A héten ünnepeljük az Introvertáltak Világnapját - de milyenek is ők?

Egy ismerősömmel, akivel leginkább az interneten tartjuk a kapcsolatot, hónapok óta terveztük, hazalátogatása alatt, a személyes találkozást. A kiválasztott nap estéjén sor került egy közéleti vitára, ami mindkettőnket érdekelt, így a javaslatomra azzal kezdtük a programot. Aktívan részt vettünk, nagyon elememben voltam, pörögtem ezerrel még akkor is, amikor végre kettesben leülhettünk egy ital mellé. Arra számítottam, most következik a többórás, kiadós magánbeszélgetés, ám legnagyobb meglepetésemre rajta szinte semmi lelkesedést nem láttam. Keveset szólt, akkor is lassan ejtette ki a szavakat. Kerülte a tekintetemet és időnként furán nézett maga elé. Talán megsértődött valamin? Szerencsére nem vagyok a találgatás híve, és kerekperec megkérdeztem, mi a gond.

– Nem veled van a baj – tisztázta gyorsan. – Sok volt az inger mára, kezdek lemerülni.

Az arckifejezésem valószínűleg némi értetlenségről árulkodott, mert hozzátette:

– Introvertált vagyok.        

 

 

Az introvertált vs. extrovertált fogalompár Carl Gustav Jung svájci pszichológustól ered, aki 1921-ben megjelent Lélektani típusok című művében kifejtette, hogy

az extrovertált típust inkább a külvilág, az introvertáltat pedig a saját belső világa köti le.

Bizonyos viselkedésformák alapján már néhány hónapos korban elég nagy valószínűséggel előre jelezhető, hogy az adott gyermek introvertált vagy extrovertált felnőtté fog-e válni. Mennyit sír a baba? Nyugodtan viseli-e a fürdetést? Minden hangra felfigyel-e, vagy csak a nagyobb zajokra? Szereti-e az ölelgetést?

Ami ezeket meghatározza: a vérmérséklet – latin eredetű szóval: temperamentum –, ami, mint Arnold Buss és Robert Plomin amerikai pszichológusok megállapították, a személyiség öröklött alapja. A két kutató ezen belül háromféle diszpozíciót (hajlamot) különített el:

  • az aktivitást (a személy milyen intenzitással tevékenykedik?),
  • az emocionalitást (mennyire hajlamos a negatív érzelmek kifejezésére?)
  • és a szociabilitást (az illető mennyire szeret másokkal együtt lenni, beszélgetni, közös tevékenységet folytatni).

Hans Eysenck német-angol pszichológus későbbi típustanában ez utóbbit feleltette meg, Jung terminológiája nyomán, az introverzió vs. extraverzió dimenziónak, amelyet mára szinte mindegyik elfogadott személyiségmodell magában foglal.

A pszichológia ugyan nem állít fel rangsort e kétféle temperamentum között (Jung például mindkettőt a külvilághoz való alkalmazkodás egy sajátos módjának tekintette; mások pedig később arra is rájöttek, hogy vannak „kevert”, azaz ambivertáltnak vagy centrovertáltnak nevezett emberek is), a társadalomról már nem mondható el ugyanez.

Pedig az introvertáltak egyáltalán nem elenyésző kisebbséget alkotnak: az emberek 25-30, sőt egyes feltevések szerint akár 50 százaléka is introvertált. Nagy részük azonban már gyerekként megtanulja, hogy jobban teszi, ha alkalmazkodik, és megjátssza az extrovertáltat.

A folyton csak a könyveket bújó, az osztálytársakkal keveset beszélgető, halk, visszahúzódó tanulók viselkedését ugyanis szülők-tanárok egyaránt helyteleníteni szokták, vagy minimum aggodalommal szemlélik. A modern pedagógiai irányelvek a frontális oktatás helyett a csoportmunkát helyezik előtérbe – ez azonban, a tévhittel ellentétben, csak az extrovertált tanulókat ösztönzi nagyobb aktivitásra.

