Képzeljük el, hogy belépünk az új munkahelyünk ajtaján és kínosan érezzük magunkat. Valami nem stimmel, az emberek furcsán tekintenek ránk, a környezet összhatása valahogy nem kellemes. No igen: senki sem olyan mint mi.
A női perspektíva hiánya gyakran akaratlanul is férfiaknak kedvező torzításokhoz vezet, melyek aztán (nemritkán valódi jó szándékkal) igyekeznek »nemsemlegesnek« beállítani magukat”
az extrovertált típust inkább a külvilág, az introvertáltat pedig a saját belső világa köti le.
Az ilyen üzletek anyagi kockázatai jól ismertek. De mi a helyzet a társaságiakkal?Szerző: Laura Richards (szabadúszó bostoni újságíró)
Egy tudatosan gyermektelen, ún. „karrierista” „antinő” személyes beszámolója karácsonyi munkahelyi partiról (külföld! nyilván...), gyerekgondozó apukáról, biológiailag programozott (vagy nem programozott?) gyerekvállalási kedvről és arról, vajon a szülői multitaszkingolás szuperképesség-e (szpoiler: igen, tutira!).Hadd meséljem el munkahelyi élményemet, még friss. Szerda este karácsonyi partin voltam vendég. Németországi egyetemi kutatócsoport, olyan negyven ember, főleg 30-asok. Már javában folyik a parti, eszegetünk, iszogatunk, beszélgetünk, szól a dzsingülbelsz, amikor betoppan Juan.Juan-t még pár évvel korábbról ismerem, megörülök neki, hogy itt van. És az első dolog, ami föltűnik, hogy egy 1 évest hordoz.