Ezt kell tudnod a pszichés és mentális betegséggel élőkről!

Lehet-e ma Magyarországon pszichés és mentális betegséggel nyíltan élni? Miken megy keresztül az az ember, akit a környezete szó szerint „hülyének” és „elmebetegnek” tart? Milyen nehézségeket gördít az ilyen emberek elé a társadalom és a magyar állam? Barabás Andrea vallomása... és javaslatai a változásra!

 

 

Nem véletlen a témám. Saját tapasztalataimat fogom veletek megosztani.

Bipoláris affektív zavarom és 2-es fokú pánikbetegségem van. Emiatt a társadalom – beleértve a családomat, ismerőseimet, volt kollégáimat – rám ragasztotta a HÜLYE szót mint pecsétet.

 

Állapotomból kifolyólag érzelmi kettőségem van. Vagy eufórikus, vagy depressziós korszakok váltakoznak. Arany középút sajnos nincs az életemben. Igyekszem elérni az egyensúlyt, de soha nem jön össze.

 

Hosszú éveken át feküdtem pszichiátrián, ahol borzalmasan kezeltek. Egy budapesti intézményben a kezelőorvosom többször elküldött melegebb éghajlatra. „Nem érdekel, mi van önnel” – ezt a választ kaptam, mikor segítséget kértem. Ugyanezt a választ kaptam a nővérektől, ápolóktól. Szó szerint elhangzott az orvos szájából, hogy „maga nem normális”.

 

(A budapesti intézményt nem nevezném meg, mert hátrányom lehet belőle.)

 

Majd 2014-ben és 2016-ban egy vidéki intézménybe kerültem, a Szigetvári Kórház Pszichiátria Rehabilitációs Osztályára. Ez egy nagyszerű hely. Itt végre talpra állítottak.

 

A Szigetvári Kórház Pszichiátria Rehabilitációs Osztályán maximális odafigyeléssel, segítőkészséggel, empátiával kezeltek. Csodálatos orvos, nővér, szociális munkás és adminisztrátori csapat állt a segítségemre. Igen, ebben az intézményben megállíthatja a beteg az orvosokat a folyosón, akik teljes odaadással, lelkiismeretesen állnak meg, és azonnal segítenek. Még akkor is, ha az adott beteg nem is az ő betegük. Ugyanezt tudom elmondani az osztályon dolgozó nővérekről is. Szeretetükkel, és empátiájukkal elsőre ott vannak és segítenek, erejükön felül is. Mindez a foglalkoztató terapeutákra is vonatkozik: türelmesek, nyugodtak és maximálisan segítőkészek.

 

Igen, van Magyarországon egy ilyen szuper Pszichiátriai Rehabilitációs osztály. Ennek az osztálynak pedig van egy szuper osztályvezető főorvosa: Dr. Bender Zsuzsanna. Örök hálám neki és csapatának!

 

2017-et írunk, és még most is megbélyegzett emberként kell élnem.

 

Családomban a következők hangzottak el: „Nem lehet veled élni, elviselhetetlen vagy, nem tudsz a saját lábadon megállni, semmire sem vagy alkalmas.” Ez borzasztó lelki nyomás alá helyez engem!

 

Édesapám mellettem áll, és sokat segít. De sajnos nem akarja elfogadni a betegségemet – amit én már nem betegségnek, hanem inkább egy állapotnak szeretek nevezni. Igen, betegségem miatt pszichésen gyenge vagyok, de harcolok,hogy elfogadjanak és segítséget kapjak.

 

Hogy vannak-e ismerőseim? Az igazság az, hogy csak volt betegtársaim fogadnak el, mert ők tudják, milyen így élni. A többiektől jön a NEM VAGY NORMÁLIS. Ismét egy pecsét…

 

A volt kollégákról nem is beszélve. Részükről is megkaptam rendszeresen, hogy te TE ELMEBETEG VAGY. Ugyanis szerintük aki pszichiátrián feküdt, az biztosan ebbe a kategóriába sorolható.

 

Könnyű azt mondani: SZEDD ÖSSZE MAGAD, NE HAGYD EL MAGAD, ERŐS LEGYÉL, EZT CSAK MEGJÁTSZOD! Akik így gondolkoznak, azokkal szívesen cserélnék egyszer, csak egy napra. Akkor átélhetnék, milyen a legnagyobb krízisben lenni: amikor akármit teszünk, legyőz a betegség!

 

 

De beszéljünk az anyagiakról is. 60%-os rokkantként napi 4-6 órában dolgozhatok csak. Ez azt jelenti, hogy örök életemre rá leszek utalva valakire. Jelenleg édesapám segít nekem.