 

 

Egy 2005-ös amerikai felmérés szerint az egyetemi oktatók többsége az extrovertált jegyekkel rendelkező hallgatókat tartja ideálisnak. A közlékeny, könnyen ismerkedő embereket társaságban is műveltebbnek tartják, és a munkahelyeken is gyakori elvárás, hogy az új kolléga „csapatjátékos” legyen. Ilyen helyzetekben a harsány, kommunikatív, érvényesülni szerető extrovertáltak akaratlanul is elnyomják introvertált társaikat.

A vezetői kinevezéseknél is rendre háttérbe kerülnek az introvertáltak. Ők ugyanis, ha nem kapnak külön szót, nem fogják az ötleteiket bekiabálni, és másokat félbeszakítani. Ennek ellenére Adam Grant, a Pennsylvaniai Egyetem management professzora munkatársaival 2010-ben arra a kutatási eredményre jutott, hogy

az introvertáltak, ha mégis vezető pozícióba kerülnek, a vállalat produktivitása szempontjából jobb eredményeket érnek el extrovertált kollégáiknál. Ennek az az oka, hogy higgadtabb, kevésbé domináns természetüknél fogva jobban hagyják beosztottjaikat a saját ötleteikkel, javaslataikkal érvényesülni.   

Az extrovertált személynek nagy igénye van a kívülről érkező visszajelzésekre, míg az introvertált számára a biztonság a legfontosabb.

Az introvertált személyeket kifárasztja a túl sok inger – ez nem valamiféle utálatosság, hanem egyszerűen másként működik az agyuk, másként dolgozza fel a beérkező ingereket. A társaság az extrovertáltakat feltölti, az introvertáltakat pedig leszívja. Elfáradásuk valós, nem ürügy: ha „besokallnak”, muszáj elvonulniuk regenerálódni.

Figyelmük megosztása helyett egyszerre inkább egy emberrel szeretnek lenni, a felületes csevejtől kirázza őket a hideg, és hangos bulik helyett inkább a múzeumokat, könytárakat és a természetet kedvelik.

 

 

Az elmúlt években egyre több introvertált szerző hívja fel a figyelmet arra, hogy társadalmi berendezkedésünk az extrovertáltaknak kedvez, így a csendes, visszahúzódó introvertáltaknak problémáik lehetnek az érvényesüléssel.

E szerzők közül az egyik legismertebb az amerikai Susan Cain, aki az ügyvédi pályát hátrahagyva könyvet írt Csend címmel (magyarul is megjelent), majd egy Csendes Forradalom nevű szervezetet is létrehozott, melynek célja, hogy segítse az introvertáltakat az előmenetelükben. Cain szerint az ideális, alacsony ingermennyiség, a számukra megfelelő környezet kibontakoztatja az intorvertáltak kreativitását. Erre pedig érdemes odafigyelni, mert jóval szegényebb lenne a világ olyan, szintén introvertált emberek teljesítménye nélkül, mint Isaac Newton, Rosa Parks, Albert Einstein, Jane Goodall, Charles Darwin vagy J. K. Rowling.

De hát, merülhet fel az olvasóban, ők azért igencsak kiálltak a reflektorfénybe! Erre az a magyarázat, hogy az introvertált beállítódás nem egyenlő a gátlásossággal. Az introvertált emberek nem azért hallgatagok, mert félnek mások ítéletétől, hanem mert számukra nem elsődleges, hogy mindenáron megosszák a gondolataikat másokkal.

Nem dolgozik bennük szereplési vágy, igazságérzet azonban nagyon sokszor igen: ha egy fontos ügyről van szó, bizonyos keretek között kilépnek a komfortzónájukból.

Például egy nyilvános beszédnek előre meghatározott témája és időtartama van, és van lehetőség az előzetes készülésre – így egy ilyen helyzettel még mindig könnyebben elboldogulnak, mint a kötetlen társalgással ismeretlenekkel.    

Már gyerekkoromban észrevettem, hogy másképp működök – meséli a harminckilenc éves Blanka. – Megnyugtató volt rátalálni az „introvertált” fogalomra, mert onnantól tudtam, hogy ezzel nem vagyok egyedül.

