A falu, ahol az alkoholista Józsi bácsi is láthatatlanul látható

 „Aztán, egy napon nagy szirénázás lett a faluban. Kint volt a rendőrség, meg a mentők is. A falu persze tudni akarta, hogy mi történik, Kovácséknál volt baj, megint.” – Olvasónk vendégposztja.

Az Isten háta mögött, valahol, volt egy falu.

Ebben a faluban mindenki tudott mindenről, folyt a pletyka egész álló nap, hogy ezzel mi történt, meg amaz is kórházban van, a Sárikának megszökött a kutyája, Józsi bácsi megint jól bepiált és elesett a biciklivel.

A falunak mindig megvolt a véleménye is.

Az éppen kórházban lévőt sajnálták, Sárikát szidták, hogy mér' nem lehet azt a nyüves kutyát bezárni már, mindig megszökik, Józsi bácsira meg csak annyit mondtak mindig, régen is piás vót.

A falu egyébként nagyon jól működött addig, míg be nem törtek valahová, akkor ugyanis senki nem látott semmit. Ha eltűnt valami, a falu mélyen hallgatott, ha rongálás történt, úgyszintén, a "családi drámákról" is tudott a falu, de sose szólt sekinek, hogy baj van, vagy baj lesz, ha nem csinálnak valamit...

Még ha tudta is a falu, hogy ki a bűnös, bizony nem szólt egy szót se. Beleavatkozni nem akart. Akkor tanúskodni kéne, vallomást tenni, meg bíróságra járni, egy falunak nincsen erre ideje. Na meg a bajt is kerülte, ahogy csak tudta, félt a falu nagyon, hogy olyat mond, amit később megbánna.

Pontosan így tudtak láthatatlanul láthatók lenni Kovácsék is. Ez volt a trükk.

Főleg a kis Dórikáról ment a pletyka, folyton a falu száján volt. A gyerekről könnyebb ítélkezni is, na meg hát azért a bajkerülésben nagyon ügyes volt a falu, tudták, hogy a gyerekről lehet beszélni, a szülők már veszélyesek. Azokról is tudtak mindent, s azt a mindent szépen titkolták is, néha nyíltan.

Na de a gyerek, az más. Hogy az a szerencsétlen lázasan van iskolában. Hogy nincsen cipője. Hogy tizenkét éves, de már keni magát, meg fiúzik. Hogy az anyja is iszik, az apja is, majd alkoholista lesz ő is. Hogy amúgy is mi lesz belőle. Hogy nincsen ruhája. Hogy állítólag beteg, még kórházban is volt, mert eltört valahogy a keze, s akkor szépen, ahogy illik, sajnálta őt is a falu.

Dórika pedig csúszott egyre lejjebb, és hiába mondta az iskolában, hogy nem evett otthon, csak kigúnyolták, vagy mélyen lenézték a többiek. Csavargott, hazamenni nem akart, bukásra állt szinte mindenből.

Még ha tudta is a falu, hogy ki a bűnös, bizony nem szólt egy szót se. Beleavatkozni nem akart.

A tanárok is tudták, amit a falu, hogy Dórika milyen családban nevelkedik, így néha feljavítottak egy dolgozatot neki vagy hagytak még időt megtanulni azt a verset, mert, mint mondták, amúgy okos gyerek lenne.

Cigizett, meg alkoholt is ivott, meg volt buliban is, ott lefeküdt valakivel. Ezt is pontosan úgy tudta a falu, ahogy történt.

Aztán, egy napon nagy szirénázás támadt a faluban. Kint volt a rendőrség, meg a mentők is. A falu persze tudni akarta, hogy mi történik, Kovácséknál volt baj, megint. Szinte már megszokta ezt is a falu, mint ahogy Józsi bácsit is, de azért ment kíváncsiskodni most is.

 

Dórika leszúrta egy késsel az apját. Ez volt az első, amit megtudott a falu.

Az anyját is meg akarta ölni, ez volt a második.

