Az erőszakos férfi ellentéte a gondoskodó férfi. A gondoskodó férfiak kultúrájának kialakításához nyíltan kell beszélnünk a gondoskodás természetéről. Milyen érzés gondoskodni? Ezt kell elsajátítani minden férfinak, megtanulva más férfiaktól, akik már korábban megtanulták azt. Mert amikor egy férfi kifejleszti magában a gondoskodás képességet, egyre közelebb kerül a teljességhez.
Van egy mém, miszerint: „A szexuális zaklatás a hatalomról szól, nem a szexről. Ha valaki megütne egy ásóval, azt sem kertészkedésnek hívnák.”
Az elmúlt hetekben a #metoo kampány következtében egyre több zaklatásos eset jelent meg a médiában. Ez a szexuális erőszak témájára irányította az emberek figyelmét.
Hogy mi is erőszak valójában? Gondoskodás a visszájára fordítva.
Ez a két dolog szorosan kapcsolódik egymáshoz. Az erőszak és a gondoskodás egyazon érem két oldala.
A férfiak többsége úgy nő fel, hogy nem tanulja meg szeretni saját magát. Helyette azt tanulja, hogy az egészséges kapcsolódási igények (úgymint: érzelmi biztonság, gondoskodás, meghittség, szeretet, bizalom) a gyengeség jelei.
Ha valakiből hiányzik az egészséges önszeretet, az nehezen tud jól gondoskodni másokról.
Persze vannak férfiak, akik kivételesen gondoskodó szeretők, apák, kollégák, közeli barátaik a barátaiknak. Akik tisztában vannak vele, hogyan nyújtsanak biztonságot egy másik ember számára. Azonban az ilyen férfiaknak majdhogynem semmiféle elérhető csatorna nem áll rendelkezésükre, hogy ezt a nehezen megszerzett tudást megosszák egy másik férfi társukkal.
Ha szerencsések voltak, talán volt otthon egy példaképük – egy gondoskodó apa személyében. De de ha nem voltak szerencsések, mindent egyedül kellett kitapasztalniuk a saját hibáikon és sikereiken keresztül. Vagy egy nőtől elsajátítani.
Ez a tudás azán az egész életükre hatással van. A gondoskodó férfiak jól tudják, mit jelent az intimitás. Hogy hogyan lehet szeretni saját magunkat. És hogy milyen jellegű odafigyelésre van szükség egy romantikus vagy szexuális szituációban.
De vannak olyan férfiak, akik ugyan kedves, jólelkű emberek, de még csak az elején tartanak ennek az útnak. Sajnos számukra nincs elérhető közelségben férfi társ, akit erről megkérdezhetnének.
A férfiak nem igazán beszélnek egymással a gondoskodás képességéről. Mintha ez túl intim volna számukra. Mintha a férfiasságukat fenyegetné. Emiatt a félelem miatt nem tudják tanítani egymást.
De ha nem tudnak rájönni, melyik férfitársuk lenne nyitott egy ilyen beszélgetésre, akkor hogyan tudnának fejlődni e téren?
A férfiaknak igenis megvan a képességük a gondoskodásra a maguk „férfias” módján. Gyakran egyáltalán nincsenek is tisztában ezzel a képességgel. Vagy azzal, hogy milyen nagy segítség lehet ez a hozzájuk közel állóknak, legyen szó családról vagy barátokról.
Ahhoz, hogy végre átalakíthassuk a nőgyűlölő társadalmat, a férfiaknak többet kell tenniük annál, mint hogy pusztán nem erőszakoskodnak.
A férfiasságot gondoskodóvá kell alakítaniuk.
Észre kell venniük, hogy a kötődés iránti igények egészségesek és természetesek minden ember számára (nem csak a nők számára). Itt az idő, hogy a férfiak felfedezzék saját gondoskodó és gyógyító erejüket.
Valami itt nagyon kifacsarodott.
