Zsirka Hella és Alter Emese vendégcikke.
Az utóbbi években a ,,gender” a mindennapi közbeszéd részévé vált. Megjelent politikusok közösségimédia-posztjaiban, hallhattunk róla a hírekben, mostanra pedig a családi ebédeknek is visszatérő témája lett. Ez azonban nem biztos, hogy azt jelenti, hogy közelebb kerültünk a nemiségről való árnyaltabb gondolkodáshoz.
Az úgynevezett genderellenes politikai mozgalom célja azonban nem is ez volt. Az eredetileg magyarul társadalmi nemnek hívott fogalom angol megnevezéseként használt gender ugyanis a genderellenes politika számára nem egy konkrét jelenségre használt kifejezés. Sokkal inkább tekinthető egyfajta politikai svájci bicskának, amit párhuzamosan használnak a transznemű emberek jogfosztásainak megindoklására, a családon belüli és párkapcsolati erőszak áldozatainak védelmét szolgáló Isztambuli Egyezmény elutasítására vagy épp a teljes LMBTQI közösség ellenségként való feltüntetésére.
A Háttér Társaság, a Nőkért Egyesület és a Labrisz Leszbikus Egyesület következő hónapokban megjelenő közös cikksorozatában a genderellenes politikai mozgalom történetét, üzeneteinek eredetét, valamint nőkre, LMBTQI-közösségre és különösen a transzemberekre gyakorolt, illetve össztársadalmi hatásait tekintjük át. A sorozat első részében azt foglaljuk össze, hogy milyen a nemiséggel kapcsolatos üzenetek uralják ma a közbeszédet, mitől függ, hogy milyen neműnek fogadnak el minket mások, illetve, hogy milyen elképzeléseket tartalmaznak arra vonatkozóan, hogy mi fogadható el férfiasként és nőiesként.
,,Az ember férfi vagy nő” – Tényleg ilyen egyszerű a biológia?
A genderellenes narratíváknak visszatérő eleme az úgynevezett biológiai tényszerűségekhez való ragaszkodás. Rengetegszer halljuk, hogy a tények makacs dolgok, és nem érdeklik őket az érzéseink. Ez az érvelés jellemzően a transznemű emberek érvénytelenítését szolgálja, és arra utal, hogy a nemünk meghatározásának kérdése valójában egyszerű: két, egymástól tökéletesen elkülönülő (vagyis bináris) biológiai nem létezik, minden más a genderlobbi találmánya. A biológiai nem azonban egy ennél komplexebb jelenség.
A biológiai nemi jellegek alapján az esetek túlnyomó többségében valóban be tudjuk sorolni az embereket két egymástól viszonylag jól elkülönülő halmazba. Biológiai szempontból általában igaz, hogy a nőknek petefészkük van, XX kromoszómákkal rendelkeznek és képesek gyermeket kihordani és világra hozni, a férfiaknak pedig jellemzően heréjük van, magasabb a tesztoszteronszintjük, és képesek gyermeket nemzeni. Ez azonban nem kizárólagos.
A természettudományok és az orvostudomány területén is egyetértés övezi azt, hogy léteznek interszex emberek, akik nemi jellemzőik alapján nem sorolhatók be a női és férfi kategóriák egyikébe. Ők a népesség nagyjából 0,5-2%-át teszik ki. Ide sorolhatjuk például azokat az embereket, akiknek egyes sejtjeiben XX, más sejtjeiben pedig XY kromoszóma található, de azokat is, akiknek a külső és belső nemi szervei nem ugyanahhoz a bináris nemhez (férfi vagy nő) tartoznak.
Bár a genderellenes mozgalom tagjainak érvelésében rendszeresen visszatér a biológiai tények hangsúlyozása, megszólalásaikban nincs teljes következetesség abban, hogy melyek azok a biológiai jellemzők, amelyek perdöntőek az emberek nemének meghatározásában.
A transznemű emberek létezését érvénytelenítő érvelésekben gyakran hangzik el, hogy az ember nemét a külső nemi szervei határozzák meg (vagyis hogy mi van a ,,lába között”). Mivel az orvosi tranzíció lehetővé teszi, hogy ez akár transznemű emberek esetében se jelenthesse azt, hogy nemi identitásuk ne lenne érvényes, a transzfób retorika rugalmasan továbblép, és más kritériumokat kér számon. Például a kromoszómákat. Ekkor a nemünket már az határozza meg, hogy XX vagy XY kromoszómáink vannak. Ez elsőre valóban nagyon egyszerű (és a transzneműek érvénytelesítésére alkalmas) meghatározásnak tűnik, hiszen a kromoszómáinkat nem tudjuk megváltoztatni. Azonban nem nehéz belátni, hogy
függetlenül attól, hogy azonosulunk-e a születéskor kijelölt nemünkkel, a legtöbben nem a kromoszómáinkra gondolunk, amikor nőként vagy férfiként hivatkozunk magunkra. Sőt a többség élete során sosem esik át kromoszómavizsgálaton, ez mégsem vezet folyamatos bizonytalansághoz a nemével kapcsolatban.
