„A genderpropaganda nem egy jópofa marháskodás, nem egy szivárványos dumcsi, hanem a gyermekeinkre leselkedő legnagyobb veszély!” – így búcsúzott Orbán Viktor tavaly az óévtől, megígérve, hogy megvédi a homofób törvényt Brüsszel „támadásaitól”. Politikai igazgatója, Orbán Balázs pedig idén januárban a Kommentár c. konzervatív folyóirat bemutatóján közölte: „a woke, a BLM, az LMBTQ, a gender-ideológia (sic!), a nyílt társadalom” mint a nyugati világ válaszai korunk kihívásaira „sátáni gondolatok”.
Ezért úgy döntöttem, hogy mielőtt nyakon öntenek egy vödör szentelt vízzel, megírom a Genderpánik Magyarországon és a világban c. cikksorozatunk következő, hatodik részét. (Lásd a korábbi fejezeteket itt: 1., 2., 3., 4., 5.)
A cikkben a következőkről olvashatsz:
Honnan származik, és a feminista terminológiában mikor jelent meg a sex vs. gender (biológiai nem vs. „társadalmi nem”) megkülönböztetés?
Hogyan értendő Simone de Beauvoir sokat idézett állítása, miszerint: „Az ember nem születik nőnek, hanem azzá válik”?
Hogyan gondolták tovább a későbbi elméletalkotók a sex vs. gender megkülönböztetést? Milyen kritikákat fogalmaztak meg vele szemben?
Mit mondott és mit nem mondott a sokat ostorozott Judith Butler?
Mit kritizálnak ma a „genderkritikus” feministák?
Hogyan lehetne áthidalni a gender fogalma körüli mai konfliktusokat?
A feministák a mozgalom kezdeteitől felhívták arra a figyelmet, hogy a nők helyét kijelölő szerepelvárások, szabályrendszerek, hagyományok és korlátozások nem a természettől vagy isteni elrendeléstől erednek, hanem társadalmi elnyomás eredményei. „A férfi és a nő EGYENLŐNEK TEREMTETETT; mindkettő erkölcsi és elszámoltatható lény, és amit helyes megtennie egy férfinak, helyes megtennie egy nőnek is” – írja például 1837-ben egy levelében az amerikai feminista és abolicionista, Sarah Grimké (kiemelések az eredetiben – a hivatkozott irodalmat lásd a cikk alján - a szerk.).
A korai feministák azonban ehhez a gender kifejezést nem használták: „I view, with indignation, the mistaken notions that enslave my sex” [Felháborítanak a téves nézetek, melyek rabszolgasorba taszítják nememet] – jelenti ki a feminizmus egyik előfutára, Mary Wollstonecraft A nők jogainak követelése című művében (1792). A latin sexusból eredő sex szót ő még rosszallás nélkül leírhatta, ugyanis az a 19. század közepéig nem vonatkozott a szexuális aktusra, csak a nemre. (Legelőször a 18. századi tudós, Carl von Linné használta a szót párzás értelmében – igaz, ő még csak a növények vonatkozásában. Lásd Szilágyi 2005). A szintén latin genus (nem, nemzet) szóból eredeztetett gender szót a 15. századtól elvétve használták a sex szinonimájaként is – előtte csupán a nyelvtani nem jelölését szolgálta. (Megj. jelenleg is előfordul a szinonimaként való használatuk.)
A sex vs. gender (biológiai nem vagy szexus vs. „társadalmi nem”) megkülönböztetést a feministák a szexológiai szakirodalomból vették át a hetvenes években, átalakítva jelentését annak érdekében, hogy kihangsúlyozzák: a nemi szerepek és sztereotípiák nem velünk születettek, hanem a társadalomban tanultak. Ann Oakley brit szociológus volt az első, aki ebben az értelemben használta Sex, gender and society c. könyvében (1972). Ugyanakkor már a nyolcvanas években megjelentek a sex vs. gender fogalompár feminista kritikái, melyek lényege az, hogy a biológia, a test sem szakítható el annak értelmezésétől, így a társadalmi kontextustól.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az utóbbi években, részben a megnövekedett (és nem feltétlenül mindig hasznos) populáris médiareprezentációknak köszönhetően előtérbe került a gender (kizárólag) nemi identitásként való értelmezése. A feministák egy része ennek tulajdonítja a női jogokért vívott harc megtorpanását. Angliában különösen erőssé vált a radikális feminista irányzat ún. „genderkritikus” ága, mely a transznemű emberek nemi identitásának jogi, társadalmi elismerése ellen küzd. Amellett fogok érvelni, hogy ha hangsúlyos különbséget tennénk nemi szerep és nemi identitás, azaz gender role és gender identity között, ez a konfliktus is mérsékelhető lenne.
Első rész: A sex vs. gender megkülönböztetés eredete
„A nők nem vesznek hajót. Egyetlen nő sincs, aki hajózási vállalkozást vezetne. Egyszer talán hallotta, hogy léteznek ilyen nők, de csak azért, mert hajótulajdonosok özvegyei vagy lányai voltak. Két nő esetében a térkép fehér, számukra nem mutatnak utat a világítótornyok fényei, amelyekhez igazodva kormányozhatnának.”
Az orvos az újszülöttek többségét a látott külső nemi szervek alapján „male” vagy „female”-ként, azaz hímivarúként vagy nőivarúként azonosítja. A lehetséges fordítást bonyolítja, hogy magyarul a hím, nőstény (illetve hímivarú, nőivarú) szavakat emberek vonatkozásában jellemzően nem használjuk, pedig a biológia szintjén erről van szó. „Woman”-ként, azaz nőként (ahogy Simone de Beauvoir is leírta) valóban nem születik senki, és ennek nemcsak az az oka, hogy a „nő” kifejezés felnőtt emberre, és nem csecsemőre vonatkozik, hanem az is, hogy a nő (és a férfi) nem biológiai, hanem társadalmi fogalom. (Ahogy maga a nem is, mivel a biológiai fogalom az ivar – lásd erről Hacsek Zsófia korábbi írását blogunkon.)
a) Nemi szerepek az őslakos törzsekben
A sex vs. gender megkülönböztetésnek a kulturális antropológiában is voltak már előzményei. Az amerikai tudós, Margaret Mead a harmincas évektől kutatta a déli-csendes-óceáni őslakos törzsek életét, és arra jutott, hogy az, hogy mi számít nőies, illetve férfias jellembeli tulajdonságnak, illetve női vagy férfiszerepnek, kultúránként változó.
