A női perspektíva hiánya gyakran akaratlanul is férfiaknak kedvező torzításokhoz vezet, melyek aztán (nemritkán valódi jó szándékkal) igyekeznek »nemsemlegesnek« beállítani magukat”
Visszatérő kérdéskezdés, ha a feminizmus témája felmerül. Számos változatát ismerem – talán túl jól. Lehetek-e feminista - kérdezik a nők -, ha:- ha sminkelek? ha szőrtelenítek? ha miniszoknyában járok? ha szeretem a tűsarkút? ha lakkozom a körmöm? ha festem a hajam? ha plasztikai műtétet végeztettem/akarok végeztetni magamon? ha hidzsábot hordok?- ha szeretek főzni? ha a hagyományos nemi szerepek szerint élek? ha háztartásbeli feleség, otthonmaradó családanya vagyok/akarok lenni?- ha – hogy utaljunk a nemrég megjelent könyvre – kedvenc színem a rózsaszín? ha szeretem a Disney-meséket? ha bulvárlapokat, vagy szerelmes ponyvákat olvasok? ha tetszik a Blurred Lines?- ha szeretek alul lenni? ha nézek pornót? ha szeretem a BDSM-et? ha a testemből élek/éltem?Mindjárt az elején szögezzük is le: lehetsz. Nem létezik ugyanis feminista szabályzat vagy feminista bíróság, amely a „feminista” feliratú jelvényeket osztogatja illetve visszavonja. Szóval akkor hurrá, minden belefér?Ne dőljünk hátra, nem ilyen egyszerű. Azt szokás ilyenkor mondani, hogy „mindenki feminista, akinek fontos a nemek társadalmi, gazdasági és politikai egyenlősége” – én szeretem a kulturális és a magánéleti egyenlőséget is hozzátenni a definícióhoz. Ezzel együtt is túlzott leegyszerűsítés. A feminizmus nem elméleti vélemény, hanem gyakorlati életforma és közösségi cselekvés.
Mindenki keres valakit. De mindenki máshogy fogalmazza meg azt, hogy kit. Valakinek a „Nagy Ő” fogalma szimpatikus, másoknak a „társ”, „pár” kifejezés fejezi ki azt a karakterhalmazt, akivel a jövőt el tudja képzelni. Vajon mit takarnak ezek a szavak fejünkben? Ugyanazt keresheti mindenki csak más megfogalmazásban? Életünk mely szakaszában kereshetjük a Nagy Ő-t, és mikor a társat? Változik a szóhasználat és a tartalom marad, avagy éppen fordítva? Mindvégig ugyanazt keressük, csak huszonévesen máshogy fogalmazunk, mint a negyven felé közeledve?
Január 1. óta nem követem a magyar híreket, s csak rövid címsorokban, többnyire külföldi oldalakon találok utalásokat az országra, no és az ismerőseim megosztásaiból következtethetek dolgokra, annak ellenére, hogy az ismert magyar híroldalak mind le vannak tiltva a falamról. Akad bőven látnivaló, mert egy dolgot nehéz letiltani: a mémeket. Ezek a humorba csomagolt grafikus tartalmak dömpingszerűen jelennek meg, ha valami megrázó történik.A napokban úgy láttam, megint a nőkkel kapcsolatban történhetett valami Magyarországon. Nem kellett sokat gondolkodnom: pár görgetés az idővonalon és e sejtésemet egy másik mém már igazolta is. Valaki ismét a nők méhe fölé emelte a mancsát, hogy lecsapja a Baby-Turn-On gombot. Mire észbe kapok, egy újabb rajzból láttam, hogy ház, kocsi, tévé és még ki tudja mi jár a jól üzemelő méhért cserébe.Sokan mondják, hogy a nők a társadalom alapjai, különösen azon politikusok szavajárása ez, akik feltűnő kedveskedésükkel valószínűleg épp a lényeget próbálják eltakarni előlük. A valóság ugyanis az, hogy a nő nem alapja a társadalomnak, ellentétben a méhével, ami gazdasági attribútummal bír, s csak ennél fogva van társadalmi jelentősége is. Ez a nyers igazság különösen erős vonalakban rajzolódik ki, ha e mancsok gazdáinak gondolatmenetét tüzetesen végigkövetjük.
A cím szándékosan provokatív – olvasd végig a posztot, hogy megértsd. Egy népszerű amerikai feminista írását adjuk közre magyar fordításban. Jessica Valenti a Feministing blog alapítója, több könyv szerzője. E posztban rámutat, mennyivel jobban járna mindenki (igen, a férfiak is!), ha a gyereknevelésben fele-fele arányban venne részt az apa és az anya.Az anyaság körül keringő legártalmasabb mítoszok egyike az, hogy a gyerekek tönkreteszik a nők karrierjét. Azt mondják a nőknek, hogy vagy választaniuk kell a munkájuk és a gyerekvállalás között, vagy pedig a legproduktívabb éveiket „szerepzsonglőrködéssel”, a munka-magánélet közti folyamatos „egyensúlyozással” fogják tölteni.Azoknak viszont, akiket hidegen hagynak az efféle cirkuszi mutatványok, érdemes egy kissé más megvilágításban is szemügyre venni a dolgokat. Valójában nem az anyaság, és nem is a gyerekek azok, amik tönkretehetik egy nő karrierjét és a személyes ambícióit.Hanem a férfiak, akik nem hajlandóak elvégezni a rájuk eső otthoni feladatokat.
Egy amerikai anyuka kiakadt. Elmondja, szerinte miért igazságtalan a nőket hibáztatni az abortuszért. Blogunkon közreadjuk a twitter-folyamát. Íme egy provokatív érv, hogy miért kellene végre elkezdeni a férfiakat is számon kérni az abortuszok miatt.