselekvési programja és a Pekingi Nyilatkozat: Peking, 1995. szeptember 4-15. / a fordításban közreműk. Acsády Judit, Kristóf Katalin és Vajda Tünde. Budapest: Munkaügyi Minisztérium, 1996.
O’Leary, Dale. "The Deconstruction of Women Analysis of the Gender Perspective in Preparation for the Fourth World Conference on Women." 1995.
Ónodi Irén. „A Nők IV. Világkonferenciája – magyar szemmel.” Társadalmi Szemle 1996 4. szám, 54–73.
Otto, Dianne. „Between Pleasure and Danger: Lesbian Human Rights.” European Human Rights Law Review, January 2014, 618-28.
Peeters, Marguerite A. Genderőrület. Útmutató a globális mesterterv megértéséhez. Ford. Sallai Gábor. Budapest: Alapjogokért Központ, 2020.
Poole, ,Teresa. „China Fences Off Female Invaders.” The Independent, 1995, aug. 26.
United Nations. Report of the Fourth World Conference on Women Beijing, 4-15 September 1995. New York: United Nations, 1996.
von Braunmühl, Claudia. „Gender Mainstreaming. Egy világkörüli út rekonstruálása.” Ford. Nagy Beáta. Eszmélet, 19. évf. 73. szám (2007. tavasz).
Olvasd el ezt is!
FACEBOOK-OLDALUNKON MEGTEHETED!