„Mesterkélt módon hol férfiasnak, hol nőiesnek minősítjük egyik jellembeli tulajdonságot a másik után, holott egy nemen belüli eltérésük olyan nagy, hogy már-már összeférhetetlen”
– írja (Mead 2003, p. 316). Ugyanez áll a női, illetve férfiszerepekre is. Az egyik nem eltiltása egy adott tevékenységtől nemcsak az érintett nem képviselőit korlátozza, de „ugyanolyan mértékben magának a tevékenységnek a kibontakozását is” – mutat rá az éneklés (a kórus) példáján keresztül. Kitér a káros nemiszerep-elvárások magánéleti hatásaira is: „Ha a kezdeményezést, különösen a nemi kapcsolatok terén, az egyik nemre korlátozzák, a házasságok nagy része eltorzul” (Uo.).
Sajnos azonban Mead, mielőtt mindebből túlságosan progresszív következtetéseket vonna le, majdhogynem elnézést kérve visszavonul a konformizmus biztonságos falai mögé. Néhány oldallal később (p. 322.) pl. már arról értekezik, hogy a nők előrenyomulása bizonyos szakmákban a születésszám csökkenéséhez vezetett, így a társadalomnak mérlegelni kell a várható nyereségeket és veszteségeket. Betty Friedan A nőiesség kultuszában a freudista háttérrel, valamint a korszak amerikai tudományos közösségének funkcionalista szemléletével magyarázza Mead e kettősségét (lásd Friedan pp. 150–166. – közöl olyan részleteket is, melyek Mead eddigi magyar fordításaiból kimaradtak).
Mivel a nemi szerepek kultúrafüggőségét Mead saját maga bizonyította be, a reproduktív funkciókon keresztül igyekszik a hagyományos nemi szerepeket és a nemek komplementaritását (egymást kiegészítő jellegét) megmenteni. Forradalmi felfedezései dacára Friedan szerint Mead „a nőiesség kultuszának” egyik fő teremtője, többek közt mert idealizálja, egyfajta édenkertként jeleníti meg a primitív társadalmakat, amelyekben a nők anyasága mindenek feletti érték, és a primitív körülmények közt elérhető férfitevékenységek egyike sem tudja kivívni az azt övező tiszteletet. E kontextusban a férfi még hátrányban is van a nőhöz képest, mert neki egész életében, folyamatosan bizonyítania kell a férfiasságát, míg a nő az első szülésével létrehozta fő női teljesítményét és biztosította státuszát a közösségben. Friedan joggal mutat rá, hogy (az – erre nem tér ki, de – egyébként biszexuális) Mead maga, úttörő tudósként és a korszak nagyra tartott közszereplőjeként igencsak eltávolodott az általa vizionált édenkerttől.
b) Az ember „nem születik nőnek" - hogyan értette ezt Simone de Beauvoir?
A sex és a gender fogalmakat Beauvoir ilyen formában nem használja, ám őt szokás megnevezni mint azt a szerzőt, aki megteremtette a megkülönböztetés elméleti alapját.
A második nem bevezetőjében Beauvoir megállapítja, hogy a társadalom nem jin-jangszerű, egyenrangú viszonyként gondol a nő-férfi ellentétpárra, hanem a férfit „Szubjektumként”, általános alanyként, a nőt pedig a férfihoz viszonyítva, alacsonyabb rendűként, „Másikként” határozza meg – és ezt a szerepet sokszor maga a nő is elfogadja. (Erre hetvenöt év távlatából is aggasztóan releváns példákat hoz.) Rámutat azonban, hogy nincs sem biológiai, sem pszichológiai, sem egyéb tényező, amely a nőt másodlagos szerepre determinálja: az egyedül a hagyományokból, a társadalom felépítéséből következik. Nincs női, illetve férfilényeg, vagy sors, vagy rendeltetés (ha úgy tetszik, „Örök Nő”, esetleg „női princípium”): a nő is (noha neveltetése folytán hajlamos a „cinkosságra” a saját elnyomatásában) válhat szabad, autonóm lénnyé.
Az ember nem születik nőnek, hanem azzá válik”
– állítja Beauvoir (p. 197.). Akik genderellenes pánikkeltésre használják e szállóigévé lett mondatot, önmagukat leplezik le, hogy a könyvet nem is olvasták, ugyanis rögtön a következő mondatban ott a magyarázat: „Az embernőstényt – úgy, ahogy a társadalomban megjelenik – nem határozza meg egymagában sem biológiai, sem pszichikai, sem végzete; az emberiség egész múltja és jelene alakítja azzá, aki” (uo.).
Arról van szó tehát, hogy az, aki nőivarú csecsemőként látja meg a napvilágot, nem magától, hanem a tanulás, a nemi szocializáció hosszú, rögös útján idomul a külső jegyek, szerepek és viselkedésformák azon összességéhez, amik az adott helyen, kultúrában és korszakban a nőt alkotják. Aki nem idomul, az pedig (hiába rendelkezik női ivarszervekkel) megkapja, hogy „nem is igazi nő”, illetőleg „elveszítette a nőiességét”. Beauvoir rámutat, hogy a biológiai különbségek önmagukban nem igazolják a nő mint „másik” alávetett státuszát, azt a szokás- és normarendszereken keresztül a társadalom hozza létre. Beauvoir érdeme felbecsülhetetlen a tekintetben is, hogy világossá tette: az is a társadalom hozzáállásától függ, hogy a biológiai funkciók milyen mértékben jelentenek korlátozást a nők számára: a biológia nem a végzetünk.Beauvoirnál a nővé válás, ahogy Cristina Sánchez brazil filozófus fogalmaz, „az arra vonatkozó szabályok, utasítások összetett kulturális folyamatát jelenti, hogy mit jelent »nőnek lenni«” (Sánchez p. 98.). Nővé tehát nem azáltal válik valaki, hogy az orvos „gratulálok, kislány!” szavakkal adja át az anyukájának, hanem hosszú tanulás, szocializáció útján, melynek során elsajátítja mindazokat a tulajdonságokat és magatartásformákat, melyeket a társadalom az adott helyen és időben a nőivarú személyektől elvár.