Amikor a helyzet úgy kívánja meg, a téma a hormonszintekre terelődik. Így volt ez Imane Khelif olimpiai bokszoló esetében is, akinek bár vélt interszex állapotát semmilyen bizonyíték nem támasztotta alá, sokan mégis azért kérdőjelezték meg, hogy Khelif nő-e, mert egyes híresztelések szerint magas volt a tesztoszteronszintje. Bár a különböző hormonszintek az élsportban akár relevánsak is lehetnek, mégis figyelemre méltó, hogy az olimpián kialakult botrány valójában nem (csak) egyenlő esélyekről és sportszerűségről szólt, hanem egy külső megjelenésében sokak szerint nem eléggé vagy nem az elvárt módon nőies sportoló női létének megkérdőjelezéséről. Ehhez pedig kiváló eszköznek bizonyult a biológiai adottságai kétségbe vonása.
Ha mások nemét kizárólag akkor fogadnánk el érvényesnek, ha minden a nőkhöz vagy férfiakhoz társított biológiai jellemzőnek a birtokában lennének, akkor igen sok nem transznemű (vagyis cisz) ember besorolásával is meggyűlne a bajunk.
Olyasmi ritkán fordul elő, hogy bárki a születési nemével azonosuló (cisznemű) meddő nők és férfiak, vagy PCOS-sel (a férfi nemi hormonok túlsúlyával együttjáró policisztás ovárium szindrómával) élő nők, vagy XYY kromoszómával élő férfiak esetében helyénvalónak gondolná a szigorú biológiai kritériumok felemlegetését. Ugyanezek a transznemű emberek, az európai szépségideáltól eltérő megjelenésű nők és más kisebbségi csoportok esetében mégis végső érvként jelennek meg, amik ,,bizonyítják” : az illető nem olyan nemű, amilyennek mondja magát. Ez a kettős mérce nem a véletlen műve, a genderellenes retorikának ugyanis éppen az a célja, hogy a biológiai érvelést rugalmasan alkalmazza azokkal szemben, akiket ellenségként definiál, miközben más csoportokat nem vet alá ugyanezen kritériumok mentén való vizsgálatnak.
A gender eredeti jelentése: a társadalmi nem
A társadalmi nem a nemünk olyan aspektusa, amellyel a ,,genderlobbi” kritikusai jellemzően kevésbé foglalkoznak. A jobboldali narratívákban a nem egyetlen dimenziója a biológia. Ezek képviselői szerint a nemek eltérő szerepei, a velük szemben megfogalmazott különböző elvárások, a nők és férfiak státuszában megfigyelt különbségek mind a nemek közötti biológiai különbségek természetes megnyilvánulásai. Ezt a vélekedést nevezzük biológiai esszencializmusnak.
A társadalmi nem vagy gender biológiai nemtől való megkülönböztetése azonban épp arra utal, hogy a biológiai jellemzőknek és a nők és férfiak felé támasztott társadalmi elvárásoknak kevés köze van egymáshoz. Nem létezik a mosogatásért felelős kromoszóma, ahogy az autószereléshez sincs szükség magas tesztoszteronszintre. A társadalom a házimunka elvégzését jellemzően mégis a nőktől, a fizikai erőnlétet és műszaki készségeket igénylő feladatok ellátását pedig a férfiaktól várja el.
A társadalmi nem valójában azoknak az szerepeknek, viselkedéseknek, tulajdonságoknak a halmaza, amit a társadalom a biológiai nemünk mentén vár el tőlünk. Mivel ezeket a szerepeket el kell sajátítanunk és aktívan fenn kell tartanunk az elvárások teljesítéséhez – például a reggeli sminkeléssel, nemiszerep-elvárásoknak megfelelő öltözködéssel, azzal, hogy megtanulunk főzni vagy villanyt szerelni – nem nehéz belátni, hogy a társadalmi nemünk igen lazán kapcsolódik a biológiához.
