Miért beszélek a transzneműségemről nyilvánosan?

Akik olvassák a 444.hu SzabadNem blogjában a cikkeimet, tudják, hogy gyakran írok arról a tényről, hogy transznemű nő vagyok. Írtam ezen a szemüvegen keresztül például a sportról, az öltözködésről, a testszégyenítésről, illetve a szépségápolásról is. A Pólus Újság felületén pedig a közelmúltban leközöltem egy interjút egy transznemű szexmunkással.

A helyzet az, hogy én azt gondolom, hogy a transzneműségem alapvetően egy magánügy. Engem is frusztrál többek között az a gyakori transznemű tapasztalat, amikor idegenek odajönnek hozzám megkérdezni, hogy mikor lesz „a műtét.” Én is azt érzem, hogy az ilyen jellegű kérdések túl intimek és senkinek nem „jár” a válasz rájuk.

Mégis rendszeresen a nyilvánosság elé tárom a transzneműségem. Adja magát a kérdés: miért? Miért osztok meg valamit amit egyébként magánügynek tartok?

Röviden azért, mert nem önmagamért beszélek róla, hanem azért, mert a tapasztalatom társadalmi tanulságokat hordozhat.

A feminista gondolkodás egyik fontos felismerése, hogy a személyes tapasztalatnak lehet politikai vagy társadalmi jelentősége. Sokunk számára ismert lehet a „the personal is political” szlogen.

A napnál is világosabb, hogy az egyéni életutakból nem lehet automatikusan általános törvényeket levonni. Azonban azt gondolom, hogy az egyéni tapasztalatok olyan kérdéseket tehetnek láthatóvá amelyeket más módon nehezebb lenne észrevenni.

Transznemű nőként azt tapasztaltam meg, hogy az életem során különböző élethelyzetekben különböző nemű emberként érzékelt a környezetem (értsd: a tranzícióm előtt férfiként, utána nőként). Ez az egyéni élettapasztalat utat nyitott a számomra egy olyan perspektívához, amelyben lehetőségem nyílt összehasonlítani. A társadalom és az egyén ugyanaz maradt, de a társadalmi pozíció nem. Ha úgy tetszik, egy belső, identitásbeli jellemző a társadalmi interakciókban társadalmi jelentést kap.

Azt feltételezem az olvasóimról, hogy eléggé nyitottak ahhoz, hogy egy transznemű ember tapasztalatából ne azt a következtetést vonják le, hogy „én nem vagyok transz, tehát nem érint” hanem továbbgondolják az elhangzottakat és feltegyenek olyan kérdéseket, mint: hogyan változik az ember megítélése attól függően, hogy milyen neműnek látják? Milyen viselkedést tartunk „megfelelőnek” vagy hitelesnek férfiaknál és nőknél? Hogyan lesz (például) ugyanaz a viselkedés egyik esetben magabiztos, a másik esetben pedig agresszív? Milyen elvárásokat támasztunk egy férfi elé, és milyeneket egy nő elé? Miben más egy nő mozgástere, mint egy férfié? Mi az, ami valóban biológiai vagy természetes abból amit a nemekről gondolkodunk és mi az ami csak társadalmi?

Nyilván egy emberi lény komplexebb a neménél. Egyszerre több társadalmi pozícióban vagyunk és mindannyian bizonyos szempontokból privilegizáltak és bizonyos szempontokból marginalizáltak vagyunk, azaz tapasztalunk előnyöket és hátrányokat is abból kifolyólag amik vagyunk. Ennek a komplex társadalmi rendszernek a megértése az interszekcionális (metszetszemléletű) szemüvegen keresztül lehetséges. A nemünk nyilván más társadalmi tényezőkkel együtt működik, ezért tehát egy nőnek sem lehet a tapasztalata egy „univerzális női tapasztalat,” ahogy egy férfi tapasztalata sem lehet „univerzális férfi tapasztalat.”

A metszetszemlélet nálam nem csak egy elméleti fogalom. Segítségével konkrét élettörténeteket próbálok több szempontból értelmezni. Nézzük például a legutóbbi cikkemet, amely egy interjú volt egy transznemű szexmunkással. (Link a cikk első bekezdésében.) A cikk állítása szerint az illető sem a szexmunka előtt, sem az után nem keresett olyan jól, mint akkor. Az, hogy egy transznemű nő hagyományos értelemben vett munkaereje kevésbé értékes mint a teste és a szexualitása, nem kizárólag az illető neméről, de a munkaerőpiaci helyzetéről, vagyis az osztályáról is szól, tehát egy interszekcióról, vagy metszetről beszélünk. Természetesen ez a tény nem jelenti azt, hogy a szexmunka egy felemelő, vagy jó dolog, csak azt, hogy ennek az adott embernek az élettörténetében ez jelentette a legmagasabb kereseti lehetőséget.

Nem kell transzneműnek lenni ahhoz, hogy valakit ezek a kérdések érdekeljenek. A valódi kérdés ugyanis az, hogy hogyan bánunk egymással a nemünk alapján. A transz tapasztalat egy lehetséges perspektíva a nem társadalmi működésére.

Nem az a célom, hogy az olvasó egy meghatározott identitáspolitikai álláspontot fogadjon el, hanem hogy bizonyos társadalmi mechanizmusokat vegyen észre.

Nem állítom azt, hogy a saját tapasztalatom, vagy más transznemű emberek tapasztalata mindent megmagyarázna (egyébként is távol áll tőlem az amit úgy nevezek, hogy „tutimegmondás” és nem vagyok én Puzsér Róbert, hogy mindenről IS tudjak mindent). Annyit állítok mindössze, hogy a saját, vagy más transznemű emberek tapasztalatát érdemes meghallgatnunk, mert új kérdéseket vethetnek fel a társadalomról amelyben élünk.

A cikkhez hozzászólni itt lehetséges.