Korábban az introvertált mivoltom állandó magyarázkodási kényszert jelentett számomra – idézi fel. – Túlélési praktikákat dolgoztam ki. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy nem elfogadott azzal visszautasítanom egy meghívást, hogy „nem akarok menni”.

Az emberek általában nem értik meg, hogy hogy akarhat valaki péntek este egyedül otthon lenni, ezért azt szoktam kitalálni, hogy nem érek rá, vagy másnap reggel korán kell kelnem.

 

Kép forrása: Introvert Doodles 

 

Ha nem tudok kibújni a vendégség alól és kénytelen vagyok elmenni, még mindig segít, ha a könyvespolcon böngészek. És ha úgy érzem, elég volt, akkor diszkréten elköszönök a három legközelebbi barátomtól, és hazamegyek. Fontos mérföldkő volt számomra, amikor erre képessé váltam. Más, nálam kevésbé határozott introvertáltak inkább ott szenvednek hajnali háromig, nehogy bunkónak tartsák őket.

Nem mindenkinek világos, hogy ha besokallok, nem a programból vagy a jelenlevő emberekből lesz elegem, hanem a helyzetből.

– Nem mondható azért, hogy mizantróp lennék, bizonyos mennyiségben és keretek közt szeretem a társaságot, ezért próbálom átlépni a saját határaimat. Idővel megtanultam hagyni magam kipiszkálni a teljes otthonülésből. Fel tudom mérni, hogy mi az, amitől kezdetben idegenkedek, de a végén jó lesz. Egyszer azért túlbecsültem a terhelhetőségemet, és házibulit rendeztem. Elhívtam a barátaimat, de egy idő után kezdett sok lenni a zaj és a nyüzsgés. Mivel ez nem az ő hibájuk volt, nem akartam őket zavarni, ezért belopóztam a szobámba, kimásztam az ablakon és elmentem egyet sétálni.

– Inkább kevesebb emberrel szeretek minőségi kapcsolatot kialakítani. Ami a párkeresést illeti, nagyon örülök a randiappoknak, nekünk ez megváltás; noha az ismerőseim nem szokták érteni, hogy én miért nem tudok utcán vagy társaságban ismerkedni.

– És hogy az intorvertáltak mit csinálnak szívesen együtt? A nyáron legjobban akkor éreztem magam, amikor egy szintén introvertált barátnőmmel elmentünk a Börzsönybe három napra túrázni. Remekül megértjük egymást.

Nincs még egy ember, akivel három-négy órán keresztül tudok gyalogolni úgy, hogy közben váltunk vagy tíz szót, és ez így mindkettőnknek megfelel.

Az introvertáltak világtalálkozója nem hiszem, hogy valaha is meg fog valósulni, de két-három fő még simán összejön egy közös programra.    

– Azonban ha megvan egymás értésének és tiszteletben tartásának az alapja (szerencsére az „introvertált” fogalom relatív ismertsége ad némi védettséget), akkor kifejezetten élvezem az extrovertáltak társaságát is, mert tudom, hogy szükségem van tőlük egy kis inspirációra.

Ez a kulcs:

a közösségeknek, és általában a társadalomnak mind az extrovertált, mind az introvertált emberekre szüksége van.

Ezért is nagyon fontos, hogy mindkét típus ki tudjon bontakozni – elérhető legyen mindenki számára a megfelelő ingermennyiséggel elátott környezet.

Azonban, ahogy Blanka is elmondta, a komfortzónánkból való kilépés jelentőségét sem szabad elhanyagolni. Az extrovertált, társaságkedvelő embereknek is meg kell tanulniuk önállóan dolgozni, illetve csoportban másokat is érvényesülni hagyni, viszont az introvertáltaknak is törekedniük kell arra, hogy – bármilyen komfortosan érzik is magukat a saját belső világukban – értékes gondolataikat másokkal is megosszák.    

 

/A cikk először az Éva Egészség 2018/2. számában jelent meg./