A nem személyes vetülete: a nemi identitás
A nemi identitás azt takarja, hogy a biológiai tulajdonságaink tudatában mennyiben érezzük magunkénak születésünkkor megállapított nemünket. Míg a biológiai tulajdonságoknak valóban van egy objektív, leíró jellege, hiszen kevesen vitatkoznának olyan megállapításokkal, amelyek arra vonatkoznak, hogy milyen kromoszómáik vagy nemi szerveik vannak, a nemi identitás egy sokkal szubjektívebb és személyesebb szelete a nemünknek. A médiában megjelenő viták pedig pont ebből az eltérésből fakadnak.
A transznemű embereket ,,leleplező” szereplők általában azt gondolják, hogy ha szóba hozzák az illető kromoszómáit vagy nemi szerveit, akkor valamiféle titokra, hazugságra derítenek fényt. Pedig amikor a transznemű emberek (és az emberek átlalában) a nemükről beszélnek, akkor nem biológiáról beszélnek, nem gondolnak sem kromoszómákra, sem arra, hogy van-e petefészkük, hanem egy nagyon személyes megélést próbálnak kommunikálni a környezetük felé. Azt, hogy nőnek, férfinak vagy nembinárisnak érzik magukat, amihez jellemzően olyan viszonylag egyszerű kérések is társulnak, hogy a választott nevükön szólítsák őket és ne hivatozzanak rájuk olyan neműként, ami ellentétes a megélésükkel.
Ehhez akkor sem nehéz kapcsolódni, ha azonosulunk a születési nemünkkel. A legtöbbünket egy idő után rendkívül zavarna, ha a környezetünk következetesen más neműként hivatkozna ránk, mint amilyen neműek vagyunk, és ez a frusztráció valószínűleg nem abból fakadna, hogy a másik nem olyan nemi szervek meglétét társítja hozzánk, amilyennel rendelkezünk. Azért éreznénk magunkat megbántva, mert a nemünk mindannyiuk identitásának fontos eleme. Részben azért, mert a szocializáció során elsajátítottuk a ránk osztott nemi szerepeket, részben pedig azért, mert ezeknek a szerepeknek bizonyos részével önszántunkból is azonosulunk.
Amit mások látnak: a nemi önkifejezés
A nemi önkifejezés alatt azt értjük, hogy elsősorban a külsőségek mentén hogyan adjuk a társadalom tudtára, hogy milyen neműek vagyunk, egyáltalán mekkora figyelmet szentelünk ennek. Ide értendő hogy milyen ruhában járunk, milyen kiegészítőket hordunk, milyen kellékekkel, tárgyakkal, szokásokkal érzékeltetjük tudatosan vagy tudattalanul a nemünket. Koronként és társadalmanként változik, hogy mit tekintünk férfiasnak vagy nőiesnek. Az európai történelemben például volt olyan korszak, ahol a rózsaszín, a magassarkú cipő és a paróka egyaránt férfiasnak számított.
A nemi önkifejezés tehát képlékeny, ugyanakkor semmiképp sem elhanyagolható tényező, mert a nemiségünknek ez az a része, ami a leginkább felszínen van. Nemi önkifejezésünk az, amely alapján mások automatikusan valamilyen neműként tekintenek ránk. Gondoljunk csak arra, hogy amikor utazunk a villamoson, vagy találkozunk egy idegennel a boltban, nagy valószínűséggel nem az elsődleges nemi szervei alapján kezeljük őt férfiként, nőként vagy más neműként, hanem egyszerűen a megjelenésre támaszkodunk. Ez olykor félreértésekhez vezethet, és nagy ritkán megesik, hogy egy cisznemű nőt férfinak, egy férfit pedig nőnek hiszünk. Más esetekben a kevésbé konvencionális megjelenésű embereket egyesek szándékosan más neműként kezelik (például egy rövid hajú nőre férfiként hivatkoznak), ezzel is üzenve, hogy a nemiszerep-előírások áthágása nem fér bele a világképükbe.
Miért ragaszkodunk ennyire a nemekkel kapcsolatos elképzeléseinkhez?
Ha az emberek neme tényleg ennyire sokszínű és összetett, akkor mégis miért alakult ki az a szokás, hogy bináris, állandó és biológiailag adott jellemzőként gondolkodunk a nemünkről? Ennek az okai sokrétűek lehetnek. Az alábbiakban néhány fontosabb okot igyekszünk bemutatni.