Az, hogy egy kislánynak előbb-utóbb illik keresztbe tett lábbal kell ülni, ellenben nem szabad hangoskodnia, felháborodottan kikérni magának az igazságtalanságot, nem vele születik, hanem példamutatással és/vagy fegyelmezéssel (a családban, az iskolában, a kortárs közösségben, a kultúrában stb.) megtanítják neki. Az sem természettől adott, hogy egy nőnek legfeljebb csak indirekt módon ajánlatos kezdeményeznie, nem érdemes túl sok szexuális partnert begyűjtenie, éjjel egyedül hazamennie, túl határozottan vezető szerepre törnie – vagy épp a két világháború közti Norvégiában hajózási vállalkozást üzemeltetnie. Hanna Brumenaes és Bertha Torgersen utóbbit mégis megtették, és utat törtek a nőknek egy új területen. Azaz, „a biológiai adat nem jelent semmilyen »megváltoztathatatlan lényeget« (Sánczez, p. 100.). „Nincsenek biológiai sorsok, csak kulturális kényszerek” (p. 101).
c) A szexológia és Ann Oakley
A második hullámos feminista elméletalkotók – elsőként Ann Oakley brit szociológus – a gender fogalmát a szexológiából vették, és értelmezték át. A szexológusok az olyan esetek leírásához igyekeztek a nyelvezetet megalkotni, amelyek során egy-egy általuk megfigyelt ember biológiai neme, nemi identitása és szexuális orientációja nem illeszkedett egymáshoz úgy, ahogy az a társadalmi normák szerint elvárható lett volna.
A Johns Hopkins Egyetem kutatója, John Money 1955-ben (ekkor még problémamentes figuraként, jóval a morálisan eltévelyedett, tragikus kimenetelű Reimer-kísérlet előtt, erről lásd Colapinto 2001) a gender role fogalmát inkább a felvett nemi szerep, az önmegjelenítés, a nemi kifejezésmód értelmében használta, a transznemű és interszex emberek vonatkozásában. (Amit ő értett alatta, azt ma gender expression-nek, nemi önkifejezésnek mondanánk, csak Money még a szexuális orientációt is hozzákeverte.)
A gender identity kifejezést a UCLA kutatói, Robert Stoller és Ralph Greenson alkották 1963-ban, és a valamely nemhez (sex!) tartozás tudatát értették alatta (lásd Byrne 2023). (Abból, hogy inkább a sex kifejezést használják, megérthetjük, hogy a diszfória elsősorban testi, így az érintetteknek nem elég a gendernonkonform „férfias nő” vagy „nőies férfi” szerepe.) Felmerül az a lehetőség is, hogy a homoszexualitás depatologizációjában (betegségek listájáról való eltávolításában) jelentős szerepet játszó Evelyn Hooker használta először. Stoller a későbbiekben időnként egyszerűen gendert írt, így Ann Oakley is úgy fogalmazza a sex vs. gender megkülönböztetést, hogy míg a sex a biológiára vonatkozik, a gender „pszichológiai és kulturális” fogalom. Szerepet és identitást ennek mintájára Oakley is kevéssé különíti el, többször fogalmaz úgy, hogy „gender roles and gender identities”.
„Férfinak vagy nőnek, fiúnak vagy lánynak lenni éppen annyira jelent egy öltözködést, gesztusokat, foglalkozást, kapcsolati hálót és személyiséget magában foglaló működést, mint amennyire a bizonyos nemi szervekkel való rendelkezést”
– írja (Oakley p. 157). A sex vs. gender fogalmak elkülönítését többek közt azzal indokolja, hogy nőiességet, illetve férfiasságot az a transznemű vagy interszex ember is képes prezentálni (ahogyan stabil női, illetve férfiidentitással is rendelkezni), aki nem rendelkezik ahhoz passzoló (kongruens) biológiai jegyekkel. „A biológiai nemi különbségek természetesek, a gender különbségei azonban a kultúrából erednek” – írja később (Oakley p. 189).
Oakley megfogalmazásában a biológiai nem szerint osztályozzák az újszülötteket (classified), a gendert azonban kijelölik (assigned). A társadalmi nemi szerepre kondicionálás már a kék-rózsaszín takarókkal elkezdődik, és azzal, hogy egészen más hangsúllyal beszélnek a fiúnak, illetve a lánynak gondolt csecsemőkhöz. Az amerikai pszichológus, Zella Luria és munkatársa kísérletükben ugyanazt a csecsemőt mondták egyszer fiúnak, egyszer lánynak, és a résztvevők ennek tudatában egészen másként írták le az azonos fénykép alapján szerzett benyomásaikat (Luria 1983).
Oakley úgy látja, hogy a létező, de nem meghatározó biológiai különbséget a társadalom felnagyítja, és e köré szervezi intézményeit.Rámutat, hogy a nemi szerepek éles elkülönítésének nincs gazdasági vagy egyéb haszna, és valójában a különbséghez való ragaszkodáson kívül nem is lehet mivel indokolni (Oakley p. 204).
A sex vs. gender megkülönböztetés egy fontos eszköz ahhoz, hogy amellett érveljünk, hogy a biológiai nemünk nem szabja meg, hogyan viselkedünk, mivel foglalkozunk, mi iránt érdeklődünk, mik a lehetőségeink, milyen a jövőképünk, „mi dolgunk a világon”. Ezeket a társadalom alakítja, így tudatosítás révén megváltoztathatók – egy ember élete adott pontján dönthet úgy, hogy részben vagy egészében elszakad a hagyományos nemi szerepelvárásoktól. (Illetve vannak, akiket már gyerekkorban is nemi sztereotípiáktól mentesen nevelnek, így soha nem törik be őket a hagyományos nemi szerepekbe – noha az érintett szülők rendre arra panaszkodnak, hogy az iskola, a populáris kultúra, illetve a kortárs csoport hatásait nem tudják ellensúlyozni.) A második hullámos feminizmus tudatosságnövelő csoportjai a tapasztalatmegosztás eszközein keresztül a nemi normák mesterséges mivoltára és a mesterségesen fenntartott társadalmi nemi hierarchiára világítottak rá.
A sex vs. gender megkülönböztetés segítségével világossá tehetjük, hogy a munkahelyi diszkriminációnak, az egyenlőtlen otthoni munkamegosztásnak, a nők tudományból, tananyagból, művészetből, politikából, vezetésből való kiszorításának és, nem utolsósorban, a nemi alapú erőszaknak nincs semmilyen eleve elrendelt, megváltoztathatatlan alapja. Biológiai nemtől függetlenül bárki rendelkezhet hagyományosan nőiesnek vagy férfiasnak számító tulajdonságokkal, érdeklődési körrel, képességekkel, teljesítménnyel, a nők másodlagos helyzete pedig megszüntethető a nemek közti egyenlőség, nemek közti igazságosság javára.
