erőszakos_férfi

2019. május 11.
2019. február 12.

Tisztelt győri ügyészség! Egy bántalmazóval nem lehet „megegyezni”!

 „Vállán cipelte ki a barátnőjét egy győri diszkóból a féltékeny férfi” – írja a Kisalföld.hu, már a címben megadva az elkövetőmentegető alaphangot. Kész csoda, hogy az elterjedt szokással ellentétben ezúttal legalább nem a „szerelmes” jelzővel illették az agresszort – noha a kérdés, hogy miért szinte tabu használni az „erőszakos” és a „bántalmazó” kifejezéseket a partnerüket birtokolni akaró férfiakra, továbbra is nyitva marad. Ahogyan az is, hogy a biztonsági őrök vajon miért nézték (ezek szerint) tétlenül a jelenetet. Bántalmazás esetén miért az az automatikus reakció, hogy biztosan egy „balhés párt” látnak, akiktől jobb is, ha a szórakozóhely mielőbb megszabadul? A portál szerint a férfi otthon lökdöste és bezárta a nőt, aki az eset után másnap elköltözött. Azonban, ahogy ez lenni szokott, ezzel nem szabadult meg a jogosultságtudattól túltengő volt élettársától. Többször újra kibékültek. Erre az elemre kaptak rá a kommentelők, kórusban leostobázva a sértettet. Úgy tűnik, még mindig nem mondtuk el elégszer: egyrészt:partnerbántalmazás esetén a fő kérdés az, hogy az elkövető miért bántalmaz, miért tart megengedhetőnek ilyen viselkedést – és nem az, hogy a sértett (mintha mindig lenne választási lehetősége!) miért „hagyja”.

2019. január 24.

A „mérgező férfiasságkultúra” hatásai és megoldása

A férfiakra kiszabott évezredes nemi sztereotípiákat nem lehet egyik napról a másikra megszüntetni, de változtatni lehet rajtuk.Hagyományos nemi szerepek, erős férfi vs. gyenge nő, ki hordja a nadrágot otthon, a férfiak nem sírnak... stb. Gyakran találkozhatunk ezekkel az „aranyköpésekkel” a mindennapokban. Ki mondja ezeket a kifejezéseket és miért? Legfőképpen, hogyan hat ez a társadalom férfi rétegére? Buzdítja őket önmaguk felvállalására vagy egy megfelelési kényszert és nyomást helyez rájuk? Nem lenne helyesebb az első opcióra szavazni? Hogyan találunk kiutat a „mérgező” elvárások alól, melyeket a társadalom támaszt a férfiakkal szemben és nevel beléjük gyerekkoruk óta?A „légy erős, fiam” korszakot ideje lenne egy „beszélj hozzám, támogatni szeretnélek” korszakkal felváltani. Minden hús-vér ember átél nehéz időszakokat az életében. Sokan alkohol-, drog- és egyébb függőségekben találnak megoldást, ahelyett, hogy segítséget kérnének és nyíltan felvállalnák érzéseiket. Ez ellen tehetünk!

2018. október 20.

Tényleg tudni akarod, mit lehet tenni a nemi erőszak ellen?

A napokban nagy vihart kavart futó körökben, hogy a többszörös országos bajnok hosszútávfutó Makai Viktóriát kőbányai otthona közelében, edzés közben megtámadták, súlyosan bántalmazták, és csak az időben érkező férjének volt köszönhető, hogy nem erőszakolták meg. Akár az is, hogy túlélte. A hír hallatán a futó nők újra összeszedték, mivel lehet védekezni az ilyen támadások ellen, amihez én is hozzátettem a magam kis nevetséges trükkjét. Csak másnap jutott eszembe, hogy mennyire, mennyire rossz úton járunk. Vay Blanka írása. 

2018. március 19.
2018. március 13.

Neveljük a lányokat macskákká! – megszólalt a legendás feminista

Gloria Steinem immár fél évszázada áll az amerikai feminizmus élén, de még sosem látott olyan mozgalmat, mint amilyen napjaink #MeToo kampánya. Leah Fessler interjújában a Ms. Magazine alapítója számbaveszi a #MeToo hiányosságait, a metszetszemléletű feminizmus fontosságát, és hogy hogyan kéne folytatni a szexuális zaklatás leépítését a következő hónapokban, években. Szpojler: úgy, hogy a lányokat macskákká neveljük!

2018. február 15.

A férfikielégülés női ára

A közgondolkodás számára gyakran magától értetődő, hogy a nők sírva fejeznek be szexuális együttléteket. Vélemény. Nagyon sok nő nem érzi jól magát szex közben, mégis elviseli. Miért nem hagyja ott a partnerét, ha kellemetlenné válik a helyzet? – teszik fel a kérdést sokan. A kérdés összetett, számos válaszlehetőséggel. Azonban most legyünk tényleg jóhiszeműek. Próbáljuk valóban megérteni, miért viselkedik valaki így.

2017. november 26.

Milyen a gondoskodó férfi? Te annak tartod magad?

Az erőszakos férfi ellentéte a gondoskodó férfi. A gondoskodó férfiak kultúrájának kialakításához nyíltan kell beszélnünk a gondoskodás természetéről. Milyen érzés gondoskodni? Ezt kell elsajátítani minden férfinak, megtanulva más férfiaktól, akik már korábban megtanulták azt. Mert amikor egy férfi kifejleszti magában a gondoskodás képességet, egyre közelebb kerül a teljességhez.