Az ember kategorikus gondolkodása mindenképpen szerepet játszik a nemekről való rugalmatlan gondolkodásban. Alapvető emberi tulajdonság, hogy szeretünk kategóriákat alkotni és a jelenségek különböző csoportjaihoz tulajdonságokat, majd értékeket társítani. Ennek az élet számos területén (például a jogban, a természettudományokban, vagy akár a közlekedésben) megvan a maga jelentősége. A nemekről való kategorizáló gondolkodás is hasonló tőről fakad. Ha valakiről könnyedén meg tudjuk állapítani, hogy férfi vagy nő, akkor nem kell gondolkoznunk, hogyan szólíthatjuk, mit illik vagy nem illik tennünk a vele való viszonyunkban, mert erre vonatkozóan már rendelkezésre állnak a normák és illemszabályok mentén kialakított kész forgatókönyvek. Ezek a forgatókönyvek írják elő, hogy kinek illik előre köszönnie, hogy egy nőt hölgyemnek, egy férfit uramnak szólítunk stb. Ezek a szabályszerűségek azonban, mivel emberek alkották őket, felülírhatók. Csak az egymással való megegyezésünkön múlik, hogy a másik nemének mekkora szerep jut ezekben az illemszabályokban, és hogy szeretnénk-e új, nemektől független megszólításokat is bevezetni.
A nemi szerepek ezen felül normaként működnek, és fontos funkciót töltenek be a társadalomban: olyan viselkedési előírások, melyek a társadalmi konszenzusban a jóként, helyesként, követendőként elfogadott magatartásokat várják el tőlünk, anélkül, hogy minden alkalommal végig kellene gondolnunk, valóban helyes-e az adott cselekedet. Jellemzően azért követjük a normákat, mert azt látjuk, hogy mások is így cselekszenek, és azt feltételezzük, hogy ezt meggyőződésből teszik. A normák kiszámíthatóvá teszik a társadalomban létezést, egyértelmű mércét adnak mások viselkedésének értékeléséhez, továbbá kirekesztéssel szankcionálják az ettől való eltérést. Alapvetően emberi működésünk része, hogy igyekszünk elkerülni, hogy mások kirekesszenek és leértékeljenek minket, így hajlamosak vagyunk akkor is behódolni a közös normáknak, ha nem értünk egyet velük.
A nemi binaritás és a nemi szerepekkel kapcsolatos sztereotipizáló előírások fenntartásához azonban gazdasági érdek is fűződik.
A megvalósíthatatlan női szépségideál fenntartása például újabb és újabb kozmetikai termékek piacra dobását és a nőkre helyezett nyomás profittermelésben való kihasználását teszi lehetővé a különböző piaci szereplők számára. Jó példa erre a női borotvák elterjedése. Korábban nem létezett ilyesmi, a borotva a férfiak arcszőrzetének igazgatására szolgált, mígnem a kozmetikai ipar felfedezte az ebben rejlő piaci rést, és funkciójában a férfitól semmiben sem különböző, de nőinek címkézett, a férfi borotváknál drágább rózsaszín borotvákat dobott a piacra. Ezzel mindenkire kiterjesztette a szőrtelenítésre való kisebb-nagyobb igényt, és pusztán gazdasági érdekből elhintette annak a gondolatnak, később társadalmi normának a magját, hogy egy nőnek szőrtelennek kell lennie ahhoz, hogy higiénikusnak, esztétikusnak, nőiesnek hasson.
Szintén a gazdasághoz kapcsolódik a nők gyermeknevelésben és háztartásban végzett fizetetlen reproduktív munkájának kihasználása. A gazdaság működéséhez elengedhetetlen, hogy az emberek higiénikus, nyugodt körülmények között pihenhessék ki az előző munkanap fáradalmait és másnap ismét produktív munkát tudjanak végezni, ahogyan az is, hogy a munkába tiszta ruhában érkezzenek, egészségük fenntartása érdekében pedig minél táplálóbban étkezzenek. Szintén elengedhetetlen, hogy az idősebb generációkat a munkaerőpiacon újabbak kövessék, ehhez azonban az kell, hogy a fiatal pároknak – és elsősorban a nőknek – a korábbi generációkhoz hasonlóan alakuljon a gyermekvállalási kedve. Ezeket a láthatatlan, fizetetlen, de a gazdaság jelenlegi formáinak fennmaradásához elengedhetetlen munkákat ma többségében nők végzik, amire a nemi szerepeikkel kapcsolatos elvárások ösztönzik vagy kényszerítik őket. Ilyen elvárás, hogy egy nőnek ahhoz, hogy jó partner legyen, háziasnak, gondoskodónak, környezetére igényesnek kell lennie – ami a férfiakkal kapcsolatban szinte sosem jelenik meg kimondott elvárásként –, de az is, amikor valaki azt hangoztatja, hogy egy nő legszebb életfeladata az anyaság.