Második rész: A sex vs. gender megkülönböztetés korábbi kritikái
„Sok ember úgy képzeli el a szexualitásunkat, hogy az egyik barakkban vannak a férfiak, akik férfiasak és nőkre vadásznak, a másikban a nők, akik nőiesek és férfiakra vadásznak, és ha valaki a két barakk közötti dús mezőn keresi a boldogságát, a szabadságát, akkor arra felszólítás nélkül lövünk.”
A sex vs. gender megkülönböztetést, minden potenciális haszna dacára, szinte a születése pillanatától kritikák is övezték – és nem csak a konzervatívok részéről, akik nemi szerepek elkülönítését és a nemek alá-fölérendelt viszonyát a biológiai nemből, illetve a vallási dogmákból igyekeznek levezetni, és akár már a nemi szocializáció felemlegetését is fenyegetőnek érzik a társadalom rendjére nézve. A koncepció a feministák körében sem aratott egyöntetű sikert (lásd Harrison 2006): a legtöbb kritika (főleg a posztmodern feminista irányzat képviselői részéről) arra vonatkozik, hogy a biológia, a test értelmezése is társadalmi konstrukció.
Aktivista célkitűzések, politikai eredmények szempontjából a biológiai „adottságok” megpiszkálása túlságosan elrugaszkodottnak, ingoványos területnek tűnik. Elég csak arra gondolnunk, hogy a „genderideológia”-ellenes konzervatív harc hívei is elsősorban a radikális konstruktivistákra (pl. az ördögnek kikiáltott, és Brazíliában jelképesen máglyára vetett Judith Butlerre) hivatkozva igyekeznek elmarasztalni a feminista és az LMBTQ-aktivista törekvések összességét. A feministák ráadásul joggal tartanak attól, hogy ha a nő fogalmát a végletekig dekonstruáljuk, elvész magának a feminizmusnak az alapja – erre gyógyírként Gayatri Chakravorty Spivak indiai-amerikai filozófus a „stratégiai esszencializmust” javasolja, azaz a különböző hátterű nők összefogását gyakorlati ügyek mentén (lásd Vigoya, 864). Judith Butler tagadja e stratégia életképességét, szerinte a töredezettség tudomásul vétele révén lehetséges politikai harcokat megnyerni (Butler 2006, 61).
a) A biológiai nem sem bináris
A leggyakoribb ellenvetés a sex vs. gender megkülönböztetéssel szemben, hogy az csak a társadalmi nemet (nemi szerepet, nemi szocializációt) tekinti változónak, változtathatónak, sokfélének, a biológiai nemet viszont egyértelműnek és megváltoztathatatlannak kezeli.
Holott, hangzik az érvelés, rögtön láthatjuk, hogy a biológiai nem sem szigorúan bináris, ha figyelembe vesszük az interszex állapotokat. 1993-ban Anne Fausto-Sterling amerikai szexológus nagy port kavaró cikkében felvetette, hogy a biológiai nem is egy skála, és kettő helyett legalább öt biológiai nemet javasolt (férfi, nő, herm – hermafrodita rövidítése, merm – a hímnemű pszeudohermafrodita rövidítése és ferm – a nőnemű pszeudohermafrodita rövidítése). A fundamentalistákat természetesen a rosszullét kerülgette, és maga Fausto-Sterling is beismerte pár évvel később a részbeni provokatív szándékot – amivel sikerrel járt, mert elindult a diskurzus az interszex emberekkel szembeni jogsértésekről.
Az ezredfordulóra, amikor Fausto-Sterling reflektált saját korábbi cikkére, már erőre kapott az interszex érdekvédelmi aktivizmus, és egyre többen értettek egyet azzal, hogy az interszex gyerekek egészségügyi szempontból indokolatlan, pusztán a binaritásba illesztést szolgáló műtétei ellen fel kell lépni. Ezek ugyanis csak a nemi kétosztatúság kikényszerítését és a „homoszexualitás kísértetének” elűzését szolgálják, nem pedig az érintettek érdekeit, akik közül sokan nagyon jól elboldogulnak felnőttként is a „nem egyértelmű” testükkel. Ugyanígy (ekkor ez még újdonságnak számított) a transzneműek egy része is, akik nem kívánnak végigmenni a teljes tranzíción, hanem megállnak valamilyen, testileg „köztes” állapotban, és/vagy nem heteroszexuálisnak vallják magukat. (Korábban a sikeresnek ítélt „normalizáló” eljárás a heteroszexuális irányultság kialakulását is magában foglalta.) Fausto-Sterling 2000-ben, elég optimistán, úgy ítélte meg, hogy a társadalom a sex és a gender sokféleségének elfogadása felé halad.
Ezzel az érveléssel szemben felhozható, hogy az interszex emberek a társadalomnak csak 1,7 százalékát teszik ki, így még ha – optimális esetben – az interszex állapotokra nem korrigálandó „rendellenességként”, hanem biológiai változatokként tekintünk, akkor sem ingatják meg azt az állítást, hogy az emberek túlnyomó többsége a két fő biológiai nem valamelyikébe sorolható. A transznemű emberek aránya, definíciótól és egyéb tényezőktől függően 0,6 és 3 százalék közé tehető. Tekintve, hogy átfedés is van az interszex és a transznemű csoportok tagjai közt, együtt is olyan kicsi arányt tesznek ki, hogy a biológiai nemek alapvetően bináris mintázatát nem borítják fel. Spekulatív kérdésként felmerülhet persze, hogy pontosan milyen arányú eltérés lenne szükséges az adott paradigma megkérdőjelezéshez (Friedman 2006, 51. bek.). Ráadásul, mint Asia Freedman felhívja a figyelmet Durkheim, Freud és főleg Thomas Kuhn nyomán, sokszor éppen az anomáliák kutatása vezethet fontos felfedezésekhez, tudományos forradalomhoz.
b) A biológiai nem is társadalmi értelmezés függvénye
A biológiai nem vélt stabilitását megkérdőjelező elméletalkotók egy másik csoportja azt állítja, hogy a biológiai nem is (annak kétosztatúságával, „binaritásával” együtt) társadalmi értelmezés függvénye, illetve (mint magát a társadalmi valóságot) a nyelven keresztül hozzuk létre, és történetileg ugyanúgy változó, mint a társadalmi nem.
Thomas Laqueur például leírja, hogy a 18. század közepéig a „két-nemű modell” helyett az „egy-nemű modellt” alkalmazták (megj.: a fordítók ezt az írásmódot alkalmazzák a magyar kiadásban), melynek keretében a nőt a férfi egy csökevényes változatának tekintették (akinek analóg nemi szervei a testén belül helyezkednek el). A nőt alacsonyabb rendűnek vélték, egyúttal az érzékibb félnek is, és a hasonlóság elve miatt a női orgazmust fontosnak tekintették a fogantatáshoz. Ez nemi erőszak esetén, ha annak terhesség lett a következménye, gyakran vezetett áldozathibáztatáshoz. A két-nemű modell már a különbség szemléletére épült (persze megtartva a hierarchiát), egymással ellentétbe állította a nőt és a férfit, és megágyazott olyan nemi sztereotípiáknak, mint a szexuálisan túlfűtött férfi és a szex iránt kevésbé érdeklődő, inkább érzelemvezérelt nő. A két-nemű modell alapozta meg a szélsőséges intoleranciát az interszex testek iránt.
Laqueur arra is rámutat, hogy a nemi sztereotípiákról alkotott elképzelések és a kulturális normák olyannyira erősek, hogy felülírják a természettudományos kutatások eredményeit, befolyásolják azok értelmezését. Csak egy példa a fentin túl: menstruációs ciklusra hivatkozva a nőket a főárambeli orvosok sokáig felsőfokú tanulmányokra és értelmiségi hivatásokra alkalmatlannak ítélték – Mary Putnam Jacobi, az első orvosnők egyike kemény harcokat vívott e tévhitek felszámolásáért.
Judith Butler arra is hangsúlyozottan kitér, hogy a biológiai nem értelmezése (illetve, nyelv általi létrehozása) a heteroszexuális kereten belül, illetve a heteronormativitás létrehozása érdekében történik – Barát Erzsébet és Sándor Bea ezért is döntöttek a magyar fordításban a biológiai nem helyett a „szexus” megoldás mellett (Butler 2005). Barát másutt azzal érvel, hogy a sex vs. gender is egy újabb kettős fogalompár, melynek egyik tagja (a nyugati gondolkodás működésének megfelelően) szükségképpen alacsonyabb rendű. „A heteroszexuális kontra homoszexuális, biológiai nem kontra társadalmi nem kategóriapárjai tulajdonképpen kirekesztő jelentéssel bírnak. (...) A kategorizálás egyaránt »magától értetődőnek« konstruálja meg kettősüket és hierarchikus viszonyukat is” (Barát 2007, 24.)
„Nem térhetünk vissza egy olyan testhez, amelyik öröktől fogva ne értelmeződött volna át kulturális jelentésekkel, ennél fogva a biológiai nem nem felel meg a prediskurzív anatómiai tényszerűségnek”
– vezeti le Butler már Beauvoirból is (Butler 2006, 51.) A biológia, a test szigorúan bináris társadalmi értelmezése okozza az interszex testekkel szembeni averziót: „Azon testi formák, melyek nem illeszkednek egyik társadalmi nembe sem, kívül kerülnek az emberin, valójában a dehumanizált terület részévé válnak” – állapítja meg Butler (2006, 195). (A Problémás nem bevezetőjében utal is egy családtagjára, aki a nem normatív teste miatt intézetbe zárva élte le az életét – elméletét többek közt azért dolgozta ki, hogy az interszex emberek számára is megalapozza a szabad létezést.) Nincsenek olyan testek, amelyek ne lennének társadalmi nemmel felruházva, így Butler alapján a biológiai és a társadalmi nem szerinti megkülönböztetés értelmét veszti.
Ezzel párhuzamosan állíthatjuk, hogy a nő és a férfi fogalmai sem léteznek prediszkurzív szinten, azaz a társadalom által rájuk ruházott jelentések előtt –- a jelentések meghatározásáért harc folyik a társadalomban, amiben kérdéses, hogy nyerhetnek-e a feministák. Lehetséges-e egyáltalán az „ellenség” keretein belül maradva nyerni? „The master's tools will never dismantle the master's house”, mondja Audre Lorde.
Ez pedig felvetheti a kérdést, hogy lehetséges-e egyáltalán a nő és a férfi komplementaritás („egymást kiegészítés”, egymásra utaltság) és hierarchia nélküli elgondolása. „Ha abból indulunk ki (...), hogy ez a fogalom [a nő] társadalmi szempontból mit jelent, akkor egyúttal felmerül a kérdés, hogy a végső célunk nem az-e, hogy (még ha nem is mondjuk feltétlenül azt, hogy egyáltalán ne legyen, de) ne kirekesztő értelemben használjuk” – mutat rá, Delphyre utalva, Barát Erzsébet (Antoni 2020, 186). A radikális feminista irányzat a (Delphy- és Butler-féle) posztmodern feminista dekonstrukció helyett inkább a nő és a nőiesség fogalmainak felértékelését javasolja, Delphy viszont erősen kételkedik abban, hogy lehetséges a nő fogalmához tapadó negatív jelentések átírása.
c) Nincs is nem a kifejezésein túl?
Butler performatív elmélete szerint a nemnek nem létezik esszenciális alapja, azáltal jön létre, hogy előadjuk, kifejezzük. (Persze nem önkényesen - nagyon is megvannak a társadalmi keretei annak, hogy mit, hogyan kell előadni!) Ezért adekvát lenne csak a gendert használni a sex vs. gender megkülönböztetés helyett.
A performatív elmélet alapja már a korai pszichoanalitikus Joan Riviére-nél is megvan. A nőiesség, írja 1929-ben, „színlelhető és maszkként viselhető, egyrészt a férfiasság birtoklásának elrejtése, másrészt a várt megtorlások elhárítása érdekében (...) Az olvasó most megkérdezheti, hogyan határozom meg a nőiességet, vagy hol húzom meg a határt a valódi nőiesség és az »álarc« között. Úgy vélem azonban, nincs semmilyen különbség a kettő között; sem radikális, sem felszínes, a kettő ugyanaz.” (Riviere 2021, 50–1.)