*
Az emberek kb. 50 százaléka – nemtől függetlenül – tud biztonságosan kötődni. Ők azok, akiknek a szülei felismerték a baba igényét mind a eltávolodásra és felfedezésre, mind arra, hogy visszatérjen és gondoskodást kapjon. Ezek a szülők megfelelően ráhangolódva, időben reagáltak mindkét típusú igényre.
Az így felnövő emberek a közelséget kellemesnek és élvezetesnek tartják, könnyedén kerülnek intim kapcsolatba. Tisztában vannak azzal, hogyan teremtsenek biztonságos kötődésű kapcsolatot, amelyben természetes mind az egymástól való egészséges függetlenség (autonómia), mind a mindennapos gondoskodás.
Az ilyen típusú kapcsolatban biztos lehetsz benne, hogy az otthon, a bázis mindig rendelkezésre áll. Ezáltal nyugodtan felfedezheted a világot, kockáztathatsz, kipróbálsz új, akár ijesztő dolgokat is. Hiszen bármikor visszatérhetsz a másik biztonságot adó karjaihoz, amikor csak szükséged van rá.
Az első alkalommal, mikor egy új székre ülsz, megfeszíted az izmaidat, várva, hogy vajon biztonságot nyújt-e alattad a szék, vagy lehuppansz. De ha soha nem tapasztaltad volna meg, hogy egy szék összetörik a súlyod alatt, azt feltételezhetnéd, hogy könnyedén leülhetsz a székre megpihenni. Talán nincs is okod arra, hogy másként gondold.
Ilyen a biztonságos kötődés.
Viszont ha átélted, hogy összeroppan alattad a szék, félelem tölthet el, mikor újból leülnél. Így esetleg több időbe telik, míg biztonsággal elengeded magad és megpihensz a széken. Vagy dönthetsz úgy, hogy nincs is szükséged rá és egyszerűen állva maradsz.
Ilyen a bizonytalan kötődés.
Magadra ismertél? Te is bizonytalan kötődő vagy?
Jó hír, hogy felnőttként is lehetséges a kötődési stílusod megváltoztatása. Persze ez sok időt, fáradozást és együttérzést igényel. Rá kell jönnöd, hogy a gyengédség jó dolog, és a közelség többről szól, mint hogy vásárra visszük a bőrünket. Hogy számíthatsz rá, hogy a partnered viszonozza a gyöngédségeket.
Természetesen a gondolatolvasás senkitől sem elvárható. Semmi sem helyettesítheti azt, hogy nyíltan átbeszéljétek a dolgaitokat, akármilyen közel is álltok egymáshoz. De a beszédnél több kell hozzá, hogy a rossz minták megváltozzanak.
Nagyon fontos az is, hogy ne érezz szégyent vagy bűntudatot a kötődési stílusod miatt! Ez még kiskorodban vésődött be az agyadba, amikor túl fiatal voltál bármiféle tudatos döntéshez vagy választáshoz. Aktívan kell dolgoznod rajta, hogy felnőttként ezt megváltoztasd!
*
De mi köze mindennek a zaklatáshoz?
Egy egészséges, biztonságos kötődési mód teszi lehetővé, hogy az ember hatékonyan védelmezzen másokat és törődjön mások jóllétével. Ez azt jelenti: felismerni, mikor vágyik a másik közelségre, illetve mikor van szüksége több térre. Nem csak azáltal, hogy megkérdezzük, hanem finom non-verbális jelek olvasása révén is.
A kötődési stílusok természetesen bármelyik nemben megjelenhetnek, és az emberek bármilyen kombinációban társulhatnak.
Társadalmunkban azonban tipikus, hogy a kötődési stílusok kimondottan egy bizonyos nemi leosztás szerint jelennek meg. A nőket általában arra szocializálják, hogy gondoskodó emberekké váljanak és nyíltan kimondják az érzelmeiket. A férfiakat eközben arra tanítják, hogy rideg, zárkózott, énközpontú emberek legyenek, és szégyelljék a kötődés iránti vágyukat.