A szigorú nemi előírásokhoz való ragaszkodás politikai tőkeként való felhasználása szintén nem példa nélküli. Ez a legtöbbször olyan esetekben fordul elő, amikor egyes politikusok a szokásostól eltérő identitású, megjelenésű embereket morális pánikkeltésre használják fel, magukat pedig „a normalitás védelmezőiként” jelenítik meg. Ez nem csak a nemi szerepekkel kapcsolatban fordul elő, gyakorlatilag bármely kisebbség esélyegyenlőségi törekvéseit hasonló morális pánik kísérte. A történelemben számos példát találunk erre: A nőmozgalmak tevékenysége kapcsán rendszeresen megjelentek és megjelennek ma is a „hagyományos” normák elveszítésével fenyegető szólamok, de hasonlók történtek a fekete polgárjogi mozgalom, a leszbikus és meleg mozgalmak, valamint a roma emberek emancipációs törekvései kapcsán is.
Milyen hatással lehet ránk, ha változnak a nemi szerepek?
A nemi szerepek, valamint a férfiak és nők viszonyaira vonatkozó előírások mélyen beágyazottak a társadalom működésébe. Így nem meglepő, hogy sokak számára ijesztő, ha azt tapasztalják, hogy a nemi szerepek változnak. Ez a változás azonban nem a transznemű emberek nagyobb láthatóságával kezdődött. A feminizmus eddigi történelme során rengeteget tett a nők emancipációjáért, ami a nők nemi szerepeiben is jelentős változásokat hozott. A szavazati jog kikövetelése, a nők munkaerőpiacon való megjelenése alapvetően változtatta meg, milyen jellemzőket társít a társadalom a nőkhöz, hiszen ezekben az új szerepekben nem lehetett tovább tagadni, hogy a nők is kompetensek, képesek a férfiakhoz hasonló pozíciók betöltésére.
Az azonos nemű párok nagyobb láthatósága szintén hozzájárult a nemi sztereotípiák lazulásához, hiszen a meleg párok nyilvános jelenléte mellett jóval nehezebb fenntartani azt az elképzelést, hogy a házimunka elvégzésére kizárólag a nők alkalmasak, ahogy a leszbikus párok jelenléte is megkérdőjelezte a magatehetetlen, erős férfi partnerre támaszkodó nő sztereotípiáját.
Ebbe a sorba illeszkedik a nemi kisebbségek nyilvános megjelenésének hatása is. Az interszex és transznemű emberek létezése alapjaiban kezdi ki a nemekről való skatulyázó, esszencialista gondolkodást, hiszen arra mutat rá, hogy a biológia nem csak kétféle kategória mentén működik, és hogy nem kizárólag a biológiai adottságoktól függ, hogy mások férfinak vagy nőnek látnak minket. A nembináris emberek azzal, hogy identitásukban, megjelenésükben és szerepeikben nem követik a nemi előírásokat, azt bizonyítják, hogy nincs vége a világnak, ha nem viselkedünk kizárólag férfiként vagy nőként.
Természetes, hogy vannak, akiknek nehéz elfogadniuk ezeket a változásokat. Sokan attól tartanak, hogy a nemi szerepek lazulásával eltűnnek a normák, amikhez eddig igazították az életüket, esetleg épp azok a szokások és szerepek kopnak ki a társadalomból, amelyekben ők komfortosan érzik magukat.
Azonban a fenti változások egyike sem járt együtt a korábbi szerepek eltörlésével. Nem éri előítélet vagy büntetés azokat a nőket, akik szoknyában és kisminkelve érzik jól magukat, és senki sem tiltja, hogy a férfiak a karrierjükre fókuszáljanak és meghívják a párjukat vacsorára.
Egyre elfogadottabb azonban, hogy vannak nők, akik nem csak a családjukról való gondoskodásban teljesednek ki, és férfiak, akik szívesen mennek gyesre a gyermekükkel, és egyre szabadabbak lehetünk abban, hogy megválasszuk, kivel és hogyan szeretnénk élni az életünket. A változások így nem egy korábban egyedüliként elfogadott csoport egy másik csoport általi elnyomását, hanem több ember egyidejű boldogulását célozzák.
Ha tetszett a cikk, kísérd figyelemmel az Szabadnem oldalát! Hamarosan jelentkezünk a cikksorozat további részeivel, amelyekben bemutatjuk a genderellenes mozgalom eredetét és hatásait, a transzfób retorikák elterjedését és következényeit, valamint az feminizmus és LMBTQI-aktivizmus összefogásának fontosságát és lehetőségeit is.
A cikk megírását az International Planned Parenthood Federation támogatta „A demokrácia a testünkkel kezdődik” projekt részeként.
____________________________
A Szabadnem kapcsolódó korábbi cikkei: