A napokban nagy vihart kavart futó körökben, hogy a többszörös országos bajnok hosszútávfutó Makai Viktóriát kőbányai otthona közelében, edzés közben megtámadták, súlyosan bántalmazták, és csak az időben érkező férjének volt köszönhető, hogy nem erőszakolták meg. Akár az is, hogy túlélte.
A hír hallatán a futó nők újra összeszedték, mivel lehet védekezni az ilyen támadások ellen, amihez én is hozzátettem a magam kis nevetséges trükkjét. Csak másnap jutott eszembe, hogy mennyire, mennyire rossz úton járunk.
Vay Blanka írása.
Mert ha a támadó férfi arra számít, hogy paprikaspray-vel vagy elektrosokkolóval futunk, akkor jó eséllyel csak azt érjük el, hogy olyan brutalitás belépővel nyit, hogy esélyünk se legyen használni. Ha a “megoldást” a csoportosan futásban, a kiismerhetetlen útvonalban, egy kutyában, a sapka alá gyűrt copfban, a futás előtt lemosott sminkben keressük, azzal maximum azt érhetjük el, hogy az ipse negyed órával később a következő lányt rángatja be a bokorba.
Ez elég logikus és nyilvánvaló, azt gondolom.
Miként az is, hogy a következő lány lehetünk mi, vagy a barátnőnk.
Amíg nem érintjük az alapproblémát, addig a csoportos futás és a paprikaspray egyénileg lehetnek racionális túlélési stratégiák, de a problémát vagy áttolják a következő lányra, vagy csak tovább súlyosbítják.
Az alapprobléma pedig az, hogy a férfiak egy része annyira hisz a saját felsőbbrendűségében, hogy jogosultnak érzi magát a nő és annak teste fölött akár ilyen bestiális módon is rendelkezni. A férfiak értékesebb, fölérendelt volta egy teljesen általános téveszme, aminek elterjedtsége és berögzültsége változó, de ettől még a tény tény marad: a társadalom a nőket alárendelt és a férfiakat fölérendelt hatalmi viszonyokra neveli.
Márpedig ha egyes férfiak nem tekintenék olyan mértékben felsőbbrendűnek magukat, akkor aligha éreznék magukat feljogosítva arra, hogy egy másik embert maguk alá gyűrjenek, megalázzák, tönkretegyék és akár meg is öljék, csak mert vágyuk vagy agressziójuk ezt kívánja. Az tette lehetővé a keresztes háborúkat és a többi vallásháborút, hogy az egyik hívő magasabb rendűnek tekintette magát a másiknál, azért uralkodtak a nemesek a köznép fölött, mert magasabb rendűnek tartották magukat, azért tartotta a fehér ember a feketét rabszolgasorban, mert felsőbbrendűnek tartotta magát, azért volt a nő hosszú évszázadokon át előbb az apja, majd a férje tulajdona, mert a férfi felsőbbrendűnek tartotta magát nála. Ez is elég egyértelmű.
Tehát ha azt keressük, hogy mit lehetne tenni azért, hogy a nők ne féljenek futás közben (és a villamoson, a munkahelyükön, a liftben, a parkolóházban, a házibuliban, stb, stb, stb), akkor azt kell megnézni, mely pontokon neveljük a férfiakat arra, hogy felsőbbrendűek a nőknél, és a nőket arra, hogy a rendszer lángba borítása helyett mindezt elfogadják?
A kérdés pikantériája, hogy a férfiak szocializációjában a nők felelőssége ugyanannyira jelentős, mint a férfiaké.
Pár pontot sorolnék csak fel.
Minden egyes alkalommal, amikor valamit egy kislánynak nem szabad, amit egy kisfiúnak igen, távolról és apránként, de teljesen egyértelműen a nők elnyomása és a nemi erőszak felé vezető lépcsőket építjük. A kisfiúk és a kislányok pontosan fogják látni, hogy az egyiknek szabad kielégíteni az igényeit, a másiknak nem. Amit az egyiknek szabad, azt a másiknak nem. Hogy az egyik felsőbbrendű, a másik alacsonyabb rendű.
