Tavaly jelentették be, hogy az elmúlt évek legsikeresebb, tinédzsereknek készült „szerelmes” regényéből, a Miutánból (eredeti cím: After) mozifilmet készítenek, amit idén április 12-én mutattak be.
Az alkotás eredetileg a Wattpad nevű ingyenes, bárki számára elérhető weboldalon jelent meg 2013-ban, és rövid idő alatt hihetetlen népszerűségre tett szert. Mára már elérte az 1,5 milliárdos megtekintést, és 2014-ben a Gallery Books gondozásában nyomtatott verzióban is elérhetővé vált a közönség számára. Az eladási ráta szerint már tizenöt millióan vették meg a könyvet.
Anna Todd huszonhárom éves volt, amikor hobbiból elkezdte feltölteni az eredetileg telefonja jegyzettömbjébe írt regényt. A szerzőt a One Direction nevű zenekar inspirálta, amely még 2016-os felbomlását követően is a világ legsikeresebb fiúbandájának számít. Az öttagú együttes szólóénekese, Harry Styles lett az eredetileg fanfictionnek (rajongói novella) készült regény főszereplője.
A történet szerint Tessa Young a fiatal, ambiciózus tizenéves első évét kezdi az egyetemen, amikor megismerkedik Hardin Scott-tal (az eredeti alkotásban Harry Styles), a környék rosszfiújával. Tessa mindig is visszahúzódó természet volt, egész életét a tanulásnak szentelte, amiben komoly szerepe volt édesanyjának, aki a széltől is óvta. Évek óta párkapcsolatban van egy fiúval, de testi érintkezés még nem volt köztük. Amikor Tessát szobatársa elhívja egy egyetemi buliba, egy kis unszolás után a lány igent mond neki. Azon a bizonyos bulin ismeri meg alaposabban Hardint, a tetovált, lógós, felelőtlen srácot, aki minden este más lánnyal múlatja az időt. A több kötetből álló alkotás az ő „viharos szerelmüket” hivatott bemutatni, de nem hunyhatunk szemet a tény felett, hogy Tessa és Hardin kapcsolata koránt sem nevezhető egészségesnek, sőt véleményem szerint egy bántalmazó, toxikus kapcsolatról beszélhetünk.
Sajnos azt már megszokhattuk, hogy általánosságban nézve a fiatal lányoknak készült regények koncepciója ugyanazon a sémán alapul: a maszkulin, rideg, angol kifejezéssel „fuck boy” beleszeret az ártatlan, tisztaszívű lányba, és „szerelme” miatt minden rossz szokásától és tulajdonságától megválik, majd boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Önmagában ez a sablon is hagy némi kívánnivalót maga után, és tény, hogy a Miután is ezen a koncepción alapszik, azonban
a rosszfiú és a bántalmazó fél között hatalmas különbség van.
Kezdjük ott, hogy azon a bizonyos bulin Hardin aktuális „barátnője” azzal alázza meg Tessát azzal, hogy még szűz.
A szerző a szüzesség tényét úgy érzékelteti, mintha kifejezetten ciki lenne, hogy egy lány tizennyolc évesen még nem létesített szexuális kapcsolatot, az említett barátnő azonban mindenki szemében „ribanc” pusztán azért, mert több partnere is volt már. Ez a kettőség az egész könyvet átjárja.
Egyszerre próbál arra fókuszálni, hogy mennyire „szégyenletes”, ha egy nőnek több partnere is volt már, de szerinte természetesen az sem „egészséges”, ha egy lány az átlaghoz képest később veszíti el a szüzességét. A mű szintén megerősíti azt az évszázadok óta fennálló sztereotípiákat, miszerint, ha egy férfi kifejezetten sok partnerrel létesített szexuális kapcsolatot élete során, az „menőnek” számít, ellenben, ha egy nő teszi ugyanezt, automatikusan kiérdemli a „ribanc” és a „kurva” jelzőket. Az is kifejezetten fontos tényező, hogy a társadalmi nyomás miatt Tessa is negatívan éli meg szüzességét, éppen ezért igyekszik alkalmazkodni új környezetéhez, még ha ez azt is jelenti, hogy olyan dolgokat tesz meg, amiket önszántából nem szeretne (Hardinnal anélkül kerülnek testi kontaktusba, hogy egyáltalán megismernék egymást, ami Tessa számára korábban elképzelhetetlen volt).