Butler ugyanezt mondja a szubjektum, illetve a nemi identitás kapcsán: „az identitás performatívan jön létre, éppen azon »kifejezések« által, amelyek úgymond a társadalmi nemi identitás következményei” (Butler 2006, 76.) A „társadalmi nemi identitás” a mi szempontunkból zavaró fordítási megoldás a gender identity-re, de mivel Butler nem választja szét a gender role-t és a gender identity-t (sem), az ő szövege kontextusában nem kirívó ez a hibridnek tűnő kifejezés. Butlernél tehát, a posztmodern és a queerelmélet szellemében, nincs (olyan) szubjektum, ami megelőzi a tettet, nincs (olyan) identitás, amely megelőzi a nemi kifejezésmódokat, és nincs (olyan) biológiai test, amely megelőzi a társadalmi értelmezést. A performatív aktusok nem kifejezik, hanem létrehozzák a gendert (és az identitást). A performatív aktusok ritualizált ismétlései teremtik meg a gender koherenciájának, „magjának” illúzióját:
„A tettek és gesztusok, az artikulált vagy előadott vágyak teremtik meg egy belső szervezőerővel rendelkező társadalmi nemi mag illúzióját, egy olyan illúziót, amelyet a diskurzus tart fenn azért, hogy a reproduktív heteroszexualitás keretein belül szabályozza a nemiséget.” (Butler 2007, 232).
Ugyanakkor – és ez a gyakori félreértés Butlerrel kapcsolatban! – a gender performativitása nem önkényes. Nem arról van szó, hogy reggelenként kedvünk szerint kitaláljuk a nemünket úgy, mint ahogy a szekrényünkből elővesszük a ruháinkat. Az, ha nem megfelelően (nem a társadalmi normák szerint) adjuk elő a nemünket, büntetés formájában következményeket von maga után. (Lásd Butler 2007, 237. Az eredetiben: „we regularly punish those who fail to do their gender right”.)
A társadalom bünteti azokat, akik létezésükkel, viselkedésükkel rámutatnak, hogy a biológiai nem, társadalmi nem és szexuális vágy egysége a patriarchális ideológia terméke.
Harmadik rész: A sex vs. gender megkülönböztetéssel kapcsolatos mai viták és egy megoldási javaslat
„Dom, annyira vicces vagy, ööö, bajkeverők? tiltakozás? nem emlékeztet ez téged valakire? mi is mindenkit széttrollkodtunk volna Twitteren, ha fiatalkorunkban létezett volna, nem gondolod? és a transz közösségnek joga van küzdeni az egyenlő bánásmódért, nyitottabbnak kellene lenned ezzel kapcsolatban, különben azt kockáztatod, hogy kisodródsz az emberek látóköréből (...) mindenesetre abban biztos vagyok, hogy ezek közül a fiatal feministák közül ott a tengeren túl sokan istenítenek téged mint hősnőjüket, fogadok, hogy tapadnak rád a csajok.”
/Bernardine Evaristo: A lány, a nő, a többiek/
Asia Friedman 2006-os összefoglalóját azzal zárja, hogy a sex vs. gender megkülönböztetés helyett egy új tudományos paradigmára van szükség, mely a fentieket figyelembe veszi. Ez az új paradigma egyelőre nem jött létre, ehelyett a 2010-es években kialakult transzpánik nyomán a feministák egy kisebbségi csoportja „genderkritikusnak” kiáltotta ki magát. Ezek a feministák a gendert „csak” mint nemi identitást kritizálják, a nemi szocializáció szerepét nem – sőt, a gender role szerintük olyannyira változtatható, hogy a szocializáció felülírása révén még a transzneműek is „kigyógyíthatóak” a biológiai nemükkel össze nem illő nemi identitásukból. (Noha a valóságban ennél még a detranzíció esetei is sokkal komplexebbek.) Az esszencializmus vádját visszautasítják, mivel a nemi sztereotípiákat károsnak tartják. Ugyanakkor nézeteik kapcsán mégis felmerül az esszencializmus abban az értelemben, hogy a biológiát kőbe vésettnek tekintik, és mindenkit fel akarnak szólítani arra, hogy a biológiai neme szerint éljen.
Szintén Friedmannél olvashatjuk, hogy míg a negyvenes, ötvenes évek szexológusai úgy vélekedtek, hogy a biológiai nem bizonyos mértékig még mindig könnyebben megváltoztatható, mint a(z itt szerepként és identitásként egyaránt értelmezett) gender, a hatvanas, hetvenes évek második hullámos feministái megfordították ezt az elképzelést, és a biológiai nemet tették meg mozdíthatatlannak, míg a gendert (mint nemi szocializációt) megváltoztathatónak. (Friedman maga azt javasolja, hogy tekintsük mindkettőt megváltoztathatónak.)
Ez a két nézet csak akkor tűnik kibékíthetetlennek, ha nem különítjük el a gender role és a gender identity fogalmát.
Az ötvenes évek szexológusainak igazuk volt abban, hogy a nemi identitás nem változtatható meg; a második hullámos feministáknak pedig szintén igazuk volt (és a jelenlegi „genderkritikus” feministáknak szintén igazuk van) abban, hogy a nemi szerepekről alkotott elképzeléseink megváltoztathatók. E két állítás nem zárja ki egymást, mert a nemi identitás és a nemi szerep (internalizálása) nem ugyanaz.
Véleményem szerint
a genderről szóló való diskurzust konstruktívan előreviszi, ha – közben persze nem megfeledkezve lehetséges összefüggéseikről, egymásra gyakorolt hatásaikról! – alapvetően elkülönítjük:a biológiai nemet (sex),a nemiszerep-elvárásokat (gender role) és a nemi identitást (gender identity).
A biológiai nem esetében a megváltoztathatóság helyett a képlékenység vagy átjárhatóság fogalmait javaslom, némileg kivédve azt az érvet, miszerint a biológiai nem nem változtatható meg. Kromoszomális szinten a tudomány mai állása szerint valóban nem, de egyéb biológiai jellemzők módosíthatóak. Véleményem szerint ez nem egy antifeminista jelenség, inkább azt bizonyítja, hogy nem hogy a nemiszerep-elvárások, de még a biológiai nem sem feltétlenül jelenti a végzetünket. Ennek jegyében ünnepelték az egykori Urania feminista folyóirat (1916–40) szerkesztői (Eva Gore Booth, Esther Roper és Irene Clyde) az első ismertté vált „nemváltásokat” és a hagyományos nemiszerep-elvárásoktól eltérő munkát vállaló embereket egyaránt. Úgy kritizálták a gyerekek nemi szocializációját, hogy közben a „nemváltó” embereket sem tekintették regresszívnek, épp ellenkezőleg. „Sex is just an accident”, azaz, a biológiai nem csak egy baleset, hangzott a mottójuk. (Az Uraniáról sorozatunk egy következő részében bővebben is írunk majd.)
Ugyanakkor a biológiai nem teljes beolvasztása a társadalmi nembe, és a binaritás teljes feloldása valamiféle spektrumszerű elképzelésben feminista szempontból aggályos. A biológiai nemnek az orvostudományban, a gyógyszergyártásban, a tervezés, kutatás világában jelentősége van – a női testek figyelembe vételének jelentőségét még csak most kezdik el e területeken felismerni. (Erről bővebben lásd Perez 2019). A binaritás teljes elvetése és (ahogy pl. Fausto-Sterling javasolja) a nemek regisztrálásának megszüntetése feminista szempontból azért sem jó ötlet, mert az megnehezítené a nemek helyzetének vizsgálatát, a nemekre lebontott statisztikák készítését. (És egyébként azon sem biztos, hogy változtatna, hogy az emberek többsége alapvetően a férfi-nő szemüvegen keresztül szemléli a világot – véleményem szerint könnyebb tágítani a látókört a „köztes” állapotok inklúziója érdekében, mint a két fő nem elképzelésétől megszabadulni.) A nők aránya a vezető pozíciókban, vagy a nők elleni erőszak gyakorisága fontos indikátorok abban, hogy az adott társadalom hol tart a nemek közti egyenlőség felé vezető úton, és ezekről fontos, hogy nemek szerint bontott statisztikák készüljenek.
Butlernek kritikusai többek közt azt vetették szemére, hogy leértékeli a testet (noha ő ezt tagadja). Márpedig a reprodukciós jogok továbbra is a feminista küzdelem fontos elemét alkotják – és a menstruációs szegénység elleni fellépéshez, a szülészeti erőszak felszámolásához, vagy a fogamzásgátlás és az abortusz jogának védelméhez fontos arról beszélni, hogy ezek elsősorban női és a nőivarú biológiai jellemzőkhöz kötődő testi tapasztalatok. A nők és a nőivarú biológiával rendelkező emberek szexualitásának megértéséhez is fontos a biológiai jellemzők, pl. a klitorisz anatómiájának ismerete.
Megoldási javaslatom további része tehát (a biológiai nem megtartása mellett), hogy a nemiség rétegei közt a biológiai nem mellett világosan különítsük el a gender role (nemi szerep, nemi szocializáció), valamint a gender identity (nemi identitás) fogalmait. Az alábbiakban kifejtem a kettő közti különbséget.
A nemiszerep-elvárásokat kívülről kényszeríti ránk a társadalom, azzal együtt, hogy a nemi szocializáció eredményeként kisebb-nagyobb mértékben internalizáljuk őket. A nemi szocializáció felülírható: a nemi szerepekről alkotott nézeteinkre reflektálhatunk, és (pl. a tudatosságnövelés, a feminizmus hatására) megváltozhat a véleményünk arról, hogy hogyan lehet/kell nőnek vagy férfinak lenni. A nemi szerepelvárások kollektív szinten jelennek meg – az adott korban az adott társadalmi csoport határozza meg, hogy hogyan kell egy nőnek, illetve egy férfinak viselkednie, kinéznie stb. A nemi szerepelvárások erősen binárisak, nem adnak teret az androgünitásnak vagy más köztes állapotnak. Az Isztambuli Egyezmény a gender kifejezést ebben az értelemben tartalmazza, rámutatva, hogy a nemi alapú erőszak a nemi szerepekről kialakított képben, a nemi sztereotípiákban gyökerezik, így felszámolásának fontos eleme a szemléletformálás.
A fundamentalista konzervatívok szerint a gender mint „társadalmi nem” nem létezik, mindent a biológia határoz meg. Ez a felfogás, egyéb hiányosságai melett, nem számol azokkal az emberekkel, akik számára a hagyományos nemi szerepek és/vagy a heteroszexuális kapcsolatok nem komfortosak.
A nemi identitás ezzel szemben belsőként megélt – adekvátnak tartanám a „pszichológiai nem” megnevezést. Ez az egyéni szinten helyezkedik el, a személyiség integráns része. Akár létezik a nemi identitásnak biológiai alapja (ahogy egyes neurobiológusok állítják, DE ezzel ők sem a hagyományos nemi szerepeket igazolják! ezért is fontos a gender role és gender identity megkülönböztetés!), akár létezik pszichés „magja”, akár puszta konstrukció, mint Judith Butler véli, akár esetleg a nemi szocializáció az oka (az ellenkező nem szerepeire, státuszára vágyás), ahogy a „genderkritikus” feministák vélik, annyi bizonyos: létezik, az egyén a személyisége integráns részeként éli meg, és kívülről, önkényesen nem változtatható meg.
Ezt még a genderideológiai agymosottsággal aligha vádolható Ranschburg Jenő is megírta:
„A biológiai nemmel ellentétes nemi identitás (transz-szexualizmus) esetén a pszichoterápia (akár dinamikus, akár viselkedésterápia) gyakorlatilag eredménytelen: az egyénnek önmaga neméről kialakult meggyőződése a lényeget tekintve rendíthetetlen.”
A nemi identitás, ellentétben az egyelőre szigorúan bináris társadalmi nemiszerep-elvárásokkal, lehet nem bináris is.
A „genderkritikus” feministák szerint a nemi identitás nem létezik, csak biológiai nem és nemi szocializáció van. Ezt könnyen lehet azzal cáfolni, hogy John Money tragikusan végződő kísérlete, azaz a kis „John” „Joanné” nevelése nem sikerült, mégpedig azért nem, mert nem vették figyelembe a gyerek nemi identitását (éppen az volt Money téves alapfeltevése, hogy az egy bizonyos életkorig nincs).
John Money kísérletének értékeléséhez még annyit tennék hozzá, hogy ha a nem normatív testek nem váltottak volna (illetve váltanának) ki akkora pánikot, és elgondolható lett volna, hogy egy fiú (tartósan, vagy ideiglenesen) pénisz nélkül éljen, akkor senki sem támogatta volna azt az ennél sokkal rosszabb „megoldást”, hogy egy nemi diszfória jeleit egyáltalán nem mutató gyerek szociális, hormonális és műtéti nemváltáson essen át (itt a nemváltás idézőjel nélkül, mert itt tényleg az volt, nem megerősítés). A szigorú, átmeneteket és árnyalatokat nem ismerő binaritás fellazítása, a(z akármilyen okból kialakult) köztes nemi állapotok humanizálása, tudomásul vett változatokként való elfogadása sok esetben drasztikus lépéseket akadályozna meg.
Fontos, hogy lehessen a „két barakk közti dús mezőn” is tartózkodni anélkül, hogy lelőnének – fontos, hogy elismerjük, hogy a fekete és a fehér között a szürke árnyalatai is ott vannak. Nem ötven, és én nem is akadnék fenn a számszerűsítésen. Nem az hozza el a szabadságot, hogy kitaláljuk, hogy 350 nem van (ezzel egyébként inkább csak vádaskodni szoktak), de nem is az, ha az utolsó leheletünkig ragaszkodunk ahhoz, hogy kettő, és mindenkit, akár csonkítás árán, be kell szorítani a bináris nemek és nemi szerepek „Prokrusztész-ágyába” (szintén a Saját ketrecből – Prokrusztész görög mitológiai alak, aki áldozatait megcsonkította vagy megnyújtotta, hogy pontosan beférjenek az ágyába). Az önazonosságot, mivel számos társadalmi és pszichológiai tényező akadályozza, nehéz elérni, de a felé való törekvést meg kell engednünk magunknak és másoknak.
Felhasznált irodalom
Antoni Rita. „»A közös ellenség mégiscsak a patriarchátus« – Interjú Dr. Barát Erzsébettel”. Társadalmi Nemek Tudománya Interdiszciplináris eFolyóirat 10 (2):184-201. 2020. Utolsó letöltés: 2024. január 24.
Barát Erzsébet. „Nőközpontúság kontra feminizmus: a »társadalmi nemek« kifejezés tarthatatlanságáról.” Barát Erzsébet és Sándor Klára szerk. A nő helye a magyar nyelvhasználatban. „Nyelv, ideológia, média” konferencia 2005. szept. 8–9. Szeged: JATEPress, 2007, 15–27.
Butler, Judith. Jelentős testek. A „szexus” diszkurzív korlátairól. Ford. Barát Erzsébet és Sándor Bea. Budapest: Új Mandátum, 2005.
Butler, Judith. Problémás nem. Feminizmus és az identitás felforgatása. Ford. Berán Eszter és Vándor Judit. Budapest: Balassi Kiadó, 2006.
Byrne, Alex. “The Origin of Gender Identity” Archives of Sexual Behavior (2023) 52:2709–2711.
Colapinto, John. A természet hatalma. A fiú, akit kislányként neveltek fel. Ford. Zsitvay Krisztina. Budapest: JLX, 2001.
de Beauvoir, Simone. [1949.] A második nem. Ford. Görög Lívia és Somló Vera. Budapest: Gondolat, 1971.
Delphy, Christine. „Rethinking Sex and Gender.” In Diana Leonard and Lisa Adkins szerk. Sex in Question: French Materialist Feminism. London & Bristol: Taylor and Francis, 1996, 31-42.
Fausto-Sterling, Anne. „The Five Sexes. Why Male and Female Are Not Enough.” The Sciences, 33(2), 1993, 20–24.
Fausto-Sterling, Anne. The Five Sexes Revisited. The emerging recognition that people come in bewildering sexual varieties is testing medical values and social norms”. The Sciences, 40(4), 2000, 18–23.
Friedan, Betty. [1963.] A nőiesség kultusza. Ford. Szirmai Panni. Budapest: Noran Libro, 2021.
Friedman, Asia. „Unintended Consequences of the Feminist Sex/Gender Distinction” Genders Issue 43, 2006. Utolsó letöltés: 2024.01.23.
Harrison, Wendy Cealey. „The Shadow and the Substance. The Sex/Gender Debate.” In Kathy Davis, Mary Evans and Judith Lorber eds. Handbook of Gender and Women’s Studies. London, Thousand Oaks and New Delhi: Sage, 2006, 35–52.
Kuhn, Thomas S. A tudományos forradalmak szerkezete. Ford. Bíró Dániel. Budapest: Osiris, 2000.
Laqueur, Thomas. A testet öltött nem. Test és nemiség a görögöktől Freudig. Ford. Szabó Valéria, Tóth László, Barát Erzsébet és Sándor Bea. Budapest: Új Mandátum, 2003.
Luria, Zella. „Nem és címkézés: a Pirandello-hatás”. In Evelyne Sullerot szerk. A női nem – tények és kérdőjelek. Ford. Faragó Klára, Gáti Tibor, Tölgyesi Miklós. Budapest: Gondolat, 1983, 261–271.
Mead, Margaret. [1949.] Férfi és nő. A két nem viszonya a változó világban. Ford. András László és Vajda Endre. Budapest: Osiris, 2003.
Oakley, Ann. [1972.] Sex, Gender and Society. Aldershot: Gower, 1985.
Perez, Caroline Criado. Láthatatlan nők – Így vesszük semmibe a népesség felét az adatokra épülő világban. Ford. Kránicz Dorottya. Budapest: Gabo, 2019.
Ranschburg Jenő. Pszichológiai rendellenességek gyermekkorban. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó, 1998.
Riviere, Joan. [1929.] „A nőiesség mint álarc.” Ford. Borgos Anna. Imágó Budapest 2021, 10(3), 48–55. Online elérés: Utolsó letöltés: 2024. febr. 5.
Sánchez, Cristina. Simone de Beauvoir: A nemtől a genderig. Ford. Kovács József. Budapest: EMSE Publishing - Líra, 2022.
Schneir, Miriam szerk. Feminism: The Essential Historical Writings. New York: Vintage Books, 1972.
Spivak, Gayatri Chakravorty. In Other Worlds: Essays in Cultural Politics. London: Methuen, 1987.
Szilágyi, Vilmos. Szexuálpszichológia. Tankönyv és dokumentáció. Budapest: Medicina, 2005.
Vigoya, Mara Viveros. „Sex/Gender.” In Lisa Disch and Mary Hawkesworth eds. The Oxford Handbook of Feminist Theory. Oxford University Press, 2016, 852–873.
HOZZÁSZÓLNÁL?
FACEBOOK-OLDALUNKON MEGTEHETED!
Olvasd el ezeket is!