 

A szomorú valóság az, hogy nálunk nevetséges 26 220 Ft-os egészségkárosodási segélyt kapnak az emberek. De amint bejelentett munkaviszonyom lett, még ezt az összeget is elvették. Ráadásul ezzel együtt megfosztottak a kedvezményes BKK-BKV bérlettől. Így – gratulálok a kormányunknak! – havi 47 ezer Ft-os keresetből veszem meg a 9800 Ft-os bérletet. És mivel a gyógyszereim árának összege nem éri el a havi 6 ezer Ft-ot, még közgyógykedvezményt sem kapok.

 

Aztán ott van a munkahelyi diszkrimináció, ami sajnos minket sem kímél.

 

Interjún persze azonnal közlöm, hogy milyen problémám van. Ilyenkor rögtön jönnek a kifogások. De persze nyíltan nem utasíthatnak el emiatt. Általában inkább burkoltan, szóban közlik, hogy ilyen betegséggel nem vesszük fel.

 

Saját példa. Egy céghez jelentkeztem egy átlagos takarítói munkára. Már minden a finish-ben volt, mikor eljutottam az üzemorvoshoz, aki közölte velem, hogy nem vagyok alkalmas az állásra, mert Rivotrilt szedek. Mi ez, ha nem kirekesztettség? Függetlenül attól, hogy az orvos személyes döntése volt-e ez, vagy a cég szabályzata.

 

Napi 0,75 mg-ot szedek (reggel, délben, este 0,25 mg). Ez minimális adag. A munkakör egyáltalán nem volt veszélyes, el tudtam volna végezni. Sehova nem kellett volna felállnom, csak sima felületeket felmosni, WC-ket, zuhanyzókat és öltözőket takarítani. Még az elcsúszás veszélye sem állt fent.

 

Idén tavasszal 12 állásinterjúról utasítottak el – burkoltan a Rivotril miatt.

 

Ezen változtatni kell!

 

Azt javaslom, legyen jogszabályban rögzítve, hogy mi az a határ a Rivotrilnál és más gyógyszereknél, amit veszélyesnek lehet minősíteni – méghozzá munkakörök szerint. Ezt persze szakorvosok javaslataira kellene alapozni.

 

 

Egy másik nagy gond, hogy a magyar állam a rokkantsági ellátást ledolgozott napokhoz köti. Ebbe azonban nem számolják bele a betegállományos napokat.

 

Ez ellen is jó lenne valamit tenni!

 

Mert a mi mentális problémáink, ha előjönnek, akár hónapokig munkaképtelenné tehetnek minket. Ez nem megfázás vagy influenza, ami aránylag hamar elmúlik… Mentális betegséggel élni nem egyszerű. Mi sem jókedvünkből kerülünk betegállományba!

 

*

 

Miért kell nekünk is kirekesztve és jogfosztottan élnünk? Miért taposnak el minket, miért próbálnak hülyének nézni? Mikor kapunk mi is esélyegyenlőséget? Minket kik védenek meg? Mikor foglalják jogszabályba, hogy nem csak a fizikai bántalmazás legyen büntetendő, hanem a lelki is? Mentális betegséggel élőknek ugyanis ez utóbbi is végzetes lehet…

 

Nekünk is szükségünk lenne ingyenes jogi tanácsadásra, támogatásra! Mi is nyitottan szeretnénk a világban élni!

 

A magyar államnak támogatnia kéne a pszichés és mentális betegeket azzal, hogy visszasegíti őket a munka világába. Ha pedig valaki betegsége miatt nem tud dolgozni, annak akkora összegű segélyt kellene kapnia, amiből emberhez méltó módon meg tud élni.

 

Mi is csak nyíltan – és nem jogfosztottan – szeretnénk élni!

 

Azt szeretnénk, hogy elfogadjanak minket is, és ne kelljen titkolnunk az élet minden területén, hogy mi PSZICHÉS ÉS MENTÁLIS BETEGEK VAGYUNK!

 

 

Barabás Andrea

 

 

 

 

 

 

 

 Moderálási alapelvek: fenntartjuk a jogot, hogy a gyűlöletkeltő, rasszista, -fób, tutimegmondó/kioktató & a témába nem illő kommenteket kimoderáljuk. Továbbá felhívjuk a figyelmet, hogy mivel a blogot önkéntesek szerkesztik szabadidejükben, nincs mód a beérkező kommentek azonnali elbírálására. Így előfordulhat, hogy néhány nap is eltelik, mielőtt megjelenik egy új komment. A türelmet és megértést köszönjük.