Az író kifejezetten figyelt arra, hogy Hardin személyében egy hányatott gyerekkorú karaktert alkosson (apja alkoholista volt, majd elhagyta őket és végignézte, ahogy megerőszakolják az anyját). Hardin torz személyisége a gyerekkorára vezethető vissza, és a traumák feldolgozásában Tessa lesz az egyetlen támasza. Azzal, hogy a lány megpróbál segíteni neki, önmagában semmi probléma nem lenne, azonban a fiú tárgyként tekint a nőkre, és saját egójának növelésére használja őket. Az egyetlen kivétel ezalól Tessa, de amikor Hardin elkezdi megszeretni a lányt, rendszeresen féltékenységi és dührohamokat kap, amiknek következtében többször is szétveri a szobáját. Mindezek ellenére sosem védi meg nyíltan Tessát, amikor barátai a szeme láttára inzultálják a lányt, és a szeretetét se mutatja ki felé mások előtt. Az már csak hab a tortán, hogy nem egyszer lekurvázza, amikor Tessa olyat tesz, amit ő nem akar, és megszámolni se tudom, hányszor szakítanak. A szakítások jelentős része Hardin hibájából következik be, de a srác minden alkalommal visszakönyörgi magát. A női karakter a tipikus toxikus ragaszkodás példája, hiszen Hardin bármit is követ el ellene, mindig megbocsát neki.
A szerző úgy ábrázolja Tessát, mint egy önkéntes pszichológust, aki képtelen feladni a betegét, holott tudja, hogy a „kezelés” már az ő életére is negatív hatással van.
Hardin múltjáról egyre többet tudunk meg. Például azt is, hogy szülővárosában tönkretette egy fiatal lány gimis éveit, miután felvette együttlétüket és mindenkinek elküldte a felvételt. (Figyelem! Ez szexuális erőszak!) Évekkel később egy véletlen találkozás alkalmával a megalázott lány konkrétan megköszöni Hardinnak, amit vele tett, mert ezáltal találta meg élete szerelmét, és - ahogy a szerzőtől már megszokhattuk - megbocsát a fiúnak.
Az első könyv azzal a „csavarral” ér véget, hogy kiderül: Hardin pusztán fogadásból kezdett el járni Tessával, és a fogadás tárgya az volt, hogy rövid időn belül el tudja-e venni a szüzességét. „Természetesen” Tessa pár hét után megbocsát, annak tudatában is, hogy a fiú megmutatta barátainak a bizonyítékul szolgáló használt óvszert.
A könyv hemzseg a „ha szeretsz, távol maradsz XY-tól, nem mész el ide-oda, nem csinálod ezt meg azt” elemektől. Az érzelmi zsarolás egyik legszembetűnőbb válfaja a "ha szeretsz" kezdetű kijelentés, amivel Tessa pontosan tisztában van, és rendszeresen meg is jegyzi a fiúnak, hogy ne tegye ezt vele, de amikor Hardin továbbra is zsarolja, már fel se szólal ellene. Teljesen belenyugszik. Egyetlen egyszer telik be nála a pohár az utolsó kötet végén, amikor egy új munkalehetőség miatt másik országba szeretne költözni, de Hardin a tudta nélkül szabotálja a lakáskeresését, mivel nem szeretné, ha Tessa elhagyná.
A kapcsolatuk teljes mértékben toxikus, mert mindketten egészségtelenül függenek a másiktól, de itt még az is bejön a képbe, hogy kapcsolatukat egyedül Hardin mérgezi, mégis Tessa az, aki érzelmileg és lelkileg rendszeresen összeroppan, ennek ellenére képtelen elengedni a fiút. Az idő során több nagyobb szakításnak is szemtanúi lehetünk, amiknek végén természetesen Hardin az, aki ráveszi Tessát, hogy bocsásson meg neki, és a lány vonakodva ugyan, de eleget tesz kérésének. Ebben az is közrejátszik, hogy Tessa nincs teljesen kibékülve magával, komoly önértékelési gondokkal küzd.
A szexjelenetek jelentős szerepet kapnak a könyvben, de pár alkalmat leszámítva szinte mindig a férfi örömére fókuszálnak. Az előjáték csak abban a periódusban dominál, amikor Hardin bevezeti Tessát a szexualitás világába. Önző, a nő élvezetére nem adó, nyers és csak a saját kielégülést célzó aktusok tömkelege figyelhető meg a műben. Szeretkezés jóformán nem is jelenik meg, ellenben a gyors és heves aktusokkal. A leírásokban női orgazmusról nem esik szó. Már önmagában véve is komoly probléma, ha egy tizenöt-tizenhat éves kamaszt az ehhez hasonló könyvek vezetnek be a szexualitásba, de ha ezt tetézi az is, hogy a nő élvezete háttérbe szorul a férfi gyönyöre mellett, akkor számukra is ez lesz az evidencia, és ez komoly veszélyeket rejt magában.
