Fundamentalista-konzervatív politikai és vallási szereplők egyre gyakrabban hasonlítják az állítólagos „genderideológiát” a kommunizmushoz és a totalitarizmushoz, holott éppen a „genderellenes” mozgalom mutatja a fasizmus jegyeit – érvelt a közelmúltban Judith Butler a Guardian hasábjain.
A „genderellenes” mozgalmak az elmúlt években világszerte elharapództak, uralják a közösségi médiát, és különösen a jobboldali (fundamentalista) keresztény szervezetek által szorgalmazott nyilvános vitákat. Butler a következő példákkal indítja írását:
Tavaly júniusban a magyar országgyűlés megszavazta a „homoszexualitásról és a nemváltásról” szóló információk kitiltását az állami oktatásból azzal az indokkal, hogy azok állítólag a pedofíliához kapcsolódnak.
Május végén a dán képviselők határozatot fogadtak el a felsőoktatásban tapasztalható „túlzott aktivizmus" ellen, a „bűnös” irányzatok listájára felvéve a gendertanulmányokat, a kritikai fajelméletet, a posztkoloniális tanulmányokat és a migrációkutatást.
2020 decemberében a román legfelsőbb bíróság megsemmisített egy törvényt, mely megtiltotta volna az ún. „nemiidentitás-elmélet" oktatását, de a vita ott is tovább zajlik.
Lengyelországban állnak az LMBT-mentes zónák, és a kormány a szerinte az USA-ból és az Egyesült Királyságból érkező káros kulturális hatásoktól akarja megvédeni az országot.
Törökország márciusban azzal borzolta a kedélyeket az EU-ban, hogy kilépett az Isztambuli Egyezményből, és – fő kifogásként – a nők és gyermekek erőszak elleni védelmét a „genderideológiával” hozta összefüggésbe.
A „genderellenes” csoportok, ha mindenben nem is, de abban általában egyetértenek, hogy a hagyományos család szüntelen támadás alatt áll, a gyerekeket az iskolában homoszexuálisokká vagy transzneműekké nevelik, maga a „gender" pedig egy ördögi ideológia, amely a helyi kultúrák, Európa, a civilizáció, sőt, egyenesen az ember elpusztításával fenyeget.
Nem könnyű rekonstruálni a genderellenes mozgalom által használt érvrendszert, mert hívei, mint Butler rámutat, nem különösebben törekednek a következetességre és a koherenciára. A lényeg inkább a hangzatos (illetve, a valósághoz képest karikatúrának beillő) vádak halmozása a „genderideológiával”, a nemi identitás létjogosultságával, illetőleg a gendertanulmányok tudományos mivoltával szemben. A „gender” állítólag tagadja a biológiai nemet, aláássa a heteronormatív család vélt természetes vagy isteni jellegét, illetve (ez aztán végképp elkeserítő) fenyegeti a férfiak domináns pozícióját. A genderellenes mozgalom hívei a társadalmi nemiszerep-elvárásokról való puszta beszédet is rögtön indoktrinációként értelmezik. Attól tartanak, hogy ha a társadalom bármit is elfogad mindabból, amit ők a „genderideológia” ernyőfogalma alá sorolnak, akkor (a zoofíliát és a pedofíliát is beleértve) szexuális perverziók áradata szabadul el.
A genderellenes mozgalom konzervatív szárnyának fő célja az LMBTQI és a feminista mozgalmak által az elmúlt évtizedekben elért progresszív jogszabályok visszafordítása
Mint Butler is rámutat, a „genderideológia”-ellenes támadások:
elutasítják a nők reprodukciós jogait (értsd: vitatják pl. az abortuszhoz, a fogamzásgátláshoz, a tudatos gyermektelenséghez, sőt a házasság előtti szexuális élethez való jogot),
tagadják az egyedülálló szülők jogait (lásd Novák Katalin nyilatkozatát az egyedül gyereket vállaló nők állítólagos önzéséről),
akadályozzák a nők védelmét a családon belüli erőszakkal és a nemi erőszakkal szemben (lásd az Isztambuli Egyezmény elkaszálását),
vitatják a transznemű emberek jogait (és létezésének legitimitását),
megtagadnák az LMBTQ-emberektől a közösségükhöz való hozzáférést, annak megtartó erejét,
elvetnék a nemi alapú diszkrimináció ellen hozott intézkedéseket (illetőleg a nemi szerepelvárások és sztereotípiák sulykolásától mentes nevelést, oktatást).
Ezzel szemben, hangsúlyozza Butler, maga a genderfogalom sem egységes, ahogyan a genderkutatás is egy összetett és sokszínű terület.