Jött a tévé, és kérdezték a falut, hogy történhetett ez meg. A falu pedig annak rendje s módja szerint válaszolt. Hát olyan rendes család vótak, tudja! Jó, jó, hát megitták a magukét, na de azé' mégse kellett vóna leszúrni az apját! Minket is úgy neveltek, mégis tisztességes emberek lettünk! Ó, nem vót itt semmi különös, nem is gondoltuk, hogy ez lesz! Megdöbbentő, megdöbbentő. Hát az apját ismerem, rendes ember az, az asszony meg, ki tudja. Olyan maguknak valók vótak mindég.

Dórikát elvitte a rendőrség, kihallgatták, elzárták.

A szülők kórházba kerültek, s a falu ahogy illik, sajnálta őket is.

Két éve lakunk itt, és egyre több mindent tudok meg erről az itt élő családról, a lányom osztálytársáról.

Annyi minden volt már, mindenki mindent tudott, de sosem merült föl, hogy kiemeljék a kislányt. Tavaly az iskolapszichológus is rengeteget foglalkozott vele. A tanárok is tudták, hogy milyen a családja.

Nemrég kaptam egy videót, amin a lány anyja részegen, az utcán bántalmazza, szidja a lányát. Mint kiderült, hetek óta keringett a videó, de senki se tett semmit. Mint mindig.

Hát, én átküldtem a védőnőnek. Megígérte, hogy elviszi a családsegítőbe a felvételt. Hogy mi történt, miután elvitte? Semmi. Illetve, tud a családsegítő erről a családról. Esetkonferenciáztak velük többször, elvileg megfigyelés alatt voltak, beszéltek a lánnyal is, szülőkkel is. De érdemi beavatkozás nem történt, pedig a szülők megverték, rendszeresen megverik. A szülők alkoholisták, a gyerek rosszul teljesít az iskolában, csavarog, nem akar hazamenni...

A gyermekvédelmi törvény már tiltja a testi fenyítést. Ezt írja: „a gyermek nem vethető alá kegyetlen, embertelen, megalázó testi fenyítésnek, büntetésnek vagy bánásmódnak”. [1]

De ez a törvény nem tér ki a büntethetőségre. A gyermekbántalmazás tehát ma ugyanabba a kategóriába tartozik, mint más bántalmazó bűncselekmények. Vagyis csak von maga után feljelentést, ha 8 napon túl gyógyuló a sérülés.

Az érzelmi bántalmazás pedig említésre sem kerül...

A fiatalkorú bűnelkövetők gyakran bántalmazottból válnak bántalmazóvá. Sajnos csak akkor foglalkoznak velük komolyabban, mikor már elkövettek valamilyen súlyosabb bűnt. Viszont olyan még nem fordult elő, hogy ezért a szülőket felelősségre vonták – idáig.

Idén augusztusban fordult elő először Magyarországon, hogy egy bűnügyben eljáró vádhatóság kiterjesztette a vádat, és végre megvizsgálták, hogy miként válhatott gyilkossá egy tizenöt éves fiú.

Egy eset a nagyon sokból.

A bíróság szerint az anya elhanyagolta és veszélyeztette gyermeke fejlődését, ezért 1 év 11 hónap, 3 év 6 hónap időtartamra felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki rá.

Eszembe jutott az a másik lány is, aki nemrég rátámadt a családjára.

A fenti történetben az alkoholista Józsi bácsi ugyanolyan láthatatlanul látható, mint az alkoholista szülők – csak ott van még egy vagy több gyerek is. Az emberek a faluban pedig végignézik mindezt, a családon belüli erőszakot is, és nem tesznek semmit. Nem avatkoznak bele.

Ezt a falut akár úgy is hívhanánk, Magyarország.

D.L.M.

A novella alapját megtörtént esetek adják.

Kapcsolódó:

A családon belüli erőszak visszaszorítása NEMZETI ÉRDEK!

„Minek szül az ilyen, ha eltartani se tudja”

„Engem sosem ütöttek meg, mégis ember lett belőlem”

 

 

Szólj hozzá a cikkhez a Facebook oldalunkon!

 

[1] Idézet a gyermekvédelmi törvényből, 1997. évi XXXI. tv. 2002-es kiegészítése (2002/IX.)