Minderre nem mentség, hogy Hardinnak borzalmas gyerekkora volt és ez egyenes út volt az önpusztító életmód felé. Annak, hogy ő képtelen feldolgozni a traumáit, nem kellene azt jelentenie, hogy bántalmazza a környezetében élőket. A szerző Hardin beteges viselkedését szinte evidenciaként kezeli rossz gyerekkora után, és egyfajta felmentő tényezőt kovácsol belőle, ami rendkívül káros üzenet.
Bónuszként még egy dolgot megjegyeznék. Volt már arról szó, hogy az eredeti alkotásban Harry Styles, a One Direction szólóénekese tűnik fel Hardin szerepében. Harryről azt kell tudni, hogy Hollywood az egyik legközvetlenebb és legszerethetőbb sztárként tartja számon. Milliók szívét nyerte el nyílt, őszinte és segítőkész természetével, ráadásul mintegy ötvenkilenc szervezetet támogat a „Treat people with kindness” elnevezésű alapítványán keresztül. Nyíltan kiáll az LMBT+ közösség jogaiért (saját szexualitását sose definiálta, de nem egyszer utalt arra, hogy a biológiai nem számára lényegtelen tényező), rákbetegeket és szegényeket segítő szervezeteket támogat, és még sorolhatnám. Harry sosem olvasta a Miután-t és nem is nyilatkozott róla. Többször feltették neki a kérdést, hogy mit gondol az alkotásról, de inkább nem kommentálta. Ebből világosan látszik, hogy inkább említést se tesz róla, hiszen őt, aki a nőket érő erőszak ellen harcol, aki a meleg és transz jogokért küzd, és aki az egyenlőségben hisz, úgy ábrázolták, mint egy erőszakos, abuzív személyt.
A film hatására a Twitteren és az Instagramon már egész kampány indult a Miután bojkottálásáért. Több hírességnek számító személy is nyíltan kiállt azért, hogy aki teheti, ne nézze meg a közelgő filmet. Szerencsére a többség szemében a bántalmazó kapcsolat romantizálása elfogadhatatlan akkor is, ha ezzel egy egész közösséget haragítanak magukra.
Úgy vélem, hogy a Miután még a Szürke ötven árnyalatánál is károsabb, mert a Szürkével ellentétben a célközönség itt nem a középkorú nők, hanem fiatal tinédzser lányok, akik épp most fedezik fel a szerelem és a testiség nyújtotta örömöket.
A Miután azt hiteti el a lányokkal, hogy a rosszfiú miattuk fog megváltozni, és ezzel párhuzamosan azt sugallja, hogy a szerelem mindent legyőz. Nem, nem győz le. Aki érzelmileg zsarol, bántalmaz és megaláz, nem szeret. A történet próbálja azt a tévképzetet elültetni a lányok fejében, hogy kellő gondoskodással, kitartással és szeretettel a legrosszabb személyiségjegyek is orvosolhatók, csak türelmesnek kell lennünk. Arra már nem tér ki, hogy egy toxikus és mérgező kapcsolatban az egyik fél (esetünkben a nő) olyan lelki sérüléseket szenvedhet, ami egész életére hatással lehet, vagy arra, hogy a lelki abúzus egy idő után fizikai formát ölthet.
Bevallom, én megkértem a tizenkét éves keresztlányomat, hogy ne nézze meg a filmet, de előtte leültünk megbeszélni, miért kérem ezt tőle, és megértette aggályaimat a könyvvel és a filmmel kapcsolatban. Szerencsére ő nem esett még abba a hibába (hála szülei nevelésének), hogy a szerelmet úgy képzeli el, mint Tessa és Hardin kapcsolatát, sőt egyenesen ódzkodik mindennemű testi és lelki bántalmazástól. Ő a szerencsések közé tartozik, mert olyan felnőttek veszik körbe, akikkel tabuk nélkül beszélhet bármiről, és akik nem söprik a szőnyeg alá az ehhez hasonló problémákat, de sokan nem ilyen szerencsések.
Azt ajánlom mindenkinek, akinek tudomása van arról, hogy a lánya olvassa/olvasta a könyvet és szeretné megnézni a filmet a moziban, hogy üljön le vele beszélgetni erről. A társadalmi felelősségvállalás nemcsak aktivizmusban nyilvánulhat meg. Hasznos lehet az is, ha segítünk megértetni fiatal lányokkal és nőkkel, hogy az erőszak egyetlen formája sem elfogadható. Semmilyen körülmények között.
Tóth Luca