A genderkutatás nem tagadja a biológiai nem létezését, hanem azt vizsgálja, hogyan, milyen (pl. orvosi vagy jogi) diskurzusokon keresztül, illetve milyen társadalmi szerveződéshez illeszkedve alakul ki a nemiségről alkotott képünk. Kutatja továbbá, hogy ez a képünk hogyan változott az idők során, és melyek mindennek a következményei a mai társadalom különböző területein (pl. a munka világában, vagy a párkapcsolatokról való gondolkodásban).
Ha kérdéseket teszünk fel a nemekről, vagyis arról, hogyan szerveződik a társadalom a nemek szerint, és milyen következményekkel jár ez a testek, a megélt tapasztalatok, az intim kapcsolatok és a szexualitás megértésére nézve, akkor szükségszerűen szembeszállunk azokkal a dogmatikus társadalmi álláspontokkal, amelyek az emancipációs változások megállítására és visszafordítására törekednek. És mégis, a gender studies-t „dogmaként” marasztalják el sokszor még olyanok is, akik saját értelmezésük szerint maguk is megkérdőjelezik a domináns nemi szerepeket!
Hosszasan lehetne még taglalni a gender studies különböző módszereit, változatos kutatási témáit, komplexitását, mellyel mint dinamikusan fejlődő tudományterület világszerte elismerést vívott ki. Ezek mentén vitázni azonban a tájékozódás, az ismeretszerzés iránti elkötelezettséget kívánná meg mindkét féltől. De ha a genderellenes mozgalom híveinek túlnyomó többsége nem hajlandó elolvasni semmilyen olyan anyagot, amely ellentmondhat a meggyőződésének – legfeljebb komplex szövegekből kiragad egyetlen, az ellenvetéseit szerinte igazoló félmondatot –, hogyan lehet továbblépni? (Ilyen divatos szlogen 500 oldalas könyvekből a kontextus teljes figyelmen kívül hagyásával kimazsolázva pl. Simone de Beauvoirtól „az ember nem születik nőnek, hanem azzá válik”, amely a nemi szocializáció szerepére utal, valamint Betty Friedan - élete későbbi szakaszában általa is revideált - hasonlata, miszerint az ötvenes évekbeli amerikai otthon a feleség számára „kényelmes koncentrációs tábor”.)
A „genderideológia”-ellenes morális pánik gyökere valós társadalmi, gazdasági jelenségekben keresendő
A „gender” ellen kikelő konzervatívokat a migránsellenes indulat, valamint a heteronormatív család szentségének, a nemzeti identitásnak és a fehér felsőbbrendűségnek az elvesztésétől való félelem mozgatja. Ezek válságáért a társadalmi nemek tanulmányát, a posztkoloniális tanulmányokat és a kritikai fajelméletet teszik felelőssé – maga a „gender” is sokszor mint idegen befolyás jelenik meg ezekben a hagyomány- és nemzetvédő törekvésekben.
A neoliberális társadalmakban a szociális védőháló hiánya, a fokozódó anyagi kiszolgáltatottság (a bizonytalan foglalkoztatottságúak, a prekariátus egyre szélesedő köre), valamint a növekvő társadalmi egyenlőtlenségek szintén hozzájárultak ezekhez a szorongásokhoz, melyeket most már a pandémia miatti lezárások (és azok gazdasági következényei) is fokoztak. A „genderellenes” mozgalom hívei által védeni kívánt nemzetkép a fehér felsőbbrendűségre, a heteronormatív család kizárólagosságára és a normák minden kritikai megkérdőjelezésével szembeni merev ellenállásra épül – amely a történelem során nem először korlátozza egyes csoportok szabadságjogait és veszélyezteti oly sok ember életét.
A „gender” ebben a diskurzusban az Isten által teremtett világot fenyegető, pusztító erővé lényegül át – holott erre a szerepre klímakatasztófa sokkal alkalmasabb lenne. Ezért is van napjainkban nagyobb szükség a gendertanulmányokra, mint valaha: hogy megértsük e reakciós mozgalom működését.