Minden egyes alkalommal, amikor ugyanazért a hibáért a kislányt, vagy később a női kollégát szigorúbban ítéljük el, mint a kisfiút, vagy a férfi kollégát, ugyanezt a problémát erősítjük. Vagy amikor azt mondjuk, hogy a fiúk “már csak ilyenek”. Mert mindkettő fogja látni, hogy kinek szabad inkább megszegni a normákat.
Amikor egy élénk szexuális életet élő férfit menőnek tartunk, akikkel lefekszik, azokat pedig kurvának. Az ugyanannyira élénk szexuális életet élő nőket szintén kurvának tartjuk.
Amikor a kislánynak, a lánynak és a nőnek azt tanítjuk, hogy alkalmazkodjon, legyen türelmes, legyen elfogadó, legyen megértő. Hogy “ezt a kicsit” tegye meg. Legyen ő az okosabb. Amikor azt tanítjuk neki, hogy önmagáért kiállni, erősnek, hangosnak, önállónak lenni nem nőies, márpedig személyének értéke a nőiességével egyenesen arányos.
Minden egyes alkalommal, amikor elfogadjuk, hogy ugyanazért a munkáért a férfi többet keressen, mint a nő, amikor elfogadjuk, hogy a férfit hamarabb léptessék elő, azt mutatjuk mindkettőnek, hogy az egyik többet ér, az egyiknek többet szabad, és hogy a másikkal szemben az igazságtalanságok megengedettek.
Minden egyes alkalommal, amikor nem szólunk, ha a férfiak hangosan “dicsérik” egy arra járó nő kinézetét, amikor szabadon kommentálhatónak tartjuk egy nő kinézetét, öltözködését, szoptatási szokásait, akkor azt tanítjuk a férfiaknak, hogy jogosultsággal bírnak a nők fölött, hogy a nők alapvetően az ő vágyaik és szórakoztatásuk kielégítésére létező testek, akiknek az érzéseivel nem kell törődni. A nőknek pedig azt, hogy alávetettségük, pusztán vágykeltő és vágykielégítő, hús-funkciójuk az élet “rendes” velejárója.
Amikor a férfiaknak azt mondjuk, legyenek kemények, a másokkal való együttérzés nem férfias, a nőket és a férfiakat pedig egyaránt arra tanítjuk, hogy az agresszió a férfiasság alapkelléke, szükséges feltétele. A nők fogadják el, a férfiak éljenek vele, csak annál férfiasabbak lesznek. A nők érzéseire pedig úgy reagálunk, hogy kár vele foglalkozni, a nőket “úgysem lehet érteni”, ők úgyis olyan érzelmesek.
Lehetséges volna a nemi erőszak ilyen szocializáció nélkül? Aligha.
Mennyire könnyíti meg a nemi erőszakhoz vezető utat, hogy amikor megválasztják főbírónak a férfit, akiről három nő vallja eskü alatt, hogy zaklatta vagy megtámadta őket, szerintünk “ezt nem lehet tudni”? Amikor nincs véleményünk arról, hogy három nő egybevágó szava kevesebbet ér, mint egy férfié, holott csak arról lett volna szó, hogy keressenek egy olyan fickót, aki nem próbált nőket megerőszakolni a haverjaival közösen. Vagy háromnál kevesebbet, már azzal is előrébb lennénk.
Megkönnyíti vagy megnehezíti a férfiak számára az erőszak elkövetését, hogy amikor megtörténik, a közbeszéd nem hisz a nőnek, gúnyolódik rajta, feltűnési viszketegséggel vádolja, a szexuális életében vájkál, őt hibáztatja mert biztos provokált, mert rövid szoknya volt rajta, mert ivott, mert “biztos csak meggondolta magát”? Az elkövetőt pedig mentegeti, példás családapának, élsportolónak írja le, a szakmai teljesítményét méltatja és a karrierjéért aggódik?
Mennyire támogatja a nemi erőszakot a közhely, mely szerint a férfiak “úgysem tudnak” ellenállni a nők “bűverejének”? Mely szerint a férfi, aki ereje, intelligenciája, kiegyensúlyozottsága, fegyelmezettsége miatt egyedül jogosult uralkodni a világ, az ország és a család fölött, már sajnos nem tud önmagán vagy a kormány felett uralkodni egy miniszoknyában bicikliző nő láttán, és a nő lesz a hibás a balesetért? Hm?
A példa nem távoli és nem erőltetett, a mögöttes logika pontosan ugyanaz, ami miatt majdnem minden nő rendszeresen fél a férfiaktól, a nemi erőszaktól. Nem csak futás közben.
Nem azt mondom, hogy könnyű.
Nemzedékek férfijainak és nőinek formálta ideális férfiképét James Bond, aki évtizedeken át majd minden filmben erőszakkal gyűrte le a megkívánt nők tiltakozását és vitte őket az ágyba. A férfi rendezők és forgatókönyvírók szerint erre a nők doromboló cicussá váltak, ami természetesen igazolta a férfi felsőbbrendűségét (hiszen jobban tudta, hogy mi kell a nőnek, mint ő maga), hogy a nőknek erre van szüksége, és így az elkövetett erőszakot is.
Han Solo a Csillagok háborújában ugyanezt tette Leia hercegnővel, és a férfi rendezők és forgatókönyvírók ugyanazt a tanulságot adták az esetnek: a nő ellenállását nyugodtan le kell gyűrni, a férfi erre jogosult. A csaj a végén még hálás is lesz érte.
Köztereinken, tankönyveinkben bőven mutogatjuk fiainknak és lányainknak a feleségrabló faunokat, hősöket ábrázoló műalkotásokat, ahol a példakép férfiak “szerelemre gerjedtek”, és a történtek romantikus, érdekes, szépemlékű kalandként vannak tálalva, és nem mint gyalázat.
Nagyjából ezt hívják rape culture-nek, és a példákat hosszan lehetne még sorolni.
Nem mondom, hogy könnyű. Hiszen a férfiak felsőbbrendű volta és a nők alárendeltsége annyira része kulturális anyanyelvünknek, hogy teljesen észrevétlen és már megkérdőjelezhetetlenül természetesnek hat. Ha pedig elég erővel és elég sok helyen tudatosodik bennünk, akkor a feltáruló látvány és a belőle levonható következtetések férfiként is, nőként is egyaránt rendkívül frusztrálóak és bénítóak lesznek. Különböző okokból, de egyik nem sem szembesül vele szívesen. Többek között azért, mert ezek a következtetések messzire vezetnek, egész társadalmunk alapjait kérdőjelezik meg, a fennálló hatalmi viszonyokat, nem csak azt, hogy mennyire normális, ha egy kormánynak nincs vagy csak egy női tagja van, hanem hogy miért a nőnek kell fejben tartania a gyerek különóráit és cipőméretét, és hogy miért marad a férfinak gyerek mellett is több ideje a hobbijára.
De igen, ha elkezdjük levonni a következtetéseket, akkor nyugodtabban fognak a futó csajok nyújtani este tízkor a Fenyőgyöngye parkolójában és kevesebbet kell majd költeniük (csak női) konditeremre, mert “elengedheti” őket nyugodtan a pasijuk Kőbányán is futni, hiszen nem potenciális prédaként tekint rájuk a világ. Benne ők maguk is, magukra.
Ha tetszett a bejegyzés, a facebook oldalunk lájkolása után tudsz kommentet írni
hozzá! Kattints ide.
Kapcsolódó olvasmányok a blogunkon:
„Szerencsés fiúk”: A férfiak ellen nők által elkövetett szexuális erőszak létezik
„Minek szül az ilyen, ha eltartani se tudja”
Milyen a gondoskodó férfi? Te annak tartod magad?
7 dolog, amit a #metoo kampányról tudnod kell