Egy biztonságosan kötődő egyén azt is képes felismerni és tiszteletben tartani, ha valaki szeretné, vagy nem szeretné, hogy megérintsék.
De ha valakiben ott munkál a szégyen, akkor sokkal nehezebben fejlődik ki benne az elutasítások elfogadásának készsége.
Például a szégyen arra ösztönözhet férfiakat, hogy elzárkózzanak és elmeneküljenek. Vagy hogy a nőket hibáztassák. Vagy védekezni kezdjenek ahelyett, hogy vigaszt és gondoskodást nyújtanának valakinek, aki fontos számukra. De ez vezethet ahhoz is, hogy egyes férfiak figyelmen kívül hagyják annak jeleit, hogy valaki nem tart igényt a közelségükre.
Abban a kultúrában, ami nem várja el a férfiaktól, hogy felvállalják az érzelmeiket, a nőket okoljuk a férfiak meg nem nevezett szégyenei miatt is (pl. áldozathibáztatás).
Egy patriarchális, nőgyűlölő kultúrában mindezek az egyensúlyhiányok (amik gyakoriak minden emberben), amikor férfiakban nyilvánulnak meg, a nőket károsítják mint vád és nőgyűlölet. Ez történik, amikor a férfiak nem végzik el a saját érzelmi gyógyulásukat.
Például egy bizonytalanul kötődő férfi szorongást élhet át, amikor egy szeretett személy igyekezne egy kicsit (vagy nagyon) eltávolodni tőle. Ilyenkor elképzelhető, hogy nem reagál egészségesen arra, amikor a nő non-verbálisan azt kommunikálja, hogy térre van szüksége. Ekkor ő még közelebb jön vagy ingerültté válik, ahogy a nő az eltávolodás iránti igényét jelzi. Néhány olyan férfi, aki bizonytalanul kötődik, aki nem érti meg és nem fogadja el saját gondoskodás iránti igényét, meg is támadja azt a nőt, aki visszautasítja őt.
Tipikus a „helló szépségem” beszólás az utcán, amit szinte azonnal a „jólvan akkor, te ribanc” követ. Ez egy olyan példa, ami sokunk számára ismerős.
Egyes férfiak, akik egyébként nem tartják magukat „rossz embernek”, erőszakot követnek el vagy zaklatják a partnerüket, a barátnőjüket, a feleségüket, vagy nőket az első vagy második randin. (A zaklatások nagy része így történik. A „bokorból kiugró álarcos támadó” amennyire látványos, annyira ritka is.) Menedéket keresnek abban, hogy a hatalmukban tartanak vagy ledominálnak valakit.
Mert ha valaki a saját, normális igényét az intimitásra félreismeri, akkor az előbb-utóbb eltorzult formában tör elő. És mivel a társadalmi normák általában a férfiak tapasztalataira összpontosítanak, ezt az egyensúlyhiányt nem egyensúlyhiányként kezelik, hanem inkább kivetítik a világra.
Társadalmunk aktívan – pénzügyileg, politikailag, szociálisan – olyan tulajdonságokat privilegizál, amiket „férfias”-nak ítél (érzelemnélküliség, erő, függetlenség), és lebecsül olyan tulajdonságokat, amiket „nőiesnek” ítél (egymásra utaltság, gondoskodás). Ez a társadalom kevés lehetőséget kínál arra, hogy a rossz mintázatok nyíltan megnevezhetőek és megváltoztathatóak legyenek.
Az elmondottakból semmi nem szégyellnivaló. Alapvetően minden bizonytalan kötődési stílus azon a szilárd hiten alapszik, hogy az emberek nem fognak nekünk segíteni, magunknak kell úgyis boldogulnunk. A bizonytalan kötődési stílusúak „jól tudják” fiatal koruktól, hogy a szék összetörik alattuk, jobb, ha nem is próbálkoznak leülni. A bizonytalan kötődési stílus nem választott, tudatos vagy szándékos. A megváltoztatása pedig nem könnyű.
Csak közben az igazság az, hogy szerető, biztos kötődés nélkül élni az emberi létezés legmagányosabb tapasztalata.
A megoldás a gondoskodó férfiak kultúrájának kialakítása. Hogy ne halmozzunk föl még több szégyent és bűntudatot. Hogy ne szégyenítsük meg még jobban azt, aki szégyelli magát.
A társadalmi kapcsolatok teljes átalakítása szükséges ahhoz, hogy visszahozzuk a teljességet az életünkbe. Igen, az egészséges egymásrautaltság modelljei léteznek. Tudnunk kell, hol keressük és hogyan ismerjük fel őket.
A gondoskodó férfiak kultúrájának kialakításához nyíltan meg kell vitatnunk a gondoskodás természetét. Milyen érzés gondoskodni? Ezt kell elsajátítani minden férfinak, megtanulva más férfiaktól.
Ha ugyanis férfiak tanítják a gondoskodást egymásnak, az jelentősen megkönnyíti majd a tanulási folyamatot – ahhoz képest, mintha csak gondoskodó nőktől ellesve vagy csak saját hibáikon keresztül próbálnák elsajátítani azt.
Miért nem találni sehol olyan számottevő intézményt, amelyben férfiak tanítanának férfiakat a gondoskodás művészetére?
Ezt a tudást férfiaknak kellene átadniuk más férfiak számára. Persze nem a saját erőből próbálkozás vagy a nőktől való tanulás helyett, hanem azon felül: felelősen együttműködve nőkkel, és bevonva őket is. Az intézményeink pedig el kell, hogy ismerjék mindezt értékteremtő és megtérítendő munkaként: rendesen megfizetni, megbecsülni és népszerűsíteni ezt a tevékenységet. Olyan munkaköröket létrehozni, ahol a gondoskodást férfiak tanítják férfiaknak.
És most olvassuk újra az előző mondatot. Teljes képtelenségnek tűnik, nemde?
A férfiaknak fokozatosan kell kigyógyulniuk az erőszak kultúrájából azáltal, hogy megtapasztalják, milyen másokat (nem csak nőket, gyermekeket, de szüleiket, barátaikat is) úgy védelmezni, hogy a védenc valóban biztonságban érzi magát.
Ez a biztonságérzet (és annak nyújtása) önmagában is gyógyító, akárcsak az árnyékában növekvő önszeretet és a védenccel közben kialakuló kötődés.
Csodálatos gyümölcse ezeknek a biztonságos kapcsolatoknak, hogy ezek mélyebb jelentőséget adhatnak két ember együttélésének. Ezekben a bizalmi kapcsolatokban le merjük vetni maszkjainkat, páncéljainkat, meg merjük mutatni a másiknak saját sérülékenységünket. Így tudunk valóban feltöltődni egymás társaságában. Ilyen kapcsolatokból épülhet fel választott családunk: egy olyan, jóban-rosszban összetartó közösség, amely menedéket nyújt, ahonnan képessé válunk a közös cselekvésre. Akikkel egyetértésben vehetjük fel a harcot a rasszizmus, szexizmus, vagy más intézményes erőszak kihívásaival szemben.
Az erőszak-kultúra ellentéte a gondoskodó férfiak kultúrája. Ezt felépíteni férfimunka, hiszen nemtől függetlenül mindenkinek szüksége van rá, hogy gondoskodó férfiak legyenek jelen az életében. Gyümölcseit pedig bárki élvezheti majd.
Te gondoskodó férfinak tartod magad? Előfordul, hogy a hozzád közel álló nők – a társad, lányod, lánytestvéred, munkatársnőd, édesanyád – azt jelzik feléd, hogy kifejezetten biztonságban érzik magukat melletted? Hogy jó érzés nekik, ahogy gondoskodsz róluk?
Ha igen: te hogyan tanultál meg gondoskodni?
Hogyan tudnál teret adni annak, hogy más férfiakkal tudjatok egymás között erről beszélgetni?
Mindegy egyes férfi, akit megkérdeztem erről, így válaszolt: „Egy ilyen beszélgetést mindkét férfinak akarnia kell”. A közelségtől való félelem, a „férfias” közlési módok, az egymásnak megszokásból küldött „férfias” jelzések mind komoly szerepet játszanak ebben. De rengeteg férfi küszködik ezekkel a kérdésekkel. Méghozzá teljesen elszigetelten.
Egy férfi nehézségeit a megnyílás és a közelség terén igazán csak egy férfi érezheti át.
Nem bízhatjuk rá a nőkre a férfiak kigyógyulását az erőszak kultúrájából, miközben a nők még mindig kénytelenek megvédeni magukat egyes férfiak erőszakosságától és elhanyagolásától. Sajnos ez még mindig szerves része a nők mindennapjainak.
A kultúránkba ágyazott legerősebb torzkép a férfilélekről épp az az elképzelés, hogy minden férfi egy magányos hős (vagy az kell legyen), akinek nincs szüksége másokra és egyedül is képes megoldani minden problémáját. Ez rengeteg szégyent és zavarodottságot kelt a férfiakban a saját szerepeikkel kapcsolatban.
De honnan is tudhatnád, hogy a körülötted lévő férfiak bármelyike – a cimborád, akivel beültetek egy sörre, a kollégád, akivel éveken keresztül dolgoztatok közös projekteken vagy az egyik haverod fociról – titkon csak arra vágyik, hogy valakivel végre a gondoskodásról, vagy az őt ebben meggátló szégyenéről és kötődési nehézségeiről beszéljen?
Hogyan volnál képes kinyilvánítani, hogy elérhető vagy, hogy te is végzed magadon ezt a munkát és hogy mások is számíthatnak rád ezen a téren?
Hogyan találhatnának egymásra azok a férfiak, akiket érdekel, hogyan tanulhatnának meg jobban gondoskodni a szeretteikről?
Mi sem egyszerűbb: indíts egy önsegítő csoportot vagy férfi-kört a cikk által felvetett témák alapján!
Talán csak annyit kell tenned, hogy megoszod ezt az írást és felteszed mellé a kérdést: „Nálad már felmerült ez a téma?”
Talán csak annyit kell tenned, hogy elküldöd a cikket egy ismerősödnek, és csak annyit fűzöl hozzá: „Számíthatsz rám.”
De talán annyi is elég, hogy kirakod ezt a cikket a faladra és hozzáfűzöd: „Itt vagyok”.
Nora Samaran
Fordították:
Szabadkai Bálint, Czifrus Zsanett, Szabadkai Zsófia, Kósa Amy, Albert Annamari
Lásd még ezt is: „Férfiak a férfierőszak ellen” projekt
(A szerző számos kapcsolódó cikket is írt a témáról, amelyek közül – pozitív visszajelzés esetén – a fordítók továbbiakat is szívesen lefordítanak.)
Források:
Eredeti publikáció megjelent 2016. február 11-én. A eredeti cikk címe: „The opposite of masculine rape culture”
Sue Johnson: Hold me Tight! (Magyarul: Sue Johnson: Ölelj át! Park Könyvkiadó, Budapest, 2011.)
Thomas Lewis, Fari Amini és Richard Lannon: A General Theory of Love, angolul Amazonról:
https://www.amazon.com/General-Theory-Love-Thomas-Lewis/dp/0375709223
Amir Levine - Rachel S.F. Heller: Attached
https://www.goodreads.com/book/show/9547888-attached
Bell Hooks: The Will to Change: Men, Masculinity, and Love
Moderálási alapelvek: fenntartjuk a jogot, hogy a gyűlöletkeltő, rasszista, -fób, tutimegmondó/kioktató & a témába nem illő kommenteket kimoderáljuk. Továbbá felhívjuk a figyelmet, hogy mivel a blogot önkéntesek szerkesztik szabadidejükben, nincs mód a beérkező kommentek azonnali elbírálására. Így előfordulhat, hogy néhány nap is eltelik, mielőtt megjelenik egy új komment. A türelmet és megértést köszönjük.