A genderellenes mozgalmak nem csupán reakciós, hanem egyúttal fasiszta irányzatok is, amelyek támogatják az önkényuralmi kormányokat
A genderellenes mozgalmak nem korlátozódnak Európára: jelen vannak pl. Kolumbiában, Costa Ricában, Brazíliában illetve egyes kelet-ázsiai és afrikai országokban is. Agnieszka Graff és Elzbieta Korolczuk lengyel társadalomtudósok Anti-Gender Politics in the Populist Moment című könyvükben (Routledge, 2021) a következőket azonosítják a genderellenes nézeteket erősítő és terjesztő legnagyobb hálózatokként:
1. Nemzetközi Családszervezet (International Organization for the Family), amely konferenciáin több ezer résztvevővel büszkélkedhet (és amellyel Novák Katalin jó barátságot ápol,
2. a Spanyolországban alapított CitizenGo online platform és alapítvány, amely magyar szárnnyal is rendelkezik (többek közt) az LMBTQI-jogokat védő rendezvények és politikai jelöltek, valamint a választáspárti aktivisták ellen mozgósít. Állításuk szerint több mint 9 millió követőjük van, akiket egy pillanat alatt készek mozgósítani – Butler ennek kapcsán felidézi, hogy pár éve Brazíliában tüntettek ellene, és a feldühödött 70 fős tömeg elégetett egy őt „ábrázoló" szimbolikus bábut az előadása tervezett helyszíne előtt.
Ebből is látszik, hogy a CitizenGo követői Európán kívül mutatják ki igazán a foguk fehérét. Munkásságuk kapcsán érdemes arra is kitérni, hogy aktivistáik El Salvadorban ujjogva és üdvrivalgással reagáltak, amikor (hála többek közt az ő lobbitevékenységüknek is) nem ment át a képviselőházon az a törvényjavaslat, amely enyhítette volna az abortuszt jelenleg teljesen, még a nő életének veszélyeztetettsége esetén is tiltó (azaz, nőket ölő, vagy évtizedekre bebörtönző) törvényt.
3. A harmadik a több mint 100 szervezetből álló Agenda Europe, amely az azonos neműek házasságát, a transzneműek jogait, a reprodukciós jogokat és az LMBTQI-ellenes diszkriminációs törekvéseket a kereszténység elleni támadásnak állítja be.
Umberto Eco a fasizmus elemeinek jól ismert felsorolásában azt írja, hogy fasizmust „sokféleképpen lehet játszani”, mert a fasizmus „változatos politikai és filozófiai eszmék kollázsa”, „ellentmondásoktól nyüzsgő méhkas”. (Öt írás az erkölcsről, Dorogi Katalin fordítása.)
„A genderellenes mozgalom ideológusainak képzeletvilágában – írja Butler – a „gender” olyan, mint a nemkívánatos bevándorló, az egyre terjeszkedő mocsok, ugyanakkor egyúttal olyan is, mint a gyarmatosító vagy a totalitárius vezér, akinek az uralmát le kell ráznunk magunkról. A genderellenes mozgalom keveri a jobb- és baloldali politikai diskurzus elemeit.”
A genderellenes mozgalom reakciós uszítás, ellentmondásos és összefüggéstelen állítások és vádak félelemkeltésre irányuló halmaza. Éppen abból az instabilitásból táplálkozik, amelynek megfékezését ígéri, és önnön diskurzusa csak még nagyobb káoszt eredményez. Az ellentmondásos és túlzó állítások sorozatán keresztül fenyegető világot vázol fel, hogy annak segítségével a(z általa éppen hogy nehezményezett) tekintélyelvű uralom és a cenzúra mellett érvelhessen.
Fasiszta irányzatként a konzervatív genderellenes mozgalom arra ösztönzi az államhatalmat, hogy
avatkozzon be az egyetemi programokba,
cenzúrázza a művészeti eseményeket és televíziós műsorokat,
hozzon törvényeket a transzneműek ellen,
tiltsa ki az LMBTQI-embereket a közterületekről,
ássa alá a reproduktív szabadságot és a nők, gyermekek és LMBTQI emberek ellen irányuló erőszak elleni küzdelmet.
Erőszakkal fenyeget azokkal szemben, akiket démoni erőkként ír le, és az ellenük vívott sikeres harctól a nemzeti rend helyreállítását várja.
Ezért nincs értelme Butler szerint sem, hogy a „genderkritikus” feministák szövetkezzenek a reakciós erőkkel a transznemű, nem bináris és genderqueer emberek ellen. Legyünk most mindannyian valóban kritikusak, mert most nincs itt az ideje, hogy „genderellenes” mozgalom bármely célpontjai egymás ellen forduljanak. Most az antifasiszta szolidaritásnak van itt az ideje!
FACEBOOK-OLDALUNKON MEGTEHETED!
Az eredeti cikk ITT olvasható.
Nemrég beszámoltunk Judith Butler Cornel Westtel folytatott vitájáról:
Ha szeretnél töbet megtudni Judith Butler gondolkodásáról, olvasd el Antoni Rita interjúját Dr. Barát Erzsébettel a TNTeF – Társadalmi Nemek Tudománya Interdiszciplináris E-Folyóiratban: